Üdülés extrákkal

Egy elővárosi vonaton robogunk Nellivel aki lassan hatvan éve a barátnőm. A nyugger klub karácsonyi tomboláján nyert egy hétfőtől péntek reggelig tartó, wellness szállodába szóló, kétszemélyes üdülési kupont. Ő már hat éve özvegy, így engem hívott magával. A hetvenhárom éves férjem szinte elzavart, így legalább belakhatja a kis lakásunk, nézheti egész nap a sportcsatornákat.
Nelli második elemiben került hozzánk, majd a közgázban – közgazdasági szakközépiskolában –  is egy osztályba jártunk. Utána egy pár évig nem találkoztunk napi szinten, mert ő egy céghez ment könyvelőnek, én az első és egyben utolsó munkahelyemre, az önkormányzathoz. Később átcsábítottam hozzánk. Én akkor már az adóosztály csoportvezetője voltam, őt a népességnyilvántartó csoport vette fel. Mindkettőnknek két gyereke lett, boldog, –  néha rögös úton –  öregedtünk meg, és mentünk nyugdíjba. Maradt az unokázás, a kártyás partik és a nyugdíjas klub programjai. Abban bíztunk, hogy ez a rövid hét színesebb élményeket, más impulzusokat hoz unalmas, nyugodt életünkbe.
A szálloda nem volt a legpazarabb, egy alapos felújátás hiányzott róla nagyon. Azonban a szobánk tűrhető volt, még a franciaágy ellenére is.

– Na, Hajni kicsivel több, mint ötven év elteltével megvalósul az, hogy egy ágyban feküdjünk! –  Mondta nevetve Nelli.
– Igen! Huh, emlékszel még a tini hülyeségeinkre? –  Kérdeztem elmerengve.
– Hogy a fenébe ne! –  Mondta, szintén a múltba révedve.
– Én fekszem a bal oldalon!
– Én is ott feküdtem mindig, amíg tatával egy ágyban aludtunk. –  Mondtam legyintve, hiszen már lassan 15 éve külön ágyban, de külön szobában is alszunk.
– Enyém a nyeremény, enyém a döntés! Megmondtam és kész!
– Ne kapj be, hé, morgó vénasszony! Nem mondtam, hogy nekem nem jó a másik oldal!
Nevettünk, pakoltunk, hogy felfedezzük a fürdőt. Kicsit fura volt ismét egy nővel közös helységben öltözni. Utoljára a gimiben a tesi órákon volt ilyen, és a kézi edzés után, amikor Nelli mindig zuhanyozott. Szerintem direkt mutogatta magát, hiszen mind az osztályban, mind a csapatban neki volt a legnagyobb melle. Próbáltam nem nézni, de bizony azok a nagy mellek tovább nőttek, de mostanra már a hasán pihennek, annyira csüngők lettek. A fürdőruhámba téve a saját mellem, most én lehetnék büszke, mert az enyéimnek még maradt tartása a mindennapi tornának köszönhetően. A fürdőben a termál medence lesz a kedvencünk, a fehér, kissé záptojás szagú vizével, és kiszúrtuk a bioszaunát, ami csak hatvan fokos. A vacsora svédasztalosnak mondott volt, de csak azért, mert önkiszolgáló volt. Amúgy egy fajta leves, kirántott hús, fasírt, sülthús, sültkrumpli, rizs és borsófőzelék volt a választék, desszertként meg kókuszkocka és két ízben mignon. Éhes embernek minden jó.  
Még világos volt vacsora után, amikor kimentünk sétálni, a szálloda területén levő, eléggé elhanyagolt parkba. Magas, öreg fák, elburjánzott sövények, már vágásra érett fű. Andalogva mentünk csendesen egymás mellett. Nelli hangja zavarta meg a madarak énekét.

