Az élet nem habostorta 5. rész

Október elejét írtuk, amikor egyik este apu gondterhelten fordult felém.
– Délelőtt Szerdahelyi hívott. Tudod az az ügyész. – tette hozzá.
– Igen? És mit akart? Baj van?
– Holnap az iskolából gyere rögtön az étterembe, mert jelentős dologról akar beszélni velünk.
Egész nap feszült voltam mert sejtésem sem volt, hogy mi lehet az, amit meg akar velünk beszélni.
Türelmetlenül vártam apuval az étteremben mire megérkezett az ügyész a nyomozó századossal.
– Nagyon sok bizonyítékot szereztünk Horváth ellen, de döntő bizonyítékunk nincs. – kezdte a mondanivalóját Szerdahelyi. – Attól félünk, hogy ezeket a dörzsölt ügyvédjei pillanatok alatt lesöprik az asztalról.
– És mi lenne a megoldás? – kíváncsiskodtam.
– Kicsikarni egy olyan vallomást, amelyben beismeri, hogy ő áll a bűncselekmények, és a mögött. – nézett rám a nyomozó.
– És ezt miért tenné meg? – csodálkoztam. – Vagy van valami tervük erre?
– Igen! – válaszoltak szinte egyszerre.
Összenéztem apuval, de nem szóltunk egy szót sem.
– Beküldenénk valakit, akire rejtett mikrofont helyeznénk, vagyis köznyelven szólva bedrótoznánk. A feladat az lenne valahogy provokálni kellene Horváthot, és kisajtolni belőle egy beismerő vallomást, amit egy műszaki kocsiban rögzítenénk. Ahogy elhangzik a terhelő vallomás a lesben álló kommandós csapat betör és letartóztatja. – vázolta a tervet az ügyész, és sokatmondóan nézett rám.
Rögtön leesett a tantusz.
– És arra gondoltak, hogy én legyek az a valaki? – mosolyodtam el.
Apura néztem, de ő a meglepetéstől falfehéren csak hallgatott.
– Apu! Az a rohadék megölette Andit, és kis híján engem is! – néztem rá szomorúan. – nem hagyom, hogy megússza!
– Te vagy egyedül nekünk fiam! De azt is tudom, hogy nem állíthatlak meg! Tégy, amit jónak látsz! – mondta lemondóan.
– Vállalom! – néztem határozottan Szerdahelyire.
– Titkosszolgálati jelentés alapján vasárnap a Horváth villában családi megbeszélés lesz. Akkor csapunk le rájuk, így az egész maffiahálózatot le tudjuk kapcsolni. – tájékoztatott az ügyész. – van egy hetünk felkészülni.
– Holnap legyen az iskola után a TEK laktanyában – fogtak kezet velem, és elbúcsúztak.
Másnap suli után rohantam a laktanyába. A kapuügyeletes már tudott rólam. Felkisért egy irodába, ahol az ügyész, a nyomozó és egy őrnagy várt rám.
– Debreczeni Miklós őrnagy. Én leszek a kommandós csapat parancsnoka. – szorított kezet velem.