Megbotlás

Sanyival egy lakótelepen laktunk. Egy óvoda, egy általános iskola és egy gimnázium és szakközépiskola volt a telepen. Én, – Rita – általános gimnáziumba jártam, Sanyi az autószerelő szakközépbe. Sanyi vonzódása irányomban az általános iskola 8. osztályában kezdődött. A gyerekes hajhuzigálások kezdtek átmenni tartalmas beszélgetésekbe, a szünetben a bandázás is hanyatlott – a bandatagok generálta eldurvuló helyzet miatt. Cigi, , stb.  
Így mi Sanyival kezdtünk lekopni a semmittevésekből, és elhúzódva, a patakparton, órákon át beszélgettünk. Nekem akkoriban csak egy jó haver volt, de később kiderült, hogy Sanyi már akkor szerelmes volt belém. A gimiben én a kiváló tanulók közé tartoztam, Sanyinak viszont jó érzéke volt a munkájához. Én tanulmányi versenyekre, ő szakmai versenyekre járt. Én is nyertem egy-két versenyt, de Sanyi mindent, amin elindult. Önszorgalomból tanulta az autóvillamosságot, a karosszéria lakatosságot, sőt a fényezőket megszégyenítve használta a fényező pisztolyt. Harmadikban már egyszere több szakterületen is kimagasló eredményeket ért el. Az addigi haverom a suliban a lányok között felkapott srác lett. Izmos felsőteste, sármos tekintete vonzotta a csajokat, mint a légypapír a legyet. Hiú voltam, nem akartam sorban állni a kegyeiért, így inkább belevesztem a suli szürkeségébe. Harmadikban évzárókor a versenyeken elért kimagasló eredményeink miatt egy kéthetes nagyváradi csereüdülést kaptunk ajándékba, negyedmagunkkal. Buszos utazás a Flexi-vel, a szállás egy koleszban. A másik négy társunk három lány és egy fiú volt, aki matekzseninek bizonyult. A csajok – mint Sanyi – szakmai versenyeken elért sikereik miatt kerültek a csapatba.  
A helyzetnek egyértelműen adottnak kellett volna lennie, – hogy a két agyzseni összejön, – de Péter egy okuláréra emlékeztető szemüveget hordó, elvont srác volt. Sanyi már első este engem hívott sétálni a városba. Fura módon tíz perc után megfogta a kezem, és úgy sétáltunk. Puha volt tenyerén a bőr, de a szorítása már-már inkább erős. Ránk sötétedett. Egy padon ültünk, nevettünk, beszélgettünk mindenről is, amikor Sanyi elhallgatott, felém fordította a fejét és közelítette arcomhoz az arcát. Hiúságomat most már az zavarta, hogy senki nem látja, hogy az iskola felkapott, jóképű sráca hogyan néz rám. Ajkunk találkozott. Gyengéden csókolt, úgy, ahogy eddig még senki. Nem akarta szétharapni az ajkam, nem a torkomon keresztül akart mélyen csókolni. Ekkor jöttem rá, miként lehet érzékien csókolózni. Nem kitört nyakkal, derékkal húzott magához, nem kezdte fogdosni a melleimet, lábamközét. Türelmes volt. A szúnyogot körénk gyűltek, az édes csókot megérezve, adrenalintól sziruppá vált vérünkre pályáztak. Sanyi magához ölelte – és nem a hóna alá kapta – a százhatvannégy centimet, engem óvva sétáltunk vissza a szállásra. Egyre jobban belebolondultam a srácba, az érzékien romantikus udvarlásába. Nem a testiségre törekedett. A lelkem akarta, érintette meg, és szippantotta magába. A két hét alatt szándékosan nem inzultált, nem ért hozzám testi kontaktust keresve. Már boldog, szerelmes kismadárként repkedtem mellette otthon is. Sanyit nem érdekelték a hazai lányok, akik kerülgették, – mint a keselyűk a dögöt, – hogy mikor csaphatnak le rá. Kitartott mellettem. , kis csokikkal és türelmességgel halmozott el. Éreztem, hogy szerelmes vagyok, szerelmes lettem belé. Boldog voltam, hogy én – a kis törpének csúfolt lány – meg tudom tartani a manöken kinézetű csajokkal szemben is. Már előfordult az erogén zónák érintése ruhán keresztül, de azt sem markolva, nyomorgatva tette, mint az addigi pasijaim, hanem óvatos, féltő simogatásokkal. A nyári szünet végén a szülei elmentek a távoli rokonokat meglátogatni.

– Rita! Átjössz hozzánk beszélgetni estére? – Kérdezte félénk határozottsággal.
– Szívesen! – Vágtam rá, talán túl hirtelen.
Moziba vitt, a hatórási, nem premier filmre. Végig csókolóztunk, simogattuk egymást a legfelső sorban. Igazából senki nem a film miatt jött be a sötét terembe. A film után vettünk szendvicset, majd fagyiztunk. Már kilenc is elmúlt, amikor csattant mögöttünk a bejárati ajtó zárja. Türelmesen vitt, vezetett Sanyi az érzékek rögös útján előre. Lassan készítette elő a terepet, határozott kedvességgel vetkőztetett. Nem volt nagy mellem, vékonyka voltam, szinte tényleg törpe voltam a fölém tornyosuló test alatt. Puszilta, nyalogatta a melleimet. Nem kapkodott, nem akart a bugyimban matatni. Tudta, hogy nem vagyok szűz, mégis – az átlagot jócskán meghaladó férfiasságát – óvatosan vezette belém. Az eddigi három partnerem vad volt Sanyihoz képest. Furcsáltam, hogy magára húzott, és én voltam felül. Néztem pornót, (ki nem? ) így tudtam mit kell tennem, és egy ismeretlen, érzéki világban találtam magam. Eddig azt hittem, hogy tudom mi az igazi testi öröm. Tévedtem. Ezen az éjszakán Sanyi a fellegekbe repített, a felhők szárnyán repültem, és tudtam meg, mi az igazi testi boldogság. Mindenben is rám figyelt, mindent miattam cselekedett, és a végén a markába élvezett, hiába mondtam, hogy túl vagyok a ciklusom felén. Ettől az éjszakától kezdve teljesen a bűvöletébe estem.

Elkezdődött az iskola. Nem titkoltuk, hogy egy párt alkotunk. Az osztályfőnököm egyik óra után kérte, hogy maradjak bent a teremben. A prédikációja szinte csak arról szólt, hogy én többet érdemlek az eszem miatt, mint ez az autószerelő tanonc. Féltett, hogy hozzá butulok, és a jövőképemet vázolta, hogy olajos göncöket kell mosnom, állandó benzin – és olajszag vesz majd körül, és belesüllyedek az ő világába. Nem tudott elrettenteni. Sanyinak mindig tiszta illata volt. Ő kesztyűben dolgozott, és – ha néha bementem hozzá a gyakorlati helyére – tetszett a munkás illata is. Érettségire, szakmai vizsgákra, – én felvételire – készültünk, és kimagasló eredménnyel végeztünk, amivel cáfoltam az oszifőmet is. Testiségben is kimagaslóan teljesítettünk. Sanyi inkább bele sem kezdett, ha nem volt egymásra legalább egy-két óránk. Imádtam, amikor végletekig a csúcsra nyalt. Szerettem viszonozni, de eleinte nem engedte végig. A Kámaszútra minden – még emberinek mondható – pozícióját kipróbáltuk, alkalmaztuk, és nem süllyedtünk bele a két-három pózba. Rájöttem, hogy fehérmájú lettem. Nem engedtem kárba veszni a teste arannyal felérő váladékát. Szinte minden együttlétünkkor két-három orgazmusig juttatott el, majd a végén a számba élvezett. Nem zavarta, hogy gecis szájjal csókolóztunk az elmaradhatatlan utójátékban, ahol a boldogságomból, a mesebeli világból lassú, érzéki cselekedetekkel vezetett vissza a pörgő, zajos mindennapokba.  