– Emlékszel? Tizenhat évesek alig múltunk, amikor egyszerre lett szerelmi csalódásunk, és utáltuk meg a fiúkat?
– Hogy jutott ez az eszedbe? –  Kérdeztem vissza. Elmélázott egy padot nézve, majd a haját megigazítva mondta.
– Fura az emberi elme, tárgyakról emlékek törnek fel belőle. Pont egy ilyen padon baszta az –  egész életemre kiválasztott –  Ferim a cigány Gizit. Azt hazudta büntetésben van, azért nem jön elém az edzés után. – Hosszasan hallgatott.
– Soha nem mentem a parkon át, féltem a mutogatós embertől, de akkor mintha valaki arra volna. – Kezdett merengeni.
– Már messziről láttam a padnál a fura pózban lévő párt. Nem a ballonkabátos volt, és elég távol tőlük még volt egy másik út is, de közeledve a Feri rajzolódott ki. Elsőre azt hittem káprázik a szemem. Csendben, kicsit hátulról, oldalról közelítettem meg őket. Feri gatyája csak elöl volt kigombolva, megnyitva, Gizi szoknyája a hátán, a mellei lefelé csüngtek, már amennyire csüngeni tudtak. Feri sátáni hangokat kiadva tömködte befelé a farkát, amit előző nap a számba rakott. – Szerintem akaratlanul nyalta meg az ajkát Nelli.
– Azt terveztük, hogy szerez gumit, és neki adom a legdrágább kincsem. Hát elbaszta. Szó szerint. –  Ismét megtúrta a haját
– Egy „rohadj meg! ” kiáltással elrohantam.
Lassan lépkedtünk egymás mellett. Ezt nekem anno nem mesélte el, csak azt, hogy csalódott a Feriben és hogy biztos minden pasi ilyen.

– Te akkor a Gabival szakítottál.
– Nem, Gabi később volt, akkor Csocsi volt. Megígérte, hogy nem iszik, nem bagózik, mégis mindig úgy jött, és kezdett a technokollal is szipózni. Ha jól tudom, túladagolásban halt meg, fiatalon.
– Ja, igen, igaz! És elkeseredtetésünkben akkor azt tervezgettük, hogy leszbikusok leszünk. – Erre felnevettünk mindketten.
– Igen, de mire rávettük volna magunkat, addigra bepasiztál, majd én is.
– Ja, és minden csalódás után az volt a terv, hogy jobb lenne pasimentesen. –  Mondtuk egymás szavába vágva.
– De mindig, mire akarat, és hely lett volna, valamelyikünk kihátrált egy srác miatt. –  Mondtam.
– De te Hajni, te voltál, aki kevésbé rugózott a témára, te voltál a „kevésbé akarom” fajta.
– Igen. –  Gondolkodtam el. –  Igen, nagyon akartam, de mégis féltem... Emlékszel, vagy húsz éve, amikor Szabó leköszönt, mert országgyűlési képviselő lett?
– Ja, igen, onnan volt hanyatlás, mert nem tudta segíteni a várost, inkább a maga zsebét tömte...
– . és akkor a búcsúbuliján férfihiány miatt ketten lassúztunk?
– Emlékszem.
– Új parfümöd volt, a testünk összeért. Alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne puszilgassam a nyakad. Igen, akkor is bennem volt a vágy, a saját nemünk iránt, vagy inkább irántad.
Visszaértünk a bejárathoz.

– Szaladok! Stipistopi enyém a wc, mert szerintem már csepegek!
Nevetve nézett vissza. A szobába lépve becsapta a fürdőajtót, de már odafelé elkezdett vetkőzni. A vékony falak és ajtók nem zárták el a hangokat. Fura volt hallani –  amit jó párszor hallok napi szinten a saját – hogy nagy sugárban zúdul a vécébe, egyre lassul, halkul, majd már csak cseppek, aztán papírtépés, vízzubogás. Most döbbentem rá, hogy ha nagyvécézni kell, mi lesz? Hiszen a férjem jelenléte is zavart, durrantani se mertem, nem hogy... és most egy mégis csak idegennel... –  ezen agyaltam, amikor Nelli már bugyiban, zokniban melltartóban kijött. Mosolyogtam. Rajta is az egész fenekét takaró mamabugyi volt, neki viszont széles hátpántos a melltartója, a mellei mérete miatt.

