Wendy 5.

Wendy csodálta Charlie nyugalmát, amikor szemrebbenés nélkül felvette őket. Az irodába lépve Shirelle vállalta, hogy a kávét beviszi nekik Jonathan irodájába, mert tudta, hogy Wendy beszélni akar vele.
– Kíváncsi voltam, hol van mindenki – fogadta őket Jonathan, amikor Wendy és Mary belépett az irodájába.
– Mindannyian 5 perccel korábban jöttünk – Mary az órára pillantott.
– Mi van számomra? – kérdezte, amikor Shirelle belépett a kávékkal, az íróasztalra tette őket, és távozás előtt Jonathanra mosolygott, de egy szót sem szólt.
– Ez a nő... – kezdte Jonathan, majd jobban átgondolta a dolgot, és a nyelvébe harapott.
– Elég hihetetlen, nem? – kérdezte Wendy mosolyogva.
– Hát ő az – értett egyet Jonathan. – de ti ketten is.
– Ne aggódj, a találkozó után foglalkozok a farkaddal – ajánlotta Mary.
– Krisztusom, Mary... – dünnyögte Jonathan.
– Szerintem tartsuk meg a Destinations egyik lakosztályát, és adjuk majd oda az ügyvezető séfnek, hogy ott lakjon – mondta Wendy. – Te maradsz a tulajdonosa, de a kompenzációs csomagja részeként lehetővé teszed számára a lakbérmentes életet. Így alacsonyabb fizetést tudunk ajánlani. Valójában nem kerül semmibe az elhelyezése, csak elhalasztjuk az eladásából származó bevételt. Bárkit is választunk, valahol laknia kell. Könnyítsük meg a dolgukat.
– Beszélj Freddel, és válaszd ki azt, amelyet szerinted meg kell tartanunk – értett egyet Jonathan. – Ez egy jó ötlet.
– Holnap itt lesz Antinori séf – tájékoztatta Wendy. – Mondtam Jean séfnek, hogy pontosan ugyanazt a vacsorát szolgálja fel – finom volt –, de francia borok helyett most olasz borokat használjon.
– Vera imádta – mondta Jonathan. – Én is. Ugyanebben az időben?
– Igen, 8: 00 – válaszolta Wendy. – Shirelle már megkérte az ikreket, hogy segítsenek újra. Nagyszerű munkát végeztek Clousseau séffel. Mary tegnap rakta össze – ezzel egy iratgyűjtőt csúsztatott át az íróasztalon. – Ez egy másolat neked. Minden ingatlan egy rövid leírással, hogy miről van szó, és egy másolat az éttermének az étlapjáról. Úgy gondolom, hogy az ügyvezető séfnek is hasznos lesz.
– Szép munka, Mary.
– Tegnap jóváhagytam az alkalmazottak értékelési jegyzőkönyvét, és Shirelle kiosztotta a különböző osztályvezetőknek – folytatta Wendy. – Megkértem őket, hogy a jövő hét végéig készítsenek el minden interjút és értékelést. Megkaptam az egyes ingatlanokról készült új fotókat is, három kivételével, és elkezdtem leszűkíteni a képeket azokra, amelyeket online és nyomtatott reklámozásra használunk. Meg fogom kérni Fredet, hogy beszéljen a különböző ingatlanokkal, és győződjön meg arról, hogy az online leírásaink továbbra is érvényesek, és szükség szerint frissítse azokat.
– Elkészültek az új foglalási rendszer oktatóvideói. Minden ingatlankezelőnek magyarázó e-mailt fogok küldeni, amelyben elmagyarázzák a programot, és arra kérik őket, hogy bizonyosodjanak meg arról: a teljes személyzetük, akinek tudnia kell a használatáról, látta az oktató videókat, és utána teljesítette az ellenőrző kvízt. Megkérem őket, hogy próbálják meg a hónap végéig elvégezni, vagyis alig több mint két hét múlva. Amint ez megtörténik, elindíthatjuk az új programot, és párhuzamosan futtathatjuk a régivel. Amint megbizonyosodunk arról, hogy már nincs szükségünk a régi rendszerre, akkor azt lekapcsoljuk.
– Küldd el az e-mailt a nevemben – javasolta Jonathan. – Tudassuk velük, én mondom nekik, hogy végezzék el.
– Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon hasznos lesz – helyeselt Wendy. – Köszönöm.
– Akármi más? – kérdezte Jonathan.
– Tőlem nincs – Wendy felállt. – De azt hiszem, hogy Marynek van valami, amit szeretne... khm... megbeszélni veled.
Mary néhány perccel később belépett az irodába, odament Wendyhez, és megcsókolta, Jonathan spermájának íze még mindig erős volt a nyelvén és a szájában.
– Néha olyan igazságtalan vagy – mondta Wendy sóhajtva, amikor Mary megszakította a csókot.
A délelőtt hátralévő részét a fényképekkel töltötte, hálás volt, amikor Shirelle megzavarta egy ebéddel, és hárman étkeztek az irodában.
– Megyek, beszélnem kell Freddel egy percre – közölte Wendy, amikor befejezték az evést.
Elmagyarázta Frednek, hogy meg akarják tartani a Destinations egyik lakosztályának tulajdonjogát az új vezető séf számára, és mindketten egyetértettek abban, hogy a szélső egység lenne a legjobb. Fele az esélye annak, hogy a szomszéd zajt kelt.
– Jelenleg három nagyon ideges menedzserem van – mondta Fred.
– Jó. Nincs mentség arra, hogy húzzák a szájukat, amikor az összes többi eleget tett egy egyszerű kérésnek. Feltartanak minket. Zavarna, ha bármelyiket elveszítenéd?
– Egyikük valójában jó menedzser – válaszolta Fred. – El sem tudom képzelni, miért volt olyan hanyag, amikor eljuttatta hozzánk a képeket. A másik kettő profi menedzser, egy csepp fantázia sincs bennük, de jók a jelenlegi helyzet fenntartásához.
– Pontosan ezen próbálunk változtatni – Wendy ingerül lett. – Nos, én őszintén hiszek abban, hogy kreatív emberekre van szükségünk, akik mindig keresik a módot arra, hogy egy adott helyzetet jobbá tegyenek, nem bébiszitterekre. Ez nem a siker receptje. Dinamikusságra van szükségünk.

Amikor visszasétált az irodájába, Wendy telefonja, és látta, hogy Mr. Barrett keresi.
– Helló, Wendy Rose – ő válaszolt.
– Miss Rose, itt Sidney Barrett, Mr. Riletto kurátora – ő mondta.
– Emlékszem, ki ön, Mr. Barrett – mondta Wendy, és elképzelte őt. – Miben segíthetek?
– Tudjuk, hogy az EverSecure sikeresen telepítette otthonában a biztonsági rendszert, igaz?
– Igen, megtették. A mindenit! Elfelejtettem bekapcsolni!
– Bizony nem tette meg – Mr. Barrett egyetértett. – Emlékeztetem arra, hogy a biztonsági rendszernek jogi és biztosítási okai vannak. Kérjük, aktiválja, és soha ne kapcsolja ki anélkül, hogy engem erről értesítene.
– Megteszem, amint hazaérek a munkából – ígérte Wendy. – Nem fog megismétlődni.
– Köszönöm, Ms. Rose, és további szép estét! – Barrett befejezte a hívást.
„Hogy a fenébe bírja ki Tony? ” – tűnődött, miközben visszatért az irodájába, és elmerült a fényképek között. Mire befejezte a napot, Wendy kimerült. Elfelejtette, milyen fárasztó lehet egy egész nap a monitor előtt.
– Charlie, vannak jó pizzériák a közelben? – kérdezte az autóban.
– Ott van Luigié – válaszolta Charlie. – fatüzelésű pizzakemencék. Állítólag a legjobb, ami létezik.
– Vigyen minket oda, kérem – kérte Wendy.
– Igen hölgyem – válaszolta Charlie, és csak néhány percig vezetett, mielőtt leállt a járdaszegélyre egy vidáman megvilágított létesítmény előtt, Luigiék ragyogó, zöld neonlámpáival a bejárat fölött.
– Szívesen meghívjuk, hogy csatlakozzon hozzánk – mondta Wendy. – de megértem, ha inkább haza akarna jutni a családjához.
– Köszönöm, de a feleségem és a lányom jobban örülne, ha hazamennék vacsorázni – válaszolta Charlie. – Talán máskor, talán ebédre.
– Számíthat rá – ígérte meg Wendy, majd kiszállt a kocsiból Maryvel a nyomában.
– Jól néz ki ez a hely – mondta Mary, amikor belépett.
– Bouna sera, senoritas – üdvözölte őket egy mosolygós férfi. – Kértek egy asztalt?
– Igen, kérünk – követték őt, és leültek egy piros-fehér, kockás asztalterítős asztalhoz, és átvették a két nagy menülapot.
– Sokféle pizzájuk van – Mary átböngészte az étlapot.
– Szeretnétek valamit inni? – kérdezte egy pincér, amikor az asztalhoz lépett.
– Egy , Heineken, ha van.
– ?! Hát, el leszek átkozva – nevetett Mary. – De jó, nekem is.
– A pizza és a végigkísért az egyetemen – vallotta be Wendy. – Ez most olyan, mintha visszatérnék a gyökereimhez.
– Ezen a héten nagyobb volt a munkahelyi feszültség – mondta Mary. – Azt érzed.
– Közeledünk az összes új változás bevezetéséhez – mondta Wendy. – Mindenki keményen dolgozik, hogy ez megvalósuljon. Ha már minden élőben megy, mindenki ellazul egy kicsit, és a dolgok visszaállnak a normális kerékvágásba.
– Itt vannak a – a pincér visszatért az asztalhoz, és egy-egy mázas korsót tett mindegyikük elé egy üveg Heineken mellé. – Készen álltok a rendelésre?
– Megrendelhetjük a legnagyobb pizzát, amelyen a húson kívül minden van? – kérdezte Wendy.
– Természetesen – válaszolta mosolyogva a pincér. – Valami más, esetleg saláta?
– Nekem ne – mondta Wendy, és megdöntötte a korsót. Kitöltötte a , minimálisra csökkentve a hab felhalmozódását.
– A pizza nekem is elég – mondta Mary, és kitöltötte a saját .
– Egészségedre! – Wendy koccintott Maryvel, nagyot kortyolt, majd, letette a bögrét, és lenyalta felső ajkáról a habos bajuszát. – Nagyon élvezem a , de szeretem a is. Meg kell kérnem Dant, hogy hozzon nekünk a hűtőbe.
A pizza 10 perccel később megérkezett, és mindketten kértek még egy .
– Ó, ez nagyon jó – mondta Wendy, miután harapott egyet a két kézzel fogott szeletből, és boldogan forgatta a szemeit. – Ez a kéreg csodálatos – és harapott még egyet amikor megjelent a pincér a második .
– A héját megkenjük fokhagymás vajjal, mielőtt a sütőbe kerül – magyarázta. – Ez adja az ízét és a ropogósságát is.
– Ez nagyszerű. Ki is szállítjátok?
– Igen, de csak a belvárosban.
– A Destinations-ben lakom.
– Ez nem lenne probléma – mondta a pincér. – Gondoskodni fogok arról, hogy megkapjátok az elviteles étlapunkat amikor elmentek.
– Lehet számlát nyitni, megadni a bankkártyaszámomat, hogy nyilvántartsák? – kérdezte Wendy. – Borravalót természetesen adnék a kézbesítőnek, de így sokkal könnyebb lenne.
– Igen, sok ügyfelünkkel ezt tesszük – válaszolta a pincér. – Adok egy jelentkezési lapot is. Ha legközelebb bejössz, feljegyezzük.
– Ez nagyszerű – mondta Wendy, és még egy nagyot harapott. – Kezdtem azt hinni, hogy az éttermi ételeket enni jó, de az elég gazdag, túl sok só, túl sok cukor. El kell kezdenem keresni más helyeket, és ki kell szállíttatnom az ételt.
– Manapság mindenki ezt csinálja – mondta Mary. – Nem főzöl?
– Sosem tanultam meg igazán. Te tudsz?
– Meg tudom etetni magam, de sok mindent, amit tudok, nehéz lenne ételkészítésnek nevezni – nevetett Mary. – Ez is kár, mert nagyon szép konyhánk van.

Amikor kiléptek a liftből az előcsarnokba, mindketten érezték, hogy túl sokat ettek, de nem tudtak megállni. Ennek ellenére még mindig maradt három szelet, amit betettek a hűtőbe.
– Azt hiszem, ma este ki akarom próbálni a jakuzzit – mondta Wendy.
– Ez jól hangzik – helyeselt Mary.
– Ezeket az utasításokat Stevie Wondernek írták – mondta Wendy, amikor felfedezte a jakuzzi oldalán lógó plasztikkártyát, amely elmagyarázta a működését.
– Ő nem vak? – Mary a fenekét simogatta.
– Ez a lényeg – Wendy kicsit megrázta a fenekét. – Ez könnyű – mondta, és egy gombnyomással bizonyította álláspontját. A jakuzzi azonnal működni kezdett.
– Ez nagyon jó érzés – sóhajtott később egy kis áztatás után Mary.
– Megyek aludni – mondta Wendy, és talpra magát. – Holnap nagy napom lesz, és most ki vagyok dőlve.
– Ma este a saját ágyamban kell aludnom? – méltatlankodott Mary. – Ez egy életre traumatizál.
– Milyen kár – Wendy kimászott a jakuzziból. – Reggel találkozunk. A francba! Még mindig nem kapcsoltam be a riasztót. Mr. Barrett le fog tolni.
Csak a riasztórendszer aktiválása után, ami nagyon egyszerűnek bizonyult, tudott Wendy a hálószobájába menni, bebújni az ágyba, és szinte azonnal elaludt.

– Nem tudom eldönteni, mit vegyek fel – habozott Wendy másnap reggel, amikor Mary bejött a hálószobájába.
– Számít? – kérdezte Mary. – Bármit is viselsz az szexi lesz.
– Antinori séf ma érkezik – válaszolta Wendy. – Még a szokásos péntek reggeli találkozót is lemondtuk. Fel kell vennem a reptéren.
– Akkor öltözz fel a lehető legszexisebben. Azt akarjuk, hogy elvállalja a munkát, hát adj rá minél több indokot, beleértve azt is, hogy csorgathatja a nyálát utánad. Vedd fel a kék ruhád a szinte átlátszó felsővel, ami semmit sem rejt a melledből. A szoknya olyan rövid, hogy az már illegális. Ha ettől nem görcsöl a lába között, semmitől sem fog.
– Nem próbálom rávenni, hogy a limuzin hátuljában megdugjon – nevetett fel Wendy.
– Ezt még nem tudhatod – mutatott rá Mary – Lehet, hogy nagyon dögös, és nem fogsz tudni ellenállni.
– Az enyém, az enyém! – dicsekedett Shirelle, amikor meglátta Wendyt Maryvel megérkezni az irodába. – Menj be, hozom a kávét. Még jó, hogy már kiszoptam a farkát, különben rögtön az asztalára tenne. Ha jobban belegondolok lehet, hogy így is.
– Szép, nagyon szép – bámult Jonathan, amikor Wendy széles mosollyal belépett az irodájába.
– Ezt már láttad rajtam.
– Nos, úgy tűnik, ma különösen ínycsiklandozónak tűnik – vigyorgott Jonathan.
– Találkozom Antinori séffel a repülőtéren – magyarázta Wendy. Shirelle megjelent a reggeli kávéjukkal. – Szeretném újra használni a limuzint.
– Köszönöm, Shirelle – mondta Jonathan, Wendy és Mary gyorsan visszhangozta.  
– Természetesen. Tedd boldoggá, és reméljük, hogy ő is boldoggá tesz minket.
– Ezen kívül semmi újdonság – mondta Wendy.
– Akkor rendben – nyugtázta Jonathan.

