Szénaboglya

– HÁÁÁ-HÁÁÁ-HAAPCIII! – tüsszentett egy vidámat Julcsa, ahogy orrát ingerelte a friss szénából feltörő finom por. De nem sokáig törődött vele, hanem kacagva húzta magához szerelme száját, és hevesen fojtatta annak vad csókolását, miközben kezével János férfiasságát kereste. Nem kellett sokat keresnie, hiszen a kemény és merev fallosz csak Julcsa nedves puncijára várt, teljes készenlétben. A szerelmesek egymáson hemperegve gurultak arrébb a friss szénában, egy pillanatra sem engedve el a másikat. Végül Julcsa maradt felül. Óvatosan ráült a már jól ismert merev szerszámra, tövig engedve magába, és kéjesen, szerelmesen felsóhajtva. Lassan kezdte meglovagolni szerelmét, apró sikkantásokat és elégedett, érzéki sóhajokat hallatva. A kellemes szerelmi légyottnak egy hangos csattanás, és Julcsa éles, fájdalmas sikoltása vetett véget.
– Te szemérmetlen perszóna, te bárcás repedt sarkú ribanc! – üvöltött a szerelmes pár felett Julcsa apja, miközben egy hirtelen letört ággal gyors ütemben verte a lány hátát, fenekét, mellét, hasát, asszerint, hogy a lány éppen melyik testrészével fordult feléje, és éppen hol érte el őt a vesszővel. Julcsa kéjes sikolyait a fájdalmas zokogás és sikoltozás váltotta fel. János is ijedten kapkodta magához ruháit, és próbálta ingét magára ölteni, de legelőször kalapját kapta magához, hogy még mindig merev és nedvektől csillogó faszát eltakarja. Bár István uram, Julcsa apja nem törődött a fiúval. Ő csak a lányával törődött. Talpra rántotta lányát a szénaboglyáról és útnak lódította, miközben továbbra is ott csapkodta a vesszővel, ahol csak tudta. Hangosan szidva, dühösen, a vesszőzést egy pillanatra se abbahagyva kergette hazáig meztelen lányát, akinek ruhái a szénaboglya tövében maradtak.  
Ahogy beért a kis menet a házuk udvarába, István uram elkapta a lánya kezét. A ház fala melletti padhoz vonszolta, és finomkodás nélkül lökte rá a zokogástól remegő lányt. A lány számára semmi újabb utasításra vagy figyelmeztetésre nem volt szükség. Jól ismerte azt a padot. De még mennyire jól! Hiszen minden alkalommal, mikor akár ő, akár a testvérei elkövetek valami rosszat, arra a padra kellett hasalniuk, és apjuk vagy anyjuk azon a padon osztotta ki a jussukat. Felfeküdt a padra, és hangosan kiabálva, zokogva viselte a számolatlan vesszőcsapást apja kezéből, anyja és testvérei előtt.