Sanyi technikumban folytatta, de mellette egy Mercedes szalonban is dolgozott. Én az építészmérnöki karrieremet építettem már az egyetemen is. Távkapcsolatunk is jól működött, a hétvégeket mindig együtt töltöttük, és mindig kellően kielégítve, plusz töltettekkel engedett el a Nagyfaluba. Sanyi a húszas évei elején már elismert szakember lett az autók javítása terén mindenben is. Hívták festeni, de volt, hogy az idősebb karosszériások is megkérdezték egy-egy nagyobb javítás előtt, hogy mit tenne ő. Egy programozó csapattól is felkérték, hogy vegyen részt egy szoftver fejlesztésében, de az uniós forrás megcsappant, így nem tudták befejezni. Én vörösdiplomával végeztem. Hívtak, hogy maradjak bent az egyetemen tanársegédnek, de a szülővárosom polgija is csábított a műszaki osztályra. Én a kihívást inkább egy tervező irodában láttam meg. Főleg külföldi megrendeléseken dolgoztunk, de voltak hazai projektjeink is. Jó választás volt.  
Huszonkét évesen, szűk családi körben lettem asszonnyá. Serényen dolgoztunk egy saját otthon elérése céljából. A korunkbeli fiataloknál jóval többet dolgoztunk, mondhatni dőlt a pénz is, de soha nem hanyagoltuk el a testi boldogságot. Nem süppedtünk a házas élet pocsolyájába. Tudtunk mindig újat és kimagasló örömöt okozni a másiknak. Sanyi a türelem példaképe volt. Mindig lassan építette fel az együttlétünket, és elégítette ki a fáradt, hisztis, öntelt, beképzelt Ritát. Türelemmel viselte a fejfájás dumámat, a szeleburdiságomat, és az ágyban mindig kizökkentett a valós lényemből. Imádtam szopni a farkát. Talán a csecsemőkori – emlék nélküli – dolgok jöttek felszínre. Megnyugtatott a kemény, pont a számba passzoló férfiassága. Nem siettetett, nem volt türelmetlen. Kivárta, amíg magamtól unom meg, fejezem be. Ő is jól nyalt, szinte végig, a befejezésnél már csak a csiklómat izgatva, két ujját húskampóként a hüvelyembe akasztva tartotta meg fellegekig emelkedő testemet az orgazmus alatt.

Huszonhét évesen estem teherbe, amikor már az anyósomék szomszéd telkén az após irányításával épült a kis házikónk. Nehezen viseltem az örömteli terhet. Az első két hónapban folyamatosan sugárban hánytam, de a szexet hatványozottan kívántam. Férjem egy-egy ágyjelenet után mosatlan konyharuhaként nézett ki. Én rohamos hízásnak indultam, ő meg kezdett elfogyni. Terhességi cukrot is mértek. Ezzel szinte egyszerre jutott eszembe a székely vicc.  
„A gyerek megszületik. Két évesen folyékonyan beszél, négy évesen már angol nyelven is. Nyolc évig nem szól az apjához.

– Édes fiam mit vétettem ellened, hogy nem beszélsz velem? – Kérdezi az apja. A székely gyerek a sámlira áll és így szinte egy magasságba kerül apjával, így válaszol.
– Ídesapám! Kend szólna olyan emberhez, aki pocaklakóként több hónapon keresztül a homlokomat lökdöste? ” 
Ezért Sanyinak csak nyalni engedtem, és végig szoptam. Az utolsó hónapban is dolgoztam, de már csak otthonról. Sanyinak a póz jutott osztályrészéül. Ült az odú előtt és vonyított kangörcsében. A kislányom a férjem Édes, Kicsi Ritácskája lett. Öt hónapig szoptattam. Az anyós, az após, de a férjem is sokat levett a gyereknevelés terhéből a vállamról, így a munkámra is volt időm jócskán. A ház kész lett. A férjem előbb vezető szerelő, majd műhelyvezető lett. Én a belföldi kiemelt beruházások műszaki vezetését kaptam. A pénz szakadt ránk, de időm se a kislányomra, se a férjemre nem maradt. Volt olyan, hogy szex közben elaludtam. Férjem – Sanyi – támogatott, segített és még inkább szeretett azért, hogy őt a kis tündérrel megajándékoztam. Ajándékokkal, virággal, bonbonnal halmozott el. A terhek miatt kezdtem – főleg a kislányom miatt – feszült lenni, kezdtem rossz pillanataimban haragudni rá. A végső „összeroppanásom” akkor történt, amikor az építkezésen az egyik alvállalkozó munkagépe leamortizálta a céges kocsim hátulját. A férjemék soron kívül vállalták a javítást, de azt mondták, két hét minimum. Az alvállalkozó bérelt nekem egy kocsit. Egy negyvenes pasi hozta ki, aki állítólag a használt haszonjárművek, személykocsik eladásával, bérbeadásával foglalkozó cég tulajdonosa volt.  
A hét év házasság átka rám is rám szállt. Tetszett János magabiztossága, laza életvitele. Szó szerint udvarolni kezdett nekem. A férjemnek elmondtam, de ő szomorkásan azt mondta, hogy nem kerek ez a pasi. Én egyre mélyebbre süllyedtem a férfi varázsában. Abban, hogy gondtalanul élt – az ugyan csak három szobás házában – de a budai hegyekben. A felújításhoz az én segítségemet kérte, és belebegtetett egy másik munkát is az irodának, személyesen nekem. Egy telephelyi, szinte üvegpalota építését. Michelen csillagos étterembe vitt vacsorázni, majd egy kabrióval Siófokra reggelizni. Csodás, felhőtlen élet, amiben nem volt háztartás és gyerek, aki – pont miattam is – apás lett. Szintén nem egy , ágyba vivő pasi volt. Határozottan csókolt, nem volt apelláta, ő volt az irányító. Egyre többet maradoztam ki éjszakára, amikor a budai ház teraszáról csak néztük a várost. A férjem szomorú volt. Kértem egy kis türelmet, hiszen őt imádom, szerelmes vagyok belé, a házasságunk óta csak vele voltam testileg, de most ez az érzés had járjon át, had éljem meg az újdonság varázsát. Mondtam, hogy keressen ő is, és próbálja ki mással is, de ő határozott volt.

