Másodvirágzás 1. rész

Egy kisvárosban születtem, Tsz-ben dolgozó szülők gyerekeként. Anyukám a magüzemben dolgozott mindenesként. A takarítástól a mázsálásig, leltározásig mindent csinált. Apu traktoros volt. Nyáron a földeken, télen az állattenyésztésben dolgozott. Így a mamám nevelt, a nálam tizenöt évvel idősebb, – a mamám testvérének későn besikeredett – László nevű fiával, aki anyukám unokatestvére, nekem meg második unokabátyám. Sajnos a későn besikeredett terhesség következményeként felnőtt korára tizenegy centivel rövidebb lett a jobb sípcsontja, mint a bal. Speciális cipőben járt, és semminek nem vették fel csak kárpitosnak. A mamáméknál – ahol mi is laktunk – volt egy, a fészerből átalakított műhelye.
Imádtam Lacit a humora és a segítőkészsége miatt. Sokszor ő vitt oviba, majd suliba, később segített tanulni. Én szerettem nézni, ahogy a semmiből szép, új bútort csinál. Hegesztett, asztalos munkát végzett, villanyt, vizet szerelt, és ha kellett, a kőműves munkában segített apának, tatának. A nagyszülei korán meghaltak, így a szülei és mi maradtunk neki. A nagyszülőktől öröklött házat eladta, gépeket, egy Barkast és egy MZ motort vett, meg tartalékot tett félre magának. Sokszor ő vigyázott rám, játszott velem. a szomszéd falu kicsi, alig ismert strandjára is többször elvitt. Én – a többi lányhoz képest – kamaszként egy szürke kisegér voltam, eltűntem a semmiben. Alig volt mellem, és hogy ezt takargassam, görbén jártam. Mindenki előtt szégyenlős voltam. A suliban a tornaórán is elfordulva vettem fel a tapadót. Fura módon Laci – mint testvér, barát – előtt nem volt szégyenérzetem. Nyáron bugyiban szaladgáltam előtte, a strandon közös kabinban öltöztünk, még tizenhét évesen is, mikor ő már harminckettő volt. Én – a kis pondró – senkinek sem kellettem a fiúk közül. A legnagyobb szégyenem az volt, hogy szűz voltam és még fiúval sem jártam. Harmadik szakközép után – fodrásznak tanultam – a TSZ-be egy 20 éves agrármérnök tanuló jött gyakorlatra. Az aratás végén rendezett bulin – talán mert más egyedül ácsingózó lány nem volt – Péter velem kezdett beszélgetni. Helyes, izmos srác volt. Tudtam, hogy én csak időtöltőként, unaloműzőnek kellek. Bár apám nem tiltotta, hogy fogyasszak, én inkább mindig jaffát ittam. Akkor, – hogy nagylánynak tűnjek – megittam egy vermutot, meg két pohár . Na, ez előbb nem a fejembe, hanem a lábamba állt bele. A falnak támaszkodtam, de idővel kezdtem eldőlni, mint egy söprű. Péter tartott meg, és a derekamat átkarolva indultunk el a buliból. Eljött a pillanat, amikor már csak ösztönből, agyatlanul lépkedtem. Reggel egy idegen szobában, idegen ágyban ébredtem. A fejemben gőzgépek zakatoltak. Éreztem, majd a takaró alá nézve biztos lett, hogy meztelen vagyok. Biztos lehánytam magam, – gondoltam, – de oldalt nézve Péter aludt mellettem, szintén pucéran. Ösztönből a lábaim közé nyúltam. A szőröm összetapadt, a combom belsejére rászáradt valami. Hirtelen felültem, és két piros – inkább barna – pöttyöt láttam a lepedőn, sárgás foltokkal keveredve. Nagyából felöltöztem és másnaposan támolyogtam hazafelé. Amire minden lány vágyik, a nővé válás megtörtént, de hiába tisztultam a hajnali friss levegőn, semmi emlékem nem volt. Anyával nem mertem beszélni, így Lacinak mondtam el.