Antinori séf érkezése csak 2 óra előtt volt esedékes, így Wendy visszatért a fényképek közé, és egy újabb köteg fotót vett észre az e-mailjében a három késedelmes ingatlan egyikéről. Lassan, de biztosan minden ingatlanról készült fotót csak 6-8 darabra csökkentett, és mindegyiket szívesen elhelyezte volna a weboldalon vagy a nyomtatott sajtóban. Shirelle ebédet rendelt hármuknak. Wendy a legjobbat remélve próbált a közelgő találkozóra koncentrálni.
Rögtön felismerte a fotóiról, de valamiért nem számított rá, hogy vagy egy hüvelykkel magasabb lesz nála. Ragyogó, könnyed mosolya volt a nagy fekete szemei alatt, a kiemelkedő római orra, a göndör, fekete haja kócos. Egy utazótáska lógott az egyik vállán.
– Antinori séf! – kiáltotta Wendy, és intett, hogy magára vonja a figyelmét.
– Igen, Gianni Antinori vagyok – lépett oda mosolyogva. – Nagyon szép vagy. Ki vagy te?
– Wendy Rose vagyok, a Clandestine Group ügyvezető igazgatója – mutatkozott be Wendy.
– És okos is – állapította meg, jóváhagyását kérve. – Örülök, hogy találkoztunk – röviden meghajolt, arcát mosolyra húzta.
– Előkészítettünk egy lakosztályt a belvárosi ingatlanunkban – magyarázta Wendy, miközben a limuzinhoz sétált vele. – Ha akarja, most elvihetem oda, és elhelyezem, esetleg pihenjen egy kicsit. Ma este nyolckor vacsorázunk Jonathan Hooks-szal, a vezérigazgatónkkal és feleségével, Verával.
– Nem vagyok fáradt – teljesen nyugodtan beült a limuzinba. – Szívesebben látnék valamit ebből a városból és a környékről. Ha itt fogok dolgozni, először szeretném egy kicsit átérezni a helyet.
– Be kell vallanom, hogy szinte semmit nem tudok erről a városról – mondta Wendy. – Csak néhány hónapja vagyok a Clandestine-nel, és többnyire dolgozom. Kaliforniából költöztem ide. A mi ingatlanunkban lakom, ahol Ön is lakik majd, és nem vezetek.
– Sofőr – kiáltott fel a séf. – Tudnál nekünk körbejárni a várost? Saját belátás szerint. Kérjük, mondd el bármit, amit érdekesnek tart.
– Igen uram – bólintott a sofőr.
Wendy érdekesnek találta. Végre látta a várost. John a sofőr nagyon jól ismerte a történelmét. Amikor megállt egy kilátónál, hogy az egész várost lássák, Antinori séf kiszállt a limuzinból, majd megfordult, hogy kezet nyújtson Wendynek, aki a kocsiból kiszállva észrevette, hogy a rövid szoknyája teljesen feltárta őt, különösen, amikor a lábait szétnyitotta a kiszállás közepén. Felnézett, és látta, hogy a férfi szeme a puncijára szegeződött, az arcán mosoly.
– Ennyi szépség egy nőben nagyon inspiráló – mondta, amikor végül kiszállt a limuzinból, és felállt. Kipirult arccal, érezte a nedvek özönlését a lábai között, nem húzta el a kezét, élvezte a pillanatnyi elektromos villanást köztük.
– Ez egy szép város – mondta, és elengedte a kezét, miközben megfordult, hogy belássa az előtte lévő kilátást. – Szeretem, ha a természet könnyen elérhető. Megtisztít a zsúfolt lakossági központok negatív energiáitól. A jó energia kreativitásra ösztönöz.
– El tudom képzelni, hogy igen – helyeselt Wendy.
– És az erdők és a hegyek illata – mélyeket lélegzett az orrán keresztül. – Igen, ez nem lenne rossz hely lakni és dolgozni.
John még megmutatta nekik a környéket, és mire végül elvitte őket a Destinationsbe, Wendy úgy érezte, hogy tud valamit a városról. Eltökélt szándéka volt, hogy többet lásson belőle, különösen a környező, kevésbé urbanizált területeket. Megérezte, hogy Antinori séf még egy pillantást vet rá, amikor ismét kezet nyújtott neki, hogy kisegítse. Felnézett, és látta, hogy a férfi gátlástalanul bámulja a punciját.
– A kreativitásban nagyon fontos az inspiráció – mondta érdeklődő mosollyal, nem kéjjel, ahogy végül felállt, kipirult arccal,.
Wendy már mindenféle bejelentkezésről gondoskodott, és nála volt a lakosztály kulcskártyája. Bevezette a lakosztályba és átadta neki a kulcskártyát.
– Remélem, jól fogja érezni magát itt – azt mondta.
– Ez nagyon szép – mondta, és körülnézett. – Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogom érezni magam.
– Lekísérjem a vacsorára? Nyolckor lesz.
– Megköszönném, ha megtenné. És köszönöm a tartalmas túrát és a társaságot.
– Nagy örömömre szolgált, Antinori séf. Én is sokat tanultam.
– Kérem, a nevem Gianni.
– Oké. Találkozunk 8 óra előtt, Gianni.
– Már nagyon várom – a mosolya elgyengítette térdét, ahogy távozott.
„Kapaszkodj meg” – mondta magának Wendy. Meglepte ahogy reagált rá. Igen, jóképű volt, és szelíd, de ez valami több volt, amit a lány érzékelt. Eszébe jutott a mosoly az arcán, amikor meglátta a punciját kiszállás közben valójában nem kéjesen, inkább hálásan. Jonathan-on kívül soha nem reagált még úgy egy férfira sem, mint Giannira. A vonzalom zsigeri érzése volt.

Wendy a medencéjében pihent amikor Mary megérkezett a munkából. Azonnal ledobta a ruháit és leült a medence szélére.
– Meg akarod nyalni a puncimat? – kérdezte, és hátradőlt a kezére. Felhúzta a lábát a peremre, jó távol széttárva őket. – Használhatod.
– Mmm, szeretném – Wendy, odahúzódott elé és végigfuttatta a nyelvét az ajkain mielőtt belesüllyesztette. Meghallotta a sóhajt és érezte, hogy Mary keze finoman simogatja a fejét miközben kinyalta, és felszürcsölte a csípős nedveket, amelyek azonnal folyni kezdtek.
– Hogy ment a séffel? Meglepődtem, amikor nem jöttél vissza az irodába.
– Nagyon jól – Wendy egy lépést hátrált, Mary becsúszott a medencébe, átölelte és megcsókolta.
– Mmm, szeretem az ízem a szádon – mondta mosolyogva.
– És én is szeretem az ízedet a számon – összefonták a lábukat. – Magas, szexi, nagyon jól néz ki, különösen a mosolya. Göndör fekete haja, nagy fekete szeme van, és hihetetlenül gyengéd a viselkedése. Nagyon kellemes volt a közelében lenni.
– Tökéletesen hangzik – Mary nagyot sóhajtott. – Ha neki is nagy a farka.
– Nem jutottunk el odáig, bár alaposan megnézte a puncimat, kétszer is – és mesélt Marynek az általuk megtett túráról.
– Nem fűzött hozzá semmilyen megjegyzést, vagy ilyesmi? – kérdezte Mary.
– Egy olyan bókot mondott, amit sokféleképpen lehetett volna érteni – válaszolta Wendy. – Nem hozott zavarba, vagy ilyesmi.
– Nem beszéltél a munkáról? – kérdezte Mary.
– Nem, csak az életről – válaszolta Wendy. – Az inspirációról és a kreativitást negatív energiáról beszélt. Úgy gondolom, hogy a városról alkotott benyomása szerepet fog játszani abban,   elfogadja-e a pozíciót, ha úgy döntünk, hogy ő a megfelelő személy erre. Fontosnak tűnt számára, hogy pozitív térben éljen.
– Érdekesen hangzik – mondta Mary.
– Igen, érdekes – értett egyet Wendy. – Most már csak arra van szükségünk, hogy ő legyen az a séf, akit keresünk. Ő az első, aki nem hozta szóba a koromat, amikor elmondtam neki, hogy ki vagyok és mi a pozícióm a társaságban.

Wendy 7: 50-kor bekopogott Gianni lakosztályába. Az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy felveszi azt a fekete , amelyet Vera vett neki. Kipirult, amikor a tükörbe nézett, és látta, hogy a nagy mellbimbói kőkeményen és jól láthatóan nekinyomódnak az áttetsző anyagnak.
– Egy angyal – jelentette ki Gianni, amikor kinyitotta az ajtót és meglátta őt. Nyílt csodálattal bámulta. – Ennyi szépség és ész egy személyben. Ez megengedett? – kérdezte, miközben kilépett.
– Nem én hozom a szabályokat. – Wendy elpirult, de ennek ellenére örült a bóknak, és megfogta a karját, amikor felajánlotta.
Látta Jonathant és Verát az étterem bejáratánál, ahogy közeledtek, Vera szemei elkerekedtek, amikor meglátta őket.
– Gianni Antinori séf, Jonathan Hooks, a vezérigazgatónk és felesége, Vera – mutatta be őket egymásnak.
– Örülök, hogy találkoztunk, Antinori séf – mondta Jonathan, miközben kezet fogtak. – Nagyra értékelem, hogy időt szakított a találkozóra velünk.
– Úgy tűnik tehetsége van ahhoz, hogy a legszebb nők legyenek a legközelebbi bizalmasai – bókolt Gianni, és felemelte Vera kezét, hogy az ajkával megsimogassa. – Örülök, hogy lehetőségem van beszélni Önnel a pozícióról.
– Miért nem csináljuk ezt vacsora közben? – javasolta Jonathan, és arcon csókolta Wendyt. – Jól nézel ki.
– Tökéletes leírás – mondta Gianni szélesen mosolyogva.
– Egyszerűen észbontó ez a ruha rajtad – mondta Vera átölelve és puszit váltva.
Azonnal az asztalukhoz vezették őket, Daryl és Chris pedig széles mosollyal az arcukon vártak, amikor meglátták Wendyt. Székeket nyújtottak neki és Verának, hogy leüljenek.
– Szeretnék kezdeni? – kérdezte Daryl.
– Ó, határozottan – válaszolta mosolyogva Vera.
– Ma este egy 1995-ös Louis Roederer Brut Millesime-t szolgálunk fel. – Daryl megmutatta Antinori séfnek az üveget, mielőtt belekóstolt volna az előtte lévő .
– Biztos vagyok benne, hogy a borok mind tökéletesek lesznek ezen az estén, ha ilyen minőségűek – mondta mosolyogva. – Nem kell megkóstolni őket. Nyugodtan töltsön.
– Miért nem kezdjük azzal, hogy mesél egy kicsit magáról, séf? – javasolta Jonathan. – Nem azokat, amiket szakmai múltjáról, eredményeiről megtudhatunk, hanem Önről.
– Tipikus fiúként nőttem fel egy dolgozó családban. Apámnak volt egy kis szőlőültetvénye, ahol a szőlőt termesztette, amiből készített nekünk és a barátainak. Régen segítettem neki. Amikor idősebb voltam, nyaranta a Villa Antinori szőlőültetvényekben dolgoztam. Nincs közvetlen kapcsolat, de a nevem segített, hogy megkapjam a munkát.
– Szóval ismeri a ? – kérdezte Jonathan.
– Ez volt az első szenvedélyem, mielőtt felfedeztem volna a főzést. Fiúként arról álmodoztam, hogy felnőttként szőlész leszek. Tisztában voltam családnevemnek az olasz borok történetében betöltött szerepével. A faluban, ahol felnőttem, mindenki maga termesztette a fűszereit is és megosztotta a szomszédaival. Inkább egy nagy család volt, mint egy falu, ha érthető, mire gondolok.
Chris elkezdte felszolgálni az escargot-ot, míg Daryl a Caesar salátát kezdte elkészíteni, Gianni pedig mosolyogva figyelte őt.
– A szakiskola elvégzése után döntöttem úgy, hogy kipróbálom a szakácsiskolát, és a különféle ételek elkészítését még kielégítőbbnek találtam., A borkészítés sok időt vesz igénybe, miközben percek alatt remek ételek készíthetők. Ekkor szenteltem az életemet a nagyszerű ételek elkészítésének. A falum hatására mindig igyekeztem helyben beszerezni az alapanyagokat, és csakis bio-ból. Nagyra értékelem az ételek tisztaságát és a test szentségét.
– Ez nagyon jól sikerült – felkapta az egyik finom leveles péksüteményt escargotjából, és az ujjai között pelyhesítette.  
– Nagyon könnyű. Most kóstolni – mondta, miközben az egyik csigát felszúrta éles . – Szerecsendió! – és felnevetett. – Ez zseniális. Kölcsön kell vennem ezt az ötletet. Ahh, tökéletes párosítás – mondta, amikor Chris megmutatta neki a 2020-as Pighin Pinot Grigio üvegét.
Wendy látta, hogy Jonathan és Vera összenéznek, miközben Daryl a Caesar salátákat szolgálta fel.
– Nagyon jó – Antinori séf megkóstolta a salátáját. – Élvezettel néztem az elkészítését – mondta egy egyértelműen elégedett Darylnek. – Köszönöm.
– Chief, két Michelin-csillagos éttermed van Olaszországban – mondta Jonathan. – Miért szeretnéd ezt a pozíciót?
– Neked hét van. Biztosan sokat törődsz az étellel. Éttermeim gyakorlati képzési iskolák is azok számára, akik szeretnék megtanulni, hogyan dolgozzanak és készítsenek nagyszerű ételeket. Soha nem aggódom amiatt, hogy távol leszek. Tudom, hogy a védenceim több mint képesek intézni a dolgokat, ha holnap elütne egy busz. Az éttermek továbbra is jók lesznek.  
– Egyedülálló lehetőséget –  folytatta. – 34 meglévő éttermet szeretnél Michelin-csillagosra emelni, ezt a célt a legtöbben lehetetlennek tartanák.
– De nem te? – nézett rá Jonathan.
– De nem én – Antinori séf könnyedén mosolygott. – Egy lehetőséget látok arra, hogy a történelem úgy emlékezzen rám, mint korunk legnagyobb séfjére, és ezt több Michelin-csillaggal érdemeljem ki, mint amennyit valaha egy szakács elért.
– Szerény cél, úgy látom.
– Ego-mániás cél, de hajlandó vagyok tenni érte. Hogy annyi éttermed van, ahol több nagyszerű szakácsot taníthatok és nevelhetek, és több embernek szolgálhatok fel nagyszerű ételeket, nem tudom elmagyarázni, milyen izgalmas lenne ez számomra. A karomon még most is áll a szőr, ha csak beszélek róla.
– És milyen követelményeid lennének a pozíció betöltéséhez? – kérdezte Jonathan.
– Abszolút teljes ellenőrzés az éttermek minden aspektusa felett – válaszolta Gianni séf. – Személyzet, menük, élelmiszerforrások, dekoráció, kiszolgálás, minden.
– Van valami kérésed tőlem?
– Csak egy – felelte Antinori séf ugyanazzal a könnyed mosollyal az arcán. – Természetesen ellenőriztem a Clandestine Csoportot, hogy képben legyek, mielőtt beleegyeztem volna a találkozóba. Biztos vagyok benne, hogy te is ezt tetted velem. Tisztában vagyok vele, hogy egy nagyon gazdag ember vagy, és nincs adósságod egyetlen ingatlannál sem. Minden a tulajdonodban van, és hogy a Clandestine Group nem állami vállalat, magántulajdonban van.
– Folytasd kérlek
– Mennyit vagy hajlandó anyagilag áldozni ere a célra? Tudni kell, hogy ez nagyon költséges próbálkozás lesz.
– Tudom. 250 millió dollárt tettem félre.
– Olyan sokat! – Antinori séf hátradőlt. – Le vagyok nyűgözve. És ha több kell?
– Akkor több kell – felelte Jonathan egyenesen. – Ez legalább annyira fontos nekem, mint neked. Már a világ egyik legjobb luxusszállodázójaként ismernek. Azt akarom, hogy a világ legkiválóbb ételeivel rendelkező luxusszállósaként is ismerjenek. Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben Te és én közös álláspontot képviselünk.
– Egyetértek – Antinori séf szünet nélkül mosolygott miközben az edényeket elvitték.  
– Még egy megjegyzés, Antinori séf – vágott közbe Wendy. – És ez különösen érdekes lehet. Kizárólag ingatlanjaink számára szeretnénk saját márkás borokat készíteni, de azt szeretnénk, hogy komoly borként beszéljenek róluk, ne hiúsági mutatványról.
– Ó, ez egyáltalán nem lenne nehéz. Csak a legjobb minőségű szőlőültetvények megközelítése és a megegyezés kérdése.
– Elhitették velünk, hogy a csúcs-szőlőültetvények nem lennének érdekeltek ebben, ők tökéletesen boldogok, ha maguk adják el minden borukat – jegyezte meg Wendy.
– Ez igaz a felső kategóriás termékeikre – értett egyet Antinori séf. – de minden dűlőnek van egy második vagy annál alacsonyabb szintű terméke is, amelyek még mindig kiválóak, de háttérbe szorulnak a felső kategóriás termékek mellett.
– Ez olyasvalami, ami tetszene? – kérdezte Wendy.
– Élvezném a lehetőséget. Ha mást nem, a nevem és a szakácsi hírnevem is segíthetne. Professzionális vegyetek igénybe, hogy segítsen meghatározni, milyen borokat fog , mivel a világ összes országából származó kiváló minőségű borokba kell beruháznia.
– Borismeretem nem kevés, de Michelin-csillagomat csak olasz borok felhasználásával szereztem meg, amire nagyon büszke vagyok. Ahhoz, amit te szeretnél, a világ minden táján fellelhető ingatlanokkal, egy egységes borlap kellene. Ezen helyet kell biztosítani a helyi termékeknek is amelyeket esetleg máshova nem szállítasz, például a tokiói szállodában. Ott olyan borokat szeretnek, amelyekre nem feltétlenül lenne kereslet a többi helyen. Nagy tételben vásárolni, egy helyen raktározni és onnan kiszállítani az egységekbe
– Úgy tűnik, elvégezte a házi feladatát, séf.
– Láttam az aranyedényt a szivárvány végén abban, amit szeretnél megvalósítani – mondta Antinori séf izgalomtól csillogó szemekkel. – Azt akartam, hogy legyen fogalmam arról mibe kezdek, hogy ez lehetséges-e, és érdemes lenne-e megváltoztatni az életemet.
– És szerinted az? – kérdezte Jonathan.
– Nem ülnék itt, ha nem hinném – válaszolta Antinori séf, miközben felszolgálták az előételeket. Elmosolyodott, amikor Daryl kiöntés előtt megmutatta neki a 2001-es Altesino, Brunello di Montalcino Montosoli üveget.  
– Mikor nyitották fel? – kérdezte, felkapta a poharát és megforgatta, a fény felé tartotta, mélylila színe megcsillant.
– Két és fél órája – válaszolta Daryl.
– Olyan kitűnő bor – sóhajtott miután megkóstolta. – Mindkét éttermemben van, és soha nem fáradok bele, hogy iszom. Köszönöm.
– Örömmel, uram – mondta Daryl.
– Nos, Wendy? – kérdezte Jonathan.
– Antinori séf – mondta ünnepélyesen Wendy. – szeretnénk Önnek felajánlani az ügyvezető séf pozíciót. Érdekelné?
– Igen – válaszolta egyszerűen. – Köszönöm. Elfogadom.
– Nem szeretne tudni valamit a díjazásáról? – kérdezte Wendy döbbenten.
– Biztos vagyok benne, hogy megfelelő lesz. Inkább az érdekel, hogy mit fogunk együtt felépíteni.
Jonathan felnevetett Wendy arckifejezésén.
– Azt mondanám, hogy megtaláltad a tökéletes embert a munkára, Wendy.
– Zavar, hogy nem törődöm a fizetés részleteivel?
– A meglepődött jobb szó lenne – válaszolta Wendy.
– Ugyanezt érzem azzal kapcsolatban, hogy ezt a döntést te hozod meg, és nem ő.  
– Ez az ő feladata – mondta Jonathan. – teljesen megbízom benne. Ha ő akar téged, akkor ezt fogjuk tenni. És most én is egyetértek vele.
– A fizetés évi 150 000 dollár – sorolta Wendy. – A lakosztály, amiben vagy, megfelel a pozíciódnak. Emellett 100 000 USD bónuszt is kapsz minden általunk elért Michelin-csillag után.
– Több mint megfelelő, nagyon nagylelkű – egyezett bele Antinori. – Köszönöm. Most már élvezhetjük az étkezés hátralevő részét anélkül, hogy ezek a problémák megzavarnák egy igazán finom étel elfogyasztását 
– Nem vagy házas? – érdeklődött Vera.
– Nem – válaszolta fejcsóválva. – Nem lenne tisztességes egyetlen nővel szemben sem, ha hozzám jönne feleségül.
– Miért mondasz ilyet? – kérdezte Vera.
– Mert szenvedélyem elsősorban a remek ételek elkészítése. Féltékenység lenne köztük. Nem tudnám megadni azt a szenvedélyt egy feleségnek, amit megérdemel, mert az belekerül az ételeimbe.
Amikor Antinori séf megkóstolta az 5 csokoládés pitét, egy La Spinetta Moscato Quagliát öntöttek desszertbornak. A sűrű, viszkózus borostyánszínű folyadék megcsillant a pohárban, hátradőlt, és mindkét kezét az asztalra tette.
– Nagyon szeretnék találkozni ezzel a séffel. Életemben nem kóstoltam finomabb csokis pitét. És az öntet, pisztácia, málna és menta, micsoda zseniális!
– Daryl, kérlek, kérd meg Jean séfet, hogy jöjjön az asztalhoz – kérte Wendy.
– Monsieur Hooks, madame, mademoiselle – üdvözölte őket mosolyogva Jean, amikor az asztalhoz lépett.
– Jean séf, szeretném bemutatni Gianni Antinori séfet – mondta Wendy. – Nemrég beleegyezett, hogy a Clandestine Group ügyvezető séfje legyen.
– Örülök, hogy találkoztunk, séf – Antinori felállt és kezet fogtak. – Várom, hogy együtt dolgozhassunk.
– És én is – felelte Jean. – Nagyon lenyűgözött, amikor csak olasz borokkal szerzett Michelin-csillagot. Remélem, elnyerte tetszését az esti étkezéshez választott menüsor.
– Minden csodálatos volt – válaszolta Antinor séf, és visszaült a helyére. – Szerintem ez a legfinomabb csokis pite, amit valaha kóstoltam.
– Köszönöm! – Jean séf boldogságtól sugárzott.
– Miért nem Ön lesz az ügyvezető séf? – kérdezte Antinori. – Egyértelmű, hogy megvan hozzá a tehetsége.
– Megtisztelő volt, hogy figyelembe vettek, de én ezt akarom csinálni – felelte Jean séf. – Az én helyem a konyhában van a személyzetemmel. Ott vagyok a legboldogabb.
– Ez a csokis pite a Clandestine Csoport minden egyes éttermének étlapján szerepel majd – mondta Antinori séf.
– Köszönöm, nagyon köszönöm – Jean séf szemmel láthatóan lelkesedett. – Kérem, élvezze a desszertjeit. Vissza kell térnem a konyhába.
– Most már látom, hogyan tovább – mondta mosolyogva Antinori. – Minden ingatlanba el fogok utazni, találkozok a szakácsokkal, és magam is megnézem, mit csinálnak, mire képesek.
– Van egy adatgyűjtőm mind a 41 ingatlanról, a menük másolatával – mondta Wendy.
– Ez nagyon hasznos lesz – vélte Antinori séf.
– Bármire van szükséged, bármilyen kérdésed van, csak beszélj Wendyvel – mondta Jonathan. – Ha úgy érzed, hogy beszélned kell velem, mindig állok rendelkezésre. Hétfő reggel találkozhatunk, és foglalkozhatunk a szerződésekkel meg az ehhez hasonló dolgokkal. Épületünkben van néhány üres iroda. Válassz egyet, és mi gondoskodunk arról, hogy az igényeid szerint legyen felszerelve.
– Nem, köszönöm – hárította el Antinori séf, amikor a kávé felszolgálása után XIII. Lajos . – Ez túl sok. Kioltaná az étkezés örömét. De szerintem jól jönne egy kis friss levegő.
– Akkor Wendy ügyes kezében fogunk hagyni – Jonathan felállt. – Üdvözöljük a családban, séf. – átnyúlt az asztalon, hogy kezet fogjon. Antinori is felállt.
– Nem fogok csalódást okozni – mondta mosolyogva. – Együtt írunk történelmet. Te leszel a látnok, és én leszek az, aki megvalósítja.
– Jó éjszakát, Wendy – búcsúzott Vera is átölelve és csókot váltva. – Biztos vagyok benne, hogy hamarosan beszélünk. Chief, örülök, hogy találkoztunk – a férfi megfogta a kezét, de ő felajánlotta, hogy arcon csókolja. – Biztos vagyok benne, hogy nem utoljára
– Már nagyon várom. Csatlakoznál hozzám egy kis friss levegőre? – kérdezte Wendy-től mikor elmentek.
– Igen, és pontosan tudom hova kell mennünk. Gyere velem.

