Az élet nem habostorta 4. rész

Sokkoló gondolatok kavarogtak a fejemben.
– Luigi! Mért nem védtél meg? Hagytál meghalni! – nézett rám Andi vádló szemekkel.
– Nem packázhatsz velünk! – bukkant fel az egyik bandita vigyorgó képe.
– Meg fogsz dögleni! – üvöltötte a másik bandita.

*****

– Fiatalember ébredjen! Ébredjen! – hallottam miközben pofozgatott valaki. Lassan nyitottam ki a szemem. Egy fehérköpenyes fityulás fiatal lány állt mellettem.
– Hol vagyok? – suttogtam erőtlenül.
– Hál’ istennek! Felébredt! – könnyebült meg a nővérke. – Itt vannak a családtagjai!
Anyut hallottam ahogy el kezdett sírni, majd apu lépett mellém.
– Most már túl vagy a nehezén fiam! – simogatta meg könnyes szemekkel az arcomat.
Anyu rám borulva zokogott.
– Jól vagyok anyu! Egy hét és kint leszek.
– Egy hét múlva talán mégsem, de majd meglátjuk! – lépett mellém a kezelőorvosom.
Anyuék búcsúztak, én meg megígértem, hogy holnap már jobban leszek.
– Tényleg doktor úr! Meddig akar bent tartani?
– Két hetet saccolok, de majd kiderül. – jött gyorsan a válasz. –   Apropó! Itt járt egy nyomozó, és egy ügyész. Elküldtem őket, de holnap reggel feltétlenül akarnak magával beszélni.
– A doki távozása után kicsit bealudtam. Arra riadtam fel, hogy Attila áll mellettem felkötött karral.
– Hogy vagy? – ült le mellém.
– Azt mondták két hét, és elengednek. És te?
– Ez csak egy karcolás! Néhány nap és mehetek haza.
Sokáig csöndben üldögélt mellettem.
– És Andi? – kérdeztem remegő hanggal.
– Meghalt! Azonnal meghalt! – sírta el magát. És azt hittük, hogy te is.
– Nem tudom, hogy fogjuk ezt feldolgozni. – törölgette a könnyeit.
Még egy keveset üldögélt mellettem, majd kiment a szobából.
Reggel ébredéskor két férfi állt az ágyam mellett.
– Szerdahelyi András ügyész a fővárosi főügyészségről.
– Kovács László nyomozó százados csoport.
– Szeretnénk, ha elmesélné pontosan mi is történt, ha elfáradt abbahagyjuk, jövünk holnap. – néztek rám érdeklődően.
Elmeséltem az egész történetet, amit tudtam.
– Igen ez egybevág azzal, amit Monostory úrtól hallottunk – néztek össze a vendégeim.
– Esetleg tudhatnék többet én is. – ültem föl.