Egyszer minden rossz véget ér

Azért, hogy érthető legyen a történet, messziről indulok a leírásában.  
Szüleim első látásra szerelmesek lettek egymásba huszonnégy és huszonkét évesen.
Elhúzódó udvarlás volt apu részéről, de állítása szerint szinte egy hónap után már szexeltek. Mamám, – anyum anyukája – eltörte a csípőjét, így a lánya pár hétre hazaköltözött, pont a közelgő esküvő előtt. Apát a legjobb barátnőjére bízta. Anya részére két év múlva jött az ebből az időszakból származó hideg zuhany, de előtte megvolt az esküvő, és már a nászúton teherbe esett velem. Ő örült, hogy pár hónap eltéréssel egyszerre voltak terhesek a barátnőjével. Mindketten kislányt vártak. A barátnő részére is ismeretlen volt az apa – állítása szerint. Irénke született előbb, én Ildiként jöttem a világra.
Életem első átélt tragédiája Irénke anyukájának volt. Irénke ideiglenesen az idős nagyszülőkhöz került, de a második trauma is bekövetkezett, anyánál. Rájött, hogy Irénke apa kislánya, hiszen míg anya az anyukáját gondozta, apát az ujjai köré tekerte a legjobb barátnő. Így Irénke mostoha nővéremként költözött hozzánk. Így nevelkedtünk. Apa a nevére is vette. Így növekedtünk testvérként. Jó testvérek voltunk, hiszen szinte egy ívásúak voltunk.  
A már engem is érintő tragédia: anya mellrákos lett, többszörös áttéttel, és tíz évesen félárvák lettünk, csak apa maradt mindkettőnknek. Nehezebb lett az életünk, de tanultuk az önállóságot, mert apa három műszakban dolgozott. Apai mamám vett egy lakást a lépcsőházunkban, és ha apa dolgozott, ő volt velünk. Gyorsan cseperedtünk, kamaszodtunk, szabadabb életet élve, mint a velünk egykorú társaink. Irén lett előbb szerelmes. Mindenről is beszámolt, ami egy lány és egy fiú között történik. Tizennégy évesen engem is megcsapot a szerelem szele. Irént – a féltestvéremet – kértem meg, hogy mondja el, hogyan kell csókolózni és mi fog történni. Két nagyujja közé rést csinált a kezeiből.

– Látod, az ujjaim az ajkak. Felém van a száj belseje, és ha összeér az ajkatok... – mutatta.
– Csináld már! – én megilletődve csináltam utána, majd összeillesztettük a kezeinket.
– Na így. Azért, hogy ne gondoljon könnyűvérűnek, engedd, hogy először ő tolja át a szádba a nyelvét, és hagyd, had keresgéljen, és nyomja a nyelvét a nyelvedhez! – És mutatta is a saját nyelvét az én két ujjam között is átdugva. Én is odatettem a szám, és a nyelveink érintkeztek. Egy darabig még mozgatta a nyelvét.
– Te hülye vagy Ildi? Nem mondtam, hogy smároljál le!
– Mééé, mi történt? Semmink nem ért össze, csak a nyelvünk!
– Bolond, pfúj!
– Jó, és ha ez megvolt, meddig és mit csináljak?
– Ne merj hozzám érni! DE ölelkezzetek, simogasd a hátát, esetleg megengedheted, hogy a pici cicidet megfogja, vagy a lábad közé nyúljon, és te is megfoghatod az ő lába közét. Egyet ne engedj, hogy rád feküdjön még ruhában sem, mert onnantól bármi lehet!
– Mi?
– Amilyen hülye kis tudatlan vagy, még beléd cserkészné a farkát, és oda a szüzességed!
Ez volt az első nem játékos érintésünk. A második, amikor látta, hogy a puncimról bénázva vágom a szőrt.

– Figyelj! Ezt apa borotvájával kell először, majd amikor nőni kezd, akkor a szőrkiszaggató ketyerével, amit anyukád cuccai között találtam.
– Te kutattál a dolgai között?
– Nem, csak amikor az emlékkönyvemet kerestem, akkor került a kezem ügyébe.
– Ja, de nem akarom magam szétvagdosni! – Mondtam, amikor apa borotváját a kezembe adta.
– Istenem, de kis béna vagy! Ülj a kád szélére! – Térdelt elém.
– Tedd már szét a lábad!
Ujjaival eltakarta a repedésemet, és ügyes mozdulatokkal leszedte a szőrt, majd bekente a testápolójával, mivel ő azt is használt, meg mellnövelő krémet is. Abból néha én is kentem az én kicsi kis dudorkámra.  