– Mi ez a hely? – kérdezte, amikor kiszálltak a liftből az előcsarnokba.
– Egy hely, ahol friss levegőn lehetsz. Gyere – Kézen fogva a nappaliba vezette, az automatikus szenzorok felkapcsolták a villanyt.
– Mi ez a hely? – meglátta a festményeket a falon. Megállt.
– Azt mondtad, hogy szeretnél egy kis friss levegőt.
– Mondrian, Miro, Kandinsky, mi ez a hely? – kérdezte újra.
– A nappalim. Itt élek.
– Ezek eredetiek – kijelentés volt, nem kérdés. – Hogyan jutottál hozzájuk? Ez egy gyönyörű gyűjtemény. Nagyon értékes is.
– Jonathan egyik barátjának aki már az enyém is, nagy művészeti gyűjteménye van – magyarázta Wendy. – A raktárban őrzi, azokat a darabokat, amelyeket nem adott kölcsön a múzeumoknak. Megkért, hogy ezeket itt tároljam el neki.
– És te itt élsz? – le volt nyűgözve. – Nagyon szép.
– Még szokom, de igen, tényleg nagyon szép.
– Azt hiszem, most tényleg kell a friss levegő. Ettől szédül a fejem.
Wendy kivezette a medence területére, ahol megállt, és a szája tátva maradt.
– Giacometti – bukott ki belőle, amikor felfedezte a szobrot a medence végén.  
– És egy vízi nimfa – tette hozzá, amikor meglátta a meztelen Maryt. A medence oldalának dőlve nézett ki a városra, de most megfordult.
– Honnan lehet pusztán rám nézve megállapítani, hogy nimfomániás vagyok? – kérdezte, miközben vastag rubin mellbimbói megmerevedtek.
– Vízi nimfa, más néven najád – nevetett fel Antinori séf. – Általában gyönyörű leányzóként jelenik meg, akárcsak te, és a természet megszemélyesítőjének tartják. Nimfomániás vagy?
– Eléggé – ismerte be. – Mary vagyok, Wendy szobatársa. Bizonyára Antinori séf vagy.
– Gianni, igen.
– Mary egyben a védőangyalom, és személyi asszisztensem. – tette hozzá Wendy.
– Milyen volt a vacsora? – érdeklődött Mary.
– Nagyszerű – válaszolta Wendy.
– Jean séf tudja a dolgát. Bejössz, vagy csak állsz és nézel engem? Nem bánom, de sokkal szórakoztatóbb lenne, ha itt lennél velem, nem gondolod?
– Értem, miért ő a PA-d – nevetett Gianni. – A logikája kifogástalan.
– Csatlakozunk hozzá? – javasolta Wendy. Lerántotta a válláról a ruhája spagettipántjait, a földre engedte, és meztelenül állt a férfi előtt.
– Ésszerűnek tűnik, hiszen itt vagyunk – válaszolta Gianni. Wendy a cipzárért nyúlt, lecsúsztatta, rámosolygott, majd elengedte a nadrágját, hüvelykujját mindkét oldalon az alsója derékpántjába akasztotta és lenyomta. Menet közben letérdelt, kinyújtotta a nyelvét, hogy körbefusson ennek a nagy, vastag fasznak a makkján. A fehérnemű már nem volt az útban, ajkait a férfi farkának szárára zárta közvetlenül a feje mögött, a nadrágját egészen a földre nyomta és előrehajolt, hogy még többet vegyen a szájába. Teljesen lehúzta a nadrágját, és hagyta, hogy a most már kőkemény fasz kicsússzon a szájából, nyelve felfedezte a hasítékot. Aztán felállt, és átkarolta a nyakát – az ing már sehol – és megcsókolta. Mary tátott szájjal és csípőre tett kézzel nézte a medencéből.
– Te leszel a főnököm? – kérdezte, amikor megtörték a csókot.
– Hétfőig nem – és újra megcsókolta. – Addig te irányítasz.
– Mutasd meg a hálószobádat.
Mary csodálkozva ingatta a fejét ahogy távoztak és eltűntek a házban.

– Ah, nagyon szép – Gianni meglátta a fényképet Wendy ágyánál. – A Szenvedély!  
– Tetszik?
– Nagyon – felé fordult és meglátta a másik fotót a szemközti falon. – És a Vágy. Tetszik az ötlet, hogy a kettő között legyek – mondta, miközben a kezébe fogta a melleit, és odahajolt, hogy megszopogassa az egyik kemény mellbimbót, majd a másikat. Wendy a farka köré fonta az ujjait és lassan felemelte.
– Meg akarlak ízlelni – mondta, és felemelte a fejét. A nagy kezeivel szépen masszírozta finoman megcsípte és meghúzta a mellbimbóit.
– Az tetszene – Wendy, lassan hátrafelé haladt az ágy felé, de nem engedett a farkán lévő szorításból és leült, amikor megérezte a lábával. Csak ezután engedte el, hátradőlt és felhúzta a térdét, szélesre tárva a punciját. Látta, ahogy a belső ajka kinyílik és szétterül a nagy csiklója alatt.
– Olyan gyönyörű – lehelte Gianni letérdelve a nyitott puncija elé, és felmosolygott rá. – Tökéletesen alkalmas nyalásra és dugásra.
– Mutasd meg nekem – suttogta Wendy. Lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy előrehajol, nyelve kinyújtva. Felnyögött, amikor érezte, hogy a rózsabimbóját szegélyezi, majd enyhén nekinyomja, mielőtt felcsúszott a puncija lyukába.  
– Ó, igen – nyöszörögte. Gianni szívta és finoman masszírozta a hosszú belső ajkakat. Szopta, és a nyelve hegyével ingerelte a nagy csiklóját. Az orgazmusok egymás után szaggatták a testét.
– A puncidat kóstolni olyan, mint az istenek ambróziáját inni – súgta Gianni a lány fölé hajolva. Két oldalán a matracon tartotta a kezét, a szája és az álla csillogott a lány levétől.
Miközben lehajolt, hogy megcsókolja a száján és a nyelvén adta át neki a saját ízét. Wendy érezte ahogy a farka feje a puncijához csúszik, majd belenyomódik.
– Meg akarom nézni – mondta halkan, megszakítva a csókjukat.
– Olyan látvány lesz, amit én is szeretnék látni – Meglepő erővel felemelte és pár lábnyira felcsúsztatta az ágyra, hogy a várakozástól remegő pinához térdelhessen. Nagy, vastag farka előre meredt.
Wendy szemei tágra nyíltak, ahogy nézte, amint a farka fejét fel-le csúsztatja széttárt punci-ajkai között, és gyorsan fényleni kezdett a kiszivárgó nedvétől.
– Oh, yesss! – sziszegte, amikor a férfi elkezdett benyomulni kitágítva a punciját, hogy elférjen benne.  
– Olyan jó – nyögte amikor egy határozott lökéssel teljesen betöltötte. A férfi dugni kezdte.
– A puncid varázslatos – lihegte Gianni, reagálva arra, hogy puncija mély-izmai szorítani kezdték a farkát.
– Ahhhh! – kiáltott fel Wendy amikor elkezdte dörzsölni a nagy csiklóját, orgazmusa egyre erősödött.
Továbbra is szélesre tárta a lábát, hátrahajtotta a fejét, ahogy Gianni tovább dugta, nagy, vastag farka szétfeszítette a vagináját. Amikor megdörzsölte a nagy csiklóját, a teste megrándult és rángatózott, ahogy fékezhetetlenül zuhant az orgazmusába.
– Élvezni fogok – figyelmeztetett végül a férfi.
– Nem... nem bennem – tiltakozott Wendy. – Engedd meg... ki akarom szopni minden cseppedet.
– Reméltem, hogy így lesz – kicsúsztatta a farkát egy tátongó pinát hagyva maga után, és segített neki felülni. Felpillantott az ágy feletti fényképre, aztán le, és látta, hogy a nedveiktől csillogó farka eltűnik a szájában, aztán elvesztette az önuralmát, és ejakulálni kezdett.
Wendy halkan nyögdécselve szívta Gianni farkát, lenyelte a cuccát, és egyik kezével gyengéden masszírozta a golyóit. Amikor nem kapott többet tőle a nyelve hegye a farka résében keresgélt még, végül hátradőlt, megnyalta az ajkát és rámosolygott.
– Köszönöm – mondta Wendy. – ezt nagyon élveztem.
– Én is – szólalt meg Mary az ajtóban – nyitva hagytad az ajtód – mutatott rá. – Szexi volt, nagyon izgató – mondta, és az ágyhoz lépett.
– Soha nem kóstoltam finomabbat – vallotta be Gianni.
– Szeretünk osztozni – fordult hozzá Wendy, miközben Mary felmászott az ágyra. – Nem bánod?...

Vasárnap volt már, amikor Gianni egy reggeli kávé után elindult, hogy a saját lakosztályába menjen. Addig ők hárman csak enni keltek fel, és a medence mellett heverésztek.
– Ez jó volt – ölelte át Mary Wendyt amikor elment.
– Igen – bólintott rá Wendy.
– Még jó, hogy ő is itt fog lakni – mondta Mary.
– Igen, nagyon jó – értett egyet Wendy.
– Igazán büszke vagyok rád – mondta Mary. – Folyton meglepsz.
– Ja, én is magamat – Wendy mosolya fénybe borította az arcát.

Hétfő reggel együtt érkeztek be az irodába. Shirelle-t bemutatták Gianninak mielőtt bementek volna Jonathan irodájába.
– Még egyszer, üdvözöllek – mondta Jonathan kezet rázva. – Kérem ülj le. Ki az első?
– Antinori séf... – kezdte Wendy.
– Kérem, a konyhában vagy az étteremben Antinori séf, de itt jobban szeretem Giannit. Észrevettem, hogy téged keresztnéven szólítanak, és én is ezt szeretném.
– Rendben, Gianni – egyezett bele Jonathan.
– Ahogy mondtad – folytatta Wendy – megkérem Giannit, hogy válasszon ki egy üres irodát, és berendezzük neki. Úgy döntöttem, hagyom, hogy Mary legyen az ő segítsége is és intézzen neki is mindent, amíg meg nem ismerkedik a hellyel. Titkárnőre vagy asszisztensre szükséged lesz, Gianni?
– Egy teljes munkaidőre nem. Ha Mary tud segíteni beilleszkedni, azt hiszem az elég lesz. Egyik pártfogoltamat elhozom Olaszországból, hogy legyen asszisztensem. Paulo Risotto.
– Wendy?
– El kell intéznünk neki a szállást. Keresek neki egy bútorozott lakást a közelben. Szerinted ez rendben lenne? – kérdezte Giannitól.
– Igen, biztos vagyok benne, hogy az jó lenne.
– Akkor részemről ennyi – mondta Wendy. – Odaadom Gianninak az ingatlanok könyvét amit Mary összeállított, és elkezdem kicserélni a fényképeket az új weboldalakon. Nagyjából kiválasztottam, hogy az egyes ingatlanokhoz melyiket tegyem. Amint végzek, kész példányt tudunk adni a nyomtatott sajtónak.
– Gianni? – mondta Jonathan mosolyogva.
– Úgy gondolom, hogy minden ingatlant meg kellene látogatnom pár napra, mielőtt nagy változtatásokat eszközölnék. Készítek egy értékelést. Ezt a szakácsokkal egyeztetve kell megtenni, nem pedig rájuk . Együtt kell dolgoznunk. Remélem mindegyiktől eleget tanulok ahhoz, hogy össze tudjak állítani valami átfogót, ami mindenki számára hasznos lesz. Szeretnénk, ha az emberek tudnák, hogy bárhol a világon, ahol a Clandestine Group vendégei lesznek, ugyanazt a színvonalat fogják látni az ételek terén.
– Van valami előnye, hogy melyiket látogatod meg, vagy milyen sorrendben? – kérdezte Wendy. – Vagy körülbelül mennyi ideig szeretnéd ezt csinálni?
– A sorrend nem számít – válaszolta Gianni. – Minél hamarabb teszem meg, annál gyorsabban kezdhetjük el a tényleges változtatásokat. Szóval nem akarom elnyújtani. Egy három hónapos kalandnak fogom tekinteni.
– Minden ingatlanunk rendelkezik két hálószobás lakosztályokkal – mondta Wendy. – Azt szeretnéd, vagy külön lakosztályokat? Feltételezem, hogy az asszisztensed veled utazik.
– Igen, ő is jönni fog. Egy két hálószobás lakosztály tökéletes lenne – válaszolta Gianni. – Mindent könnyebbé tesz.
– Akkor azt mondanám, itt végeztünk – mondta Jonathan. – Marge Hinson a jogi osztályunktól 10: 00-kor itt lesz a szerződéssel. Gianni, ha csatlakoznál hozzánk...
– Természetesen – értett egyet Gianni.
– Gondoskodom róla, hogy ideérjen – mondta Wendy, és felállt.
Gianni elfogadta az első üres irodát, amit megmutatott neki, mondván, hogy ez nem számít. Volt ott egy íróasztal és egy szék, de nem sok más, így Wendy megkérte Maryt, hogy gondoskodjon további bútorokról, köztük egy iratszekrényről.
– Nyugodtan használhatod az irodámat, amíg Mary rendezi a dolgokat – ajánlotta fel Wendy. – Oda tudom adni a mappát, és elkezdhetsz ismerkedni a különböző helyszínekkel és a hozzájuk tartozó menükkel.
– Ez tökéletesen hangzik – helyeselt Gianni mosolyogva.
– Élvezted az első itt töltött hétvégét? – kérdezte Wendy kacéran, miközben az irodája felé sétáltak, és érezte, hogy az arca felforrósodik az emlékeitől.
– Megkérdezed azt az embert, aki meg merte támadni a mennyet, mit érez, ha meglátja Isten arcát? – válaszolta Gianni költői hanglejtéssel.
– Majd meglátom, hogy mikorra intézzük el az utazásokat – mondta Wendy, amikor kényelmesen elhelyezte őt az irodájában a kanapén. – Pár perc múlva visszajövök. Jonathan irodája azon az ajtón túl van, ha beszélni akarsz vele.