– Drágám! Nekem életem nője vagy, nem vágynék, tudnék más nőre akár csak ránézni is.
A tűz csillogása a szemében pillanatok alatt kialudt, és szomorú ború rajzolódott az arcára.

– Nagyon fáj még kimondani is, de választ vársz tőlem. A szívem szakad meg, hogy neked más érzelmek is kellenek, de szeretlek annyira, hogy elengedjelek. Sejtem, nem, tudom, hogy nem fogsz egy szinten megállni, de tudd, hogy nem tudsz olyat cselekedni, hogy kitárt karjaim ismét ne öleljenek magamhoz!  
Szinte felrobbantak a bennem csapongó érzések Itt van egy „nők álma férfi” aki odaadóan szeret, de van egy tőle érettebb, aki felhőtlenebb, és hasonló boldogságot ígér, mint a férjem Sanyi. Tépelődtem, de Sanyi bekeményített.  

– Azt viszont tudd, hogy ha akár egy hétre is hozzá költözöl, a lányunkat csak itt, nálam láthatod! Én, mi a nagyikkal, próbáljunk majd feledtetni kis szívéből a hiányod a fájdalmát.
– Na ne, ezt felejtsd el!
– Ritttaaaaa! Hogy nevelnéd a lányodat? Feladod a munkád!
– Elég! – Visítottam csendben a fogam között, majd átmentem a lányom szobájába, aki éppen rajzolt, mint én kiskoromban.
– Figyelj rám, kicsi bogárkám! Anya most elmegy, de nem sokára jövök és elmegyünk, elviszlek máshova! – Kicsi Rita felugrott az asztaltól és az ajtóban álló apjához rohant, átkarolta a combját.
– Ezt te, Apuci nem is mondtad nekem! Jaj de jó, de ugye a nagyiék is jönnek!
Sanyi szeme furcsán csillogott, úgy emelte fel a lányát, és megköszörülte a torkát.

– Tudod, Kincsem, anya most elmegy, és csak ritkán tud majd haza jönni, de én és nagyiék itt leszünk neked.
– Az jó, és tudom, hogy anya is siet majd haza! – Válaszolta a kislányom.
Nálam a kettős érzés, – a düh és a fájdalom – sírást váltott ki. Önérzetem, felsőbbrendűségem, makacsságom miatt, csakazértis elkezdtem két bőröndöt megpakolni, majd a lányomat puszilgatva elindultam. Sanyi az előszobaszekrényen magába roskadva ült, rám se nézett.
Jánoshoz menet a kocsiban már tudtam, hogy a kapcsolatrendszerével – ha kell – elperlem a lányomat, és egy nevelőt fogadunk fel hozzá. János öröme, – hogy oda cuccolok – nem volt felhőtlen. Próbáltam az ágyban kompenzálni. János – férjemmel ellentétben – kisebb szerszámát a rámenősségével kompenzálta. A „mindenbe csak bele kapunk”-at a testem, érzékem felfedezésének tudtam be. Csókja erős, határozott volt, néha fájdalmas. A puncim nyalását is csak rövid ideig művelte, hiába kértem, hogy tegye hosszabban. Szopásomnál türelmetlen volt, ő a baszást részesítette előnyben, főleg a misszionárius pózt. Azt szerette és azt hitte jól is csinálta, pedig nem. Én nem az ő méretéhez voltam hozzászokva, nem az ő tempójához, és főleg nem az ő gyorsaságához. Csak az első hetekben volt levezető utójáték is.  
Kértem – szinte könyörögtem, – hogy kapcsolatai felhasználásával szerezzük meg a lányom nevelését, hiszen egyre jobban hiányzott, és érzékelhetően nem a neveltetése miatt, de még inkább ragaszkodott az apjához és a nagyszüleihez. Mikor velem volt, akkor is csak róluk beszélt. Jánosnak tűrtem az egyre vadabb, fájdalmasabb a testi együttlétet, de a lányomért mindent elviseltem. A könyörgésemet egyre csak hárította.

– Rita! Hányszor pofáztam el, hogy add be a válókeresetet, és mind a házból, mind a vagyonból kiforgatjuk, és a lányodat is magunkhoz vesszük!
Tűrtem. Tűrtem, amikor négykézlábra állított és úgy dugott, a hajamba kapaszkodva a fejemet hátra feszítette, az sem érdekelte, hogy kitépte a hajamat. Eleinte a fenekem paskolása még tetszett is, új volt, de amikor szó szerint vörösre verte, már könnyet facsart ki a szememből, és nem az öröm könnyeit. Egyre többet alázott, hogy dolgozzak többet, ahelyett, hogy a lányom után sóvárgok, mert abból nem lesz 500 grammos szilikoncici-beültetésre pénzem, mert neki így már uncsi és kevés vagyok.  
Én hülye, beadtam a válókeresetet, hogy enyhítsem Jánost, legyen lágyabb, de amikor a férjem minden jogi kiskapun keresztül akadályokat gördített a tárgyalás elé, János bedühödött. Egyre többet veszekedtünk. Azt mondta, hogy anyagi gondjai vannak, megtiltotta, hogy bemenjek a munkahelyére. A szex is egyre durvább lett. akarta a mélytorkozást, majd szó szerint felpofozott, amikor lehánytam. Rájött, hogy ez nekem nem fog menni, akkor jött, hogy análba akarta. Én hülye, a gátlásaim ellenére még bele is mentem, de a témában nem tájékozódtam előtte. Erős fájdalom közepette tömködte be a farkát a fenekembe, majd amikor kivette, – és a vége barna volt – ököllel többször is megütötte az arcom. Egy hétig napszemüvegben jártam az irodában is, és lemondtam a lányom láthatásáról. A kezdeti rózsaszínű köd kezdett felszállni, amihez társult az egyre több csontváz is, amik kiestek a szekrényből. Az első képzeletbeli pofon egy esti órában ért, amikor egyedül voltam otthon.

– Kezeit csókolom kisnagysága! – Két kigyúrt kisebbségi tornyosult fölém az ajtóban.
– Azt a léhűtő, semmirekellő Janit keressük.
– Nincs itthon, segíthetek? – Próbáltam remegő térdekkel határozott maradni.
– Segíthetsz, te kis kurva, gondolom az vagy, mert egy valamire való nő ezzel a börtöntöltelékkel nem kezd. Mondd meg a stricidnek, hogy holnap ilyenkor jövünk a négyszáz rugóért! Az elmaradt havi albérletért, és a jövő héten az e haviért. Mondd meg, ha nincs pénz, akkor te is törleszthetsz, de ha nem, a szép pofikád átszabjuk pengével!
Alig vártam, hogy János haza jöjjön, és számon kérhessem.