– Hajni, menjél te is, biztos neked is kell!
– Megyek, és akkor le is tusolok.
– Tégy úgy!
Lefeküdt az ágyra és kapcsolgatta a tévét. Bő, térd alá érő, rövidujjú hálóingben jöttem ki. Nelli meztelenül ült az ágya szélén, vállán a törölközője.

– Hajni, mióta ritkán van egy kicsi inkotenciám, én bugyiban alszom, remélem nem zavar. Régen imádtam, és egészséges is, a pucéran alvás.
– Miért zavarna? –  Mondtam, de elfordultam, hiszen fülig vörösödtem.  
Az okát magam sem tudtam, hiszen már görnyedek, ősz a hajam, az ízületeim feszülnek, ráncos a bőröm és csüng –  főleg a karjaimon –  amik régen izomtól duzzadtak. Persze a meztelenség zavart még a férjem előtt is, és négy éve is – amikor epére műtöttek –  és a kórteremben ruha nélkül feküdt mindenki, mindenhol becsövezve, katéterezve, nem győztem magamra húzni a takarót.  
Bebújtam a helyemre, a nyakamig húztam a paplant, de gyorsan melegem lett, így a mellemig visszatoltam, lábam térdben behajlítva engedtem a levegő áramlását a paplan alatt. Nelli lazán csoszogott kifelé. Felfeküdt az ágyra, még be sem takarózott. Az izaura csatornán volt a tévé. Utáltam, hiszen hatvan-nyolcvan perc után a főhősök egymásba szeretnek. A vége felé járhatott, mert már csókolóztak, lassan beteljesül a vívódás.

– Te mikor csókolóztál utoljára? –  Gondolom a filmben látottakból jött a kérdés.
– Hát... van már vagy húsz éve... biztos. –  Merengtem el a múltban. –  És te?
– Három éve volt próbálkozás Gazsival, de annyira intenzív volt a foghagyma a...
– . a Zsiga Józsival? –  Csaptam össze a tenyerem csodálkozva. –  Igen, őneki a bőre, az izzadsága is olyan.
– Nekem mondod? Tudom.
– Na, mesélj csak! Ezt valahogy eddig elfelejtetted!
– Jóóóó, de ne járjon el a pletykás szád! –  Cipzárként húztam össze az összeszorított ajkamat. Felkönyököltem, felé fordultam.
– Mikor három éve a Három nővért tanultuk, akkor télen Gazsi rám kattant. Felhívott magához szöveget tanulni. Na, akkor volt egy egymásodperces, –  mindennek, csak csóknak nem nevezhető –  valami. Majd én hülye elhittem, hogy hatvanhét évesen képes még valamire. Na, az a valami még maszatolás sem volt. Megegyeztünk, hogy maradunk barátok. Ennyi.
– Hát valami szaftosabbra gondoltam. –  Mondtam kissé csalódva
– Csókolózzunk! –  Fordult velem szembe Nelli.
– Nem vagy normális! Hatvannyolc éves NŐK vagyunk!
– . Miért? Te nem szoktál magadhoz nyúlni? –  Ismét vörösödni kezdtem.
– De, igen, havi kettő, három alkalommal.
– Csak? Nekem a heti egy is kevés néha, és még szerencse, hogy a nagykorúvá érett ezüst rudacskám bírja szuflával, ha cserélem benne az elemet. Miért írod le magad? Neked nincs segédeszközöd?
– De, van egy bőrszínű, erősen erezett, de érzem, hogy a méhtartó izmaim gyengülnek, mert egyre kevésbé tudom feltolni.
– Nekem erre nincs gondom. Ha van síkosító, akkor el is tudom tüntetni, 17 éve kivették a méhem.
– Emlékszem, még meg is látogattalak, de ha nem mondod el is felejtettem.
– Ismerős... Na, akkor –  Furán, kérdőn nézhettem rá, mert folytatta –  hát a csók... –  egyre közelebb hajolt. Az eszem ellenkezett, de a rég érzett bizsergetést nem tudta kordában tartani a testem. Nyílt a szám, ajkunk összeért. Hirtelen rántottam el a fejem.
– A fogam, majdnem leesett. –  Tartottam a tenyeremet a szám elé.
– Igazad van, vegyük ki! – A sajátját már tette is az éjjeli szekrényre készített pohárba.
– Mi van, te nem veszed ki?
– Figyelj, nem kéne... –  De már nyúlt az ajkaimhoz, hogy ő kiveszi.  
– Inkább én!
Berögzült mozdulatsor. A vízben loccsant a protézis. Nelli megfogta a tarkóm, és húzott magához. Előbb csak az ajkunk ért össze. Éreztem a fogrögzítő ízét, féltem, hogy büdös a leheletem, de mivel megmostam a protit így nem lehet az, vagyis, gondolom én. Nyelvünk összeért. Villámként cikázott végig a rég feledett érzés a testemen. Nem hosszan, inkább egymásra figyelve csókolóztunk.

