Ilonka bevezetett a szerelem rejtelmeibe

(1)
Közismert, hogy a nők vonzódnak az egyenruhásokhoz. Az én esetem fényesen példázza eme népi bölcseletet.  

1964. november 13. – án (pénteken, tehát szerencsétlen napon) megkaptam a behívót sorköteles katonai szolgálatra. Hajnali hat órára kellett megjelenni Budapest XIII. Kerületi József Attila művelődési házban. Apám kísért el. Az volt a furcsa, hogy ahova letettem a személyi igazolványomat, ott csak négy darab hevert, miközben a többi kupacban százasával gyűltek a dokumentumok.
Egy hang megszólalt a hangosbemondón, hogy azok, akik a négyszáztizenötös behívó számmal jöttek, köszönjenek el a retyerutyáiktól, mert ők mennek a legmesszebb és tíz perc múlva már indulnak is a kultúrházból.
Egy törzsőrmester vett át minket. Tőle tudtuk meg, amikor már bent ültünk a Keleti pályaudvar egyik személyvonat szerelvényének kocsijában, hogy Orosházára kerülünk ott fogunk egy éves kiképzést kapni a lánctalpas úszó gépjármű vezetői engedélyének megszerzéséhez. Keleti pályaudvarról a szerelvény 6: 40 perckor indult. Rettenetesen lassan ment: Békéscsabára este huszonkét óra körül érkeztünk meg. Ott átszálltunk az orosházi vonatra és huszonkét óra után érkeztünk meg. Rögtön a nagy étterembe vezettek be minket, ahol mezítelenre kellett vetkőznünk a civil ruháinkat egy zsákba tették, amit nekünk kellett megcímezni. Minket sorba állítottak meztelenül és nemi szerveinket egy púderféle porral szórták be.
 A felcser kimaradáson volt, így a városi kórházból jött két nővér, ők végezték az ekkor szokásos macerákat.

Egy akkor számunkra idősebbnek gondolt 30-as, vörös hajú, szeplős az íróasztalnál ült. Mellé kellett ülni. Kérdéseket tett fel egészségügyi állapotunkról, megmérte a vérnyomásunkat, végül szembe állva vele gondosan meghallgatta a tüdőnket. Sajnáltam, hogy a kopott fehér nővérköntöse nem engedett belátást a melltartójára és annak tartalmára.