A fájdalom után jön a jó 2. rész

... ” Patrik a kocsinak támasztott, ölelve csókolt. Én a Kádár kocka házunk első ablakának kicsit félre húzott függönye mögött láttam anyát, hogy kitartóan néz. ” 
Amikor beléptem, mosolyogva ölelt magához. Fiatalosan tartotta magát, sokan a nővéremnek gondolták, hiába volt már negyvennégy éves.  

– Mintha apáddal magunkat láttam volna, majdnem negyed évszázaddal ezelőtt. Apád is dalia volt, és tata Zaporozsecének támasztott így. Bizony ma már – ötven felett – nem olyan stramm.
– Jó pasi még mindig! – Dicsértem apát, hiszen a mai napig a zsánerem, imádom.
– Az! – Mondta anya.  
– Ugye nem csináltattad fel magad? – Kérdezte, mert tudta, hogy nem védekezem, amióta szakítottam a pasimmal, a biosz-tanárról meg tudta, hogy gumi nélkül nem szeretkezett velem. Nem voltak titkaim előtte, nem csak az anyukám, de a legjobb barátnőm is volt.
– Nem, anya, nem! Ha elfeledted volna, három nap múlva kell megjönnie.
– Ja, igen, tényleg! Nekem most volt a peteérésem.
– Apa?
– Kiszaladt a peresre, megnézi a szőlőt. – Megpuszilt, és utamra engedett.
Apa akkor ért vissza, amikor zuhanyoztam. Nem voltunk szemérmesek soha. Simán bejött a fürdőbe kezet mosni.

– Szia, kicsikém!
– Szia, apa!
– Mondta anyád, hogy jó fej a pasid. Szereti a ? Attól áll csak igazán a férfiember bögyörője!
– Apaaa...
– Jól van na, anyád mondta, hogy majdnem olyan jó pasi, mint én voltam...
– Nálad a mai napig nincs jobb pasi! – Tekertem magam köré a törölközőt (apát meg az ujjaim köré) és megöleltem, a nyakába csimpaszkodtam.
– Na, eressz már, megfojtasz!
– Szeretlek apa.
– Én is kicsikém.

Este tízkor is még Patrikkal cseteltem, és a kisméretű téglából készült válaszfal szinte vezette a hangot. Máskor is hallottam már a félreérthetetlen neszeket, hangokat a szomszéd szobából, csak akkor a fejemre húztam a takarót, most viszont kíváncsi lettem. Mivel Patrikkal mi is cyber szexeltünk, amikor véletlenül lecsatlakoztam a wifiről, –  és bontottam a beszélgetést,  - topban, falatnyi bugyiban lopakodtam ki leselkedni.  
A tv fénye megvilágította anyáék szobáját. Az ajtó - anya hisztije ellenére sem  – nem volt csukható, állítólag el volt már vetemedve, asztalos kéne hozzá. Egyáltalán nem bántam. Mint tizenpár évesen, most is figyeltem anyáék - akkor úgy gondoltam - birkózását. Anya derékig betakarva ült, félig feküdt apán. Már tudom, hogy felnyársalva apa faszára, aki anya kicsit már ereszkedésnek indult melleit fogta. Igen, anya fiatalos, de sokkal nőiesebb volt, mint én. Nagyobbak a mellei, erősebb a csípője, és egy kicsi zsír van a hasán a zumba ellenére is. Apa nyögdécselt, anya oldalt lefordult róla. Intim törlővel megtörölte magát, és széttett lábakkal fogadta apa fejét a combjai közé. Látszott rajtuk a berögzött rutin. Egy pillanatra láttam apa csillogó - már csüngő –  farkát szőrzetéből kikandikálva, és nyalni kezdett. Anya idővel a lepedőt markolta, a fejét csavargatta. Majd rándult a teste, ívbe tolta a hátát és visszahuppant. A szobámba osontam.  
Másnap elmondtam Patriknak miért hagytam ott.

– Te kis perverz, kukkoltad szüleidet?
– Gyerekként is tettem. Miért, te nem?
– Nem. Az én szüleim vallásosak voltak, nem volt szeméremsértő viselkedés a családban.
– Szar lehetett neked...