– Figyelj! Két bunkó cigány fenyegetőleg kért négyszázezer forintot albérletre. Elmagyaráznád? – Szinte üvöltve kértem számon.
– Ne parázzál már, és főleg ne sipákolj a házamban. Míg egy kintlévőségem be nem hajtom, és a ház vételárát össze nem pakolom, bérlem a tulajtól. Holnap beszélek vele! – Durván lökött félre az ajtóból.  
Én esténként – ha magányos voltam és magam alatt – Sanyival telefonáltam, hiszen még a férjem, a gyerekem apja és a barátom is volt egyben. Egyik ilyen alkalommal lebuktam, és Sanyi telefonon fültanúja volt János üvöltésének és hallhatta a pofonokat.  
Aznap este is – amikor a pénzbehajtók megjelentek – a szobában bezárkózva telefonáltam vele, és nem titkolva az aznap történteket, elmeséltem neki. Sanyi megértő volt, mondta, hogy ha kell, ad kölcsön, csak ne bántsanak. Nem próbálta szidni Jánost, nem próbált ellene hangolni. Egyre több estén hívtam Sanyit, mikor János jött haza.  

Egyik szombat délelőtt hívott a főnököm.

– Figyelj Rita! Tudom milyen a viszonyod a férjeddel, hiszen elmondtad, és azt is tudod, hogy nem vagyok a pénz ellensége, de este hívott Sándor, hogy a segítségemre lenne szüksége. A lényeg, hogy a szülei és a ti telketeket osztatlan közös tulajdonra akarja átírattatni, és az így megnövekedett területre egy műhelykomplexumot akar terveztetni és építtetni. Szerintem nem tudsz róla, de ez a te szakterületed, és neked is van tulajdonrészed a telken.
– Köszi Gabesz az infót, beszélek vele!
Hívtam Jánost, hogy bemegyek az irodába. Sanyi pont a kis Ritával volt elfoglalva. Csodálkozva nézett, hiszen csütörtök délután voltam már ott. A lányom megölelt, megpuszilt, majd szaladt a szobájába.

– Sajnos Rituska az állatkertbe készül anyáékkal. Menj velük!
– Örömmel mennék, de veled van beszédem, a terveidről.
– Tudod, halogattam, a jövő héten beszélni akartam veled, hogy a tulajdonrészedért mennyit kérsz? Attól függ a tervezgetésünk apával. A jövő hónapban jár le a hosszú lekötésű államkötvényük, abból tudnálak kifizetni. Az összevont telket pedig a lányom nevére íratjuk, gyámként és mindhármunk haszonélvezetével kezdenénk építeni egy luxusautókra specializálódott – főleg festő – műhelyt. Abban van a nagy pénz! – Elállt a lélegzetem is, hirtelen döntöttem.
– Te nagyon jó ember vagy! Nem érdemeltél meg engem, de azt sem, hogy így bánjak veled! Én is a lányunk nevére íratom a részem, és a nekem szánt pénzt is fektesd be a műhelybe!
A nyakamba borult, éreztem nyakamon a nedvességet. Sírt. A folyosón léptek hallatszottak, ő belépett a vécébe. Az após Rita kezét fogva jött bejelenteni, hogy elmentek. Elég megvetően nézett rám. Az elektromos mozgatású nagykapu hangosan becsukódott. Sanyi után mentem, a vécé lehajtott ülőkéjén ült, a szemét dörzsölte. Elé guggoltam, megöleltem, majd spontán, – mint régen – csókolóztunk. Nagyon jól esett a lágy csókja. Feledtette velem János vadságát. Vágytam az érzéki érintésére. Nem kapkodta el a befejezést, gondolom félt, hogy ha szétválunk, elmegyek. Én bontakoztam ki a nyakam öleléséből, és húztam fel. Nevető szomorúság rajzolódott arcára. Gondolkodás nélkül szegeztem neki a kérdésemet.

– Lefekszel még velem a történtek után?
– Boldogan! Minden vágyam, mióta utoljára szétváltunk a testiségből.
Én vadul vetkőzni kezdtem, a már berögzült János féle gyakorlatra. Lefogta a csuklóim, ölébe vett, és laza könnyedséggel vitt a hálónkba. Minden úgy volt a dolgaimból, érintetlenül, ahogy hagytam. Az utolsó levetett blúzom és nadrágom kimosva, kivasalva a szobainason. Most én kezdtem pityeregni. Az ágy melletti éjjeli szekrényen semmi más, csak az én és a lányunk fényképei. Sanyi puszilgatta az arcomon lecsurgó könnyeimet és simogatta a hajamat. Várt, hogy kicsit csituljon a zokogásom. Levette a blúzomat, a szoknyámat, és fehérneműben fektetett az ágyra. Maga is boxerre vetkőzött, úgy tornyosult fölém. Bódított a parfümje a finom testszagával keveredve. Janinak orrfacsaró volt a testszaga már szeretkezéseink kezdetekor is. Homlokomtól a bokámig végig puszilt, szinte egy pici részt sem kihagyva. Titokharisnyám lehúzásakor ellenkeztem, pedig tudtam, hogy nem izzadós a lábam. Lábujjaimat egyesével szopogatta, majd lehúzta a bugyim. A régi érzet futkározott az ölem és a fejem búbja között. A lepedőt tépve élveztem, és a mellemet még kezelésbe sem vette. Míg a gatyáját vette le, én ledobtam a melltartóm. Végre megéreztem a számomra szeretett, megszokott, élvezett méretű férfiasságot. Lassan tolta be, miközben a melleimmel játszott, becézgetve szépségét, dicsérve méretét, rugalmas keménységét. Hálát adott, hogy ha csak pillanatokra is, de megint érintheti, kényeztetheti. Ezt minden megjátszás nélkül, őszintén mondta, miközben aprókat mozgott, csak a hüvelyemben, elősegítve csiklóm izgatását. A boldogságban észrevétlen repültek a hosszú percek. Lassú, nem gyötrelmes, hanem boldogságos időutazásban volt ismét részem. Most a régen érzett, finom, csendes orgazmus rántott magával. Sanyi jól ismert, és nem hagyta abba, hanem fokozta a tempót a mozgásában, nem engedve ki a testemet a gyönyör fogságából. A harmadik kielégülésem – a csúcson ragadva – egy közeli érzés volt. Számomra megszűnt a világ. A két test egybefonódása, egyszerre rezgése, a szívek ütemes dobogása határozta meg létünk, egyszerre rezgett a testünk. Spirálom volt, de érezve Sanyi testének ismert jelzését, valahonnan a semmiből feltört:

– Számba!
Megéreztem a szájüregemet kitöltő kemény húst, a saját nedvem síkosságát, majd felkészülve fogadtam a számomra most már létfontosságú, de nem új életet teremtő folyadékot. Nyeltem, csak a végét tartottam meg, hogy ízlelgessem a semmihez sem hasonlító ízét.  
Éledezve a csodák birodalmából, kilépve a rideg, fájdalmas valóságba, Sanyi védő ölelése ellenére is megrettenve vettem tudomásul, hogy mennyire késő van, mennyi időt töltöttem el boldogan, ami éltető erőként hatott rám. Gyorsan összeszedtem magam, és egy hosszú csókból kibontakozva, a szememben a boldogság könnyeivel rohantam a jelenlegi otthonomba. Az úton a kocsiban végig mosolyogtam. Férjemmel csaltam meg a szeretőmet, az egyre sötétebb jövőt előre vetítő kapcsolatban.  
Jánossal egyre többet veszekedtünk, az oka a pénz volt. Egyre többször menekültem emlékeimbe, és egyre több időt töltöttem férjem karjaiban a röhejes, de titkos találkáinkon. Jánosnak pedzegettem, hogy egyre mérgezettebb a kapcsolatunk, tartsunk szünetet, de ordítva, gyilkos tekintetekkel jelezte, hogy ne merjem még gondolatban sem megtenni, mert szó szerint családirtást tart. Egy NAV-os ismerősömet kértem meg, hogy nézzen már a cége körmére, hátha találni rajta fogást. Nem egészen fél óra múlva már hívott is.