– Figyelj, ez nem helyes, nem természetes! Vén boszorkák létünkre...
– Nem hinném, hogy bárki is látná, de én mindig azt vallottam, hogy csak két igen után lépek tovább.
Lefeküdt, ajkát megnyalva, majd megtörölve. Láttam a zavarát, de egyben valami felfokozottságot is. Oldalra lecsüngő mellein meredeztek a bimbók. Éreztem, hogy az enyémek is a hálóingnek feszültek. Imádkoztam, majd mielőtt hátat fordítottam volna, egy sziát rebegtem. Még láttam, hogy ő is keresztet vet, és összekulcsolja a mellei felett az ujjait.
Éjjel forgolódtam, ahogy Nelli is. Én kétszer voltam kint , és talán ő is. Egyiknél felnéztem, de visszaaludtam. Félálomban hallottam a tartály zubogását. Mintha alig érezhetően birizgálnák a mellem, a bimbóm, de betudtam a napközbeni beszélgetésnek, csókolózásnak.
Reggel korán keltem, a földön fekve egyszál trikóban tornásztam. Éreztem, hogy Nelli néz, de nem akartam vele törődni. Reggeli után az étterem vécéjében intéztem el a nagy szükségletem. Én a férjemmel beszéltem telefonon, Nelli meg, előttem illegetve magát, az öregségi foltjait kenegette valami fura, de nem büdös kenőccsel, majd kis idő múlva kamillás krémmel. Oldalt sandítva néztem, ahogy az álláig emeli a mellét, és alatta is és a melle alját is bekeni. Én is meg tudom nyalni –  erőltetve, tövig kinyújtott nyelvvel –  a mellem, néha a bimbóm is, de ennyire nem tudom felhúzni.
Reggeli után séta közben felelevenítettük a közös emlékeket, majd irány átöltözni a fürdéshez. Én Nellinek háttal vetkőztem, de hirtelen elém került, és szó nélkül magához ölelt. Bőr a bőrrel érintkezett, melleink egymásnak feszültek.

– Annyira örülök, hogy ennyi éven át is barátnőm vagy és főleg, hogy eljöttél velem ide!
Mondta és már arrébb is állt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de az ölelés, –  mint általában minden ölelés –  energiát szabadít fel. Viszont így, ruha nélkül, eddig csak a férjemmel ölelkeztem. Fura, és új de –  elnyomva magamban az ellenérzéseimet, –  mégis jó volt. A vízben elterpeszkedtünk, átadtuk magunkat a már szinte forró víz gyógyító erejének. Kis idő elteltével Nelli megtörölte a homlokát, és a kezét a víz alatt a combomra tette. Nem hinném, hogy elvétette, hisz akkor nagy a baj nála az érzékelésben. Egyre feljebb csúsztatta a combomon a tenyerét. Saját tenyeremet a kézfejére téve állítottam meg, tettem a kezét a saját combjára. Kezdtem ellazulni, amikor ismét megéreztem a tenyerét. Oldalról ránéztem. Fejét a medence szélére tette, átszellemült arccal, –  mint aki alszik –, mosolygott. Egyre feljebb húzta kezét. Elerőtlenedtem a meleg gyógyvíztől, és minden mindegy alapon úgy döntöttem, csinálja, ha neki ez jó. Idővel még el is szunyáltam. Csak reméltem, hogy nem horkoltam. Már a belsőm is felforrósodott, úgy támolyogtunk ki. A langyos zuhany jeges víznek tűnt. Égetett, millió tűszúrást éreztem bőrömön. A köntöst be sem húztam, úgy mentünk a szobába. Ledobtam magamról mindent, csak bugyit húztam fel, –  megfeledkezve Nelliről, aki a fürdőben volt –  és elterültem az ágyon. Mikor nyílt az ajtó, keresgéltem, hogy mit rántsak magamra, de a paplanomon feküdtem, és az övének a szélén is, így az se mozdult. Nelli is bugyiban volt. Combja tövétől kicsit feljebb, az alhasán, a bugyi felett volt valami minta. Hogy tereljem a szégyenem, rákérdeztem.