Az idő telt-múlt. Patrik könyörgött, hogy költözzek hozzá. Én hiába laktam nála, csak bőröndben hoztam-vittem a ruháimat, hetente legalább egyszer-kétszer nálunk aludtunk. Az ő szülei idősebbek és megvetettek engem, hogy a házasság előtt a fiúkkal hálok, így nem is aludtunk náluk, inkább kocsikáztunk 70 kilométert oda-vissza.
A nálunk alvás kezdetben ciki volt Patriknak. A szüleim meg sem kérdezték, hogy Patrik hogy áll a pucérsághoz. Apa is, anya is simán szaladgáltak előtte meztelenül. Patrik próbálta nem figyelni őket, de láttam, hogy anyát néha követi a szemével. Egyszer rá is pirítottam.

– Jó nő mi?
– Majdnem olyan jó, mint te... – majd terelt a bolt felé, ahol ő már területi vezető, én meg területi beszerzési menedzser voltam.  

Mi Patrikkal teljesen összecsiszolódtunk mind a munkában, mind a magánéletben. A szexben –  az análon kívül –  minden IS játszott. A testhelyzetek palettáján szinte mindent kipróbáltunk, mégis egy-egy gyors menetre mindkettőnknek a jött be. Patrik tömte hátulról a puncimat, a melleimmel játszott, közben én a csiklómat izgattam. Egy ilyen menetet gyorsan, –  tíz perc alatt –  lezavartunk ezzel a pózzal. Ha ritka csoda révén mindketten két nap szabadot tudtunk intézni, mindig egy maratoni szex lett a vége. Szerencsére Patrik - kis szünetekkel  – a végtelenségig bírta álló farokkal. Bírt hosszú orgazmusban lebegtetni, amikor már könyörögnöm kellett, hogy fejezzük be.  
Már terveztük az esküvőt, amikor apán látszódni kezdett a fogyás, a leépülés. Anya szomorúan a munkahelyi stresszre fogta. A leépítések miatti túlmunka párosult az idegi feszültséggel, hogy kit rúgnak ki következőleg. Ezt a mesét addig adagolhatták felém,  - és a külvilágnak, –  ameddig a mentő be nem vitte a kórházba. Ott már nem volt vetítés. Az orvos kerek-perec megmondta, hogy végstádiumú tüdőrák, többszörös áttétekkel. Én a folyosón üvöltöttem anyával, hogy tudta és nem tett ellene semmit. Patrik fogott le, ölelt magához, csitított, hogy ne menjek neki anyámnak, megtépni. Apa –  mint egy vénember - csoszogott ki. Leültünk a padra.

– Kicsikém! Én kértem őt, és eskettem meg az életedre, hogy nem mondja el! Mikor kiderült, – és az orvosok is megmondták – a gyógyszerek, a kemó csupán a vég eltolása lenne pár hónappal, de ezzel együtt az emberi méltóságom is oda lett volna. A fájdalmak nem enyhülnek, sőt a kemó fokozza... – Kifulladt, kis szünetet tartott.
– Még van pár hetem. Csak éjjel fogok morfium tapaszt kapni, – a leggyengébbet – tehát még tiszta aggyal kérlek, végrendelkezem. Nem az anyagiakban, hanem inkább a további életetekre vonatkozóan.  
Szememből csurgott a könny. Magamban zokogtam, testem remegését Patrik érezhette, aki magához húzott.

– Egyetlen, pici feleségem! Arra kérlek, hogy ne gyászolj! Se ruhában, se lélekben. Csodás, hosszú és boldog éveket éltünk meg együtt! Most számomra itt az elmúlás, de te a nőiességed csúcspontján vagy. Tudom, hogy a korkülönbség, – és az utóbbi hónapokban a gyengeségem miatt – sokat szenvedtél testben és lélekben. Kérlek, engedj utamra. Te légy boldog, vidám, és éld meg azon örömöket, amit én nem tudtam neked megadni mind testben, mind lélekben. Lányunkat és eljövendő unokánkat helyettem is szeresd. – Anya apa ölébe hajolva sírt, apa a haját simogatta és a másik kezével az én kezemet fogta, szorította, de nagyon erőtlenül.
– Kicsikém, kis csibém! Tőled két kérésem van. Ha tényleg szereted, – én úgy látom igen – akkor még életemben menj hozzá ehhez a becsületes emberhez, és szülj neki egy olyan csodás gyereket, mint te vagy! – Már csak homályosan láttam apát. Szipogva hallgattam tovább.
– Másik nagyon fontos. Anyukádat soha ne hagyd magára! Még akkor sem, ha megtalálja a párját. Én elindítottam egy gyorsépítésű ház tervezetét, anyukátoknál van. Még pont elbír egy százötven négyzetméteres házat a telkünk egy garázzsal, és utána engedély nélkül egy melléképülettel. A felét te öröklöd, a te nevedre terveztettem. A pénz nagy része – a biztosításokkal együtt – megvan anyukádnál. Kérlek benneteket, ha lehet, akár már ma költözzetek haza hozzánk, ne legyen a rápakolt teherrel egyedül!  
Mosolygott, vagyis úgy láttam. A szívem szakadt meg! Betegségében is, utolsó erejével az én jövőbeni utamat egyengeti, nem a saját életét tenné szebbé.