– Figyu! Tegnap , és Péter – a mérnök tanonc – haza vitt, és megtette velem.
– Az szuper, legalább már te sem szégyenkezel, hogy szűz vagy, Csillagom! – Laci hívott így, a család, a suli, az az mindenki más Csincsillának hívott. Már ez is valahol volt.
– De semmire sem emlékszem! – Ezen elgondolkodott Laci.
– Semmi gond, ezt csak te, meg az a srác tudjátok. Te nem mondod el, és a srác sem, mert az rá nézve gáz. Nemi . No para! – Nyugtatott Laci, magához ölelve.
– Na, csinálj magaddal valamit, mert a kocsmaszagod keveredik a szex szagával. – Ezzel betolt a zuhanyzóba.
Éreztem, hogy titokban figyel, nehogy felbotoljak a zuhanytálcában.
Péterrel három nap múlva találkoztam először az eset után. A dologról nem beszéltünk, de egyből nekem szegezte a kérdést.

– Lefekszünk? – Értettem mit akar, így legalább megtudom, mi történt. Csak bólintottam.
Szerencsémre, két suli béli lány látott bennünket kézen fogva, Péter albérlete felé sétálni. Tudtam, hogy azért fogja kezem, hogy el ne szaladjak. A szobájában nem húzta az időt, nem teketóriázott. Szinte leszaggatta a ruháimat, levetkőzött ő is, és az ágyra lökött, majd rám ugrott. Minden előjel és előjáték nélkül már tolta is fel a farkát, ami tapadt odabent, és szakította a belsőmet. Fájt az első néhány ki-be huzigálása. Kezdtem megszokni, és már arra figyeltem, hogy mikor jön az, amiről a csajok beszéltek, amivel dicsekedtek. Hát nálam az ő mondókájuk vége nem jött meg, csak a spricc. Nagy kamugépek ezek a csajok, de ha kell, én is azt mondom majd, mint amit ők. Péter a blúzomba törölte a farkát, és alig negyed óra múlva már lökdösött is ki az ajtón.
Heti kétszer ez volt a forgatókönyv. Nem értettem, hogy mi ebben a jó, nekem mi a jó? Négy hónap után rájöttem, hogy ha megnyálazom a puncimat, nem fáj annyira, és már unottan vártam azt a kis idejű valamit. A baj hirtelen jött, vagyis, hogy nem jött. Hat hónappal a szüzességem elvesztése után kiderült, hogy két hónapos terhes vagyok. Az utolsó évet és az érettségit, valamint a szakmunkás vizsgát külön engedéllyel tettem le.
Az esküvő is eljött. A menyecske tánc után elcsíptem – az akkor már férjem – Péter és a barátja beszélgetését.