– Shirelle, van egy szórakoztató munkám a számodra – kezdte Wendy majd elmagyarázta. – Tehát keress egy jó utazási irodát, és adj neki egy listát az egyes ingatlanok városairól. Hagyd, hogy az utazási iroda találja ki, mi a legjobb útvonal. Két éjszaka minden célállomáson, ha az érkezési idő este 8 óra előtt van. Ha ennél később, akkor három éjszaka. A nevek Gianni Antinori és Paulo Risotto – mondta, és lebetűzte őket. – Mindennek első osztályúnak kell lennie. Küldöm az útlevelük adatait. A járatok visszaigazolása után vedd fel a kapcsolatot mindegyik ingatlannal, és foglalj le egy két hálószobás lakosztályt az adott éjszakákra. Győződj meg arról, hogy az üdülőhely tudja, egy VIP személyről, a vállalati vezető séfről és asszisztenséről van szó. Ó, és 9: 50-kor emlékeztess minket, hogy 10: 00-kor Jonathan irodájában kell lennünk.
– Megcsináltad? – kíváncsiskodott Shirelle. – Olyan dögös, mint amilyennek látszik? – kérdezte mohó arccal.
– Lenyűgöző – Wendy ránevetett, majd visszatért az irodájába, és elmagyarázta Gianninak, mit kezdeményezett, mielőtt leült volna dolgozni a fényképeken.
– Wendy, egy Henry nevű fickó a kettes vonalon – zümmögte Shirelle. – Valamit mondott a fényekről.
– Helló, Henry.
– Szia, Miss Rose... ööö..., Wendy. Megvan a pályavilágításod. Mikor szeretnéd telepíteni?
– Mennyi időbe telik? – érdeklődött Wendy.
– Négy óra, talán öt.
– El tudnál jönni ma délelőtt 11: 00-ra?
– Biztosan. – válaszolta Henry.
– Rendben, akkor 11: 00-kor találkozunk – mondta Wendy.
9: 50-kor Shirelle bedugta a fejét az irodájába, hogy emlékeztesse őt a 10: 00-ás találkozóra Jonathannal. Magával vitte Giannit, aki átnézte az ingatlan-irattartót, és ott találta Marge Hinsont.
– Szia Marge – üdvözölte Wendy. – Ő itt Gianni Antinori séf.
– Örvendek – mondta Gianni, és megrázta a kezét.
– Ehhez nincs rám szükség, úgyhogy megyek. – mondta Wendy. – A nap hátralévő részében otthonról fogok dolgozni. Jön egy világításszerelő, aki azt mondja, hogy négy-öt órára van szüksége.
– Tedd amit kell, Wendy – mondta Jonathan. – Rendben leszünk. Holnap reggel találkozunk.

Amikor Wendy hazaért, egy túlméretezett pólóba öltözött, majd elhelyezkedett az íróasztala mögött, és bekapcsolta a számítógépet. Éppen elkezdte az első webhelyet, amikor a recepció értesítette Henry érkezéséről, ezért a lifthez ment, hogy találkozzon vele, és ott találta az egyik dobozokkal teli poggyászkocsival.
– Jó reggelt kívánok – üdvözölte, miközben betolta a poggyászkocsit az előcsarnokba.
– Szia – válaszolta Henry mosolyogva, és szeme csak egy pillanatra, de a pólójához nyomódó nagy mellbimbóin maradt.
– Van valami, amire szükséged van tőlem?
– Nem, nincs – válaszolta Henry. – Ez elég egyértelmű lesz.
– Nos, az irodámban fogok dolgozni – magyarázta. – Szólj ha bármire szükséged van. Vegyél magadnak bármit a hűtőszekrényből, ha akarsz.
– Kösz – mondta Henry. – Megpróbálok nem zavarni.
Wendy kiment a konyhába, kinyitott egy üveg , töltött magának egy pohárral. Az irodájába ment, leült dolgozni, és a Gainsborough-t nézte az előtte lévő falon. Megrázta a fejét az ilyen környezetben való munkavégzés abszurditásától.
– Szeretnéd, hogy a végére hagyjam ezt a szobát? – kérdezte Henry, mikor behozta a helyiségbe a szükséges világítóberendezéseket. – Most éppen azt teszem be minden szobába, amire szükségem lesz.
– Nem, erre nem lesz szükség – válaszolta Wendy. – Sőt, miért nem kezded itt, félre megyek az útból.
Néhány percig figyelte, ahogy felállítja a létráját, és néhány mérést végez, majd ismét a számítógépére fordította a figyelmét, amikor megszólalt a telefon, és látta, hogy Dan az.
– Szia Dan – vette fel a telefont.
– Helló, Miss Rose – üdvözölte.
– Dan, kérlek, a nevem Wendy. Jobban szeretném, ha Wendy-nek hívnál.
– Sajnálom – mondta Dan. – Ez egy szokás. Minden tőlem telhetőt megteszek, de kérlek bocsáss meg, ha elfelejtem. Egy csomó borod készen áll a szállításra. Mikor lenne kényelmes?
– Ma otthonról dolgozom, így bármikor rendben van.
– Mit szólnál egy óra múlva? – kérdezte Dan.
– Az remek lenne – válaszolta Wendy. – Ó, én szeretek is inni. Nem vennél egy kis Heineken-t?
– Meglesz. Hamarosan találkozunk.
Éppen letette a telefonját, amikor újra , és látta, hogy az iroda az.
– Helló.
– Ebédeltél már? – kérdezte Shirelle a másik végén.
– Nem. – válaszolta Wendy. – Nem is gondoltam rá.
– Akarod, hogy rendeljek valamit? – kérdezte Shirelle. – Megadhatom, hogy elvigyék hozzád.
– Ez egy nagyszerű ötlet. Köszönöm, Shirelle.
– Tudod, hogy mindig vigyázok rád.
– Tudom – válaszolta Wendy nevetve. – Tulajdonképpen miért nem jössz haza Maryvel ma este? Elmegyünk vacsorázni, aztán vigyázhatunk egymásra.
– Már csak rágondolva is vizes lesz a cicám – nevetett Shirelle.
– Jó – nevetett Wendy. – Tetszik az a cica, szép és nedves.
Letette a kagylót, és akkor vette észre, hogy Henry fent van a létrán, és tátott szájjal bámulja őt. Pirulva tért vissza a munkájához, haladt előre, majd megszakította a recepció hívása, hogy bejelentse Dan érkezését.
„És azt hittem, hogy tudok majd dolgozni, de itt állandóan megzavarnak” – fortyogott magában, miközben a lifthez ment Dannel találkozni, aki egy teljesen megrakott poggyászkocsit tolt az előcsarnokba.
– Szia Dan – üdvözölte Wendy. – Kipakolsz nélkülem? Az irodámban vagyok, és próbálok valamit elvégezni.
– Rendben. Ezeket beteszem a borhűtőbe.
– Kösz – mondta Wendy. – Szólj, ha végeztél.
Visszatérve az irodájába, látta, hogy az új pályavilágítást felszerelték és felkapcsolták, Henry pedig úgy állította be a lámpákat, hogy azok tökéletesen a két festményre mutassanak.
– Mit gondolsz?
– Elképesztő, mekkora különbséget jelent – válaszolta Wendy. – Gyakorlatilag leugranak a falról. A színek olyan élénkek.
– A megfelelő világítás nagy különbséget jelent – mondta Henry elégedetten, miközben lemászott a létráról. – Az a fajta művészet, ami itt a falakon van, nem érdemel mást, mint a legjobb világítást.
– Egyetértek – mondta Wendy. – Kösz. Nagyon jól néz ki.
Visszaült dolgozni, miközben Henry összeszedte a szerszámait és elment. Sóhajtva próbált összpontosítani, majd el kellett fojtania egy ijedt sikoltást, amikor újra a telefonja, a recepción pedig jelezték, hogy ott van az ebéddel a kézbesítő. Elkeseredetten felsóhajtott, a lifthez ment, hogy átvegye, majd a konyhában leült egy zsámolyra enni, és nézte, ahogy Dan befejezi a borhűtő feltöltését.
– Tettem egy tucat a hűtőbe, és néhány üveg vizet – közölte vele. – A többi a spájzban van.
– Ez nagyszerű, Dan – mondta Wendy. – Nagyra értékelem.
– Várjuk, hogy megérkezzen még néhány rekesz bor, és akkor teljesen feltöltjük. Sokkal jobban néz ki, ha tele van borral.
– Ez gyönyörű – mondta Wendy. – Nagyon tetszik.
– Most megyek – mondta, és a poggyászkocsira tette a lelapított üres dobozokat. – További szép napot.
– Kösz. Neked is.
Az ebéd befejezése után visszatért az irodájába. Végre bele tudott kezdeni a munkájába, elmerülve a különböző weboldalakon található fényképek beillesztésében, nem sejtve az idő múlását. Meglepődött amikor Henry belépett, hogy közölje, befejezte a látogatást. Majdnem 4 óra volt. Vele ment, hogy bemutathassa az új világítást minden szobában, és megdöbbenve látta, mennyivel jobban néznek ki a festmények. Mary hálószobájába belépve felkapcsolta az új világítást, és látta, hogy a Mary ágya feletti fotó majd leugrott a falról, az ágyéka pedig elázott, amikor önmagát nézte az ujjával a fenekében a szétnyíló punci fölött.
– Ez a kedvencem a három közül – mondta Henry.
– Igazán? Miért? – kérdezte Wendy.
– Nem vagyok benne biztos, hogy ki merem mondani – Henry kissé elpirult.
– Nos, mióta láttad a fotót, nem értem, hogyan lehetnél még zavarban. Miért a kedvenced?
– Mert ez... úgy tűnik felhívás keringőre – magyarázta Henry. – Mintha könyörögnél érte. A másik két fotón már utána vagy. Azokon van egyfajta elégedettség. Ezt várod. Ezt kéred. Főleg úgy, hogy az ujjad a fenekedben van. Ez a fotó inkább arra késztet, hogy megbasszanak, mint a másik kettő.
– Pontosan ezt éreztem, amikor ez a kép készült – ismerte be Wendy. – Az egész fotózás annyira felkavart. Tényleg megbasznál, ha lenne rá lehetőséged?
– A francba is, igen. Bármit megadnék, hogy megtehessem.
– Nos, ez az egész eléggé kanossá tett – Wendy feltérdelt az ágy végére, majd előrehajolva a pólóját felcsúsztatta a fenekére, hogy felfedje a csillogó, már nedves punciját. – Megteheted, ha akarod.
– Azta! – zihálta Henry, és rábámult. – Élőben sokkal szebb. Kinyalhatlak előtte? – kérdezte.
– Mmm, igen – Wendy megriszálta a fenekét. – Azt szeretem.
Henry letérdelt, és nem vesztegette az idejét. Előrehajolt, hogy a szájával a csöpögő puncijára tapadjon, a kezével széttárta a seggét, felhúzta a pereméig, a nyelvével megvizsgálta a rózsabimbót mielőtt visszacsúsztatta, és belemerítette a forró nedveibe.
– Ez olyan kedves – dorombolta Wendy. – És most bassz meg – és halkan felnyögött, amikor érezte, hogy a farka lassan megtölti az engedelmesen kitáguló punciját. – Ó, igen, úgy – sóhajtott. A férfi dugni kezdte, ő pedig felnézett a saját képére.
– Hihetetlenül édes a puncid – Henry, kényelmes ütemben baszta és alig merte elhinni a szerencséjét.
– A farkad is jólesik – sóhajtott Wendy. Leengedte mellkasát és arcát a matracra, majd hátranyúlt, hogy széttárja a fenekét. – Most itt is – aztán felnyögött amikor érezte, hogy a férfi kemény farka belenyomódik. – Ó, igen, most baszd meg, baszd meg keményen!
– Ez valami hihetetlen – zihálta Henry és kéjesen markolta a fenekét. – De hamarosan élvezni fogok.
– Rendben van – biztosította Wendy. – Érezni akarom ahogy belém pumpálod.
Amit egy perccel később meg is tett. Megragadta a csípőjét, a golyói felrobbantak, és elkezdte megtölteni a seggét.
– Hú, te tényleg nagy fasz vagy – zihálta, amikor végre kihúzta a fenekéből a kimerült farkát, amit a tátongó lyukból kifutó spermafolyam követett a combja belső oldalán. – Pont erre volt szükségem – tette hozzá, és nehezen állt fel.  
Érezte, hogy még több cucc fut végig a lábán. – Azt hiszem, mennem kellene takarítani. Köszönöm.
– Köszönöm! – viszonozta Henry. – Isteni finom vagy!
Wendy azon kapta magát, hogy kuncog a zuhany alatt saját merészségén, bár az igazság az volt, hogy szexre volt szüksége. Megborzongott attól a várakozástól, hogy megkapja Shirelle punciját is, miközben szárítkozott a zuhany után. Egy nadrágot húzott fel éppen amikor Mary és Shirelle megérkeztek.
– Ne öltözz fel – szólt rá Shirelle. – Azért jöttem, hogy én is levetkőzzek.
– Ha most elkezdjük, soha nem fogunk vacsorázni – Wendy felnevetett, és egy pólót húzott a nagy melleire.
– Mit legyen vacsorára? – vetette fel Mary.
– Menjünk Luigihoz – javasolta Wendy. – Imádtam a pizzájukat.
Lementek a földszintre, és a recepció hívott nekik egy taxit, ami elvitte őket Luigiékhoz.
– Üdv újra – üdvözölte őket ugyanaz a férfi. – Vacsora háromra?
– Igen, azt kérünk
– Valamit inni? – kérdezte, mikor leültette őket és az étlapokat osztotta ki.
– Nekem egy Heineken – válaszolta Wendy.
– Nekem is. – értett egyet Mary.
– Jól hangzik. – tette hozzá Shirelle.
Korábbi tapasztalataik alapján tudták, hogy egyetlen nagy pizza is bőven elég lesz hármuknak, ezért rendeltek egyet, amin húson kívül minden volt. Amikor végeztek, és kihozták a számlát, Wendy átadta neki a kitöltött jelentkezési lapot a hitelkártyájával együtt.
– Minden be van állítva – jelentette be, amikor visszatért az asztalhoz, és visszaadta neki a kártyát, valamint az aláírandó terhelési lapot.
– Mi a neved? – kérdezte Wendy.
– Giovanni vagyok
– Nem Luigi? – kérdezte Mary.
– Luigi a szakács és a tulajdonos – tájékoztatta őket Giovanni.
– Talán találkozhatunk vele valamikor – mondta Wendy.
– Biztos vagyok benne, hogy örülne, ha három ilyen gyönyörű hölggyel találkozna.

Visszatérve a lakosztályba, Wendy nem tudott elég gyorsan levetkőzni, magával húzta Shirelle-t az ágyba, arcát a combjai közé temette, nyelve mélyen beletúrt, míg Mary Shirelle arcára ültette a punciját, amint csatlakozott hozzájuk. Végül a karok és lábak gubancában aludtak el, Wendy pedig még egy szép, laza 69-et élvezett Shirelle-lel, amikor reggel végre felébredtek.
– Milyen tökéletes módja annak, hogy elkezdjük a napot – mondta, amikor végre kikelt az ágyból, hogy kettesben lezuhanyozzanak. Felöltöztek és lementek a földszintre találkozni Charlie-val, hogy elvigye őket az irodába. Meglátták a várakozó Giannit.
– Éppen taxit akartam hívni – és csatlakozott hozzájuk a kocsiban.
– Charlie ilyenkor jön értem minden reggel. Mindig eljöhetsz velem – ajánlotta fel Wendy.

