Óvóhely

Életem igencsak nehézkesen indult. Nyeszlett kisfiú voltam, egy hajdani bányászfalu kis közösségében, ahol leginkább már csak a kiöregedett, rokkant bányászok éldegéltek, vagy a bányászlakásokba betelepített szegénycsaládok, akik a közeli városba ingáztak dolgozni. Egy háromszemélyes bolt volt a faluban, amiben minden is árultak, a kajától a festéken át ruhákat, cipőket is. Régen nagyáruház lehetett, mára inkább a betöltetlen polcoktól kongó, létszükséglet bolt. A nagylétszámú, – a Tröszt üzemeltetésében működő – öregek otthonának napközije is volt, saját konyhával, és abban az épületben az orvosi rendelővel. Ez volt a falu élettere. Volt még egy iskola, – ahol egy alsós és két felsős osztály volt – a pár gyerek nevelésére.
A délutánjaimat és a szüneteimet az apámmal töltöttem a bányában. Apa lett a bánya gondnoka, fenntartója, míg – a régen szebb időket megért – tárnák sorsa véglegesen meg nem oldódik. Két opcióból az elárasztás volt a valószínűbb, hiszen hiába volt jó minőségű a szén, de a kitermelése drasztikusan drágább a külszíni fejtésnél, és embert próbáló, amiből kevés van. Minden nyár végén búcsúztam a bányától, de következő nyáron még mindig bejárható volt szinte minden része. A gimi után természetes volt, hogy a bányamérnöki karra jelentkeztem. A 32 km-re lévő külszínibe kerültem gyakorlatra. Ott ismertem meg életem harmadik, – tartósnak ígérkező – nőjét, a nálam húsz évvel idősebb Tecát, a Bányaipari Tröszt egyik könyvelőjét. Nehézkesen, titokban engedte csak az udvarlásomat, a korkülönbség és a nálam kilenc évvel fiatalabb, akkor tizenkét éves Tündi lánya miatt. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, jöttek a titokban, – az iratraktárban – elcsattanó csókok, majd az esti, inkább éjszakai légyottok, a lakóhelye melletti sötét parkban. Ölelkezésen, kézimunkán kívül mást nem engedett, hiszen hiába voltam végzős egyetemista, mégis csak egy taknyos kölyök voltam hozzá képest.

– Ákos! Te egy dalia fiatalember vagy, de hozzám képest mégis csak gyerek! Apukád és az állam tart el. Én egy elvált, vénasszony vagyok, akit megvetne ez a lezüllött, kiöregedett környék, hogy megrontalak.
– De én szeretlek, és nem érdekel senki véleménye! Elköltözünk a mi falunkba, ott akár több lakást is összenyithatunk. Tündi bejárhatna a városi suliba, és közösen nevelnél minket.
– Jóóóóó, ha végzel, lehet, de addig száz csinos lányt találsz magadnak!