– Tudod testvér! Ha ló nincs, jó a szamár is, és Csilla mellett jönnek majd a csillámpónik. – Pityeregtem egy kicsit, de belülről tudtam, hogy ez törvényszerű.
A szülés után a szülőktől kaptunk egy házat, a húsz kilométerre fekvő városban. A kislányunk egy tünemény volt. Magam neveltem, mert a férjem karriert épített. Egy takarmánykeverő cégünk volt. Anya segített az olcsó takarmány beszerzésében. Testiség már alig-alig volt köztünk. Este átjött a szobámba, a lábam közé feküdt, vadul megdugott, majd ment vissza a szobájába, mert az éjjeli pihenésben zavarta lányunk mozgolódása. Igazából inkább csak tűrtem, hogy megtegye velem, hiszen rengeteg jel volt a csillámpóniktól. Hosszú hajszálak, elmaszatolt rúzsfolt, idegen parfűm illatok, karmolás, harapás nyomok, amelyeknek jelentését, értelmét nem értettem. Gyorsan rohantak az évek. Én a helyi vasútállomáson fodrászkodtam, amikor kicsi Annám az iskolában volt. A hétvégéket anyuéknál töltöttük. Laci – az én esküvőm után – egy társkeresőről összeszedett nőt elvett feleségül, Szilvi lányuk alig Annácskám után, meg is született. Az ő boldogságuk négy évig tartott. Laci felesége egyik napról a másikra eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Laci jó apa volt, Szilvi jófejű és mindkét lány nagyon szép.
Kicsi lányom kozmetikusnak tanult, majd elvégezte a pedikűrös és a műkörmös tanfolyamot is, valamint egy OKJ-s üzletvezetőit. Húsz évesen az apjától kapott egy szépségszalont. Én meg egy válókeresetet. Anna örült, és egy masszőr srác felesége lett. Miután a vagyonmegosztás megtörtént, én is örültem. Volt férjem, – hogy kivásároljon – lenullázta magát, és hiteleket vett fel, hogy minden az övé és csillámpóniaié legyen. A karma – anya személyében – utol is érte. Minden eddigi kedvező szerződést felbontottak vele, és szinte tripla áron tudott csak takarmányhoz jutni. Én Laci hathatós segítségével anyáék házának utcafrontján egy fodrászatot alakítottam ki. Pár hónapig tudtam csak élvezni, mert elestem kerékpárral, és az amúgy is tönkrement jobb kezem ízületei és a csuklóm bánta. A lányom barinője bérelte ki a helyiséget, hogy üzemeltesse az én régi kuncsaft körömmel, és a saját, – eddig a lakásukra járó – vendégeivel. A kényszerpihenő jól is jött. Apa strókot kapott. Bár tudott mozogni, de csak igen hathatós segítséggel. Laci apukája végstádiumú tüdőrákkal küzdött Mátraházán. Laci anyukája egy szerencsétlen megbotlás következtében combnyaktörést szenvedett. A válságstáb döntött, én Laciékhoz költözöm, de haza is járok majd anyának segíteni, aki – per pillanat – a legstrammabb volt mindünk közül. Kriszti, – Laci lánya – is felajánlotta, hogy ideiglenesen hazaköltözik a fiával Bonnból, ahol egy Magyar-Német konzorcium külgazdasági előadója volt, német férjjel, és már ő is kettős állampolgársággal. Akkor még nem volt rá szükség, ahogy Annácskámra sem, bár ő sűrűbben hazajárt.
Laci nappal dolgozgatott, délután, este pedig sokat beszélgettünk, nevettünk, mókáztunk. Nem mondtuk ki, de csíptük egymást, fél szavakból megértettük a másikat, a tizenöt év különbség ellenére is. Néha eljártunk a strandra, – ami szinte semmit nem változott –, retró strand lett a már nem fabódés, hanem lemez családi kabinjaival. Persze, hogy egyet vettünk ki, pedig anyu szerint én egy gazdag, – de szarrágó – nő vagyok, és Laci is tehetős mesterember. Nem zavart a kis, kétnégyzetméteres térben Laci előtt a meztelenségem, ahogy őt sem. Nem volt újdonság számunkra ez a szituáció. Vihogva röhögtünk bénázásunkon öltözés közben, mint huszonöt éve tettük, az ennél is kisebb helyen.

A baj Laci apukájánál ütött be előbb. Sajnos, hosszú szenvedés után, távozott az élők világából. Laci nagyon összezuhant. Este az ölembe hajtott fejjel zokogott, hogy anyukája ne vegye észre, hiába mondtam neki:

– Laci, a sírás egy férfinál nem a gyengeségét jelzi, hanem az óriás szívet, a szeretet, – vagy most a hiány – túltengését!
Szerencsére nagy nehezen elengedte magát, de ijesztő volt a másnap két alkalommal is megjelenő, gyenge epilepsziás rohamra utaló viselkedése, ami a stressz miatt lehetett.
Esténként az ölembe hajtott fejét nyugtatgattam. Simogattam a sármosan őszülő haját, már fehér halántékát, vállait, hátát. Ő – mint egy pici cica – túrta a fejét az ölembe, puszilgatta a hasamat, néha az alhasamat, simogatta a hátamat a fenekemtől a fejem búbjáig. Volt, hogy már én is bóbiskoltam, mire ő elaludt. Hiába volt meg a temetés, hiába telt rohanva az idő, Laci igényelte az ölembe bújást esténként, amikor az anyukája már aludt. Nem zavart, – ha ez megnyugtatja, és ha azok a fránya kis rohamok, a pici testremegés és levegőkapkodás – egyre ritkábban, vagy nem jelentkeznek. Számomra rutin tevékenységgé vált az esti program.
Mire kezdett életünk ismét rendes kerékvágásba lendülni, apa második strókja végzetes lett. Anya ideglenesen ide költözött. Most én zuhantam magamba, és értettem meg Lacit, hogy napközben erősnek kellett maradnom, és csak este zuhanhatok én is a bánat legmélyére. Én a szobámban, magzati pózban kuporogva sírdogáltam. Most Laci volt erős, vigasztalóbb, babusgatóbb, ami tényleg jó volt, apára emlékeztetve.
A temetés után anya az egyik vacsora után komoly arccal megszólalt.

– Gyerekek! Tecával – Laci anyukájával – megbeszéltük és elhatároztuk, hogy lépni kell. A házunk nem maradhat üresen, az éjszakai munkából élők miatt. De ez a ház sem, Laci műhelye és értékei miatt! – Hatásszünetnek éreztem a hallgatását.
– Úgy beszéltük meg Terivel, hogy már elég erős ahhoz, hogy egymást támogassuk, de a hathatósabb figyelés Lacira már nem megy neki. Így – ha nektek is jó Csincsillácskám, – te maradnál itt Lacival.
Laci erősen bólogatott, én hátba döfésnek véltem anya részéről, de az okát nem tudtam megfogalmazni miért. Mintha eldobott volna magától.

– Ha mindenkinek ez az akarata, hát legyen.
Másnap Terike nénit átvittük a három utcányira lévő házunkba. Nem örültem, hogy a két öreglány marad egyedül, bár amikor ketten voltak apával, az sem volt jobb. A lényeg, hogy mindkettőnek van gondosórája, ami kicsit megnyugtató.
Egyik estére olyan szinten kifáradtam, hogy éjfélkor még a gangon ülve gondolkodtam. Laci a kis fecskéjében jött ki bicegve, és behúzott a házba.

– Gyere Csillagom, pihenned kell! Nem mintha valami fontos dolgod lenne holnap.
Ruhástól dőltem el az ágyamon, Laci átölelt hátulról és vigyázott rám, be-be aludva mellettem, engem ölelve. Majdnem hajnal háromkor aludhattam el. Szokásom szerint hatkor ébredtem, fáradtan, beesett szemekkel. A hólyagom feszített, és akkor jöttem rá, hogy a takaró alatt csak egy bugyiban vagyok. Nem emlékeztem rá, hogy mikor vetkőztem le, és a ruháim nem az ágyam melletti székre voltak összehajtva, hanem a szék háttámlájára dobva. Na, ez árulkodó volt, hogy nem magam vetkőztem. Kiosontam lábujjon, majd zuhany. Jól esett a felfrissítő langyos víz. Döbbenten láttam a zuhany alól, hogy Laci áll az ajtóban, túlságosan nagy csomaggal a fecske kisnadrágjában.