– Rita! Pontosítsunk! A megadott néven és címen lévő kereskedés nem a Jani tulajdona, ő ott csak a cégvezető.  
– Mi van? – Kérdeztem vissza.
– Ez van! A tulajdonos egy román állampolgár. Ez a legkisebb baj. Szinte minden adószámlán jelentős hátraléka van, és egy bejegyzés szerint a közlekedés felügyelet is vizsgálódik.
Levegő utáni kapkodásomban csak egy köszönömmel köszöntem el. Megzavarodva rohantam haza. János nem volt otthon. A széfje kódját a fiókja aljára írva jegyezte meg. Kinyitva ért a döbbenet. Anyagi gondokra hivatkozik, közben kötegekben állnak az ötszáz eurósok. Spirálfüzet, tele írva nevekkel, dátumokkal, összegekkel. Az első oszlop a kisebb, a második a nagyobb. Rengeteg zsebszerződés autók érték alatti megvételéről és túlárazott eladásáról. Fényképeket készítettem és hívtam a főnökömet, hogy Tibit – a biztik főnökét, aki egyben magánnyomozó is – kerítse elő. Nem egészen fél óra alatt nálunk is volt.

– Remélem úgy raktál vissza mindent, amit megmozgattál, ahogy volt!
– Persze!
– A képeket dobd át nekem, és töröld a telefonodból a kukával együtt. Szerintem így első ránézésre az adócsalás, ami megállja a helyét. Ne említsed neki. Légy vele kedves, türelmes. Minden szálat megmozgatok, de ebből a kapcsolatból gyorsan lépj ki, mert simán magával ránt.
– Köszönöm!
A következő két nap életem addigi két legborzalmasabb napja volt. A döbbenet utálatot váltott ki, és még a testiség sem adott felüdülést. Már megszokott volt az befolyása miatti vad, közösülés, ami hébe-hóba, a kezdetekben még élmény is volt, de most a kitisztulásomban már gyötrő fájdalom.
Tibi és a főnököm volt a támaszom. Sanyit nem vonhattam bele, hiszen ő felrúgta volna a szarral teli bödönt Jánossal együtt. A kész tervvel együtt, hárman vártuk János hazaérkezését. Tibi termete tekintélyt parancsolt, a főni meg kamerázott. Tibi pontról pontra felvázolta a tényeket, papírokkal alátámasztva állítását. Két opciót hagytak Jánosnak. Csapot-papot hátra hagyva, repülőn Thaiföldre menekülni, és Tibi csak egy hét múlva juttatja el a papírokat a hivatalos szervekhez, persze névtelenül, vagy megvárni, hogy most jöjjenek érte a szervek. Persze, hogy a repülőt választotta. Tudta, hogy két tanú, a felvétel és a bizonyítékok ellen nincs mit tennie.

Én még öt napig maradtam a házában. Minden értéket eladtam Tibi segítségével, még a TEK kiérkezése előtt. A földre tepertek, majd bevittek kihallgatásra, de rájöttek, hogy én egy ártatlan áldozat vagyok, és fél nap után az iroda ügyvédjével kisétáltunk. Sajnos tanúként még jönnöm kell. Nemzetközi elfogató parancsot adtak ki János ellen, így felszabadulva tértem vissza ebből a rossz álomnak is borzalmas botlásomból.  
Sanyinak is hazudva, a rendőrségi verziót adtam elő. Drága férjem óvott, vigyázott rám. A kis bogaram is – tán egy hét után – elhitte, hogy végig vele vagyok, az apukájával közösen fektetjük, és én mesélek neki. Sanyi nem tudott betelni velem, rojtosra baszott. A fél éjszakát átszeretkezve mindketten zombiként éltük nappalainkat. Egy hónap után feledtünk mindent, csak az apósom nézett rám undorodva minden alkalommal. Egy helyiségben egy percnél tovább nem tartózkodott velem. Illemből csak a köszönés maradt meg kommunikációnak köztünk. Sanyival egyre többet terveztünk. A projektet elindítottuk. A pénz az induláshoz megvolt, az após ebben lelkes volt, de velem nem volt hajlandó kooperációra, így röhejesen az egyik fiatal kollégán keresztül értekeztünk.
Sanyival a kamaszkori emlékek jöttek elő. Ismét halálosan szerelmes volt, és az én eddigi kételyeim is tovaszálltak. Rájöttem, hogy – velem szemben – a férjem a világ legjobb embere. Hiába voltak néha ellentétek, veszekedések, még haragból sem vágta a fejemhez a múltam, amire már csak a nyomozók és a NAV emlékeztetett. Hétvégéken – ha tehettük – olcsó apartmanokba menekültünk hármasban, a lányommal közösen. A természet, a nyugalom, a béke szigetei voltak ezek a napok. Éjszakai csendes, de kiadós szeretkezések tették egésszé ismételt boldogságom.
Számomra fura módon Sanyira vágyfokozóan hatott, ha beszéltethetett a Jánossal történt testiségünkről, hiszen azt nem nevezem már sem szexnek, sem szeretkezésnek. Egy tárgy voltam egy ember számára, aki a testi vágyait rajtam élte ki. Sanyi nem értette, de félve próbálkozott tenni azokat, amik kezdetben Jánossal jók voltak. Férjemmel valóban élveztem, ha fogával csipkodta a bimbóim, ha pózban paskolta a fenekemet, gyengédséggel húzta a hajamat, marta lefelé tekintő mellemet. Ő nem volt képes valódi , de a csuklóimat a fejem felett átfogva – vadnak nem mondható módon, de erősebben – baszott. Hálás voltam neki, főleg, ahogyan a múltbéli botlásomat kezelte, vagyis inkább feledte, és képes volt változtatni a szeretkezéseinken a vágyaim szerint. Tudtam, hogy ezt viszonoznom kell neki.
Semmire nem vágyott, csak rám. Nem voltak titkos, elnyomott vágyai, de én tudtam, hogy mivel lephetem meg, ami minden férfi gondolataiban motoszkál. Egyik osztálytársamról az egyetemen köztudott volt, hogy a költségeit a testével teremti elő. Egy kötelező kredit továbbképzésen futottunk össze véletlenül. Szünetekben – félre téve a „tabukról nem beszélünk” teóriát, – feltettem a kérdéseimet. Tanácsai, és a google barátom segítségével, egy tervet eszeltem ki. Az anyósom szerencsére látta fia boldogságát így rá mindig, – egy kivételével, fia bántásával – számíthattam. Sanyi, – mint aki belelát gondolataimba – egy, a mamával közös vacsorakor a lányunkkal összeesküdve lepett meg. Láttam lányom izgatottságát, tűkön ülését, mint aki valamire vár, készül. Felálltam az asztaltól, hogy hozzam a desszertet. Még oldalról láttam, ahogy a lányom a pici lábaival kirohan. A férjem elém térdelt, és egy ékszeres dobozt nyitott ki, benne egy csillogó köves gyűrűvel.