Irén tizenhét évesen a szakmunkásképzőben, – ahol eladónak tanult, – beleszeretett a későbbi férjébe. Én falaztam neki apa előtt, amikor a sráccal volt, én sétáltam, lődörögtem boltokba, hogy a szoba kettőjüké legyen. Miután mama ágynak esett, én nála aludtam, ápoltam, így csak bukdácsolva végeztem el a felsőruha-készítő szakmát és egy műszakban maradtam a szakmai gyakorlati helyemen, egy ruhakészítő szövetkezetnél. Irén egy élelmiszer üzletláncnál lett eladó-pénztáros. Irén eljegyzését még megérte mama, majd végleg, csendben elaludt. Irén átköltözött a mama lakásába, hogy az esküvő után ők lakjanak ott. Így én kétlaki életet éltem apa és Irén között, ha apa éppen becsajozott. Pont ezért fix kapcsolatot nem is kerestem. A szabászat vezetője vitt el kéthetente egy szexbúvóhelyre. Egy ilyenre készülődve a fürdőszobában lépett hozzám Irén.

– Pattanás van a melleden!
– Nagy geci vagy, hogy már te is cikizel, mert a tied nagyobb!
– Nagyon szépek, hetykén állók a cicijeid, de komolyan, tényleg van rajta egy pattanás. Mit szól a főnökbácsi? Nem lesz juti szabadnap.
– Közöd? – Mondtam, de már lépett is hozzám, és nagyujjai körmével kinyomta.
– Hülye vagy! – Majd sikítottam, amikor a parfüméből cseppentett rá és eldörzsölte a mellemen.
– Várj, teszek a másik cicidre is, hogy egyformán illatozzanak! – Simogatta el a parfümöt mindkét mellemen.
– Jéééé, meredezik a bimbód!
– Miéééé, a tiéd nem meredezne? – Húztam fel pólóját és simogattam a melleit.
Erre kikerekedtek szemei, és életre keltek a bimbói.

– Tessék! – Mondtam kicsit megijedve, de csodálkozva is, hogy mit tettem, tettünk. Irén vörös fejjel ment ki.  
Hiába védekeztünk gumival, a kiadós, intenzív dugások közben el, vagy kiszakadhatott, mert teherbe estem. A főnök fizetni akarta az , hiszen családos volt, de én lány fejjel is ragaszkodtam a gyerekhez. Irén esküvőjén már kidudorodó pocakkal voltam a tanúja.
Apa imádta a kisfiamat, az életévé vált, és pont ezért ment bele, hogy a szívével leszázalékolják. A főnököm titokban küldte a pénzt, így ellensúlyozva apa kieső keresetét. Nagy ritkán még találkozgattunk, de csak oboa volt. Azt is imádta, főleg, hogy a szoptatástól megnőttek a melleim. Egy ceremóniát vezettünk be. Ő kezdte, tejet szopizott tőlem, hogy szex közben ne cseppenjen el. Én utána finoman elkezdtem puszilgatni, szopogatni a kemény, hosszú, de vékony farkát. Imádta, ahogy a makkját nyalogattam és finoman az ajkaim között húzgáltam, ezzel izgatva őt, imitálva a baszást. Közben ő ujjazta a pinám, magamat csiklóztam. Mindig a számba spriccelte a gecijét. Kicsit kesernyés volt, de én szerettem. Egyik alkalommal a ceremónia kezdetekkor megkérdezte.