– Patrik fiam, vőm! Terád marad a családfő szerepe, még akkor is, ha lesz másik apósod! Rátermettnek tartalak, és felelőségteljesnek, tudom, hogy ezt megoldod. Imádd a lányom, nálam is jobban! Törődj az anyósoddal minden téren, még akkor is, ha már lesz társa. Rád bízom a két nőt, mind testileg, mind lelkileg. Érett férfiként terelgesd útjukat, óvd, vigyázd őket, és segítsd a jövőjüket, mindig és mindenben! – Mélyeket szusszantott.
– ! Most menjetek, és ne siránkozzatok! Ez az élet rendje. Megszületünk, majd meghalunk. Nekem lassan itt az út vége. Klárikám gyere, kísérj be! – Kérte anyát, és rám is támaszkodva állt fel. Ölelni akartam, de leállított.  
– Adj egy puszit, és ha időd van, gyere be! Nincs még itt a végső vég, nem búcsúzkodunk!

Patrik megértő volt. A vállára vette apa által rá bízott terheket. Még aznap a szobámba költöztünk, és  – a másnapi jegyzői engedéllyel - már a hétvégén megtartottuk az esküvőt. Apa büszkén kísért az anyakönyvvezető elé. Büszke apuka volt. A nem nagy násznéppel egy kisvendéglőben tartottuk az esküvő utáni ünneplést. Apa, talán utolsó aznapi erejével, mint régen kamaszként, keringőzött velem. Szinte mindenki sírt, ahogy apa is én is, de láttam, hogy Patrik is.
Minden időmben –  amit a munkám engedett –  apával voltam, nevettünk, mókázott, míg az ereje bírta. Anya –  apa kérésének megfelelően –  próbált vidám lenni. Patrik pedig törődött vele, támogatta őt is, engem is, amikor elgyengültünk. Patrikra nemigen jutott energiám, nem nagyon vágytam a testiségre. Tudtam, hogy kell neki, így adtam a testem, de sokszor csak feküdtem alatta, és az a néhány kuksolásom pergett a szemem előtt, amikor apáékat meglestem.
A vég három hónap múlva jött el. Szép volt a temetés, kérés volt a fehér szegfű és a világos öltözet. Lassan tértem vissza a napi rutinba a valós életben. Apa elvesztése után két hónappal már tudtam mosolyogni. Ezt érzékelte Patrik is és anya is, így jött szerintük a fekete leves. Egy vasárnapi ebéd után Patrik mellém ült, anya lehajtott fejjel a fotelban, az ablak felé fordított fejjel. Éreztem, hogy ez egy komoly beszélgetés lesz, és nem az építkezés.

– Oli, amit most mondok, fájni fog neked! – Kezdte Patrik.
– Apa elvesztésénél fájdalmasabbat nem tudsz mondani! – Mondtam, de feltűnt, hogy anya Patrikra néz, és csóválja a fejét.
– Ne,... még ne! – Mondta anya pirospozsgás arccal.  
Patrik ösztönösen megszorította a kezem. Ebben a pillanatban megvilágosodott számomra, hogy mi történt három hete. Másnap a központba kellett mennem. Este –  dugás után - Patrik édes álmában mellettem aludt, én még a papírjaimat rendezgettem a mappában, amit másnap a reggeli kapkodás közepette,  - ahogyan kell –  otthon is hagytam, vissza kellett mennem érte. Tudtam, hogy Patrik délutános, anya pedig a temetőbe megy munka előtt. Csendesen lopakodtam be. Az első bejárati ajtóban benne volt a kulcs, de a hátsót szerencsére ki tudtam nyitni. Patrik zavart feldúltsággal, egyszál alsógatyában, izzadtan álldogált. Puszit adtam neki, közben észrevettem az előszobafalon anya felakasztott retiküljét. Benéztem az ajtón. Nyakig betakarózva, kivörösödött arccal, izzadság cseppekkel a homlokán feküdt az ágyban.  