– Drága Ritám! Tudom, hogy a feleségem vagy, de eskünket erősítsük meg egy ismételt szertartással, a szent kereszt előtt!
A tenyerembe temettem mosolygó arcom, és könnyeimmel itattam az egereket.

– Légy továbbra is az én kis feleségem!
A sütis tálca a kövön landolt, a férjem elé térdeltem. Csókocskákkal borítottam az arcát.

– Ha úgy érzed, hogy megérdemellek, igen szeretném... akarom megerősíteni az esküm, már tudva, hogy csak te vagy méltó rá, hogy közös boldogok legyünk, csak te vagy, aki boldoggá tesz!  
– Hurrá, én leszek a koszorúsod, én foglak kis mennyasszonyként kísérni!
Termett apja mellett a semmiből a kicsi Rita, egy csokor rózsát tartva az ölében. Közösen adták át. Kicsi testét közénk fogva öleltük meg őt is. Felállva láttam, hogy az anyósom szalvétába töröli az arcát, az apósom könnyes szemmel fordul ki az eddig ajtófélfát támasztásából.
Rohantak a napok. Ruhapróba a lányommal közösen. Ez az esemény sorozat ismét teljesen összekovácsolt lányommal. Már nem csak az apja nyakában csüngött, hanem az enyémben is. Eljött a nagy nap. Én azt hittem, hogy csak öten leszünk a templomban a pap előtt. Kicsi lányom hozza a csokromat és a gyűrűket, az anyósom lesz az én tanúm, Sanyié az apja. Fel sem tűnt a rengeteg autó a parkolóban, hiszen egy csütörtök délután fél öt volt. Fura volt, hogy miért van becsukva a templom nagyajtaja, és miért állunk ott – én a férjembe karolva, akin feszült a frakkja, – a lányom kezét fogva, aki fülig érő, hiányos fogazatú mosolyával mindig elbűvölt, de most igazán boldog volt. Sanyi szülei is csinibe öltözve vártak. Rita kihúzta a kezemből a kezét és a résnyire nyílt ajtón beslisszant. Csend és hideg áramlott ki a röpke pillanat alatt is. Az Ave Maria szólalt meg az orgonán, és a nagy ajtók kitárultak. Lányom a szomszéd kislánnyal közösen virágszirmokat szórt, ahogy lépkedtek előre. Zsúfolva volt a templom. Gombóc lett a torkomban, sírtam örömömben. Ahogy hozzászokott a szemem a félhomályhoz, ismerősök, munkástársak, rokonok, szomszédok arcát ismertem fel lassú lépteink közepette. Szárnyaltam a boldogságtól. A monumentális teremben törpének tűnő testemnek kevés volt a levegő, a szívem megtelt boldogsággal, szerelemmel a férjem iránt. Már csak őt néztem profilból. A pillanathoz is átszellemülve, a legszebb férfi lett számomra. Az, aki betegségemben, félrehajlásomban is szeretett, minden bántás nélkül visszafogadott, féltve őrzött, őriz azóta is. A pap szépen prédikált. A lányunk hozta bársony párnán a gyűrűket. Fura módon senki nem gratulált, ami kicsit rosszul esett, mert engem lehet utálni, de Sanyit és a lányomat nem. Az embertömeg – a hagyományokkal ellentétben – nem csoportosult, megvárva, hogy mi távozhassunk. Egymás után hajtottak el, ürült ki a parkoló. A luxusmercit apósom vezette, de meglepetésemre segített beszállnom. Nem haza hajtott. Az autók a kultúrház körül parkoltak már. Az udvar felől mentünk, a tömeg sorfala között. Ujjongtak, minket éltettek, és rizst dobáltak. A lányom ugrált örömében előttem. Én sírásból sírásba estem át. Az aulában állófogadás volt. Páran mondtak köszöntőt és hosszú sorokban kígyóztak a gratulációhoz. A lányom köztünk, férjem karjában és mindenkitől ő is begyűjtötte a puszit. Miután megbocsájtott, utoljára az após is megölelt. Este kilencig tartott a fogadás. Volt pár merész barát, aki odaszúrt a megbotlásom miatt. A főnököm többször is.

– Remélem, hogy már nem viszket a pinád! Mással is kibasztad magad! Tanultál, hogy hol a helyed! Itt, a férjed és a lányod oldalán és nem a dutyiban! Igaz, ott is egyenruhában lennél.
Sanyi csitította, de láttam, hogy az utolsó mondatát nem érti. Este, alvás előtt mondtam el a teljes igazságot. Ekkor Sanyi közölte a másik örömhírt, hogy másnap hajnalban a Z (s) epellin Utazási Irodával nászútra megyünk Svájcba, hármasban. Így az én meglepim egyelőre aktualitását vesztette. Hajnalban az após vitt el bennünket a beszállási ponthoz. A gyerek miatt a hátsó sor ülés csak a miénk lett, így a picikénk utazás közben is aludt, hol az én, hol az apja ölébe hajtva a fejét.
A négy éjszakás szállásunk pazar volt. Nagy franciaággyal, a lánykánknak külön ággyal, de ő köztünk, persze keresztben aludt, így a kettőnk közelsége szinte megvalósíthatatlan volt. Az utolsó előtti nap volt minden értelemben a legszebb. Azon a napon a Sarner-tó partján utazva, először a két tó partján fekvő Interlaken felé indultunk, ott egy félórás sétahajókázás után folytattuk utunkat a Berni-Alpok leghíresebb gleccservidékére. A Jungfrau világába utaztunk. Először Grindelwaldba érkeztünk meg – a települést a gleccserek falujának is nevezik. Utunkat az Eiger, a Mönch és a Jungfrau meseszép panorámája kísérte, örök hófedte csúcsaival. Grindenwaldból a felejthetetlen élményt a fogaskerekű vonattal a Jungfrau csúcsára feljutás jelentette, a nyári 25 fokból a téli hófedte mínuszokba. Vonatunk részben a hegy belsejében haladva jutott fel a Jungfrau csúcsára, útközben a kilátópontokon megállva akklimatizálódtunk a szemet gyönyörködtető magasságokhoz. A Jungfrau, az Aletsch-gleccser, az Eiger és a Mönch csúcsai mind a világörökség részei. A 3454 m-en lévő obszervatóriumhoz, a Sphinx-kilátóhoz és a hegy gyomrában lévő jégpalotához - az örök hó birodalmában - könnyed sétával jutottunk el. A jégpalotában számtalan szebbnél-szebb jégszobor található, a lányunk eszkimóként beöltöztetve pózolt mindegyikkel. Kihasználtuk a fakultatív étkezési lehetőségeket a kis Rita miatt, a butikokat kifosztottuk csecsebecséikből, és csokoládéboltot találtunk fent a csúcson, a közkedvelt svájci csokikkal, persze arany árban. Késő délután visszaindultunk a kiindulási helyünkre, Grindelwaldba. Autóbuszra szálltunk, majd a szálláshelyünkre utaztunk kimerülve, de mégis feltöltődve a csodás táj szépségével. A teraszon ülve a holdat néztük, ahogyan az Alpok csúcsait megvilágította. Néha egy kis felhő takarta ki a fényét. Szokásunk ellenére a férjem szerzett egy üveg Bardinent caffee likőrt. Kimondottan édes, kávé ízű, önmagát itató ital volt, de tudtuk, hol a határ.  
Férjem az ölébe ültetett, csókolóztunk, a hálóingem alá nyúlva simogatta testem minden porcikáját. A melleimmel nem tudott soha betelni, és tudja, hogyan érjen hozzám, hogy felizgasson. Éreztem előtörni készülő, tér hiányában feszengő farkincáját. Lábamat áttéve combja felett, hálóruhámat a derekamig húzva helyet teremtettem a farkának. A gatyájából elővarázsoltam a krinolin méreténél alig kisebb farkát. Elgondolkodva fogdostam, majd a hüvelyemhez igazítottam. Lassan csúsztam rá. A hold fénye a boldogságtól csillogó szemeiben tükröződött. Felnyársalva, tövig magamba fogadva ültem az ölében, majd felhúztam a rajtam lévő rongyot, és a szájához nyomtam a mellem. Puszilgatta, szopta, a másikat a kezével kényeztette. Lassú mozgásba kezdtem. Le-föl lifteztem, egy kis körzéssel. Önző módon elsősorban magammal foglalkoztam. Néha túlhúztam magam, és kicsúszott belőlem. Visszaigazítottam, de ha már hátul volt a kezem, a golyóit is megmorzsolgattam. Még nem fájdalmasan, de érezhetően. Sanyinak ez, és a mellbimbója puszilgatása is bejött.  