– Ildikém, mi lenne, ha seggbe kúrnálak?
Elképedve hallgattam, hiszen Irén pont a napokban mesélte, hogy férjével kipróbálták, és a kezdeti fájdalom után milyen jó is volt mindkettőjüknek. Mondta, hogy közben ő ujjazta magát, simogatta belülről a férje farka hegyét és nagyon élvezte a szitut. Erre most előjön a főni ugyanezzel. Tudtam, hogy Irén utálja, amiért nem válik el, tehát ő nem mondhatta neki. Így én csak bólintottam, és felszopás után négykézlábra álltam. A főnök eper illatú sikosítót vett ki a fiókból, és bekente a fenekem. Egy, majd kettő ujját tolta belém. Tudtam korábbi olvasgatásaimból, hogy ha normális a székletem, akkor a végbél kiürül és hogy nem szabad túlfeszíteni a záróizmokat, mert akkor fáj. Kicsi fiamra gondolva tereltem a figyelmemet a hátul történtekről. Alig éreztem fájdalmat. Ebben profi volt a főni. Szeretkezéskor is mindig lágyan készítette elő a lyukamat, és csak utána tempózott. Most is azt tette. Én a mellemet és a csiklómat izgattam, hogy ezzel is lazuljak. Könnyen csúszott belém. Bent tartotta, és a melleimet fogta, markolászta. Én a nyugit kihasználva felnyúltam magamba, és tényleg kitapintottam a hátsómba lévő farkat. Nem hazudott Irén. Főni előbb lassan, majd   – ahogy anno dugáskor is   – nem kímélve, intenzíven baszta ezúttal a seggem. Ha nem foglalkozom a csiklómmal, hát ez bizony nem hozott volna ki belőlem semmit, de így az új érzés és a régi bevált dolog elélveztetett, és ezután a főnököm is megtöltött hátulról. Zuhany után ő távozott először, én magamat nézegettem a tükörben. Még nem záródott be teljesen a seggem, de nem , nem fájt, csak egy kicsit piros volt.  
Vidáman mentem haza, hogy beszámoljak Irénnek, hogy már nekem sem szűz egy lyukam sem. A ház előtt mentő állt. Csak nem Sári néni lett rosszul megint? Nem, mert ő a száját takarva állt az ajtóban. Kettesével szedve a lépcsőket felrohantam. A rossz érzésem beigazolódott. Irén könnyes szemekkel állt az előszobában. Tudtam, hogy baj van. Félre löktem, és berohantam a szobába. Apa teste a földön pont megemelkedett a defibrillátor kisülésétől. A mentő ápoló szó szerint a falnak lökött, ott tartott a testével, mert apához akartam menni. Újból sípolás, majd apa teste mozdul, de a folyamatos, folytonos gépi hang beégett fülembe. Még két kísérlet után a doktornő felállt, hozzám lépett, megölelt, ahogy félre állt az ápoló.

– Sajnos már nem tudtuk visszahozni.  
Ráborultam apára. Nem sírtam, nem fájt, mert nem hittem el. Tudtam, hogy az ölelésem visszahozza. Irén húzott le róla. Fentről néztem. Szép ember, még talán mosolyog is, és nyugodtan alszik. Ültem mellette az ágyon, és onnan néztem, a gyerekemet ringatva, de már folyt a könnyem. Irén a férjébe karolva állt az ajtóban. Jött az ügyeletes orvos. Nem hallottam mit mond, Irén intézte, a fiam sírt, a sógorom vette ki a karomból. Letakarták apa arcát is egy fehér lepedővel, de nem engedtem. A külvilág megszűnt számomra, csak apával közös filmünk pergett a szemem előtt. Mosolyogva zokogtam. Jött két ember, és egy fém tepsit hoztak. Bele akarták tenni. Ekkor már üvöltöttem, hogy nem. Irén se bírt lefogni. Ököllel hadonásztam. Jött valaki, megszúrta a karom. Bódultságot éreztem, és megengedtem, hogyha ha apa alá teszik a délutáni sziesztákkor használt plédjét, akkor beletehetik. Számomra megszűnt a világ. Csak feküdtem, a kicsi fiam sem érdekelt. Irén foglalkozott vele, és szó szerint ő adta az ölembe, hogy megszoptassam. Nem érdekelt, hogy a sógorom is ott volt, számomra megszűnt minden érzés.  
Irén fekete ruhát hozott, hogy menni kell. Szó szerint szétszaggattam, és fehér farmert, fehér blúzt vettem fel. A sógorom beadott egy gyógyszert. A templomban nem ültem be a padsorba. A babakocsira támaszkodva álltam az urna felett, majd a szertartás végén a fiam lábához tettem a porcelán edényt. Mindenki megrökönyödött, de látták a szememen, hogy nincs apelláta. Irén szaladt utánam.

– Mit csinálsz?
– Hazaviszem. – Mondtam, már higgadtan.  
A templomban tudatosult bennem, hogy mit is akarok, amiről tudtam, hogy nem beszél le senki, nem tud meggyőzni az ellenkezőjéről. Az ágyam melletti éjjeli szekrényt bársonnyal kibéleltem és oda tettem apát, elé egy nevetős fényképét, ahogy a Balatonban fürdik velünk nevetve. Én megnyugodtam, Irén most tört össze, zuhant magába. Ő eddig tartotta magát. Órákat ült a földön, a képet és a porcelánt nézve. Én lettem az erősebb, hozzám költözött. Egymást átölelve aludtunk pár napig, míg egyik este – miután megszoptattam, megfürdettem és elaltattam a kisfiamat, Irén mellé kuporodtam és beszélgettünk. Már ő is túl volt a mélybe taszító gyászon, jött felfelé a gödörből.

– Irénkém, el kell már fogadnunk, hogy Ő már nincs... – Egymásba borulva zokogtunk.  
Szipogva folytattam. Egymásnak maradtunk, az ő emléke, az ő génjei kötnek össze minket. Nekem itt a fiam és itt vagy te. Neked ott a férjed és itt vagyok én. Apa örökre itt lesz... – egyik tenyeremet a bal mellemre tettem, a másikat Irén bal mellére. Ő a tenyeremre tette a sajátját, és így borultunk össze.