– Jól vagy anya? Nem mentél a temetőbe?
– Egy kicsi lustálkodást megengedtem magamnak.
Idéztem fel, és most vált nyilvánvalóvá a tény.

– Ti összekeféltetek? – Szinte csak magamnak motyogtam. Anya monológba kezdett.
– Tudom, és tudd, hogy az én hibám. Apád addig duruzsolt a fülembe – már a kórházba kerülése előtt is – hogy ez a Patrik gyerek milyen nagy kan, már csak abból kiindulva, hogy meddig dönget téged, hogy igen, elgyengültem azon a reggelen. Nem tűnt fel neki, hogy amíg a kis fecskéjében, – az izmos seggével az ajtónak háttal – mossa a fogát, és hiún nézegeti mellezetének izmait, én félálomban őt nézem. Igen, régen volt férfi életemben, és felizgul...
– Anya! – Szóltam rá erélyesen.  
A gondolataim cikáztak. Düh, gyilkolás, megértés, APA. Apa kérése, mama mondatai, amikor az első pasim megcsalt.

– Anya, nem vagyok kíváncsi a részletekre!... Nem tudok rád haragudni, már csak apa miatt sem! Az ő kérése számomra mindent felülír, és tudom, hogy fentről ő irányítja életük fonalát. Patrikra sem haragszom. Egy jó pasi, akinek mindig is bejöttél. Nézd meg az anyját, vedd el a lányát! – Pusziltam meg a zavarodott férjemet, aki a szőnyeget rugdosta.
– Azt is tudom, hogy akkor, és előtte is, az én bánatom rávetítette árnyékát a kettőnk szexuális életére. Nem csoda, hogy megtörtént, két egymásnak szimpatikus, kiéhezett, testi vágyaktól túlfűtött ember között. Tudom, remélem, hogy jól tudom, megkönnyebbülést okozott nektek az együttlét... – Egyik sem nézett rám.
– Azt is biztos ennek köszönhetem, hogy felém még inkább ragaszkodó lett az én drágám, egyre jobban húz vissza az intim élet rejtelmeibe, és ragaszkodóbb, bájosabb is lett. És igen, a mamának is igaza volt. Nem kopott el, és a földbe is kerül belőle – vagy száz év múlva, – és a tűz edzi, erősíti! – Csókoltam szájon Patrikot és behúztam a szobánkba.  
Anyán láttam a szégyen zavarát. Patrikkal jó órán át szeretkeztünk, vagyis inkább dugattam magam. Nem volt már miért visszafogni magam. Hangosan kértem mindenre a férjem. Hosszan szoptam, figyelve, hogy ne élvezzen el, majd a szája fölé térdeltem. Kezeit fogva, tenyerét a melleimre tettem és markolásztattam, simogattattam. Tudta a dolgát, így elengedtem a kezeit. Hátra hajoltam. Farkát, golyóit fogva támaszkodtam, a csiklómat simogatva élveztem egy nagyon nagyot. Előbújt belőlem az állat. A szájáról a farkára ültem. A vállaira támaszkodva a cicijeimmel tömtem be a férjem száját. Hosszan lovagoltam, dörgölőztem altestemmel a testéhez. Ismét egy kielégülés kezdődött, ami hosszan elnyúlt. Már szinte zsibbadt mindenem, így mellé feküdtem és magamra húztam.  

– Basszál szét! – Mondtam hangosan majd suttogtam. – Anyát is így basztad? Ő apával szerette a vad dugásokat. Úgy dugj, ahogy őt dugtad!
Elborult tekintetemmel, beteg agyammal láttam Patrik zavaros nézését, majd arca hirtelen apáéra cserélődött, én pedig anyát képzeltem a helyemre, és mint amikor meglestem őket, azt láttam lelki szemeimmel most is, de most testem érezte is azt, amit láttam. Előbb az apa hiányát üvöltöttem ki az élvezet közben, majd a dühömet azért, amit anyával tettek. Lecsillapodott, kielégült testtel feküdtünk, már egymás kezét fogva. Én Patrikot kérdezgettem, aki zavartan válaszolt anyával kapcsolatban őszintén és részletesen mindenre kiterjedően.  
Fura volt, hogy az idő teltével –  és talán apukám szellemének jelenlétével nyugtatott és elnyomott –  haragom elszállt a kiderült történtek miatt. Sőt...