– Figyelsz a kicsire? – Súgtam a fülcimpáját harapdálva.  
Biccentett, így én már csak a testem adta örömöknek szenteltem minden idegszálam. Vállát harapva élveztem el, és leszállva az ölébe hajtottam a fejem, szoptam. Próbáltam jó mélyen leengedni, egészen a torkomra, a gégémre. Éreztem, hogy teszik neki. Hajamat, hátamat simogatta, néha tolt, emelt a fenekén. Combját átkarolva tartottam magam, készülve a lövésre. Jó adaggal telitette a számat, nyeltem. Ami kicsorgott, azt az ujjammal tereltem vissza a számba. A kéjtől boldogan feküdtünk le, igaz szerelemmel viszonyultunk egymáshoz.  

Haza úton kérdeztem a férjemet, hogy miből van ennyi pénze?

– Ugye nem valami bűnös módon szerezted erre a csodás esküvőre és útra azt a kis vagyont, amibe került? – Jóízűen nevetett fel.
– Jajj, Édesem! Alkalmunk sem volt beszélgetni az én dolgaimról. Emlékszel a rég fagyasztott diagnosztikai programra? Na, amíg te távol voltál, a fiúkkal megcsináltuk. A pénz nagy részéből csináltunk a főnökömmel egy céget... hú de jó, hogy eszembe jutott, majd neked is alá kell írnod.
– Mit?
– Hatvan százalék az enyém, húsz a főnöké és húsz a tied.
– Ez mikor volt?
– Még amikor... távol voltál.
– És mégis?
– Igen! Nos, szóval elnyertünk egy EU-s, vissza nem térítendő támogatást, egy – már te is tudod – luxussal felszerelt festőműhelyre. Cégtulajdonosként és ügyvezetőként irányítom majd, közben tanácsadóként maradok a szervízben is. A későbbiekben egy karosszériás műhelyt is csinálunk, és azt is átszervezzük a mi cégünkbe. Tehát az app-ból is, meg onnan is dől a pénz.
– Ugye ez nem egy verseny akart lenni?
– Nem! Tudtam, hogy a kicsapongásod idővel ki fog pukkadni, már csak a lányod miatt is...
– . és miattad is drága szerelmem!
Haza érve az anyós meglepett, hogy a hétvégén elmennek Rituskával wellnessre. Beindultam, hogy az én meglepetésem is megvalósulhasson. Ők péntek délben elmentek, én visszamentem dolgozni, csak este értem haza. Finom vacsora, megterített asztal, halk zene várt, a férjem még meg is keringőztetett. Sétáltunk a már szinte kész építkezésen, a biztiboj a bódéból bólintott. A zuhany után erős fejgörcsöt imitáltam. Nem szoktam, így Sanyi elfogadta, a fejem az ölébe vette és masszírozta. Nyugodt éjszakám volt. Szombat lévén, csend, nyugalom honolt a házban. Reggel hét órakor felkeltem, lábujjhegyen közlekedve az ágyam mellé bekészítettem mindent, amit előre kitaláltam, felépítettem magamban. Eldöntöttem, hogy most nem engedem, hogy az élet felülírja. Zuhanyzás után ruhátlanul kúsztam a férjem mellé. Puszilgatva ébresztgettem. Morgott, amíg a melleimet nem toltam az arcába. Érzékelte, és tudta, hogy ezt a lehetőséget nem hagyhatja ki.

– Jó reggelt!
– Neked is! Ilyen ébresztéssel csak jó lehet! – Bókolt, én mosolyogtam, hogy ha tudnád milyen jó lesz!
Az ágyam mellé tett dolgokat nem vette észre. Csókolóztunk, hűs mentol ízű szájjal, majd jött a nyalásom, melleim fogdosása. Tudtam, hogy nem élvezhetek el, kell a józan ész a tervemhez. Cseréltünk, szoptam, de nem végig. A terv szerint keresztbe feküdtem az ágyon, – ahogy az évfolyamtársnőm mondta, és ahogy próbáltam, gyakoroltam. Sanyi nem értette.

– Drágám, állj a fejemhez, és úgy dugd a számat! – Mondtam neki, hiszen értetlen volt, bénázott.  
A fejem lecsüngettem az ágyról. A nyakam így egy egyenesbe került a testemmel és a szájüregemmel. Nagyra tátottam a számat, a szememet becsuktam, a nyakamat, gégémet lazítottam, masszíroztam. Sanyi nem értette mit is akarok. Óvatosan, szinte csak a makkját tette belém, gyengéden a melleimre támaszkodva, néha a punim megsimogatva, ujjazva, a csiklómat birizgálva. Éreztem, hogy eléggé laza lettem, így a fejem fölé nyúlva az egyik kezemmel a seggénél húzva, a másikkal farka tövét fogva, irányítva toltam befelé. Enyhe ellenállás után jött rá, hogy mire készülök. Makkja érintette a torkomat, enyhe köhögés és durva nyálképződés jött rám. Az uborka – amivel gyakoroltam – jobb volt, nem ilyen hirtelen volt vastag. Nagy nyelést imitálva toltam be a fenekénél fogva. Éreztem, hogy a segge megfeszül ijedtében, hiszen túljutott a szűk garaton, be a nyelőcső kezdetéhez. Taknyom, nyálam, könnyem egybefolyt. Orromon vettem a levegőt. Bizony erőlködtem, túl nagy falat volt ez a fasz, de tudtam, hogy megbirkózok vele. Gyengéden mozgott, de erősen sóhajtozott. Én elgyengültem, az oxigén hiány és a testemben levő rendellenesség miatt. Golyóit, mellét simogattam, és éreztem, hogy remeg a farka. Egyből a nyelőcsövembe élvezett. Szinte eltaszítottam. Köhögő roham jött rám, mindenem undormánnyal volt teli. Törölközőt vettem és megtöröltem magam, majd ittam a behozott kamillás teából. Sanyi gyengéden ölelt magához.