– Szép vagy! – Mondta, eddig nem ismert hangszínnel.
– Erigyémán, mit handabandázol itt össze-vissza! – És intettem a kezemmel, hogy menjen kifelé.
Hallottam a kotyogó hangját, és olyat tettem, amit kamaszkorom óta nem. Pucéran álltam a tükör előtt, és néztem magamat. Hajam dauerolt göndör, – főleg így vizesen –, és a vállamig ér. Az arcom bőre még sima, leszámítva a szemem körüli ráncokat, amit a lányom szerint pár kezelés és kenceficék elmulasztanának. A vállaim kicsit leesettek, a kamaszkori görbülés maradványai. A jobb karom izmosabbnak tűnik. Hm, a melleim. Jé, a kis semmikből mik lettek, nagy halmokká növekedtek. A bal csüngősebb és nagyobb, emeltem meg magamnak. Persze, több mint két évig, főleg ebből szopott a lányom. Igen, eddig el sem gondolkodtam, hogy minek a 85D-s melltartó? A terhesség óta megmaradt egy kis hasam, de ha behúzom, már el is tűnt. Uramatyám, egy pásztorsuba van a lábam között, ami jócskán leér a combomra is! Ja, az igénytelenség. Miután férjem már csak a csillámpóniknak élt, nem borotváltam. Na, ezt a magam igényessége miatt, majd meg kell csinálnom. A lábszáram elég vastag, de kamaszként is elefántlábúnak hívtak, és most a kicsi csámpásságom is látszott. Gyorsan felöltöztem, mert megéreztem a kávé illatát.
A következő napok rohantak. Ügyeket intéztem, a lányomnál voltam, csak azért, hogy Laci furcsa nézését és bókolásait megússzam. Nem értettem, hogy miért lett ilyen gyerekes vén fejjel? Rohamosan közeledett apa szülinapja. A sírra sírkövet csináltattam, de lassan készült, mint a Luca széke. Az időm nagy részét ez kötötte le. Laci nagy segítségemre volt, és kezdtem hozzászokni a folyamatos bókoláshoz, aminek a következménye az lett, hogy törődni kezdtem magammal. Punciszőrzetemet megritkítottam, a bikinivonalig meghagytam, de rövidre vágtam. Egyre többször néztem magamat a tükörben, a lányomtól kapott krémekkel kenceficéztem az arcomat.

A sírkő időre készen lett. A pap bevállalta aznapra a szentelést. Nehéz volt anyát pátyolgatni ismét, és nekem erősnek lenni. Estére megroppantam. Laci vállán bömböltem fél éjszakán át. Laci vigasztalt, simogatott, puszilgatott. A frontin nehezen hatott, de mikor elérte a hatását, végtelen nyugalom szállt rám. Hálás voltam Lacinak, hogy óvott, és rám beszélte a gyógyszert. Ismét csak keveset aludtam, és kivételesen az óra ébresztett. Zombiként tettem a dolgom. Este, vacsora közben, Laci ismét a menetrendszerű bókjaival halmozott el. Olyan fáradt voltam, hogy már nem érdekelt, nem hárítottam. Laci megígérte, hogy a zuhany után még bejön, és beszélgetünk, amíg el nem alszom. Míg pakoltam, ő zuhanyozott. Mikor kiküldött engem, hirtelen egy puszit adott az ajkamra. A kislányom tette ezt, amikor nagyon szeretgetett. Nem volt erőm felháborodni. Az ágyban ez többször is megismétlődött, már félálmomban.
A tudatalattim félrevezetett, hogy ez nem is olyan rossz. Tudtam, hogy másnap alhatok, mert mindent megcsináltam. Már csukva volt szemem, amikor Laci hangját hallottam távolról.

– Szerelmes vagyok beléd, légy az enyém testileg is! – Tudtam, hogy nem álom, de már nem volt erőm, kedvem válaszolni, egyúttal kiverni szememből az álmot. Majd reggel.
Az éjszakám borzalmas volt. Lacival, a szájra puszikkal álmodtam, és azt, hogy rajtam fekszik és vadul tolja belém a dákóját. Péter – a férjem – röhögött rajtam, hogy: „Mi van, annak a bénának a faszára szorultál rá? ”
Én megvédtem, hogy Laci ezerszer jobb ember, mint ő és közben meg elsüllyedtem szégyenemben. Majd jöttek a barna csuhás emberek. Az inkvizíció azonnal döntött, máglyán elégetnek. Meztelenre vetkőztettek, és a főtéren az oszlophoz kötöttek. A város kicsije-nagyja rajtam röhögött. A papunk az öngyújtóval a nemi szőrzetemet égette le – szerencsére nem fájt, – majd begyújtotta a farakást. Hallottam a röhögést, a láng suhogását, a fa pattogását. Izzadtam, de nem fájt. Laci rohant bicegve, hogy kiszabadítson, lekötött az oszlopról, és nem törődött azzal, hogy a lángok őt is égetik, vitt egy ágyra, lehűtött és ismét rám feküdt. Apa fehér lepelben állt magasan egy pulpituson, és biztatott, engedd magad jó lesz! Laci szólongatott.

