Beszámoló értekezleten...

Nem hiányzott nekem ez az értekezlet egyáltalán. Csak elmegy vele a délelőttöm. Végtelenül unni szoktam az ilyesmit, mert csak nagy általánosságokban beszél, aki szót kap, a többi meg csak hümmög. Ha van is észrevétel a témában, rendszerint nem alakul ki vita, vagy párbeszéd, hanem esetleg az értekezlet után összejön az a néhány kollega, akinek kérdése volt az ügyben, és laza körülmények között megbeszélik a dolgokat, de a legritkább esetben egy ilyen beszámoló értekezleten.
Persze nem nagyon lehet kihúzni magam a dologból, nagyon szemet szúrna, hogyha nem vagyok ott, mert éppen az a "produkció" számol be a tevékenységéről, amelyiknek én is dolgozom. A főnököm nagyon készült, hogy jó benyomást tegyen az elvégzett munkánkkal. Még szólt is nekem külön, hogy tegyek nyakkendőt a gégém köré.

Nem szeretem az ilyen értekezleteket. Meg aztán amúgyis fáradt voltam, mert előző éjjel kicsit kimaradtam, a haverokkal , utána meg, amikor éjszaka elmentek, és én eltakarítottam a romokat, még valamennyit (elég sokat) net – eztem is, mielőtt végképp kifolyt volna a szemem az álmosságtól.
Szörnyű korán az óra, de muszáj volt kikelnem, hogy zuhanyozni menjek, sőt még nyakkendő is kell, mert olyan ez a mai nap. Mostanában azt a sárgakockás nyakkendőmet veszem föl, mert a múltkoriban a titkárságon megdicsérték a lányok, hogy milyen bohém. Aztán azóta én is úgy találom, hogy a többi még öregesebb, randább, mint ez.

A többiek vittek mappát is, meg tollat, hogy esetleg jegyzetelni fognak, én bezzeg tudtam, hogy semmi olyasmi nem hangzik el, amit okvetlen föl kéne írnom, csak lazán beültem, minden szerelvény nélkül

Kilencen voltunk, én az asztal végére ültem, hogy minél messzebb legyek az asztalfőhöz, mert ha a többiek a beszélő arcát nézik, vagy legalább arrafelé fordítják a fejüket, nem tűnik föl nekik, hogy én meg szendergek egy kicsit az unalomtól.

Alighogy elkezdtük, benyitott az egyik titkárnő. Nem a csinosabbik vörös, hanem ez a kis duci, rövid hajú. Az alkatához képest elég rövid szoknyát vett föl, meg eléggé rá is feszült a fenekére. Sőt, most hogy nézem, annyira passzentos volt, hogy még a bugyija vonalát is átsejleni láttam, ahogy a gömbölyödő fenekének dombján áthaladt a bugyi gumírozása. Egészen jó kis bugyi az ilyen. Na meg a szoknya se rossz. Végsősoron a nőnek is egészen jó feneke volt. Ezeket a fekete vékony harisnyákat különösen szeretem, mert olyan a hatása, mintha a nőknek porcelánból volna a lábuk. Szép feszes, sima. Jó volna végighúzni rajta a tenyeremet, hogy megérezzem, hogy mennyire sima.

A tálcájára öt csésze fért. Egyik tenyerén egyensúlyozta, s amikor odalépett valamelyik kollega mögé, akkor a másik kezével csak átemelte a válla fölött a csészét, és olyan ügyesen tette az asztalra, hogy nem is lötyögtette ki a feketét.
A szemben ülők elé lerakta a csészéket, és amikor ide ért az asztal végére az utolsóhoz, akkor mégiscsak ügyetlenkedett egy kicsit, mert leverte a kiskanalat. Nem , mert a szőnyegpadló elnyelte a hangját. A nő tüstént előrehajolt, hogy fölvegye, ezenközben a két dundi didije majd kigurult a blúza kivágásában. Előredőlt az egész halom, és szabályosan tolakodott a két félgömb, hogy melyik bújjon át előbb a résen. Az előrehajoló lendülettől ringásba jött a keblehalma.