– Mi van ott neked? –  Mutattam ujjammal a valamire. Nem kellett volna. Nelli letolta a bugyiját előbb a térdéig, majd gondolt egyet és kilépett belőle.
– Egy harmincöt éves tetoválás. Kezdetleges. –  mondta.
Én szinte égő pofával próbáltam nem nézni a mintát és a gyér szőrzettel borított punciját.

– És mi az? –  Tényleg nem tudtam kivenni, így közelebb lépett, és széthúzta, megfeszítette a bőrét.
– Egy rózsa volt, de a ráncos bőrömön ma már csak egy folt. Neked nincs tetoválásod?
– Nincs. –  Válaszoltam, és szinte fél méterről a nemi szervét néztem.  
Igazából nemhogy ilyen közelről, de sehogy sem láttam más nőét, hogy milyen. Persze az enyémet ismertem, de ez teljesen más. Nem behorpadó, szinte csak csont-bőr és repedés. Nellinek vastag hús borításában van a vágat, és annak a peremén két sötétbarna valami. Igazából tudtam, sejtettem, hogy a kisajkai. Kényszerrel kellett lefognom magam, hogy ne nyúljak hozzá, Nelli meg beszélt tovább.

– Régebben még a dús szőrzetem szerencsére takarta, de úgy hatvan körül kezdett kikopni, kihullani... –  magához nyúlt, megsimogatta a pár, fehér, de kunkorodó szőrszálát.
– Te hogy állsz velük?  
Nem értettem mit kérdez, és nem csak azért, mert nem tudtam levenni a tekintetem az altestéről. Nem válaszoltam, így Nelli letolta a bugyimat elől, a mutató ujját betéve a combjaim közé, pont a puncimnak nyomva, hogy a bugyit lent tartsa az ujja, de lásson a kezétől.  

– Látom, neked is elég ritkácska már, igaz itt fent több van, mint nekem. –  Simogatta a repedésemtől felfelé az utolsó szőrszálig, szinte a köldökömnél.  
Nagyon zavart, mégis jó volt. Más így biztos nem nyúlt hozzám egy évtizede. Le akartam állítani, de akkor letolta a fenekemről is a bugyit, lehúzta rólam, hanyatt lökött az ágyra, majd szétette a lábaimat, és közéjük térdelt.

– Megvizsgálhatom? –  Kérdezte, de már simogatta is körbe a nyílásom körül, egyre közelebb a hüvelynyíláshoz.  
Alig érintve húzta szét a nagyajkaimat. Éreztem, ahogy a még forró belsőmet meglibbentette a hidegebb levegő. Egész ujja hosszával simogatta a hüvelybejáratot le és fel, többször egymás után.

– A tiéd nem olyan puha, mint az enyém, igaz, te csontosabb is vagy. Nézd, az enyém ilyen!
Testem fölé térdelt, az oldalamhoz érő térdekkel, és az amúgy is szétnyílt punciját még inkább széthúzta. A tükörben sokszor láttam már a magamét, de az övé teljesen más volt. Nagyobbnak tűnt. Megingott, ahogy előre hajolt. Bal keze a jobb vállamon támaszkodott, a jobb kezét a bal mellemre tette, a stabilitás megtartására. Kicsit nyomta, de ez még határeset volt, azonban az érintés varázsa berobbantotta az adrenalintermelésem. Közelről láttam egy másik puncit, előtte az enyémet simogatta, most meg a mellem fogja.