Pár hét után, amikor magunkra találtunk, hazajött apa unokatestvére Amerikából. Gyerekként is imádtuk, most is az egy hét alatt végig rajta csüngtünk. Ő maradt nekünk a távolban élő nagybácsi. Megígérte, hogy kéthavonta hazarepül, és már csak nekünk él, hiszen a felesége is nemrég halt meg, és saját nélkül mi lettünk a . Ezen ígéretét tartotta is, sőt anyagilag is segített, már amennyire bírt.
Irén tudatosan lett terhes. Fiam – Lacika – már önállóan jött-ment. Tisztára apa vonásait örökölte. Én rajta kívül nem tudtam férfira nézni. Magamat hibáztattam apa halála miatt, és hiába volt a boncolási jegyzőkönyvben, hogy „murus posterior myocardial infarction”, azaz hátsó fali infarktus, ha én itthon lettem volna, megmenthettem volna, de én természetellenes módon élvezkedést folytattam egy családos emberrel. A vallásba menekültem, Istennek ajánlottam magam.  
Főni pénzei lassan elmaradtak, így Irénnel elvállaltuk a lépcsőház takarítását, ami kipótolta kicsit a gyest és a segélyeket. Irén férje is a pénz miatt kezdett kamionozni, igaz, csak belföldön, mert hiába lett volna több pénz a külföldi utakból, ő a kislányukkal terhes feleségével akart lenni minél többet. A kis Karin meg is érkezett. Én már sokat segítettem nekik a nevelésében. Irénnek jócskán volt teje, még az anyatejgyűjtő állomásra is hordtuk, nem kevés pénzért. A sógorom is odatette magát a nevelésbe, feladva hobbiját, a pecázást. Karin négy hónapos volt amikor a haverjai csábítására elment a Tiszára horgászni egész hétvégére. Irén és Karin szombat este átjöttek hozzánk vacsorázni. Vacsora közben csengettek. A házban bevett szokás volt egymáshoz átcsengetni, ha valami elfogyott a konyhából. Szabadidő ruhában mentem ajtót nyitni. Sári néni mellett két rendőr állt az ajtóban.

– Jó estét kívánok! Tréfik Gábor felesége? – Sárika néni csak a fejét csóválta.
– Nem! – De addigra megjelent mellettem Irén is.
– Én vagyok! – Kijelentését pár másodperces feszült csend követte.
– Asszonyom! A férje a barátaival a csónakról beborultak a Tiszába. A kollégák nagy erőkkel keresik őket!
A bejelentést síri csend követte, majd a fiatalabb rendőr ugrott felénk. Irén összecsuklott, az utolsó pillanatban kapta el a yard, hogy ne csapja szét a fejét a fémrács pántjába. A mentők lenyugtatózták. Jó pár napig keresték őket, de az áradó Tisza gyors és erős sodrása miatt végül feladták. Irén magába roskadt, mint én apa halálakor. Karint én neveltem, én szoptattam Irén mellére téve, én fejtem ki Irén mellét, és a végét én szívtam ki, hogy ne gyulladjon be. Óriási teher volt a két gyerek, és egy mindent feladni akaró nő. Szinte alvajáróként mozogtam. A gyerekek éjszakánként felsírtak, a pelenkázás, az etetés, a fürdetés mellett félnővéremre is száztíz százalékban figyelés felőrölt. Rohamosan fogytam, hiszen a lépcsőház takarítás is rám maradt teljes egészében, amit főleg hajnalban, esetleg késő este, éjszaka csináltam. A szoptatástól megnőtt melleim ismét zsugorodni kezdtek. Elhanyagoltam magamat, a kinézetemet, a testemet. Alsó szőrzetem is elburjánzott, ahogy Iréné is.  
Hetek teltek el, mire Irén ismét kezdett a kislányával törődni. Kezdte értetlenül nézni a rutinná vált ténykedésemet, ahogy üvegbe fejem a mellét, majd bekapva kiszopizom belőle a maradék tejet. Egyik alkalommal hajnalban rám kérdezett.

– Ez jó neked?
– Mi? A tejed? Igen! Langyos, édes és tápláló.
– Nem a tejem, azt tudom milyen, hanem hogy fejed és szívod?
– Nem gondolkodom, csak teszem, hogy kiürüljenek, frisset termeljenek, és ne duzzadjanak, gyulladjanak be neked. – Válaszoltam, és csak hosszú idő múlva merült fel bennem az utalás, amire Irén rákérdezett.  
Visszagondolva, már nem csak rutin az egész, hanem rászoktam, mint más a cigire, piára. A következő alkalmakkor már arra figyeltem, és igen, kellemes volt. Bizony, most éreztem, hogy a kötelességen kívül mást is megmozgatott. Már nem csak szoptam, nyaltam is. Irén kérdése után egy héttel, este már félállomba voltam, amikor Irén fölém hajolt.