Szó se lehetett róla, hogy udvariasan fölpattanjak, és felemeljem a kiskanalat neki, hisz képtelen lettem volna megmozdulni, annyira lenyűgözött ez a dús ringatózó kebel látványa. Olyan mozgékony volt, úgyszólván kidagadt a dekoltázsból. Pedig nem volt mélyen nyitva a blúza, de azért nagyon jól beláttam, ahogy előrehajolt.
Aztán a kiskanál birtokában, még úgy guggoltában megfordult, és felém mutatta a bugyigumival megrajzolt tomporát, teljesen veretes, keretes darab, abban a feszes kis szoknyácskában. Volt időm rácsodálkozni, miközben fölegyenesedett, hogy kilibbenjen.

Ahhh, de jó volna megmarkolni ezt a két jó darab húsos halmot, hogy az ujjaimmal követhessem a gumírozás ívét, no meg azt a másik kettőt is, amelyik alig fér a melltartójában, úgy kikívánkozik onnét.

Végig követtem a tekintetemmel, ahogy az ajtón kilibbent. Nem rossz látvány az ilyesmi!
Még a gondolataim közt ott maradt az ötlet, hogy milyen szívesen meggyömöszölgetném a didijét. Csak így a blúzon keresztül is jó volna, s figyelném, ahogy markolgatom, egyre inkább próbál kigurulni a blúz kivágásában. Nem volna rossz játék, istenemre.

Aztán pár perc múltán ismét nyílt az ajtó, és megint jött a kistálcával, további 4 kávét egyensúlyozott rajta.

Azóta lesimította a szoknyán a ráncot, lejjebb húzta a blúzt, az előreesett haját hátradobta ismét, és az asztalfőtől kezdve kezdte osztogatni a csészéket az asztalra. Követtem a tekintetemmel, hogy esetleg előrehajoláskor beleshetek-e a blúzba, de nem hajolt annyira mélyre, hogy valami érdekesség előrebuggyant volna onnét.
Amikor a jobb vállamnál bedőlt a csészealjjal, a puha mellei hozzányomódtak a vállamhoz, és a vékony ingen keresztül érezhettem, hogy milyen meleg a teste. És finom illata volt, olyan meghitt női illat, amit olyan szívesen szimatolgat a férfiember.
Aztán átlépett a baloldalamra is, és az utolsó csészével behajolt a vállam fölé, és én magasra emeltem az arcom, úgyszólván belesimultam az illatába. Finom volt, bódító.
Meglepően sokáig tartott, ahogy a hátamhoz hozzám simult, szabályosan rámdőlt, úgyszólván a két melle halma közé fogta a vállamat. Hihetetlenül finom, puha melle volt. Éreztem, hogy a csípőjével is hozzám nyomakodik, az egész felkarommal éreztem őt, a könyököm az ágyéka magasságába esett.

Egy pillanatra távoli zúgás töltötte be a fülemet, a szemem kissé elhomályosult, vagy mi, és az előadó hangja is foszlósan kívül rekedt az érthetőségen.

A nő leguggolt, mintha ismét valamiféle kiskanalat keresgélne a szőnyegpadlón, majd a combom mellett behajolt az asztal alá is, meglehet, hogy tényleg leesett egy kanálka? Nem érhette el könnyen, mert még tovább nyomult a lábszáram irányába.
Ugyanakkor végigsimított a vádlimon, és a keresztbe tett bokámat széjjelnyitotta, majd mindkét lábszáramon végighúzta a tenyerét. Még széjjelebb nyílt a lábam, a térdeim maguktól szétestek. Megéreztem, hogy a bokám közé térdepel, és a lábszáraimmal érinteni tudtam a puha kerek melleit. A combomra tette a tenyerét, a keble halmát pedig hozzádörgölte a térdemhez, meg a lábszáramhoz is. Atyaég! A vérnyomásom egy pillanat alatt a duplájára ugrott.
Nem tudtam benyúlni az asztal alá, túl feltűnő lett volna a kollegáimnak, ha ráhajlongok az asztalra. Arcomat én is az előadó felé fordítottam, mint a többiek, és lázas türelmetlenséggel vártam, hogy mi jöhet még. Vajon miként folytatja odalent? Kiszolgáltatott vagyok, azt tesz, amihez kedve van, én azonban nem mozdulhatok idefönn.
Kicsit feljebb emelte a fölső testét, a két cicijével ráhajolt a combjaimra, és szinte meghintáztatta magát. A kezeivel a csípőmet fogta, mint aki kapaszkodót keres, és hátratolta a tenyerét a farpofám vastag izmát megmarkolgatni egy kissé, de nem nagyon fért hozzá, föladta hamar. Kicsit még a derekamig fölszaladt vele, de azután visszatért az övcsatomig.
A nadrág szövetén keresztül simogatni kezdte a huszárt. Az persze eddig se volt eldőlve, hanem élénk vigyázzállásban leste, várta a folytatást, szóval most, hogy megmarkolgatták a derekát, máris kaphatónak mutatkozott minden további táncoltatásra.
Egészen széjjelterpesztettem, hogy kényelmesen a térdeim közé térdepelhessen a nő, és még a fi – nom sóhajaimat is elnyeltem, hogy lehetőleg minden feltűnés nélkül történjenek az események. A titkárnő folyamatosan simogatta, olykor megszorította, de alapvetően gyöngéden bánt vele. A szorítgatás kimondottan jóleső mértékig volt erős.

