Az élet nem habostorta 3. rész

Késő este értem haza. Szüleim boldogan öleltek magukhoz. Beszámoltam mindenről. Amikor odaértem, hogy Nina milyen gyönyörű nagylánylett, anyu megértően mosolygott.
– Hát igen! Jövőre érettségizik, és orvosira készül. – világosított fel anyu.
– Nekem nem is beszélt erről! – döbbentem le.
Csalódottan feküdtem le, nem értettem Nina miért nem beszélt velem a terveiről.
Másnap merész elhatározásból felkerestem a Ferencváros stadionját. Könnyebben bejutottam, mint gondoltam volna. Álltam a pálya szélén és néztem a fiúkat.
– Keresel valakit fiam? – szólalt meg egy hang a hátam mögött.
– Neeeem! Vagyis igen! – dadogtam meglepetten.
– És kit keresel?
– Az edzőt. – találtam magamra.
– Én vagyok! Miért keresel?
– Szeretnék focizni a Fradiban! – váltottam büszke mosolyra.
– Nem mondod komolyan! És mégis milyen posztra gondoltál? – esett le az álla a mesternek.
– Kapus szeretnék lenni! – húztam ki magam.
– Csakugyan? És most azonnal? – nevette el magát.
Az edző hahotázására a többiek is odajöttek. Amikor megtudták a szándékomat, hangos röhögésben törtek ki.
– Mi humorosat mondtam? Miért nem próbálnak ki? – értetlenkedtem.
– Jól van fiam a mai nap vicce megvolt. Menj haza, és álmodozz tovább! – veregette meg a vállam az edző lekezelő gúnyos mosollyal.
Megszégyenülve hagytam el a stadiont, nem értettem miért kellett így .
– Végül is ők nem a Real Madrid! – dühöngtem magamban.
Otthon nem értették mitől van rosszkedvem. Mikor elmeséltem Apám együttérzően veregette meg a vállam.
– Sajnos fiam az élet nem mindig csupa fény, és ragyogás. Néha hoz kellemetlen meglepetéseket! És ebből tanulunk, és leszünk bölcsebbek életünk során. – ölelt magához.
– Apu holnap lemennék Attiláékhoz, a vakációm második felére.
– Persze menjél csak fiam. Mond meg nekik, hogy pusziljuk őket. – bólogatott egyetértően Apu.
Délben értem le Lellére. Éva néni kitörő örömmel fogadott.
– Lányok! Lányok! Luigi van itt! – kiabálthátra.
Andi és Katica tűnt fel, és ugrottak visítva a nyakamba. Elámultam. Két gyönyörű kamaszlány csüngött rajtam.
– Jól van fiam! Ha a két lány idővel lemászik rólad ehetnél velünk. Pont ebédhez készülődtünk – nevetett még mindig a két lányon Éva néni.
Ebéd közben mindent elmeséltem mi történ tavaly nyár óta.  
– Befejeztem az általánost, és szeptemberben gimibe fogok járni! – büszkélkedett Andi.