– Kávét mindenkinek? – kérdezte Shirelle, amikor már az irodában voltak.
– Elviszem az enyémet az asztalomhoz – döntötte el Wendy. – Mary, te Giannival vagy. Tegyél meg mindent, hogy segíts neki berendezkedni. Shirelle visz neked kávét Gianni irodájába.
Gyorsan dolgozott, amikor Mary körülbelül egy órával később belépett az irodába, odajött hozzá, megcsókolta, és a szájába nyomta a nyelvét.
– Mary! – nyögött fel Wendy. Elég jól ismerte Jonathan spermájának ízét ahhoz, hogy tudja, ez nem az övé.
– Azt mondtad, tegyek meg mindent, amit tudok – vigyorgott rá Mary. – Eleinte valahogy ellenállt.
– Mintha ez téged megállítana – nevette el magát Wendy is.
– Megkérdezte, hogy már mindenki farkát leszoptam-e, én pedig azt mondtam neki, hogy csak neki és Jonathannak, szóval ez korlátozott – mesélte Mary. – Csak gondoskodom arról, hogy boldog legyen, és élvezze itt a munkát.
– Igen, biztos vagyok benne, hogy csak ennyit csinálsz.
– Gianni azt akarja, hogy Paulo idejöjjön, amint el tudod intézni – mondta Mary. – Ide fog repülni Rómából.
– Mondd meg Shirelle-nek, hogy foglaljon repülőjegyet holnapra, és adja át az információkat Gianninak.   Megkérem Charlie-t, vigye ki a repülőtérre, hogy fogadhassa. Ha itt letelepítjük, be tudjuk mutatni a lakását is.
– Szüksége lesz valami munkahelyre – tűnődött Mary. – Arra gondoltam, hogy Gianni irodájába rakok még egy íróasztalt, mint te nekem.
– Ez egy jó ötlet – értett egyet Wendy. – Győződj meg róla, hogy minden rendben van Giannival, aztán vigyázz rá.
Wendy visszatért az új fotókhoz, amíg Shirelle be nem lépett az irodájába, és átadta neki Gianni utazásának menetrendjét az összes ingatlanra.
– Mindkettőjüknél minden visszaigazolva – tájékoztatta Shirelle. – Elkezdem felvenni a kapcsolatot az ingatlanokkal, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy van-e szobájuk, és várja őket valaki, amikor megérkezik a járatuk.
– Úristen, úgy tűnik, most jött ide, és már el is megy – mondta Wendy.
– Az első járat hétfő reggel – Shirelle együtt érzően bólintott.
– Szép munka, Shirelle. Szólj, ha minden ingatlannal elintézted a dolgokat. Adj egy példányt Marynek és Gianninak is.
– A dolgozói értékelések körülbelül egyharmadát kaptam meg – váltott témát Shirelle. – Úgy tűnik, hogy Sandy Moore az Emberi Erőforrások részlegében nem nagyon lelkesedik az egészért.
– Miért nem? – kérdezte Wendy.
– Fogalmam sincs – Shirelle vállat vont. – Talán nem tetszik neki, hogy ez nem az ő ötlete vagy kezdeményezése.
– Ez butaság – mondta Wendy. – Mondd meg neki, hogy a többivel várhatóan a pénteki nap végére el kell készülni.
– Ezt imádni fogja – Shirelle, elment, hogy visszatérjen az íróasztalához.

Wendy belekezdett, hogy a következő napokban feltöltse az új weboldalakat az új fotókkal, akár esténként otthon is dolgozott. Marynek szó szerint el kellett rángatnia a számítógéptől, és esténként ágyba kellett fektetnie.
– Reggelente vagy a legfinomabb – állapította meg Mary, miután többszöri orgazmusra ébredt péntek reggel.
– Én? – kérdezte Wendy nyújtózva. – Imádok arra ébredni, hogy a te nyelved van a puncimban.
– Tényleg? Nem is vettem észre – ironizált Mary nevetve.
– Ma délelőtt le kell mennem a pénteki találkozóra – készülődött Wendy. – Találkozunk az irodában, ha odaérek.

– Nos, látszik, hogy elfoglalt voltál. – kommentálta Fred, miután pénteken Wendy majdnem fél órát töltött azzal, hogy tájékoztassa őket arról, mit csinált.
– Bízom benne, hogy a jövő hét végén életbe léphetnek az új weboldalak – zárta a mondandóját. – Dolgozom az új fotók elhelyezésén. Milyen visszajelzéseket kaptál az új rendszerhez készült oktatóvideókról? – fordult Fredhez.
– Többnyire jót – válaszolta Fred mosolyogva. – Úgy tűnik, a vezetőknek nagyon tetszik. Persze vannak a szokásos hibák és panaszok néhány ember részéről, de összességében úgy gondolom, hogy jól megy.
– Mary és Shirelle is úgy gondolta, hogy a videók könnyen követhetők és érthetők – mondta Wendy. – Mindketten teljesítették a kis próbát a végén.
– Egyetértek – mondta Fred. – Nagyon szép program. Úgy tűnik, minden logikusan következik.
– Mi is pontosan ezt szeretnénk – mondta Wendy. – Úgy gondolom, hogy be kellene vezetnünk egy csoportszintű, 100 dolláros bónuszt mindenki számára, aki az új programmal és az új weboldalakkal kapcsolatos problémákat vagy hibákat észleli, és bejelenti amikor azok megjelennek. Ez arra ösztönzi őket, hogy alaposan átnézzék őket. Inkább házon belül fedezzük fel és javítsuk ki a problémákat, mielőtt a nagyközönség megtalálná azokat.
– Ez egy jó ötlet – helyeselt Fred. – Akarod, hogy küldjek valamit az összes menedzsernek?
– Igen, kérem – válaszolta Wendy. – Beszélni fogok a Berkshire Hathaway HomeServices-szel, és megkérem őket, hogy ütemezzék be a lakosztályok értékesítésének bejelentését az új weboldalak megjelenésével egy időben. Szerintem sokat segít, ha a leendő vásárlók láthatják az új fotókat.
– Úgy tűnik, hogy a dolgok jól haladnak – kapcsolódott be Jonathan. – Megtaláltuk és felvettük új executive séfünket, Gianni Antinorit, aki hétfőn elutazik, hogy meglátogassa és értékelje az összes  éttermet. Valószínűleg ez eltart vagy úgy három hónapig. Kérdés vagy észrevétel van?
– Van-e Sandy Moore-nak, a humánerőforrás-igazgatónak a vállalati központon túl bármilyen feladata? – kérdezte Wendy.
– Konkrétan nincs – válaszolta Fred. – Minden ingatlannak saját személyzeti és HR osztálya van. Esetleg annyi, hogy tájékoztatja őket az általános irányelveinkről, és rájuk bízzuk, hogy saját alkalmazottaikkal foglalkozzanak.
– Akkor miért van szükségünk rá? – kérdezte Wendy. – De komolyan. Itt 38 alkalmazottunk van. Szükségünk van személyzeti igazgatóra 38 főre? Az egyes osztályvezetők nem képesek irányítani a személyzetüket?
– Mit javasolsz, Wendy? – kérdezte Jonathan. – Még nem láttam, hogy ilyen kérdést tettél fel anélkül, hogy a válasz vagy megoldás már meglenne.
– Úgy gondolom, hogy jobban be kell kapcsolódnunk az egyes ingatlanok üzemeltetésébe – válaszolta Wendy. – Azt gondolom, hogy mindent rájuk bízunk, hogy tetszés szerint csinálják. Ez egy bizonyos pontig rendben van, de azt érzem, hogy ez is része volt a jövedelmezőségünk stagnálásának. Úgy gondolom, hogy többet kell velük foglalkoznunk. Azért, hogy az összes alkalmazott tudja: egy vállalatnak dolgozik, nem csak annak az egy egységnek. Mindent egyetlen összefüggő organizmusnak kellene tekinteni, nem pedig 41 különálló szervezetnek, amelyek mindegyike teszi a maga dolgát. Mint az új weboldalak. Mindegyik ugyanúgy fog kinézni, csak más tartalommal. Ugyanezt az érzést szeretném kialakítani. Ha az éttermekkel megtesszük, az alkalmazottakkal miért nem? Van, 10 000 alkalmazottunk. Azt hiszem, jobban járnánk, ha mindenki egy oldalon állna.
– Ennek sok értelme van – mondta Fred. – Van valami konkrét ötleted, hogyan kellene ezt megtenni?
– Még nincs, de kitalálom, miután láttam az alkalmazotti értékeléseket. Azt kértem, hogy a mai nap végére végezzenek. Már motoszkált néhány ötlet a fejemben, csak kicsit ki kell dolgozni őket.
– Bármire szükséged van tőlem, csak kérdezz – ajánlotta fel Fred.
– Akkor azt hiszem, itt végeztünk – zárta a beszélgetést Jonathan. – Élvezzétek a hétvégét.

Jonathan-nal, Freddel és Marge-el a limuzinnal az irodába utazva gyakorlatilag beleütköztek Gianniba és az asszisztensébe, Paulóba.
– Láttál már szebb szemű férfit? – súgta Wendy Shirelle-nek és Marynek, miután bemutatták, Paulo pedig Giannival az irodájába ment.
– Igen, de teljesen meleg – mondta Mary sóvárogva. – Micsoda pazarlás.
– Igazán?! Honnan tudod? – kérdezte Wendy.
– Nem hiszem, hogy szophatjuk a farkát – mondta Mary lemondóan.
Shirelle kinevette Wendy arckifejezését.
– Mondd, hogy nem ez az első dolog, amire te is gondolsz ha egy férfival találkozol.  
– Ez nem igaz – pirult el Wendy. – Ez hülyeség.
– Jézusom, Wendy! – szólt rá Mary. – Velem és Shirelle-el beszélsz, az isten szerelmére.
– Mindig úgy képzelem el őket, hogy az arcuk a combom között van, és nyalnak – pontosította Wendy.
– Azt én is szeretném, de én inkább az a teli szájú lány vagyok – szögezte le Mary.
– Azt hiszem, egyetértek Maryvel – csatlakozott Shirelle. – Hadd szopogassam meg őket, utána nyalakodhatnak.
Wendy elmélyült a munkájában, amikor Gianni megjelent az irodájában, a kanapéra ült.
– Szóval most érkeztem, de már indulok is. És annyira elfoglalt voltam, hogy ezen a héten nem voltunk együtt.
– Engem is eléggé eltemetett a munka – Wendy, csatlakozott hozzá, és megkérte Shirelle-t, hogy hozzon nekik kávét. – Paulo elégedett a lakásával és mindennel?
– Igen, nagyon szereti – válaszolta Gianni. – Sokkal szebb, mint amit Olaszországban kapott.
– Meglátogatsz még, mielőtt elmész? – nézett a szemébe Wendy.
– Nagyon szeretném – válaszolta Gianni mosolyogva. – Még mindig a múlt hétvégéről álmodom.
– Mi van ?
– Paulo el tudja látni magát. Sok bár van a lakása környékén. Biztos vagyok benne, hogy talál valakit, akivel szórakozhat, ha akar.
– Nagyon csendesnek tűnik, de még nem töltöttem vele sok időt – jegyezte meg Wendy.
– Szelíd mint a bárány, amíg be nem lép egy konyhába. Ott oroszlánná válik – Gianni vigyorgott. – Ne tévesszen meg, vagy ne terelje el a figyelmed a kinézete vagy megjelenése, a tehetségében rejlik az ereje. Valóban zseniális tehetség, ha ételről van szó.
– Feltételeztem, hogy különleges ha őt választottad asszisztensnek – bólintott rá Wendy.
– Meglátogathatlak ma este? – kérdezte Gianni.
– Holnap este. Kimerülök a nap végére. Teljesen ott akarok lenni veled.
Gianni visszatért az irodájába, Wendy pedig a munkához a fotókkal. Amikor Shirelle megjelent az ebéddel, örvendetes volt a pihenés, és Mary is csatlakozott hozzájuk.
– Van fogalmad arról milyen segíteni két olyan embernek akik egy másik nyelvet beszélnek amit nem is tudok? – kérdezte Mary, miközben leült a kanapéra Shirelle mellett. – De ha nem is értem őket, nyilvánvaló, hogy egy hullámhosszon dolgoznak együtt. Valójában nagyon klassz.
– Nos, hétfőn visszajössz hozzám a szolgasorsba, amikor útra kelnek.
– Nekem ez így jó – szögezte le Mary.
– Megvan az összes alkalmazotti értékelés – magyarázta Shirelle, és egy mappát tett a dohányzóasztalra. – Néhány észrevételt feljegyeztem a post-it-eken.
– Mint például? – kérdezte Wendy.
– Például van 4 alkalmazott akik alacsonyabb értékelést kaptak az osztályvezetőktől, de a személyzeti aktákban nem találok semmit, ami azt bizonyítaná, hogy beszéltek volna velük a problémákról, vagy bármilyen módon fegyelmezték volna őket – válaszolta Shirelle.
– Ennek nincs értelme – mondta Wendy. – És miért vannak még mindig itt?
– Én is csodálkoztam ezen – mondta Shirelle vállat vonva. – De ez a probléma nem az én fizetési osztályom. Emiatt fájjon a te fejed.
Wendy ebéd után végigolvasta az értékeléseket, különös figyelmet fordítva a Shirelle által mellékelt feljegyzésekre és azokra az értékelésekre, amelyekre vonatkoztak.
– Shirelle – kiáltott fel. Felállt és kinyitotta az irodája ajtaját, hogy láthassa. – Kérem, Sandy Moore jöjjön hozzám. Most.
– Máris hívom – Shirelle felvette a telefonját.
– Látni akart? – kérdezte egy szigorú öltönyös nő, aki egyszerű frizurát viselt, amikor megérkezett Wendy irodájába.
– Sandy Moore? – kérdezte Wendy mosolyogva, és felállt. – Wendy Rose vagyok. Nem hiszem el, hogy még nem találkoztunk.
– Valahogy nem – ismerte el Sandy olyan hangon, amitől Wendy ráébredt, hogy van benne némi neheztelés.
– Kérem, foglaljon helyet – mondta, a kanapéra mutatva, és levette az egyik vele szemben lévő széket. – Kérne egy kávét vagy teát?
– Nem, köszönöm – válaszolta Sandy. – Most jöttem vissza az ebédről. Miben segíthetek?
– Végigjártam az alkalmazotti értékeléseket, és ebből négy zavar – és letette őket az asztalra Sandyvel szemben. – Ezek az emberek három vagy több egymást követő osztályvezetői értékelésen át nem kielégítő értékelést kaptak. De a személyi aktáikban nem találok semmit, ami utalna arra, hogy ennek eredményeként mi történt. Azt is látom, hogy ezeknek az értékeléseknek ellenére minden évben kaptak év végi bónuszt.
– Úgy éreztem, az osztályvezetők túl keményen bántak velük – mondta Sandy, miután gyorsan rápillantott az értékelésekre.
– Beszélt velük erről? – kérdezte Wendy.
– Nem láttam szükségét.
– Oké – mondta lassan Wendy, és összeszedte az értékeléseket. – Meséljen a különböző ingatlanjainkkal, azok személyzetével és HR részlegeivel való kapcsolatairól.
– Igazából nincs is – felelte Sandy vállat vonva. – Ők felelősek az alkalmazottakért azokban az ingatlanokban, ahol találhatók.
– Kommunikálsz velük valamiről? – kérdezte Wendy hitetlenkedve.
– Soha nem éreztem szükségét – válaszolta Sandy. – Biztosan végzik a munkájukat, különben az ingatlanok vezetői változtattak volna.
– Látom – Wendy teljesen ledöbbent. – Köszönöm, hogy időt szánt arra, hogy beszéljen velem – mondta mosolyogva, és felállt, jelezve, hogy vége a találkozónak.
– Bármikor – mondta Sandy, felállt és elment.
Wendy egy percig mély lélegzeteket vett, hogy uralkodjon magán, mielőtt belépett Jonathan irodájába.
– Wendy! Miben segíthetek?
– Kirúghatok valakit? – kérdezte, és leült az íróasztala elé.
– Bárkit, kivéve engem, Fredet vagy Marge-t – válaszolta Jonathan. – Miért? Kit akarsz kirúgni?
– Sandy Moore, az emberi erőforrások igazgatója – válaszolta Wendy.  
– Teljes helypazarlás. – folytatta némi hévvel, majd tovább mesélte neki a történteket. – Mennyit fizetnek neki?
– Úgy évi 50 000 dollárt – mondta Jonathan. – Azt hiszem, 8 éve van itt. Soha senki nem panaszkodott rá.
– Ez csak azért van, mert nem csinál semmit.
– Ha ki akarod rúgni, az rajtad múlik.
– Megkérem Marge-et, hogy dolgozzon ki egy titoktartási, és egy versenytilalmi megállapodást – mondta Wendy. – Még egy év végkielégítést is adok neki a 8 évéért. Szeretném, ha ez lenne az utolsó napja itt.
– Kivel helyettesíted? – kérdezte Jonathan.
– Nyitva hagyhatnám a pozíciót, és nem vennénk észre semmi különbséget. De több kapcsolatot és együttműködést szeretnék az egyes ingatlanok HR osztályaival, – ahogy azt ma reggel elmagyaráztam – ezért szükségünk lesz valakire. Szerintem Shirelle tökéletes lenne erre a munkára. Ő az, aki felhívta minderre a figyelmemet, és egy igazán tehetséges nőt veszítünk el recepciósként.
– Szerintem ez remek ötlet – Jonathan rámosolygott. – Akkor ki lesz a recepciós?
– Nos, ha Shirelle lesz az emberi erőforrások igazgatója, akkor azt mondanám, hogy ez az ő hatáskörébe tartozik. Hagyom, hogy ő találja ki. Minél hamarabb betölti a pozíciót, annál hamarabb továbbléphet, és teljes idejét az új feladatainak szentelheti.
– Ez érdekes lesz – vélte Jonathan.
Wendy visszatért az irodájába, felhívta Marge Hinsont, elmagyarázta, mire van szüksége, és azt mondta, hogy még a nap vége előtt szeretné. Ezután felhívta Philt, és utasította, hogy állítson ki egy csekket, amely egy éves fizetést jelent Sandy Moore nevére, és megkérte, hogy vigye el Jonathan-nek aláírásra, és hogy még a nap vége előtt szeretné. Ezután megkérte Shirelle-t, hogy kérje meg Sandy-t,   menjen be az irodájába, mielőtt vége a napnak.
Egy órán belül Marge titkára elhozta az NDA-t és a versenytilalmi megállapodásokat. Röviddel később Jonathan belépett az irodájába, és ledobta az aláírt csekket az asztalára.
– Ezt nem fogom élvezni – mondta neki.
– Aggódnék, ha úgy lenne – mondta Jonathan. – Még soha senkit nem rúgtál ki?
– Nem – Wendy a fejét csóválta.
– Nem aludtam jól, miután először megtettem – vallotta be Jonathan. – Ez soha nem könnyű, de nagy a felelősséged, és nem minden könnyű. Néha egyszerűen meg kell tenni, és együtt kell élni vele. Nincs ez másként egy katonánál sem, akinek a harccal kell szembenéznie. A legtöbben inkább nem lennének ebben a pozícióban, de felelősséggel tartoznak, és életben akarnak maradni. Oka van a poszt-traumás stressz ilyen magas arányának a harcokban szolgáló veteránoknál.
– Kösz – mondta Wendy. – A törvény megszegésén kívül mindent megteszek, hogy sikerrel járjunk.
– Látni akartatok? – kérdezte Sandy, amikor csak néhány perccel öt óra előtt megjelent.
– Igen, kérem, jöjjön be – mondta Wendy, és jelezte, hogy le kell ülnie a kanapéra.
– Sandy, elengedem – mondta Wendy.
– Hogy érti azt, hogy elenged? – Sandy arca elszíneződött.
– Ez nem világos? – kérdezte Wendy. – Elküldöm, Sandy.
– Azt hiszem, szeretnék beszélni Mr. Hooks-szal. Nyolc éve vagyok itt, és soha nem volt panasz a munkámra.
– Nyugodtan megteheti, de előbb hallgassa meg, amit mondok – válaszolta Wendy. – Úgy tűnik, nem csinál mást, csak ül egy íróasztal mögött. Nem lép kapcsolatba a problémás alkalmazottakkal. Elutasítóan viszonyul az osztályvezetők értékeléséhez. Úgy tesz, mintha az összes egységünkhöz és mind a 10 000 alkalmazottunkhoz semmi köze nem lenne. Röviden: nem más, mint a hely pazarlása.
– Hogy merészel így beszélni velem! – Sandy remegett a felháborodástól.
– Sajnálom, ha a felettesétől a munkateljesítményéről szóló őszinte értékelés zavarja – Wendy, dühösen nézett rá. – Van itt két nyomtatványom, az egyik, a titoktartási, a másik, a versenytilalmi megállapodás. Ha mindkettőt aláírja, az itt eltöltött 8 évére tekintettel egy év fizetésének megfelelő végkielégítést adok. Az NDA kijelenti, hogy soha semmit nem árul el a működésünkről, pont. A versenytilalmi nyilatkozat kimondja: Ön vállalja, hogy 5 évig nem keres munkát a szállodaiparban. Ha aláírja nem törekszünk a versenytilalom érvényre juttatására, hacsak nem halljuk azt, hogy Ön megsértette a titoktartást. Ha ezt megteszi, minden rendelkezésünkre álló jogorvoslatot felhasználunk, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a versenytilalmat érvényesítik.
– Még mindig szeretnék beszélni Mr. Hooks-szal – erősködött, és gyorsan aláírta mindkét dokumentumot.
– Nyugodtan, de vegye észre, hogy ez az ő aláírása itt a végkielégítésen – és átnyújtotta neki.
– Hát én ezt nem hagyom! – mondta Sandy, felkapta a csekket, felállt és elment.
– Hé, jól vagy? – kérdezte Shirelle, és bedugta a fejét az irodába. – Úgy nézett ki, mint egy bomba, amely helyet keres, ahol felrobbanhat.
– Azt hiszem, innom kell – mondta Wendy sóhajtva. – Van a közelben bár?
– Persze, több is. Hé, Wendy egy bárba akar menni – szólt oda Marynek, amikor megjelent.
– Óriási! – lelkesedett Mary, majd meglátta Wendy arcát. – Minden rendben?
– Elmondom a bárban – állt fel Wendy.

