Pálcamesék - Prológus - Gyümölcsök

Óvatosan simítom végig a gerincedet. Meztelen, nyirkos bőröd szinte tapad a kezemhez. Borzongás fut végig a hátadon. Tenyerem alatt érzem, ahogy idegesen, kapkodva fújtatsz. Vagy ez nem is idegesség? Hiszen nem ez lesz az első eset.
Három szál vékony vesszőt fogok össze. A három szál három irányban indul el a meztelen feneked felé. Olyan édes a kis suhogó a hangjuk! Alig hallható, akár még zárt helyen is lehetne használni, nem keltene feltűnést. Ahhoz hasonlítható, mint mikor egy városi forgatagban a földre hull egy pénzérme. Aki közel van, és nyitott a nem odaillő zajokra, az hallani fogja a , de mindenki más elsiklik felette. Ez a hang is gyenge, erőtlen. De nekem és neked hallható. És főleg izgató mindkettőnknek. Látom, ahogy vállad és feneked izmai megfeszülnek a hang hallatán. Bőröd megremeg, ahogy először érintik meg meztelen fenekedet a vesszők. Egy valódi ki örömtánc amit együtt adnak elő eszközök, emberek, érzések és minden együtt. Egy tökéletes pillanat.
Az eltelt két évben hányszor is voltunk már ugyan itt ugyan így együtt? Hányszor ölelted már ezt a fát? Hányszor szenvedtél és elégültél ki ugyan itt? Az első alkalom... Akkor még csak húsz éves voltál, friss, nem egészen fél éves volt a kapcsolatod, amiben sok mindent megkaptál. Szerelmet, szeretetet, hűséget, apró, napi figyelmességet, játékot, barátságot. Büszke volt rád már akkor is a barátod, és te is büszke voltál magadra, mint nőre. Igazi nőnek érezted magadat mellette már az első perctől kezdve. Mellette sosem volt éhes a puncid, ahogy te sem hagytad, hogy a farkának éheznie kelljen. Fiatalos hévvel éltetek meg minden együtt töltött percet és napot. De neked valami hiányzott. Volt egy apróság, aminek a hiánya miatt mégsem lehetett tökéletes a kapcsolatotok.
Már számolnom sem kell. Automatikusan lendül ötször a kezem, ötször csapva oda gyorsan a fenekedre. Bent tartod a levegőt arra a pár másodpercre, amíg megkapod az öt vesszőcsapást, és utána felszabadultan veszel újra levegőt. Nem nyeldekelve, mint egy fuldokló, nem nagy levegőt, hanem csak egyáltalán levegőt veszel, mint máskor. Hófehér feneked bőre remeg csak a vesszők érintésétől, miközben mosolyognak rajta a halvány, rózsaszín csíkok.