Sallay Gabit nem is fenekelik el

– Csrrrrrrrrrrrrrrrrrr! Csrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr! – szólalt meg az ifjú írónő, Myrtill telefonja.  

A lány  szíve megdobbant, hogy jó hírt fog hallani. Gondolatban már el is képzelte, hogy a könyvét nemcsak kiadják, de hamarosan az eladási listák előkelő helyén is szerepelni fog a műve. Felkapaszkodni a Parnasszus hegyére igencsak vonzó cél, még akkor is, ha esetleg mezítláb is kell oda felkecmeregni. A fene se tudja, lehet, hogy sok éles kő és tüskés kaktusz van a hegy oldalán.
– Én vagyok az Ön Élő Lelkiismerete – dörögte az ismeretlen hang. – Habár a nőismerőseim körében dr. Telivéry Olivérként vagyok ismeretes.
– Köszönöm, hogy hívott, kedves Telivéry úr. Mivel lehetek az Ön szolgálatára?  
– Mint említettem, én vagyok az ön Élő Lelkiismerete.
– Ezt elsőre is értettem, csak egy kicsit bonyolult így szólítanom önt. Szóval: mit szeretne tudni?
– Ha így kérdezi, akkor azt, hogy ma már masztizott-e, drága írónő? Miként tud orgazmushoz jutni novellaírás közben?
– Na jó, hagyjon békén a hülyeségeivel! Konkrétan: miért hívott?
– A „Sallay Gabi pálcázása” novellával kapcsolatban hívtam. Hadd hívjam fel a figyelmét, aranyom, hogy túlságosan is iskolás stílusban írta meg a történetet.   Túl részletes, és ezzel korlátozza az olvasók fantáziájának csapongását.

Myrtill elgondolkodott.
– De hát az író dolga pontosan az, hogy elmeséljen egy történetet. Úgy, ahogy az ő látja.
– Jaj, ne vicceljen már, aranyom! A története azzal kezdődik, hogy Sallay Gabriella, a pályakezdő tanárnő magabiztosan lépdelt az iskola folyosóján. Micsoda marhaság! Mi mást lehetne tenni egy folyosón, mint menni, lépdelni? Erre kár a betűket pazarolni!
– Na jó, látom nem hagy békén – törődött  bele Myrtill a telefonáló Élő Lelkiismeret bírálatára –  megírom Önnek a sztori új változatát. Megígérem, hogy semmiféle cirkalmazás, s mi több, irodalmi igényesség sem lesz benne.   De bocs, én lassan írok, próbálok a stílusra és a dramaturgiára figyelni, illusztrációkat gyártani, szóval számomra macerás a dolog.  

– Na jó, elég a dumából! Munkára fel!
*