– Nem kellett volna, nem lett volna szabad.
– Nem volt jó? – Suttogtam, mert csak így sikerült hangot képeznem. A gyakorláskor nem volt ennyi ideig bent az uborka
– De, nagyon is jó volt, köszönöm az önfeláldozásod! János tanította?
– Nem, nem János tanított meg! Ő csak akarta, de nem engedtem neki. Szilvi magyarázta el, tudod, az egyetemi csoporttársam.
Bólintott, de tudtam, hogy nem tudja, és még az átéltek hatása alatt volt. Nem engedtem puhulni, kézzel simogattam, ő a melleimet és puncimat fogdosta. Az erőm kezdett visszatérni, felálltam négykézláb, . Tudta mi a dolga. Előbb nyalt, majd gyengéden dugott. Én a fejemet a párnába fúrtam, úgy köhécseltem. Kapart a torkom, de nem jött ki semmi, viszont javult a helyzet. Tudtam, hogy másra kell koncentrálnom. A jógán tanult módszerrel lazítottam a testem. Nem volt zavaró a fasz a puncimban, nem zártam ki az izgató érzést, de nem az élvezésre törekedtem,. Kihúztam magamból, majd egy gumit adtam Sanyinak. Értetlenül nézett hol engem, hol a bontatlan kotont.

– Bébi! Minek ez?... Te sem harisnyában mosol lábat!  
– Vedd fel, kérlek! – Szerencsére bénázott, így volt időm magammal foglalkozni.
– Olyan ciki! Szorít is, nem is akar rátekeredni.  
Mondta, de inkább csak magának. Nekem meg kellett a bénázása. Ismét négykézlábra álltam. Betette, de már éreztem rajta, hogy gyanús neki a hátsóm. Párat tolt, amikor a legbűbájosabb nézésemmel, a fejemet hátra csapva kérdeztem.

– A másik lyukam szüzességét is elvennéd?  
Megtorpant. Megállt az idő, a levegő is megfagyott. Óráknak tűnt a mozdulatlanság.

– Bíííízzztosss?
– Igen!
Sanyi kivette a gumiba bújtatott farkát a puncimból. Egy, majd két ujja is simán befért, ahogy én a fejemen támaszkodva széthúztam a seggem. Ujjaim megérezték a nedves, gumiba bújtatott farkát. A záróizmokat próbáltam a lehető legjobban ellazítani. A neten olvasottak szerint alaposan kimostam magam a zuhanycsővel, amiről levettem a zuhanyrózsát. Megérintette redőzött nyílásomat. Túlgondoltam magamat. Nehezen tágultam, szinte szakadtam. Az érzés emlékeztetett egy három napja bekeményedett széklet tágításához. Hátra nyúlva simogattam a combja hátulját. Inkább a magam figyelmét tereltem el. Sanyi kezébe adtam az eper ízesítésű síkosítót. Jócskán nyomott a farkára és a nyílásomhoz is. Nem tapadt, de nem sokat segített. Nem igazán tudom, hogy mit lehet ezen szeretni a nőnek. Idővel könnyebb lett, de úgy sem élveztem. Végre bent volt. Egy videón láttam, ahogy a csaj vibrátorral kényezteti magát, a néger lófaszú csávó meg tört angolsággal hajtogatta „jaj de jól remeg”. A puncimba nyomott vibrátor is inkább Sanyi makkját stimulálta a vékony falon át, mint engem. A férjem a csípőmet fogva dugott, kicsit tán erősebben, mint számítottam rá. Paskolta a fenekemet, ami most kimondottan irritált. Hála az égnek, gyorsan a gumiba élvezett, és kihúzta. Érezhette, hogy ez csak neki volt jó. Akkor, aznap én nem kívántam tovább a szexet.

A sajnálatos megbotlásom az ismételten fellángolt szerelmünk hatására feledésbe merült. Én visszavettem magamból, a nagy arcomat letörte a Jánossal átéltek, a férjem sikeres, elismert ember lett, és hónapokat kellett várni a munkájukra, ha valódi minőséget akartak. Én is bevásároltam magam harminc százalékkal a tervező irodába, így biztosítva a pozícióm. A szex Sanyival az idő múlásával sem lanyhult, sőt egyre tartalmasabbá vált. Volt, hogy idő hiányában a kedvenc Ford Ranger Raptor terepjárójának a platóján szeretkeztünk. Imádtam, ahogy akár az útszéli lehajtón, akár a szántóföldön, akár az erdőben lovagolhattam rajta. A szellő is simogatta a testemet, a bimbóimat az átlagnál is keményebbre, nagyobbra növelte Sanyi nyálát hűtve. Szerettem, élveztem tövig magamban érezni a farkát. A kéj szinte azonnal éledezett bennem, és a hüvelyem belülről simogatása, testünk által csiklóm nyomása egy állatot hozott ki belőlem. A holdon is hallható orgazmus kiáltásomat a szabadban engedhettem ki.
Amikor a hajnali ébredés után, a fürdőben fogmosás közben, állva, hátulról belém hatolva, melleimet, csiklómat fogdosva elégített ki, azt egy kiadós szopással háláltam meg. Fogaimat a faszkefével is átdörzsölve, az éltető nedűvel öblítettem ki a számat. A szeretkezéseink palettája bővült, helyét és idejének hosszát mindig az adott helyzet határozta meg. Az anál is a paletta része lett. Ritkán, de akkor kiadósan, és Sanyit jó időre kielégítve ebben az érzésben. Én nem szerettem. Számomra nem volt teljesen higiénikus, utána nehezen záródtam, féltem a szagok korlát nélküli távozásától, és Sanyi méretei miatt utána napokig kellemetlen volt még ülni is. A mélytorkozást tán még kétszer csináltuk. Sanyi élvezte, de látta rajtam a , és ehhez nekem idő is kellett.  
Ami igazán jó volt, azok a hétvégék, amikor kettesben maradva akár a negyvennyolc órát is végig szeretkeztünk. Akkor – mondhatom – a kéjben és geciben fürödtünk, kiélveztük a testi örömöket.  

Az idő halad, haladt. Már két éves a fiam is. Születésekor a doki örömmel mutatta férjemnek a nagyujját, hogy ekkora pöcsű fia született. Anyósomék – hála az égnek – jó egészségnek örvendenek, így rengeteg terhet levesznek a gyerekek neveléséből, így adva nekünk időt, dolgozni a harmadik .