– Csillagom, Csillagom! – Az arcomat paskolta.
Annyira valósnak tűnt! A tüzet nem, de ezeket a paskolásokat éreztem. Hirtelen kinyitottam a szemem, és Laci aggódó arcát láttam fölém hajolva.

– Rendben van minden, Csillagom, nincs baj! – Ültetett fel.
Én szétnéztem. Nincs tömeg, és apa sincs. Laci a fém bögréjéből teát itatott velem. Éreztem a lepattogott zománcot, de a citromos tea finom volt.

– Semmi baj, csak rosszat álmodtál! – Mondta. Majd folytatta.
– Bújj ki ebből a hálóingből, tiszta izzadság!
És már húzta is le rólam, majd amint félre dobta, arcunk összeért. Már nem puszilt, hanem a számba dugta nyelvét. Fura, kicsit undorító volt, de valamiért nem ellenkeztem. Egyre jobban tetszett, amit a nyelve a számban csinált. Rájöttem, hogy negyvennégy évesen, életemben először csókolózom. Tetszett, de réábredtem, hogy ki is az, aki teszi ezt velem. Eltoltam, és számomra is meglepően magas hangon mondtam.

– Nem lehet! – Laci nem erőltette.
Magához húzott, bőreink érintkeztek, melleim hozzá simultak. Nem volt erőm, akaratom eltolni magamtól.