Elmentek a sarkon egy nívósabb bárba, ahol mindenki üzletileg öltözött, mindenki kieresztette egy kicsit a gőzt egy újabb munkahét végén. Wendy rendelt egy üveg , és megitta a pohár felét, mielőtt hátradőlt és felsóhajtott.
– Most rúgtam ki Sandy Moore-t, az emberi erőforrások osztályvezetőjét – mondta sóhajtva, majd elmondta nekik, mi történt.
– Drágám, jegyezd meg: soha, de soha nem rúgsz ki senkit anélkül, hogy valaki más is jelen lenne – korholta Shirelle a fejét csóválva. – A saját biztonságod érdekében, és arra az esetre is, ha később megpróbálnának mondani valamit, ami nem igaz, amikor megnyugszanak és elkezdenek gondolkodni.
– Nos, még soha nem rúgtam ki senkit, és remélem, soha többé nem is kell megtennem.
– Akkor most mit fogsz csinálni? – kérdezte Mary.
– Szerzek egy új osztályvezetőt. Sőt, már találtam is egyet.
– Igazán! Kit? – kerekedett el Mary szeme.
– Kit? Hát Shirelle-t – Wendy jót mulatott Shirelle megdöbbent arcán. – Persze, csak ha elvállalja a munkát.
– A fenébe is, persze, hogy elvállalom – mondta Shirelle. – Istenem! Igazán!?
– Elveszítünk egy recepcióst – mondta Wendy. – És több mint képzett vagy a munkára. Emeléssel is jár.
– Mennyivel? – kérdezte Shirelle tágra nyílt szemekkel.
– Az új fizetésed évi 50 000 dollár lesz – Wendy is meghatódott, amikor látta, hogy könnyek gyűlnek a szeme sarkában, amit gyorsan ki is törölt a tenyerével.
– Hú, ez nagyszerű, Shirelle – mondta Mary. – Gratulálok!
– Ki kell mennem a mosdóba – Shirelle hangja elcsuklott. Kettesben maradtak.
– Mary, bízol bennem? – kérdezte Wendy.
– Tudod, hogy igen.
– Ne légy csalódott, hogy Shirelle-nek adtam ezt a munkát – mondta Wendy. – Nem neked való. Más terveim vannak veled, csak türelmesnek kell lenned.
– Amúgy fogalmam sem lenne, hogyan kellene csinálni. Emellett szeretek a PA-d lenni. Shirelle olyan számomra, mint a testvérem. Örülök neki. Nem is tudhatod, mennyit jelent ez neki.
– Hát, azt biztosan tudod, hogyan kell tönkretenni egy tökéletesen jó – mondta Shirelle, amikor visszatért. – Soha nem gondoltam, hogy ez jön.
– Rengeteg működési változtatást fogunk végrehajtani – nézett rá Wendy. – Ki fogod tépni a hajad, de tényleg úgy gondolom, hogy ez a tökéletes munka számodra. Körülbelül 10 000 alkalmazottért leszel felelős.
– Méltó leszek rá – fogadkozott Shirelle.
– Nincs kétségem – nyugtatta meg Wendy.
– De mi a helyzet a recepciós pozícióval? – Shirelle-t eltalálta a felismerés.
– Ez az első munkád – mutatott rá Wendy. – Találnod kell egyet.
– Lehet, hogy ismerek is valakit. Körülbelül egy évvel azelőtt vettem fel, hogy elhagytam a Chick-fil-A-t. Most 19 vagy 20 éves, azt hiszem. Monique Larue. Amúgy kedves lány volt, akivel a menedzser nagyon rosszul bánt, mindig a legrosszabb feladatokat bízta rá. Ez feldühített, mert ő volt a legjobb ember közöttünk, amikor a dolgok nagyon lefoglaltak. Soha nem volt zavarban, nem esett pánikba, soha nem veszítette el a hidegvérét, csak foglalkozott vele. Azt hiszem, a menedzser ugyanazokat hallotta róla, mint én, bár soha nem láttam semmit, ami alátámasztotta volna a pletykákat.
– Milyen pletykák? – kérdezte Mary.
– Amikor nem volt semmi elfoglaltság, azt hallottam, hogy szeretett hátul játszani a fiúkkal, szívni a farkukat, hagyta, hogy dugják. Semmi olyat, amit ne csináltam volna és is, mielőtt menedzser-asszisztenssé léptem volna elő. Soha nem láttam, hogy megtörténik. Soha nem kaptam rajta, hogy kibújik a kötelességei alól, de ez volt a szóbeszéd. Azt hiszem, a menedzser akart valamit kihozni ebből az akcióból, de biztos vagyok benne, hogy soha nem is gondolt rá. Egy disznó volt, több mint 20 évvel idősebb nála.
– Gondolod, hogy hozzánk jönne dolgozni? – kérdezte Wendy.
– Biztosan tudom – válaszolta Shirelle. – Azt hallottam, hogy aznap mondott fel, amikor én. Nem hiszem, hogy neki volt szerencséje más munkát találni.
– Nos, ez most a te felelősséged – figyelmeztette Wendy. – Minél hamarabb találsz valakit és kiképezed, annál hamarabb nem kell emiatt aggódnod, és 100%-ban az új munkára koncentrálhatsz.
– Anyukám nagyon fog örülni, ha elmondom neki – Shirelle ismét elsírta magát.
– Talán egyszer megengedi, hogy prédikáció nélkül megdugjanak az ikrek – javasolta Mary.
– Ez soha nem fog megtörténni – nevetett fel a könnyeiből Shirelle. – de gondoskodni fogok róla, hogy ma este rongyosra keféljenek. Ez lesz az ajándékom magamnak.
Találtak egy taxit. Wendyt és Maryt letette a Destinations-nél, majd hazavitte Shirelle-t is.
– Igazán utálnom kellene amiért olyan tökéletes vagy, tudod? – vetette fel Mary, miközben felmentek a lifttel a lakásba.
– Nincs bennem semmi tökéletes – Wendy a fejét csóválta.
– Uh, huh – mondta Mary, miközben az ajtók kinyíltak az előcsarnokban. – Egész életemben ismertem Shirelle-t, és még soha nem láttam sírni. Én is majdnem sírtam.
– Remélem, tudja, hogy azért akarom őt a munkára, mert ő erre a legjobb ember, nem pedig azért, mert a barátom és kurválkodó haverom – tűnődött Wendy.
– Ezért sírt – mondta Mary halkan. – Tudja.
Wendy több mint elégedett volt amikor a medence szélén ülve hagyta, hogy Mary tehetséges nyelvétől elszálljon a nap stressze és feszültsége. Vacsorára szobaszervizt rendeltek, majd bebújtak az ágyba, és addig kényeztették egymás telhetetlen pináját, amíg ki nem merültek a sorozatos orgazmusoktól, aztán elaludtak egymás karjában.

Mary tiltakozása ellenére Wendy úgy döntött, hogy másnap dolgozik, meztelenül ült az íróasztalánál, egy pohár bor az asztalon. A weboldal fotóin dolgozott amikor Mary bejött, és ragaszkodott hozzá, hogy kinyalja. Hátradőlt a székében, az egyik lába az íróasztalon, a másik az ablakpárkányon, miközben Mary nyelve lecsapott a puncijára.
– A munka sokkal szebb lenne, ha megengednéd, hogy ezt csináljam helyette, tudod – mondta Mary, miután visszaült a sarkára.
– Gondolj csak bele, mit mondanának az emberek.
– Azt mondanák, Mary igazán szerencsés volt.
– Wendy Rose – vette fel a telefonját, nem ismerte fel a kijelzőn megjelenő számot.
– Szeretnél elmenni vacsorázni? – hallotta Gianni hangját.
– Nem, inkább lefekszem és dugok – válaszolta Wendy. – Ha éhes leszek megszophatom a farkadat, te pedig simogathatod a nyelveddel a pinámat.
– Mama mia! – lihegte Gianni. – A punci a kedvenc ételem. 10 perc múlva találkozunk.
Wendy a liftnél várt amikor az ajtók kinyíltak. Gianni szemei tágra nyíltak és fülig érő szájjal nézte a lány meztelen testét.
– Ó, ez hiányozni fog – mondta, miközben belépett az előcsarnokba és a karjába ölelte, egyik kezével a fenekébe markolt, miközben csókolóztak. – Hoztam neked valamit – mondta, amikor elszakadtak a csóktól egy üveg feltartva. – Ez a Villa Antinori, a családi nevem. Ez a legjobb fehérbor, amit készítenek. Dolgoztam azokon a szőlőültetvényeken, ahol a szőlőt termesztik, amiből ez a bor készül.
– Akkor nyissuk ki – mondta Wendy, kézen fogva a konyhába vezetve.
– Hát szia! – Mary megörült amikor meglátta Giannit. – Hogy lehet, hogy egyikőtök felöltözve, a másik meztelen?
– Ezt hamarosan kijavítom – mondta Wendy, miközben Gianni kinyitotta az üveget, majd töltött három poharat. – Holnap találkozunk – megfogta Gianni szabad kezét, és a hálószobájába vezette, rámosolyogva a tátott szájú Maryre, amikor megfordult és becsukta a hálószoba ajtaját.
– Magamnak akarlak ma este – feléje fordult. Letérdelt, hogy levegye a nadrágját, és kinyitotta a száját a farkának, miközben lehúzta.

– Kávé? – kérdezte Mary másnap késő reggel, amikor bejöttek a konyhába, Gianni volt az egyetlen, aki felöltözött.
– Tökéletes – Wendy megcsókolta Maryt. – Sajnálom.
– Rendben van – mondta Mary mosolyogva. – Megérdemled.
– Utálok elmenni, de fel kell készülnöm az útra – mondta Gianni. – Biztos lesz mire várnom, amikor visszatérek.
– Hé, és mi van velem? – méltatlankodott Mary.
– Kettőtökre gondoltam – válaszolta Gianni vigyorogva.
– Hát akkor oké – Mary megölelte, majd úgy igazán megcsókolta. – Csak hogy el ne felejts – és elengedte. – Jól érzed magad? – kérdezte, miután Gianni elment.
– Igen – válaszolta Wendy. – Nagyon jó volt. Pont erre volt szükségem.
– Örülök neked – mondta Mary.
– Mentettem neked valamit – vigyorodott el Wendy.
– Hogy érted? – kérdezte Mary.
– Amikor utoljára basztunk, belém élvezhetett – Wendy mosolya fültől fülig ért.
– És mi csak pofázunk itt! Tudtam, hogy nem vagy teljesen önző – és követte Wendy meztelen seggét a hálószobájába.

– Engedd meg, hogy gratuláljak – mondta Jonathan másnap reggel a találkozójukon, amikor Shirelle bevitte a kávét.
– Köszönöm – válaszolta Shirelle szokatlanul határozottan. – Sokkal többre értékelem ezt a lehetőséget, mint gondolnád.
– Ha Wendy nem gondolná, hogy ez indokolt nem lennénk ebben a helyzetben, igaz? – kérdezte Jonathan. – Biztos vagyok benne, hogy pontosan az lesz, amire szükségünk van.
– Köszönöm – mondta Shirelle, majd elment.
– Szerintem még mindig sokkos állapotban van – mondta Mary nevetve.
– Van valami számomra, Wendy? – kérdezte Jonathan.
– Nem, és talán péntekig nem is lesz semmi – válaszolta Wendy. – Azt várom, hogy a nap végére elkészüljön az új weboldal, bár először Phil-lel kell átnéznem. Pénteken élőben akarok indulni, minden akadály nélkül. A Berkshire Hathaway HomeServices rendelkezésére bocsátom a fényképek másolatait, és arra számítok, hogy a lakosztályokra vonatkozó értékesítési promóciójuk is pénteken indul, az új weboldal életbe lépésével egy időben.
Ennek a szónoklatnak most az a vége, hogy ez egy tökéletes alkalom néhány nap szabadságra. Vidd el Verát az egyik üdülőhelyre. Mennyi idő telt el azóta, hogy ténylegesen szabadságon voltál vagy nyaraltál?
– Olyan régen, hogy nem is emlékszem az utolsó alkalomra – ismerte el Jonathan.
– Véletlenül úgy tudom, hogy hétvégéig nincs semmi a naptáradban.
– Látom. Ezt te főzted ki vele, igaz?
– Nem főzök. De biztosan tudom, hogy már összepakolt néhány táskát.
– Felhívsz, ha bármi közbejön? – kérdezte Jonathan.
– Abszolút! – ígérte Wendy.
– Megannyi változás – dünnyögte Jonathan félig az orra alatt. – Akkor itt minden a tiéd. Találkozunk a pénteki reggeli találkozón. Shirelle! – kiáltott fel. – hívd nekem a limuzint, kérlek.
Wendy szíve hevesen dobogott, amikor visszament az irodájába, és látta, hogy Jonathan távozik. Nem igazán jelentett semmit. Éppen csak néhány nap szabadságot vett ki. De fontosnak tűnt, hogy névleg rá hagyták az erődöt. Valójában érezte a vállán a felelősség óriási mértékét, és megdöbbent tőle, de a legkevésbé sem ijedt meg.
Visszamerülve a weboldal fotóiba, dolgozott, elhatározta, hogy befejezi, tudván, hogy ez az egyetlen szűk keresztmetszet, amely mindent feltart. Miután ez megtörtént, már csak a csónak kormányzása maradt, mialatt a változás folyója fut majd alattuk.
– Éhes valaki? – kérdezte Shirelle, és belépett három zacskó ebéddel és egy másik zacskó három nagy jeges teával. – Ma ráksaláta – jelentette be, és leült a kanapéra, miközben Wendy és Mary csatlakozott hozzá.
– Éhes vagyok – mondta Wendy, szinte levegőt sem véve a szájába lapátolt néhány falatot a salátából, majd egy pillanatra levegőt vett, miközben rágta és nyelte.
– Tegnap este beszéltem Monique-kal – mondta Shirelle. – Nem dolgozik, és hajlandó bejönni egy interjúra holnap 2: 00-ra, megnézi, miről is szól a munka. Az egyetlen munkája eddig a gyorséttermekben volt.
– Ez azt jelenti, hogy rendelkezik emberismerettel – mutatott rá Wendy. – Pontosan ez kell a recepción.
– Ó, emberismerete aztán van. De szerettem vele dolgozni. Elég kemény háttérből származik, mégis nagyon édes maradt, ha néha kicsit vad is. Mindig késztetést éreztem, hogy megvédjem.
– Mielőtt elfelejtem, rendelj magadnak néhány névjegykártyát – kérte Wendy. – A beosztásod „Emberi Erőforrások Igazgatója” valamint telefonszám és vállalati e-mail cím.
– Ki gondolta volna, hogy te és én itt fogunk tartani? – nézett rá Mary.
– Vagy én – tette hozzá Wendy. – Másodéves voltam a főiskolán, amikor a szüleim meghaltak, és nem hagytak mást, csak egy kis életbiztosítást. Még csak 20 éves voltam. Amikor az interjút készítettem Jonathan-nal, a biztosítási pénzemből nagyjából az utolsó ezer dolláromnál tartottam. Az mentett meg, hogy az osztályzataim olyan jók voltak, és minden iskolai tanulmányomhoz teljes mértékben ösztöndíjat kaptam.
– Egyikünk sem tartana ott, ahol vagyunk, ha nem Jonathan lenne a legjobb főnök a bolygón – jelentette ki Mary.
– Ámen! – tette hozzá Wendy és Shirelle.