– Mióta figyeled mit, és hogyan csinálsz a mellemmel, más vagy. Gyorsul légzésed. Jó ez neked... úgy is? – Hallgattam, nem akartam válaszolni a romlott gondolatairól alkotott véleményemmel. Irén érezhette, hogy mi van a hallgatásom mögött.
– Kipróbálhatom? – Kérdezte.
– Szerintem még nem elég nagy a melled, de próbáld meg, a sajátod, azt csinálsz vele, amit akarsz.
– Nem a sajátomat gondoltam!  
A hirtelen támadt feszültséget tapintani lehetett. Ez már végképp nem természetes! Mondjuk az sem, amit én tettem, de arra volt magyarázat. Irén kérésére viszont nincs. Ez egy megvetendő dolog. Irén lehúzta a háló felsőm vékony pántját. Kikukucskált a mellem. Iréné és a saját mellem között cikázott a tekintetem. Irén haja, arca a testemhez ért, majd megnyalta a bimbómat. Szikraként robbant testembe a nyelve érintése, amire már jó ideje, lehet, hogy évek óta nem volt példa.  Beindult az adrenalin termelésem. Irén szopta a megduzzadt bimbómat, majd kissé szégyenkezve vissza húzta a fejét és a testét és mellém feküdt. Csendben aludtunk el. Döbbenetemre kávé illatra ébredtem. Irén férje elvesztése óta ez volt az első reggel, amikor ő kelt fel előbb. Rácsodálkoztam, de nem kiabáltam el. A forró kávé gőzölgött az asztalon, a fiam felöltöztetve, ő a lányát szoptatta. Lacika játszott a kiskocsival a földön. Őt néztem, és nem a szoptató nővérem. Hallottam a tej spriccelését a pohárba.

– Szeretném, ha a maradékot kiszívnád...  
Zavart engedelmességgel tettem arrébb az alvó kislány fejét, és oldalról a számba vettem a nővérem mellét. Nem zavart, hogy a testem kezdte élvezni ezt a ténykedést. A kislányt büfizésre a vállára tette Irén, én addig a másik mellét vettem kezelésbe. Hihetetlen jó, megnyugtató és izgató volt, főleg amikor Irén a markába vette a mellem. Többszörös aberráltságot éreztem.  Szoptató mellet szopok, nő fogja a cicim, és ezen felül még féltestvérek is vagyunk. Nincs , mint lány és fiú között, de ez is megvetendő, lehet, hogy büntetendő is.
Délelőtt végre megint közösen sétáltunk. Láttam Irénen, hogy néha emlékek törnek rá és elszomorodik, majd hirtelen mosolyra vált.

– Te Ildi! – Fordult felém és megfogta a kezem. Még a szakmunkásban olvastam, és már akkor is megragadott, a retinámba égett Richard Templar gondolata, és most ezt érzem magunkon is:  
„A testvéreink tovább mellettünk lesznek, mint bárki más. Szüleink halála után testvéreink lesznek azok, akikkel mindenki másnál régebben ismerjük egymást. Ők tudják, hogy milyenek is vagyunk valójában – ismerik azokat a dolgainkat is, amelyeket szégyellünk, amelyeket gondosan elrejtettünk a világ elől, és amelyeket legszívesebben örökre elfelejtenénk. Úgyhogy amikor egy barátra van szükségünk, ők mindig ott lesznek, és a hozzájuk fűződő kötelék a világon a legerősebb. ” 
Elgondolkodott. Közben az én agyam is kattogott Albert Schweitzer gondolatán, miszerint „Nem kell egyedül élned a világban, ott van a testvéred. ” Ezt el is mondtam Irénnek. Mindkettőnk szeme könnyes lett, úgy öleltük meg egymást, egy kézzel. Irén a babakocsit, én Lacika kezét fogtam. Sok puszit osztottunk ki egymásnak. Később, már a padon ülve néztük Lacikát a homokozóban.

– Én szeretlek! – Mondta a nővérem, félig felém fordulva.
– Én is szeretlek! – Jött azonnal a bensőmből az igaz válasz.
– De én nem csak úgy... – Szinte suttogta.  
Nem értettem, zavartan néztem rá. Ismét megfogta a kezemet, és úgy folytatta.