– Mindent lehet! – Mondta fülembe suttogva. – Van egy torte-net. Hu oldal a neten. Már jó pár éve előfizetek a VIP tagságra. Ott rengeteg erotikus történet van. Pár remek író is van fent, nekem az a néhány női szerző írása tetszik nagyon. Annyira élethűek. De rengeteg valóságszagú történet is van, ahol testvérek, szülők, rokonok élnek nemi életet. Ott fogalmazzák meg, hogy ami a négy fal között történik, az csak arra a két emberre vonatkozik. Igazság van ezekben, hiába a bármilyen rokoni kapcsolat, akkor, abban a helyzetben csak két vágyakozó ember van. Nő és férfi, de lehetnek akár egyneműek is.
– Laci, de te a... az unoka nagybátyám vagy!
– Nem, én a másod-unoka nagybátyád vagyok! Nagyon szeretlek, és kívánlak tizenhét éves korod óta, amióta a kabinban először összeért a testünk, mint most. Esélyem nem volt ezt elmondani, de most igen, elmondom. Szeretlek, szerelmes vagyok beléd, szerelmeskedni akarok veled! – A számra tette a száját és áttolta nyelvét.
A hosszú játék a nyelvemmel bizony teljesen elbizonytalanított. Már simogatta hajamat, az arcomat, nyakamat. Közeledett a melleimhez. Valami belső azt mondta, állj! Vészharang zúgott az agyamban, de egy sziréna is visított. Ez a férfi mindent megtett neked, miért nem engeded? Túl leszel rajta! Nem is rossz kinézetre, és törlesztenél a tőle kapottakból. Felkészültem, hogy markolja, szétnyomorgatja majd a melleimet, mint Péter, de nem. Laci alig érintve simogatta, alig nyomultak húsos mellembe az ujjbegyei. A melleim tetején a gombomat csak simogatta, nem csípte, nem akarta leszakítani. Már nem voltam a helyzetben a testem ura. Valami – eddig még soha nem érzett – érzés vette át az irányítást a mozdulataimban. Már én is simogattam a testét. Saját magamon megrökönyödve visszacsókoltam, tenyeremet a fecskében lévő csomagjára tettem. Rájöttem, hogy ilyet Péterrel csak a kapcsolatunk legelején tettem, hátha rá tudom venni másra is, olyanra, amit a fodrászatban sutyorogtak a csajok. De Pétert csak egy érdekelte, hogy belém vágja, és gyömöszölje a melleimet, vadul dugjon, és belém élvezzem. Fura volt, hogy ennyi idő távlatából is nagyobbnak éreztem Laciét, mint Péterét, de lehet, hogy ez csak az agyam játéka. Bár sokszor láttam Lacit pucéran, de akkor ez a testrésze nem érdekelt. Laci kivette a farkát a fecskéből, és a kezembe adta, amíg lehúzta rólam a bugyimat. Fura volt, hiszen Péter maximum félre húzta, és már tolta is belém erővel. A markomban is vastagabbnak és hosszabbnak tűnt, de lehet, hogy ez is csak az idő csalása. Laci a melleimhez közeledett a szájával. Péter ezt már dugás közben, és nem előtte tette. Felkészültem a harapás szúró fájdalmára. Nos, elmaradt. Kellemes nyelvsimogatásban volt részem. Szívta, közel sem olyan erővel, mint az én Annácskám, amikor ebből tápláltam. Laci elhelyezkedett lent az altestével. Amennyire tudtam, szétnyitottam a lábaimat. A Péterrel tapasztaltakból tudtam, ha így tartom, nem fáj annyira. A lepedőt markolva vártam a feszítő érzést, ahogy belém vágja. Kezdett tudatosulni bennem, hogy ne a múltból építkezzek. Laci teljesen más. Nem a farkát éreztem a hüvelyem bejáratánál, hanem az ujjait. Gyengéden söpörte félre – a számomra sem világos, miért nedves – szőrzetemet, simogatta kívülről a vaginám. Bizseregni kezdtem. A melegség egyre elviselhetetlenebb lett. Mikor meg a bogyóm érintette hosszabban, minden zsigeremben hangyák cikáztak. Nem voltam tudatában, hogy ez miért, és most hogyan tovább? Már csak arra próbáltam összpontosítani, hogy a kellemes érzés mellett figyeljem a történéseket is, hogy egy hirtelen fájdalomra felkészüljek. Bódult, voltam, de nem a szó szoros értelmében. Túl későn eszméltem, hogy mi is ért most hozzám. Laci farka a hüvelyemnél, lassan haladt befelé, és nem fájt, sőt kellemes volt. Nem szúróan feszített, hanem kedvesen simogatott. Nem volt gyomorgörcs, nem volt becsapódás, pedig bent volt, beljebb, mint Péteré. Nem tudtam, hogy mire figyeljek? A melleim csodás kényeztetésére, vagy a lenti történésekre? Laci figyelmes volt. Már egy pici aggályom sem volt, hogy miért mentem bele. Hosszan mozgott bennem. Ráérősen, figyelemmel. Bódultságomban levegő után kapkodtam, nyögve préseltem ki, és nem tudtam visszatartani a kényszert, hogy csendes sikolyok csitítsák a bennem felgyülemlett gyönyörű érzést. Meg nem tudtam fogalmazni, mihez hasonlíthat most ez, de nagyon jó volt! Még láttam Laci arcát. Mosolygott, izzadság cseppek gyöngyöztek a homlokán, legördültek, és rám estek. Én is felhevült voltam, a bensőm égett. Lassan lecsukódott a szemhéjam. Előbb csak csillagokat láttam, majd egyre világosabb lett, már vakított, mint a nap. Lebegtem a semmiben. Nem éreztem időt, teret csak észvesztő boldogságot, megkönnyebbülést. Nem csitult az érzés, már kívülről láttam magunkat, Laci egyenletes ütemben mozgó fenekét. A hajamat simogatja, a nyakamat puszilja, préseli rá a forró levegőt. Kihúzza a farkát. Lenézek rá. A markában van, és valóban nagyobb Péterénél. Húz rajta még párat, majd kirepül belőle az anyaga a melleimre, majd a hasamra. A kisnadrágjába törli. Én magam kenem szét azt, amit alig érintettem eddig, azt is csak akkor, amikor belőlem csurgott ki. Laci mellém feküdt.