– Sokkal keményebbek a didkóid, mint az enyémek!
– A torna... –  Magam is megijedtem a hangom változásán.
– . nézd, az enyém már olyan, mint régen egy picit lyukas kakaós zacskó volt.
Nem foglalkozott velem, mondta a magáét. A fenekét a combomon támasztotta meg, így a vállam elengedve a kezemet a mellére tette, és közösen nyomkodtuk. Tényleg puhább, terülősebb, szétfolyóbb volt, mint az enyém, de nem volt rossz érinteni. Tudatosult bennem, hogy valaki más nő mellét fogom. Más az érintése, mint az enyémnek, és ez egy különlegesen pikantér helyzet. Hatvannyolc évesen meztelenkedek egy nővel. Rajtam ül, egymást fogdossuk. Ez már nem csak súrolása az erotikának. Nelli két kézzel fogta, markolta, csavarta a mellem, a mellbimbóm. Én mindkét mellét emelgettem, markoltam, huzigáltam. Bimbója –  ahogy az enyém is –  kidudorodott lapos helyzetéből. Most vált egyértelművé, hogy ez már több mint egy barátnői együttlét. Könyökünket összehajtva előre hajolt, megpuszilta a nyakamat, az arcomat, a fülcimpámat, de hirtelen jajgatni kezdett.

– Hajjnihajnihajni! SEGÍTS!
A hátára fordult, a lábfeje előre feszült, látszott, hogy begörcsölt.

– Kérlekkérlekkérlek!
Már masszíroztam, húztam hátra, de nehezen oldódott, alig szűnt a görcs. Nelli vörös volt, mint a rák. Izzadt az egész teste, de végre kezdett kiállni a görcs a lábából. Simogattam, csavargattam a lábfejét, hogy lazuljon.

– Köszönöm! –  Rebegte hálásan, én az izzadságban úszó testére dobtam a takaróm, és megsimogattam az arcát.  
– Hozz nekem a gyógyszeresemből kérlek, egy magnézium ! – Az ijedtség múltával mentem, csoszogtam, csináltam. Magamra vettem a köntösöm, de a korábbi, kezdődő erotikus izgalom tova repült.  
Az ebéd utáni séta közben azt mondta Nelli.

