Gül Baba rózsái 2. rész

3.
Egy kopogást hallottak. Egy szolgálólány volt az.
– Fényességes Gül Baba, szent dervis! Abdullah, a janicsár aga érkezett néhány őrrel, hogy a kis rózsatolvajt elkisérjék a Duna-parti termálvizes fürdőbe.
A janicsár aga a béggel egyenrangú katonai rang. Abdullah volt akkor a budai török rendőrség főnöke.
Gül Baba elvette a kezét Leila alaposan elpáholt fenekecskéjétól és nedves puncitól.
– Jó, küldd be a janicsár agát egy perc múlva! Az őrök várakozzon az épületen kívül!
– Igen, Uram – mondta a szolgálólány és kihátrált a szobából.
Leila azon töprengett, hogyan fogja összeszedni magát, hogy felöltözzön, és pánikszerűen kimeneküljön innen. Elvégre ő mégiscsak a szultáni sereg tábornokának, a budai vilajet kormányzó pasájának a lánya, s semmiképpen sem engedhető meg, hogy az ő neve egy botrányhoz kaőpcsolódjon.  
Gül Baba egyetlen mozdulatot sem tett, hogy felengedje az öléből.  
– A büntetésének még nincs vége, de fogadnom kell ezt a leendő kisérőjét. Leila, kiskegyednek ott kell állnia a sarokban, a tarkódra tett kézzel, amíg megbeszéljük a részleteket!
Felengedte az öléből, ő pedig megpróbálta felkapni a ruháját a földről, hogy eltakarja a fenekét. Gül Baba azonban megcsapta a kezét, és azt mondta: – Nem! – és letépte a kezéből a felvenni szándékozott ruhát, hogy a lány pipacspiros feneke látható legyen.
– A bűnös lányoknak nem szabad eltitkolniuk a büntetésüket! Leila az ajkába harapott, hogy a könnyeit visszatartsa, és sóvárogva nézett a földön heverő blúzára és melltartójára. Úgy gondolta, hogy a szent dervis sem engedi, hogy visszahelyezze azokat.
– Arccal a sarok felé – parancsolta, mintha Leila csupán egy gézengúz kétéves lenne.
Éppen a feje mögé tette a kezét, amikor Abdullah, a janicsár aga belépett az ajtón. Csak elképzelni tudta, milyen látvány tárult elénk, deréktól felfelé meztelenül, és vörös feneke szabadon.
– Elkéstem? – kérdezte Abdullah, a janicsár aga némi izgalommal a hangjában.  
Leila nem mert megfordulni, hogy lássa a szent dervis arckifejezését.
– Már megvolt az első büntetés.
– Ó – mondta Abdullah csalódottan. – Kár, hogy nem voltam jelen az első büntetésén. Megnézhetem még? Meg is érinthetem?
– Igen. Azt hiszem, ezt még nyugodtan tekinthetjük a büntetés részének.