Már fészkelődnöm kellett – atyaég, hogy fogok én elmenni itt, amikor rendszerint elég hangos nyögésekkel, sóhajtozásokkal élvezek el, most meg majd úgy kell tennem, mintha nem is babrálná senki a dákómat az asztal alatt.

Ahhhh, ezek a hosszú simítások, igazi gyönyörűség, ahogy ez a nő bánik vele. Úgy volna jó, ha annyira előrehajolna, hogy a két melle halma közé vezethetném be a katonámat, és azok a puha meleg mellei ráborulnának, és én mélyen közéjük nyomulhatnék. Ahhhh.
Odaélveznék a mellei közé, amint meglátnám, hogy mennyire tülekednének kigömbölyödni a blúz dekoltázsából, mint valami szűk fészekből.
Már a gondolatától is erős légszomjam támadt, mélyeket kellett szívnom.

---

Váratlanul egészen gorombán megrángatták a vállam, majd kiszakadt a karom a helyéből.
– Mi van? – Révedezésemből föleszmélve mérgesen odakaptam a tekintetem, hogy lássam, hogy ki piszkál ilyen meghitt percekben.

A jobboldali szomszédom – egy ötvenes kopasz, szemüveges – rázta a vállam, és felém fordulva félhangosan odavetette:
– Mostmár ébredjen föl kolléga, vége az értekezletnek! Nem elég, hogy elejétől fogva itt disznólkodik a farkával az asztal alatt, mint valami kisiskolás a történelemóra alatt, hanem még el is alszik, miközben fontos megbeszélést tart az irodavezető főmérnök. – Kiéreztem a neheztelést.
– Én is voltam fiatal, de ez azért a tiszteletlenség magasfoka. Nem szégyelli magát, nyilvánosan kiverni a bránert? – dohogott.

Hú dehogynem, majd elsüllyedtem, amiért így rámpirított, hogy végigaludtam az egész tárgyalást, meg hogy én az asztal alatt masztiztam, miközben ők meg... – ráadásul még látta is ez a pasas.
Meg talán a többiek is.

De most meg hogy álljak föl a székből, amikor teljes egészében áll a zászló, és nincs nálam se egy zakó, se egy mappa, amivel álcázni lehetne, holott keresztül kell menni a titkársági előszobán. Még ha nem is pillantok oda arra a kis dundi titkárnőre, meg a dekoltázsából előtüremkedő melleire, hanem csak a szőnyeget vizsgálom kifelé menet, azért csak ott kell elvonulni a szeme előtt, és a szé – kében ülve, neki épp szemmagasságban lesz minden látványosságom. A mai alsógatyám pedig a leglazább az összes közül, remény sincs, hogy odaszorítaná a hasamhoz a kisfickót.

zavaromban föltápászkodtam, és a méltatlankodó kollegám mappájáért átnyúltam az asztal fölött:
– Megbocsát, erre most nagy szükségem lenne, majd a folyosón visszaadom.

Mielőtt bármit szólhatott volna, a hasam elé fogtam a dossziét, és menekülős gyorsan megindultam a kijárati ajtó felé.
A titkárságon nem torpantam meg egy pillanatra se, nem néztem rá a domborodó mellek halmára, csak kimenekültem, amilyen gyorsan csak lehetett.