– Te Hajni! Ha visszamegyünk, folytatjuk ott ahol abba hagytuk?
– Nelllliiiiii! Lehet, hogy vissza sem érünk, itt esünk össze vénségünkre a kertben. Meg amúgy is, nem emlékszel a fizika tanár mondására a gimiben? „Kétszer ugyanabba a folyóba nem tudunk belelépni! ”
– Akkor kezdjük újból!
– Maradjál már magadnak! –  Legyintettem rá.
A szobába pihengettünk még egy kicsit, én a lányommal telefonáltam, Nelli a fürdőruháját vette le a szárítóról. Végül is jó ötlet, elköszöntem a lányomtól. Vetkőztünk, már kevésbé szégyenlősen, de közben Nelli a hátamra döntött az ágyon, és rám feküdt. Melleink, hasunk összeért. A döbbenettől mozdulni sem tudtam. Úgy helyezte a combját, hogy az a puncimnak feszült, az én combom meg az ő puncijának. Párzó mozdulatokat végzett. Furán jó volt, de fáradhatott, –  vagy félt az izomgörcs megismétlődésétől, –  mert mellém feküdt az oldalára, és a melleimet kezdte befalni. Durva volt, de a régi emlékek a felszínre törtek. Majd ő adta a számba a mellét. Uram kis borsószemnyi bimbója elveszett anno a számban, ez a csöcs viszont szinte , az egész arcomat beterítette. Én próbáltam úgy szopni, ahogy én mindig is vágytam, hogy úgy kényeztessen a férjem. Kicsi kesernyés valami jött ki a bimbójából, vagy csak én éreztem úgy. Víz csobbant. Hirtelen fordítottam ki a tőgy alól az arcom. A protézis landolt a pohárban. Nelli nyögve mászott fel az ágy lába felé, és a fejét a combjaim közé fúrta. A férjem keveset nyalt, azt is gyorsan és erősen. Nelli lassúbb volt, de ő is türelmetlen. Szinte harapott. A csiklómat nem is érintette. Megunhatta, mert a szám fölé guggolt. Végre! Először kézzel érintettem meg a lecsüngő barna bőrt. Puha, száraz, de nyúlt, húztam minden irányba, figyelve, hogy ne fájjon neki. Legördült Nelli a fenekére, de a fejem húzta magával. Hátát a falnak támasztva ült. Én egy kicsi undorral nyaltam meg. Száraz volt és íztelen. Még sós sem volt a , ahogy a férjem mondta. Egyszer megkérdeztem tőle, honnan tudja milyen a íze, de nem válaszolt. Tudtam róla, hogy hébe-hóba nőzik mellettem. Szóval nem tudom honnan vette.  
Először én is –  mint Nelli tette –  lefetyeltem, mint macska a tejet, de bevillant, hogy nekem sem volt jó, így már csak lassan nyaltam. A húsos rész alatt a csücsökben volt a kis borsószerű dudorocska. Nagyon kicsi, de pár nyalás után Nelli felhörgött. Felkaptam fejem, él még. Tovább nyaltam. Ő az egyik kezemet a mellére tette, azzal nyomorgatta, mozgatta rajta a tenyeremet. Zsibbadni kezdett a hátra csapott nyakam. Nelli eltolt a lába közül.

– Hát, Hajni, vagy későn kezdtük, vagy semmire nem jó ez a nő a nővel felállás. Jó volt, de nem eléggé, hogy igazán jól tudjam érezni magam. Azt hiszem, ha már elkezdtük, fejezzük be magunknak, ahogy évek, hosszú évek óta csináljuk.  
Megpuszilta a számat, lejjebb csúszott, és ujjait megnyálazva nyúlt a cunájához. Simogatta, belenyúlt, nagyujja a csiklóján, vagyis eltűnt a húsos rész alatt. Másik keze a mellét húzta fel a nyakához, és nyalogatni kezdte. Mintha kívülről látnám magamat otthon, a hajnali órákban, mikor a férjem horkolásától zeng a ház. Kedvet kaptam, Nelli mellé feküdtem, és csináltam magamnak a már megszokott rutinnal, egy izmos néger nagy faszát képzelve el magamban. Messziről hallottam Nelli visszafogott sóhajait, amikor már én is éreztem, hogy kezd bizseregni a cunám, és jött a szapora légzés. A csend még mélyebb lett a szobában. Lassan mocorogni kezdtünk.

– Na, Nelli. Ezt is megcsináltuk, újabb bűn a Szent Péter trónja előtt. Mondjuk, ezt a mi papunknak nem gyónom meg, majd talán Szentkúton az Anna napi búcsún az idegen szerzetesnek.
– Jól mondod Hajni, de nem úgy halunk meg, hogy ki sem próbáltuk! Csinálni, nyalni téged, nem volt kellemetlen, de én nem gerjedtem be tőle. Bár a szopás alatt is volt, hogy bealudtam. Nem is értem, mi a jó benne?... Kapni jó... jobb volt egy fokkal, de nekem az kevés volt. Mindegy, most már mondhatjuk, hogy testi-lelki barátnők vagyunk. –  Megöleltük egymást. A fülébe súgtam.
– Igen, én is szeretlek, mint embert, de hogy nem fogunk együtt összehemperegni, abban már most biztos vagyok!  
Ezt mondva oldalról puszilgatta Nelli az arcomat, majd felvettük a fürdőruhánkat, és csoszogtunk a forró vízbe, szokni a pokol melegét, ha az miatt, amit tettünk, oda kerülnénk.