Wendy elégedetten dőlt hátra, és végre elkészült az utolsó weboldallal, az összes fotóval. Felállt, nyújtózkodott, és elmondta Marynek, hogy elmegy beszélni Phil-lel.
– Phil, azt hiszem, készen állunk az élő adásra – mondta neki, és lerogyott a számítógépe melletti székre. – Kezdd el tesztelni az új oldalakat, nézd meg, mit gondolsz róla. Maryt és Shirelle-t is szörföltetni fogom rajta. Meg akarok győződni arról, hogy semmi nyilvánvaló hiba nincs benne, mielőtt pénteken áttérünk.
– Nem hiszem el, hogy már mindent megcsináltál – mondta Phil. – Aludtál valamit?
– Nem sokat – ismerte be Wendy. – Túlságosan izgatott vagyok, hogy aludjak, ezért csak dolgoztam rajta. Ha élőben megy, alszom egy hétig.
– Tommal együtt teszteltem az új foglalási rendszert – mondta Phil. – Eddig egyikünk sem talált hibát. Elég lenyűgöző; golyóállónak tűnik.
– Hála az apró szívességekért amit kaptam tőle – mondta Wendy mosolyogva. – Legközelebb vele beszélek.
– Van valami, amiről szeretnélek megkérdezni – mondta Phil.
– Folytasd.
– Mivel mindent központosítani fogunk, nagyon hasznos lenne, ha néhány emberrel többen felügyelnék az új rendszereket. Egyedül nem bírom. Garantálom, hogy valami kimarad.
– Mit akarsz csinálni? – kérdezte Wendy.
– Az oldaladminisztrátorok közül néhány nagyon jó – mondta Phil. – Éppen ezért szeretném őket aktívan tartani, hogy folyamatosan, valós időben figyelhessem, mi történik. Legalábbis az első hat hónapban, amíg meg nem győződünk arról, hogy nincsenek hibák.
– Szeretnéd idehozni őket?
– Nem kell – Phil a fejét rázta. – Ez a szépsége. Megtehetik távolról is. Sokkal kényelmesebb lenne.
– Akkor csináld – mondta Wendy. – Nem fair veled szemben, hogy minden a te válladon legyen. A legfontosabb, hogy minden úgy működjön, ahogy kell. Tedd meg a szükséges intézkedéseket, és tájékoztass.
– Nagyszerű – mondta Phil megkönnyebbülten felsóhajtott. – Kicsit stresszes lettem.
– Akarsz róla beszélni? – Wendy felnevetett és felállt, hogy induljon.

– Nos, ez egy csemege – mondta Tom, amikor Wendy széles mosollyal az arcán belépett az irodájába. – Minek köszönhetem az örömöt?
– Mit gondolsz arról, hogy a régi programmal párhuzamosan pénteken kezdjük el a FreshBooks programot? – kérdezte Wendy. – Biztos vagyok benne, hogy az új weboldalak élni fognak, és szeretném a FreshBooks programot valós időben is tesztelni.
– Nem értem, miért ne tudnánk – mondta Tom. – Nincs ok arra, hogy ne kezdjék el használni.
– Előbb-utóbb meg kell tennünk, hogy kijavítsuk az esetleges hibákat a rendszerben – mondta Wendy. – Ha úgy gondolod, hogy kezdhetünk pénteken, akkor meg akarom tenni.
– Akkor megcsináljuk – bólintott rá Tom.

– El sem hiszem, mennyire feszült vagy – mondta Mary azon az estén, amikor kihúzta a nyelvét Wendy puncijából a medence szélén. – Majdnem 10 másodpercbe telt, hogy elélvezz – megnyalta az ajkát. – Ideges vagy az összes új rendszer életbe lépése miatt?
– Folyamatosan pánikrohamokra ébredek az éjszaka közepén – ismerte be Wendy. – Ha nem megy...
– Szerinted működni fog? – kérdezte Mary.
– Kellene, de sose lehet tudni, amíg próbára nem tesszük.
– Nos, én hiszek benned, és nyilván Jonathan is – mondta Mary. – Mi a legrosszabb, ami történhet? – Hogy minden összeomlik.
– És mi van, ha ez megtörténik? – folytatta Mary. – Mit jelentene?
– Meg kellene oldanunk a problémát. Gyorsan. Ez késleltetné az összes változtatás bevezetését.
– Ez nem hangzik olyan nagyon rosszul – mondta Mary. – Legalább nem azt mondtad, hogy el kell vetnünk az egész ötletet, és a nulláról kell kezdenünk.
– Tudom, de akkor is – sóhajtott Wendy. – Szeress még... – Mary a puncijához hajtotta az arcát.

– Van valami terved azzal kapcsolatban, mit szeretnél, ha elkezdem az új munkámat? – kérdezte Shirelle másnap reggel kávézás közben.
– Természetesen.
– Akkor miért nem engeded, hogy elkezdjem? – kérdezte Shirelle. – Megőrülök. Tudod, hogy nincs sok dolgom a recepción.
– Oké – értett egyet Wendy. – Az kellene, hogy minden egységünk csinálja meg ugyanazt, mint mi. Átfogó értékeléseket mindenki hobbijairól és vágyairól. Ha olyan problémákat vagy változtatásokat azonosítunk, amelyeket csak a mi kis embercsoportunkkal kell végrehajtani, akkor azt gondolom, hogy ugyanez a helyzet azoknál az ingatlanoknál is, ahol jóval többen vannak.
– Be kellett volna fognom a számat – mondta Shirelle, mire Wendy és Mary felnevetett.
– Vedd fel a kapcsolatot minden HR vezetővel, és győződj meg arról, hogy értik, mit és miért csinálunk – mondta Wendy. – Mondd el, hogy két héten belül szeretnéd befejezni, és kérd meg, hogy továbbítsák neked az értékeléseket, amikor elkészültek.
– Két hét? – kérdezte Shirelle.
– Az egész rendszert fel kell rázni – mondta Wendy. – Hadd ébredjen rá mindenki, hogy ez már nem a megszokott langyos víz. Komolyabban vesszük a dolgokat, és ezt tőlük is elvárjuk. Mindenki túl kényelmes. Az eredményünk majdnem öt éve gyakorlatilag stagnál. Eltökélt szándékom, hogy ezen változtassak. Ha fenyegetned kell őket, akkor tedd meg. Bárki, akit nem érdekel, hogy feljavítsa hozzáállását ahhoz amit csinálunk, holt teher, és ki kell gyomlálnunk.
– Monique ma 2: 00-kor jön – emlékeztette Shirelle.
– Ha úgy gondolod, hogy megfelelő a munkára, hozd el hozzám. De szeretném, ha folytatnád az új weboldal tesztelését is. Jelenleg ez a fő prioritásunk. Megvárhatod amíg pénteken élesben elindulunk és elkezdheted akkor a többit.
– Kopp kopp – állt meg Fred Wendy irodájának bejáratánál.
– Fred! Gyere be – élénkült meg Wendy.
– Arra gondoltam, hogy kellhet egy váll, amin kisírhatod magad – Fred helyet foglalt a kanapén. Wendy leült az egyik székre.
– Kávé? – kérdezte Wendy.
– Biztos – válaszolta Fred.
– Shirelle! – kiáltott fel Wendy. – Két kávét kérek.
– Azonnal – szólt vissza Shirelle.
– Hogy bírod? – érdeklődött Fred.
– Próbálok nem megijedni – válaszolta Wendy.
– Ha Jonathan elment, úgy gondolom, hogy még nagyobb nyomást érzel – mondta Fred.
– Akár hiszed, akár nem, ezen még nem is gondolkodtam – mondta Wendy. – Az új rendszerek és az új webhelyek aggasztanak.
– Mindent megtettél, hogy készen álljon? – kérdezte Fred amikor Shirelle megérkezett a kávéjukkal?
– Köszönöm – mondta Fred.
– Köszönöm, Shirelle – tette hozzá Wendy. – Igen, mindent, ami eszembe jut. Én is dolgoztam minden este otthon.
– Akkor lazíts – tanácsolta Fred. – Ne találj ki olyan problémákat, amelyek nincsenek. Ha valami közbejön az élő adásban, kijavítod, igaz?
– Természetesen – válaszolta Wendy.
– Mindenki téged néz, hogy vezesd őket – mondta Fred. – Ha azt látják, hogy stresszes vagy, akkor ők is azok lesznek, és a teljesítményük csorbul. Ha önbizalmat mutatsz, az önbizalmat ad nekik, és jobb munkát fognak végezni. Ez a vezetés egyik legnehezebb része, önbizalmat sugározni, még akkor is, ha te nem feltétlenül érzed ezt. Tudjuk – Jonathan és jómagam-, hogy nagyszerű munkát végzel. Mindkettőnket megleptél és elragadtattál. Bízz magadban egy kicsit; mi biztosan bízunk benned.
– Köszönöm, Fred – sóhajtott Wendy. – Fogalmad sincs mennyit segít ha ezt mondod. Csak mindenki, még te is, arról beszélt, hogy túl fiatal vagyok a munkámhoz. Eddig könnyű volt. Nos, mindjárt meglátjuk, megvan-e bennem, ami kell.
– Úgy érzed, túl fiatal vagy a munkához? – kérdezte Fred.
– Nem – válaszolta határozottan Wendy. – A kornak semmi köze ehhez. De mivel fiatal vagyok és nincs igazán tapasztalatom, még sok mindent kell bizonyítanom.
– Azt hiszem, az életkorodról szóló összes szóbeszédet elhallgattatod amikor minden eldől – biztatta Fred. – Nincsenek kétségeim. Egyike vagy azoknak a kivételes tehetségeknek, akik időről időre felbukkannak. Csak jobban kell bíznod magadban.
– Köszönöm, Fred – mondta Wendy. – Nagyra értékelem.
– Talán egy jó hír segít. Több menedzsertől hallottam, mennyire elégedettek a FreshBooks rendszerrel. Arról számolnak be, hogy a dolgozóiknak is tetszik. Mindannyian úgy érzik, hogy könnyebb vele dolgozni.
– Igazán!? – Wendy arca felragyogott. – Ez... nagyszerű!
– Minden rendben lesz, téged is beleértve – Fred felállt.
– Kösz – mondta Wendy. – Ha úgy gondolod, hogy mentális kiigazításra vagy újraindításra van szükségem, kérem, tudasd velem.
– Számíthatsz rá – ígérte meg Fred és elment.
– Szeretem az új weboldalakat – mondta Mary, miközben ebédeltek. – Jól néznek ki, és könnyen olvashatóak. A fotók nagyszerűek.
– Egyetértek – mondta Shirelle. – Mivel nem ismerem a részleteket, nehéz eldönteni, hogy a szöveg pontos-e, de az oldalak működését és megjelenését tekintve nagyon tetszik.
– A társkereső oldalt is megnézted? – kérdezte Wendy.
– Csak annyit, amennyit a vendég bejelentkezés megenged – mondta Mary.
– Nincs tagságod? – Wendy meglepődött.
– Miért lenne? – nézett rá Mary. – Nem fogok havi 69 dollárt költeni arra, hogy pasikat keressek, akikkel dughatok.
– Még a társkereső oldalt sem láttam soha – mondta Shirelle.
– Mary, állíts be életre szóló fiókokat magadnak és Shirelle-nek. Szeretnék visszajelzést kérni róla; hogyan néz ki, hogyan működik, mi hiányzik, mi lehet jobb, ilyesmi. Ez az egész társaság a társkereső oldallal indult. Úgy gondolom, hogy ez felelősséget jelent számunkra, hogy a maga nemében a legjobb webhely legyen, amely a luxusról szól.

Wendy az új weboldalon böngészgetett, amikor Shirelle belépett az irodájába egy lánnyal, akinek nagy, tágra nyílt mogyoróbarna szeme volt, kicsi, kúpos mellei a fekete póló alatt. Fekete miniszoknya tette teljessé felszerelést.
– Ő Wendy Rose – mutatta be Shirelle. – Az operatív igazgatónk. Az egyetlen személy, akinek felel, az a főnök.
– Valójában minden alkalmazottnak felelek – Wendy a lányra mosolygott és észrevette, hogy még Mary 160 centijénél is alacsonyabb. – Kérem, üljön le, és hadd tanuljak valamit magáról. Shirelle elmondta, hogy érdekli a recepciósunk állása.
– Igen – bólintott Monique. – Jelenleg nincs munkám, de még soha nem voltam recepciós.
– Tudja, hogyan kell felvenni a telefont és üdvözölni az embereket?
– Persze, ez könnyű – Monique felnevetett, és ez az egész arcát megváltoztatva. Nyugalomban komoly volt, magas arccsonttal és kis állal. Amikor nevetett, felragyogott az arca.
– Akkor nem lesz gondja a recepción, hiszen ezek az elsődleges feladatok – mondta Wendy.
– Ez és a kávéfőzés – mutatott rá Shirelle.
– Eleget csináltam belőle.
– Van hobbija, érdeklődési köre? – kérdezte Wendy.
– Nem ismerem a hobbit, de szeretek rajzolni – válaszolta Monique.
– Igazán! Milyen dolgokat? – kérdezte Wendy.
– Nagyjából bármit – válaszolta Monique. – Emberek, városképek, természet.
– Rajzolna most nekem valamit? – kérdezte Wendy.
– Azt hiszem – válaszolta Monique. – Mit?
– Amit akar – válaszolta Wendy. – Mary, egy ceruzát és egy papírt, kérlek. Csak kíváncsi vagyok – magyarázta, miközben Monique egy pillanatig ült a papírlappal az ölében. – ennek semmi köze ahhoz, hogy megkapja-e az állást vagy sem. Már eldöntöttem, hogy felvesszük a munkára, ha szeretné.  
– Wow igazán?! – mondta Monique, még nagyobb szemekkel. – Kösz!
Ezután gyorsan vázlatolni kezdett, és néhány másodpercenként felnézett. Alig néhány perc múlva megállt, és letette az asztalra a lapot. Nagyon jól ábrázolta Wendyt, tökéletesen megörökítette az arcvonásait.
– Még a melleidet is rendbe hozta – nevetett fel Mary.
Wendy egy pillanatra megbánta, hogy az egyik legátlátszóbb blúzát választotta azon a reggelen, de Marynek igaza volt, hiszen Monique néhány vonalkával tökéletesen megragadta a melle formáját és duzzadását, valamint a mellbimbói formáját.
– Le vagyok nyűgözve – csodálta meg Wendy. – Megtarthatom?
– Persze, ha akarja – Monique egyértelműen elégedett volt.
– Hol tanult rajzolni? – kérdezte Wendy.
– Magamat tanítottam. Néztem, ahogy rajzolnak és festenek a múzeumban, és megnézem, hogyan csinálják a dolgokat.
– Szereti a múzeumokat? – kérdezte Wendy.
– Jó helyek, az időjárástól biztonságban. Kezdtem megkedvelni néhány festményt. Aztán elkezdtem rajzolni, mert unatkoztam. Most már soha nem unatkozom.
– Van kérdése valamivel kapcsolatban? – kérdezte Wendy.
– Nagyon szépen vannak felöltözve – mondta Monique. – Nincs semmi szép ruhám. Ez körülbelül minden – mondta, és lenézett magára. – Mindig kaptam egyenruhát munkára, mint például a Chick-fil-A-ban.
– Amikor elkezdtem itt dolgozni, ami alig pár hónapja volt, szinte nem is volt ruhám – emlékezett vissza Wendy. – A főnökünknek van olyan igénye, hogy azt akarja, szépen nézzünk ki.
– Úgy érted, szereti, ha dögösnek tűnünk – pontosította Shirelle.
– Lech? – kérdezte Monique. – A Chick-fil-A főnöke, léha alak volt. Ha Shirelle nincs ott, abbahagytam volna. Abba is hagytam, amikor elment.
– Nem, ő biztosan nem egy 'léha alak' – biztosította Wendy. – Amúgy a felesége elvitt vásárolni, amikor elkezdtem itt dolgozni, és olyan ruhákat vett nekem, amelyek alkalmasak voltak a munkára, mint amilyen most rajtam is van. A személyes ruháim a farmerek és a pólók voltak. Életemben nem hordtam miniszoknyát, mielőtt itt dolgoztam.
– Igazán gyönyörű – Monique félénken mosolygott. – Mindannyian azok.
– Akkor pont beilleszkedik majd, mert szerintem nagyon szép – mondta Wendy. – Ki kellene mennie Maryvel ruhavásárlásra. Azt akarjuk, hogy jól érezze itt magát és ne aggódjon amiatt, hogy úgy néz ki, mint aki nem illik ide, oké?
– Persze – válaszolta Monique. – Kösz. Levonhatják a fizetésemből.
– Vera megvette nekem az enyémet, azt hiszem, meg tudjuk venni a magáét is – nyugtatta meg Wendy.
– És mi van velem? – kérdezte Mary. – Nekem is jól jönne néhány új ruha.
– Akkor szerezd be őket. A főnökünk azt szereti ha miniszoknyát viselünk, és fehérnemű nélkül. Ez kényelmetlen lenne?
– Nincs melltartóm. – Monique lenézett magára. – Nem igazán nagyok ahhoz, hogy szükség legyen rá. Szeretem a miniszoknyát. A srácok a lábaimat nézik. A „bugyi nélkül” furcsán hangzik, de senki sem fogja tudni. Nem bánom.
– El kell majd menni az Emberi Erőforráshoz, és kitölteni a szükséges papírokat, hogy hivatalosan is alkalmazott legyen – javasolta Wendy. – Akkor Maryvel elmehetnek vásárolni.
– Hol van az Emberi Erőforrás? – kérdezte Monique.
– Ez Shirelle lenne –   Wendy felnevetett Shirelle arckifejezésén.
– Nem tudok róla semmit – tiltakozott az érintett.
– Akkor szerintem most tanulni készülsz. Sandy régi irodája most a tiéd. Biztos vagyok benne, hogy valahol megtalálod, amire szüksége van. Fordulj Marge-hoz, hogy megtudd, pontosan mit kell tenni. Ő tudni fogja.
– Oké – Shirelle felállt. – Kezdjük el.
– Köszönöm – mondta Monique, miközben felállt. – Igazán.
– Biztos vagyok benne, hogy mindannyian alig várjuk, hogy együtt dolgozzunk – mondta Wendy. – És még valami. Mi itt mindannyian tegeződünk, ezentúl veled is.
– Olyan aranyos, amilyenek csak lenni tudnak, és olyan édes – jegyezte meg Mary, amikor Shirelle és Monique kiment az irodából.
– Igen, de Shirelle azt mondja, hogy van egy másik aspektusa is, ami miatt egyedülállóan alkalmas erre a hivatalra – mondta Wendy.
– Az az aranyos kislány? – nézett nagyot Mary.
– Az a cuki kislány már 20 éves – mutatott rá Wendy. – És elnézést, hogy rámutatok, de te is egy nagyon aranyos kislány vagy abból a szempontból, ahol én állok.
– Hú, ez az első pozitív dolog, amit valaha is hallottam a magasságodról – mondta Mary nevetve. – Hogyan kell kifizetnem ezt a sok vásárlást?
– Vedd el a hitelkártyámat – Wendy odaadta neki.
– Valami korlát? – Mary legyezte magát a kártyával.
– Azt hiszem, a józan eszedre kell hagyatkoznom. Szerezz neki legalább öt ruhát, hogy ne kelljen egy héten kétszer ugyanzat viselnie.
– És én? – kérdezte Mary.
– Amit akarsz – válaszolta Wendy.
– Szerintem Jonathan-nak gyakrabban kellene szabadnapokat kivennie – mondta Mary elégedett vigyorral.
Wendy visszatért az új weboldalakra, Mary pedig Monique-kal távozott vásárolni, amikor az visszatért a papírmunkáról Shirelle-lel.