– Én úgy is szeretlek... – Egy számomra érthetetlen, mégis a tudatomban lévő szavak halmazát hallottam.  
– Szeretem, ahogy hozzám érsz, ahogy szopod mellem, ahogy hozzád érek, ahogy... ahogy... Szeretem az illatodat, szeretem... szeretem... Szeretlek testileg is, és kívánom a testiséget veled... – A kavicsokat rugdosta a pad előtt. Szinte motyogta.  
– A csókra tanítás, a véletlen simulások, a puncid borotválása, a melled kinyomása, simogatása, majd apa halálakor, ahogy fejtem cicijeid, majd ezt te viszonoztad... szeretném...  
Elharapta a gondolatmenet végét. Bennem a döbbenettel együtt az emlékek is feltörtek. Egyre inkább felülkerekedtek az erkölcsi morálon, egyre inkább rám tört a vágy, a testi vágy. Csendben indultunk haza. Már szinte a lépcsőház bejáratánál voltunk, amikor is meg mertem szólalni.

– Én is... én is érzem azokat... – Ekkor egy labda repült pont Karin babakocsija felé.  
Mindketten érte kaptunk, én kaptam el, és adtam oda Noénak, a házbéli kisrácnak. Ez a közjáték megtörte a gondolatomat, mondatomat. A lakásban a gyerekekkel foglalkoztunk, a napi rutin feladatokkal, amikből már Irén is kivette a részét. Végre nevettünk, még ha rövid időre is. A gyerekek elaludtak, mi is leereszthettünk gyerekügyileg, de a lakás szaladt. Serénykedtünk a konyhában, majd összeszedtük a mosnivalót, amikor egy közös felegyenesedés után, – mindkettőnk ölében ruhákkal – egymással szembe kerültünk. Megállt még a légmozgás is. Irén – szemében fura csillogással, – arca közeledett az arcom felé. Összeértek ajkaink. Irén félre dobta az öléből a ruhákat, és közre fogta tenyerével az arcom, és most már ujjak nélkül találkozott a nyelvünk. Kicsordogált kezeim közül a mosnivaló ruha, ahogy elerőtlenedettem. Megfogtam a derekát, majd átkaroltam. Érzéki és hosszú csók után váltunk szét, néztük szótlanul egymást. Szavak nélkül is sugárzott mindkettőnkből a testi vágy. Irén húzta le a szabadidőm cipzárját, simogatta a bőröm, majd hátra nyúlt a melltartómat kikapcsolni. A fehérnemű lezuhant a lábunk alatt lévő ruhákra. Nézte, simogatta a cicijeimet, majd óvatosan lehajolt hozzá. Felváltva puszilgatta, majd a szájába vette, csókolózott a mellem gombjával. Felhúzta a pólóját, sistergett a szoptató melltartó tépőzárja. A tenyeremben volt a melle, majd ezt tettem a másikkal is. Hátrált az ágy felé, de csak lassan, hogy ne törjön meg cselekedetünk. Jó volt, ahogy a melleimet kényeztette, – nem harapta, falta nyomorgatta, mint a volt főnököm, a gyerekem apja. És igen, jó volt fogni azokat a nagy halmokat, amikre mindig irigy voltam, amit a közelmúltban napi rendszerességgel, már-már rutinnal fogtam, spicceltettem ki a tejet, de az más volt. Az munka, az kötelesség. Ez már érzéki, ez már testi vágy. Lassan tartott és a hátamra fektetett. Ledobta a pólóját, melltartóját. A jól ismert mellekre már nem tejcsárdaként néztem, hanem mint vágyfokozóra. Lassan feküdt rám. Testünk már bőr a bőrrel érintkezett. Sokszor öleltük már egymást, ért össze testünk, de ez most más volt. Ismét hosszú, odaadó csókolózás vette kezdetét. Testünk egybe forrt, összenyomódtak a melleink. Éreztem a kiszivárgó langyos tejet a testemen csiklandozva lecsurogni. Simogatta a hajam, én a hátát és belenyúltam a nadrágjába, bugyijába, simogattam fenekét. Oldalt fordultunk. Nyalta testemről a tejét, én simogattam, majd a hátára fordítottam, és mellei halmai közé borultam. Arcom besüppedt a völgybe. Éreztem a bőre tiszta illatát, ami keveredett a langyos anyatej szagával, amit magamon is szerettem anno. Így most vágyfokozónak hatott. Míg a melleit kényeztettem, Irén benyúlt a szabadidő nadrágomba, bugyimba. Nem keresgélt. Tudatosan az elburjánzott szőrdzsungelembe túrta ujjait, keresve nyílásom. Nem fért hozzá, így feltérdelt és kezdte lehúzni rólam a ruhát. Illegettem a fenekem, elemeltem az ágytól, hogy neki könnyebb dolga legyen. A végén már valósággal szaggatta a bokámról. A fejét beledugta dús szőrzetembe. A nagyra nőtt, vastag, fekete szőrszálaim elburjánzását arcával, nyelvével túrta félre, hogy – a hosszú ideje csak funkciót ellátó – puncimhoz érjen. Szinte égetett nyelve, ahogy a bejáratomból már csurdogáló nyálkát lenyalta. A havi egy maszturbálásom közben nyaltam le már az ujjaimról, tudtam, hogy milyen ízt érez, vagyis nem érez, csak a nyálkásságot tapasztalhatja. Ment el az eszem, kezdtem azt érezni, mint amikor – nagy ritkán – ittam, és az bódító hatását éreztem. Ez hasonló, de nem elbutító bódultság volt, hanem felemelő.

– Én is akarom! – Húztam el a fejét az ölemből.  
Csillogó arcát nyaltam, majd csókoltam. Szájában éreztem a saját testnedvem. Irén közben levette a nadrágját és a bugyiját. Fölé térdeltem. Az ő barna bundája is hagyott kivetni valót maga után. Combjára is kiterjedő szőrzete láttán eddigi szégyenérzetem elillant. Beletoltam az orromat a szőrpamacsba. A főnök szőrénél finomabb illata volt. Éreztem még a reggeli intim mosakodónk illatát is. Bódultságom eszem vesztésének határára lökött. Amit a szabászatban undorodva, köpködve mondtunk, hogy egy csaj punciját érintse arcom, nyelvem, az most boldoggá tett, még úgy is, hogy ez a pár hónappal idősebb feltesómé. Belenyaltam. Neki még inkább, még több váladéka termelődött, és nem volt annyira nyálkás, mint az enyém, hanem folyósabb, és ez is ízetlen. Mélyen benyaltam neki. Megrándult a teste, tudtam magamról, hogy mit érez. Tovább folytattam a nyelvezést, a lehető legmélyebben. Hirtelen tört a felszínre, amit mindig hiányoltam, ha orális kényeztetést kaptam. A csiklómat magára hagyták. Olvasatomból tudom, kevés nő van, aki nem csikló orgazmust él meg. Orromat arrébb fordítva, ujjammal kerestem meg a kis dudort, ami neki nem is volt olyan kicsi, mint nekem. Nyállal és a saját ragacsával nedvesítettem meg. Éreztem a hajam simogatásán a hálát, ezen tettemért. Hallottam távoli sóhajait, éreztem teste megfeszülését. Talán egy röpke orgazmusa lehetett, mert szuszogva húzott maga mellé, és a melleimet fogdosva, csókolózás közben lassult a légzése. Hirtelen gondolata támadt. Az ölembe nyúlt, és két ujja már el is tűnt bennem. A nagyujját a csiklócskámra feszítette. Követtem a példáját. Ujjam a nyirkos, meleg helyen ázott, ahogy párzó mozgást végeztem velük, és én is dörzsöltem a csiklóját. Melleinket felváltva szoptuk, nyaltuk, majd csókolózás közben élveztem a szájába. Erőtlen lettem. A kezemet kivette magából, és önkielégítést végzett, miközben velem, a csillapításommal is foglalkozott. A nyakamra szorított nyitott szájával tompította élvezése hangját.
Szótlanul kezdtünk a valóságba visszatérni. Nem beszéltünk a történtekről, folytattuk a házi munkát, de mindketten magunkba fordulva éltük át talán ismét, gondoltuk át, mi is történt. Lacika ébredezett, majd Karint tettem tisztába. Féltem, hogy Irén visszaesik a letörtségbe, hiszen úgy ült a fotelben, mint akinek nem létezik a körülötte levő világ. Törlőkendővel törölte meg a melleit, és szoptatta Karint, közben engem és Lacikát nézte. Szoptatás után magának fejte ki a maradék tejet.
A délután gyorsan eltelt. Az esti ceremóniában aktívan részt vett. Lányát dajkálva mesélt Lacikának két testvérről. Én is beszundítottam, ahogy hallgattam. Álmomban egy dalia srác puszilgatta az ajkaimat. Élethű álom volt, amit kielégületlenségemkor szoktam álmodni. Felnyitottam szemem, de a puszik nem szűntek meg, a dalia srác a nővérem volt. Megcsókolt.

– Alszanak a gyerekek, rakjuk rendbe magunkat!
Még félálmos bambasággal néztem, miért nem hagy aludni? Húzott magával, vetkőztetett. Letette a kád szélére a törölközőmet, és rá ültetett. Térdeimet széthúzta, és kamaszkorom emléke villant be, ahogy ollózza, majd egy régi, egyszerhasználatos borotvát varázsolt elő valahonnan. Lefújta fertőtlenítővel, és a félelemtől szinte remegő kézzel borotválta le gyapjúmat. Felhúzott, és széttárt lábakkal leült a helyemre. Egy nagy halom szőrt tettem a pipere szemetesbe. Félve kezdtem hozzá, de egyre jobban bele melegedtem, a végén már izgalommal, mosolyogva csináltam. akartam bekenni, de Irén lefogta a kezem.  

– Fürödjünk együtt, mint kiskorunkban!
Megengedte a vizet. Megsimogatta a hátamat, a fenekemet, és szájra puszi után lábujjhegyen kiment megnézni a gyerekeket, és behozta mindkét bébi figyelő monitorját. Letette a lecsukott vécéülőkére. Kellemes lazulás volt, bár a borotvált terület csak lassan csillapodott a meleg vízben. Most néztem meg Irént alaposabban. Szép nő volt. Barna, göndör haj, picike fülek, arcán – ha mosolygott – két kis gödör. Ezek állítólag anyukái vonásai, ahogy a cicije is. Az arca formája viszont apu és én. Nekem a fekete hajam drótszőrűen erős. Pár kis barna anyajegyen kívül semmi kivetni való nincs a testén. Neki – velem ellentétben – nem maradtak terhességi csíkjai, és lapos maradt hasa, pedig később szült, mint én. A lábamat simogatta, majd feltérdelve levette a mosdókagylóról a borotvát, és lábam szárát is leborotválta, majd átadta nekem.  

– Ha nők leszünk, legyünk ápoltak! – Mondta, és éreztem, hogy tekintete égeti a testem.
Valamiért kedves volt, és jól eső. Mikor végeztem, Végig simította magát, de nem csak a borotvált részeket, hanem a melleit is. Azt a pár szál szőrszálat melléről ujjal húzta ki, pedig nekem tetszett, és a mellei közül egy alig látható, de már tényleg hosszú szőrszálat felém húzott.

– Imádom, de idővel magától kihullik. A férjem... – Elcsuklott a hangja – imádta simogatni.
Hozzá hajolva megöleltem, puszilgattam. Másra nem volt lehetőség. Lecsillapodott, és a kezeibe vette a lábfejem, és kicsavarva az arcához húzta. Simogatta lábujjaimmal az ajkát, majd nagylábujjam beszívta és szopta, mint egy faszt. Kicsit csikis volt, de nem zavart, mert kiázott és nem voltam gombásodásra hajlamos. Csukott szemmel próbált minél több lábujjamat bevenni, majd visszatette a vízbe, és az ujjait, – a három legnagyobbat – a számba tette. Szó szerint vájkált a számban, majd végig mosolyogva dugta az ujjaival. Nem volt az a „jaj de jó”, de volt egy pikantériája. Már szinte langyos volt a víz, így kiszálltunk. Egymást szárazra törölve, ki-ki a maga monitorát felkapva, lábujjhegyen rohantunk a szobánkba. Egymást túllicitálva szoptuk a másik mellét, nyaltuk a csupasz puncit, Irén a leborotvált lábamat is. Kézzel, – mint mikor masztizunk – elégítettük ki a másikat, a kezünket összekulcsolva aludtunk el.
Teltek a hetek, hónapok. Heti kettő, néha három leszbi szexünk volt egymással, egyre bátrabban, más-más módon elégítettük ki egymást. Fogyott a pénzünk. Arra a döntésre jutottunk, hogy én dolgozni megyek idő előtt. Már készültem bemenni a volt munkahelyemre, amikor a volt általános iskolai osztályfőnökünkkel futottunk össze. Szomorú és ápolatlan volt, a bőröndjét húzta magával. A játszótér padján ülve mesélt.

– A férjem – az a semmirekellő NER csicska – a tankerület vezetője, és mivel én lázadtam a tanárok jogaiért, el kellett bocsájtania. Sőt ki is kellett dobnia a nemrég, – piszkos pénzből vett – lakásunkból. Megígérte, hogy fizeti az albérletemet, és havi százzal besegít a segélybe, majd a NYES-be. Egy hete albérletet keresek, azóta az állomáson alszom, a vécében tisztálkodom, úgy ahogy. – Sírta el magát.  
Számomra nem volt kérdés, hogy a mama lakását – ami a sógor eltünése óta üres (öt évig nem nyilvánítják halottá míg nincs meg a holtest, vagy ráutaló nyom) – kiadjuk Zsóka néninek, akit már tegezünk a tíz éves osztálytalálkozó óta. Mindenki jól jár, neki lesz lakása, nekem nem kell dolgozni menni idő előtt. Zsóka sokat segített a főzésben és néha a gyerekek nevelésében is, hiszen neki nem lehetett gyereke, így Lacika már mamaként tekintett rá.

Egy tavaszi verőfényes napon a postás kiabált utánunk. Egy-egy tértivevényes, ajánlott levelet hozott mindkettőnknek...