– Ó, egyszer belehalok ebbe – lihegte Mary, amikor Wendy elélveztette a punciját a medence mellett, még aznap este.
– Olyan őrült vagy –   Wendy felmosolygott rá, mielőtt visszaszorította volna rá a nyelvét.
– Monique olyan, mint ez a finom kinézetű csokoládé – Mary ujjaival Wendy hajába túrt. – A mellbimbói csak szopásra készültek, és neki van a legcukibb kis puncija. A nyelvem görcsbe rándult, ott rögtön meg akartam kóstolni.
– Mi akadályozott meg?
– Nagyon vicces – Mary felhorkant. – Nem úgy viselkedett, és nem akartam elriasztani. De nem szeret magáról beszélni, annyit megtanultam. Magamra emlékeztet, olyan, amilyen én voltam. De hihetetlenül nézett ki azokban a ruhákban, amiket vásároltunk. Szereti, ha az emberek ránéznek, és nézni is fogják, amikor a vásárolt ruháit viseli. Jonathan szeretni fogja őt.
– Shirelle elmondta, hogy durva háttérből származik – Wendy kinyújtotta a nyelvét Mary kis csiklójára.
– Ezt el tudom hinni – Mary hangja elakadt egy pillanatra. – De tényleg édes. Kedvelem őt, és tudom, hogy te is szeretni fogod.
– Ha ő hozza meg ezt a döntést akkor szeretni fogom – mondta Wendy. Visszaköltözött a nyelvével Mary nyálas puncijába és ott is maradt, amíg el nem élveztette.

– Az a lány a föld felett lebeg – súgta Shirelle bizalmasan, amikor Wendy és Mary megérkeztek az irodába.
– Hol van?
– Szóltak neki amikor megérkeztél az épületbe – Shirelle mosolygott. – Mire leülsz az irodádban, ott lesz a kávéddal.
Ott is volt, égszínkék miniszoknyát és halványkék blúzt viselt, amelyen keresztül látszottak a kis mellei, mellbimbói vastagok és sötétek, és izgalmasan kinyomták a blúz anyagát.
– Gyönyörű vagy! – ámult el Wendy amikor letette a kávékat.
– Köszönöm – mondta Monique széles mosollyal az arcán. – Úgy érzem magam, mint egy filmsztár, vagy egy modell, vagy ilyesmi. A ruhák mind csodálatosak. Köszönöm.
– Nos, ha mindegyik ilyen jól áll rajtad, akkor megérte. Segíts neki tájékozódni, Shirelle. Mutasd meg neki, hogyan érheti el az új webhelyeket. Segíthet nekünk, ha szörföl rajtuk. Bármit, ami nem tűnik jónak, jelezz nekem.
Wendy meglepődve tért vissza az új webhelyek böngészéséből amikor néhány órával később felnézett és egyedül látta Monique-ot az irodája előtti recepción. Ösztönösen felkelt, és elment megnézni.
– Hogyan mennek a dolgok? – kérdezte Wendy.
– Remekül – felelte Monique mosolyogva. – Ez tényleg nagyon egyszerű, nem?
– Mégis ez az egyik legfontosabb pozíció a cégnél. Te vagy a cég arca mindenkinek aki meglátogat minket. A te hangodat fogják hallani, amikor hívnak minket. Soha nem lehet visszavonni az első benyomást, és te leszel az első benyomás, ami a legtöbb emberben kialakul. Ne hagyd, hogy a munka tényleges folyamatának egyszerűsége miatt azt gondold, hogy nem is vagy fontos, oké?
– Oké – válaszolta Monique. – Köszönöm. Megnéztem az új oldalakat. Kedves. Ízléses. Egyfajta elegancia van bennük. Ha lenne annyi pénzem, hogy egy ilyen helyen szálljak meg, akkor oda mennék.
– Soha nem kérdezted, mennyi lesz a fizetésed – hívta fel rá a figyelmét Wendy.
– Arra gondoltam, hogy bármennyi is legyen, rendben van. Eddig hónapok óta semmi sem volt. Ehhez képest bármi javulást jelent.
– Nos, akkor tájékoztatásul: a kezdő fizetés évi 30 000 dollár – mondta Wendy.
– Azta! Olyan sok? – Monique összecsapta a kezét. – Az... az... nagyszerű! Ó, kurva isten! Hoppá, bocsánat – nézett ijedten. – Mondok néhány őrültséget, amikor izgatott vagyok.
– Azt hiszem, te és Mary nagyszerű barátok lesztek – nevetett Wendy. – ő is a színes nyelvezetéről híres.
– Nagyon kedves volt. És nagyon szép. Olyan érzés volt, mintha egész életemben ismertem volna, amikor tegnap vásároltunk.
– Ő Mary. Ugyanez volt a reakcióm, amikor idejöttem és találkoztam vele. Akkor a te munkádat végezte.
– Igazán! És most pontosan mi? – kérdezte Monique.
– A címe „Személyi asszisztens”, a PA. – válaszolta Wendy. – De a cím nem fedi a valóságot. Ő egy mindenes. A munkám lehetetlen lenne, ha ő nem segítene benne. Ő van itt közülünk a legrégebben, több mint 5 éve. Szóval, ha bármivel kapcsolatban kérdésed van, ne félj feltenni neki. Shirelle csak úgy egy hónapja volt a recepciós.
– És most ő az emberi erőforrások igazgatója? – csodálkozott Monique. – Ilyen gyorsan?
– Az egyik dolog, amit igyekszünk tenni, hogy maximalizáljuk a munkatársainkban rejlő lehetőségeket. Shirelle-nek annyi menedzseri tehetsége van, hogy szó szerint elpazaroltuk volna recepciósként.
– Remek menedzser asszisztens volt a Chick-fil-A-nál – mondta Monique. – Mindenki szerette, úgy gondolta, hogy ő igazán korrekt, valójában törődött velünk, nem úgy, mint a menedzser. Keserű ember volt, aki soha nem mosolygott. Majdnem mindenki felmondott, miután elment.
– Csak várd meg, amíg találkozol Jonathan-nal, a főnökömmel, a főnökünkkel – mondta Wendy mosolyogva. – Ő a legjobb. Nem hiszem, hogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindannyian egy kicsit szerelmesek vagyunk belé. Ő és a felesége a legjobb emberek, akikkel életemben találkoztam.
– Hú, ez egészen elképesztő – Monique szeme tágra nyílt.
– Rövidesen vissza kell jönnie, és találkozunk vele – mondta Wendy. – Biztosan szeretni fog.

(Valamivel később, karácsony után... )

Amikor Wendy hétfő reggel megérkezett a munkahelyére, bement Jonathan irodájába, miután először megkérte Monique-ot, hogy hozzon be nekik kávét, és az aláírt szerződését az asztalára tette.
– Köszönöm – mondta, majd leült.
– Te vagy az egyik legjobb befektetésem, Wendy – kezdte Jonathan. – Csináltál egy másolatot, vagy meg kell csináltatnom neked?
– Beszkenneltem – válaszolta Wendy. – Észrevettem, hogy te, Fred és Marge már aláírtad.
– Ez azért volt, hogy tudd, ebben mindannyian egyetértünk – mondta Jonathan. – De van néhány inkább elszomorító hír – mondta megnyúlt arccal, és Wendy olyan stresszes vonalakat vett észre a szeme körül, amilyeneket még soha nem látott.
– Mi az? – Wendy látta, hogy egyértelműen aggódik, bár próbálta leplezni.
– Jó reggelt kívánok! – mondta Monique, miközben belépett az irodába a kávéikkal, és letette őket az íróasztalra.
– Jó reggelt, Monique, és köszönöm. Szép karácsonyod volt?
– A valaha legjobb – válaszolta Monique széles mosollyal az arcán.
– Mi a baj? – kérdezte Wendy, amikor Monique elhagyta a szobát.
– Fred jelezte, hogy szeretne visszavonulni – nézett rá Jonathan.
– Jaj ne! – Wendy a szájához kapta a kezét.
– A hétvégén kijött a házba, hogy elmondja. A kezdetektől velem van. Ezt mi építettük. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet, bár tudom, hogy Lori többet szeretne vele lenni.
– Mit jelent ez számunkra? – kérdezte Wendy.
– Nos, mindenekelőtt keresnünk kell valakit a helyére – válaszolta Jonathan. – Azt mondta, akár egy évet is adna, hogy találjak valakit, akit kiképezhet, megtaníthatja, mindenre amit tud, és mindig elérhető lesz tanácsadóként vagy segíteni. Le akarja hívni részvényopcióit is. Nyugdíjba megy, golfozni fog, naponta háromszor étkezik Lorival, és az unokáival játszik a tengerparton.
– Az új lakásába költözik a hawaii Kauai-ba, nem? – kérdezte Wendy.
– Azt hiszem igen – mondta Jonathan.
– Amikor megláttam, hogy ő a kauai ingatlanunk tetőtéri lakásának vevője, azt hittem, hogy ez csak befektetés – válaszolta Wendy. – Nem vettem észre, hogy a visszavonuláson gondolkodik.
– Eladja itt a házát, és odaköltözik.
– Mit fog tenni a részvényeivel? – kérdezte Wendy. – Megengedheted magadnak, hogy megvásárold őket tőle?
– 1 milliárd dolláromba fog kerülni – válaszolta Jonathan. – de kibírom. Hé, jól vagy? – kérdezte, amikor látta, hogy elfehéredik, majd megingott az ülésén, mintha elájulna.
– 1 milliárd dollár? – Wendy-t minden ereje elhagyta.
– Valahol azon a környéken van – mondta Jonathan. – Beleegyezett, hogy csak egymilliárd dollárt vesz fel, és megkímél minket attól a fáradságtól, hogy ténylegesen elvégezzük azt a fajta auditot, amely a pontos szám meghatározásához szükséges lenne.
– Az én... az én részvényem is 1 milliárd dollárt ér? – Wendy alig tért magához.
– Azt hiszem, annyit – nevette el magát Jonathan. – Milyen érzés?
– Szürreális – válaszolta Wendy.
– Csalódott leszek, ha öt éven belül nem lesz ennek a többszöröse – mondta Jonathan. – Fred tulajdonképpen alkut köt velem. Nincs szüksége a pénzre, és biztos akar lenni abban, hogy továbbra is én irányítom a dolgokat. Nemsokára nagy pénzek hullanak ránk, nem mindegy kinél vannak a részvények. Vannak komoly, mély zsebekkel rendelkező emberek akik ránk néznek, és jó befektetési lehetőséget látnak. Ezt meg kell előzni.
– Gondolsz valakire, aki Fred helyére léphet? – kérdezte Wendy.
– Nem, még senkire – válaszolta Jonathan a fejét csóválva. – Arra gondoltam, hogy talán ugyanazt a céget használhatjuk, amelyik Giannit találta meg nekünk.
– Hospitalio Recruitment – idézte fel Wendy. – Fred azt mondta, ad egy évet, hogy felkészítse azt, akit felvesz?
– Úgy van – válaszolta Jonathan.
– Akkor tudom, kinek adjam az állást.
– Tetszeni fog ez nekem? – kérdezte Jonathan.
– Imádni fogod – válaszolta Wendy nevetve. – Mary.
– Mary? Fred helyére? – mondta Jonathan, és rábámult. – Komolyan beszélsz, igaz?
– Igen – mondta Wendy. – Jobban ismered Maryt, mint én. Csalódtál már benne valaha, függetlenül attól, hogy mit kértél tőle?
– Soha – válaszolta Jonathan. –, de recepciósnak vagy PA-nak lenni nagyon messze van attól, hogy egy ilyen szerteágazó ingatlan – és vendéglátóipari csoportot tudjon kezelni.
– Ha lebontja, akkor menni fog – mondta Wendy. – Számokról van szó. Mary gyorsabban tud fejben számolni, mint én egy számológéppel. Nagyon okos, és soha nem utasít el egy kérést, mert nem tudja, hogyan tegye. Kitalálja és szállítja. Sokszor megtettem már vele, hogy olyan feladatokat kapott, ahol saját magának kellett megtanulnia, hogyan kell ezeket teljesíteni. Soha nem panaszkodik, egy szót sem. Mindenkivel kijön. A pokolba is, ő a buli lelke bárhol is van. Ha egy évre Fredhez adnád, nincs kétségem afelől, hogy képes lesz ellátni a feladatot. És valami, amiről tudom, hogy közel áll és kedves a szívednek: nagyon hűséges, és te megbízol benne.
– Jézusom, Wendy, te soha nem találsz normális megoldásokat a problémákra?
– Nekem sem volt tapasztalatom – emlékeztette halkan Wendy. – Most nézz rám, hat hónap múlva potenciális milliárdos leszek. Hajlandó vagyok fogadni rá, hogy nem csak sikeres de kiváló is lesz, ha odaadod neki a munkát. Ez a munka és a szex az élete. Bármit megtenne érted, és te ezt tudod.
– Miben vagy hajlandó fogadni? – kérdezte Jonathan kimerülten.
– Hát, megfogadom a részvényeim felét – válaszolta Wendy.
– Mik lennének a fogadás feltételei? – kérdezte Jonathan.
– Felemeled a fizetését 500 000 dollárra, és teljes munkaidőben Fredre bízod akár egy évre, vagy amikor azt mondja, hogy készen áll, mert készen lesz – válaszolta Wendy néhány pillanatnyi gondolkodás után. – Évente 3 millió dollárt fizetsz Frednek. Ha Fred azt mondja, hogy készen áll rá, akkor 3 éves szerződést kötsz vele évi 1 millió dollárért. Ha úgy döntesz, hogy valamilyen okból nem tartod meg, akkor megnyered a fogadást. De ha a harmadik év után hosszabb távú szerződést kötsz vele, akkor nyerek.
– Mi akadályoz meg abban, hogy úgy döntsek, nem tartom meg, csak azért, hogy visszakapjam a részvényeket, amelyekre fogadtál? – kérdezte Jonathan. – Az én belátásomra bíztad.
– Azt hiszem, inkább meghalsz, minthogy valami ilyen becstelenséget csinálj – nézett a szemébe Wendy. – Most akkor ki viccel?
– Hajlandó vagy elveszíteni a PA-t? – kérdezte Jonathan. Wendy szíve szárnyalt.
– Utálom Mary elvesztésének gondolatát is, de ez a helyes dolog a társaság és az ő számára. Monique-ot veszem át a PA-nak – mondta Wendy. – Nagyon okos. Nem hiszem, hogy nehéz lenne igazán jó PA-t csinálni belőle. Hajlandó vagyok kipróbálni.
– Akkor keresni kell egy másik recepcióst – mondta Jonathan. – Úgy mennek át rajtunk, mint a víz.
– És nézd meg, mit kapsz ennek eredményeként. Miért nem küldünk egy emlékeztetőt a teljes stábnak, és kérdezzük meg, tudnak-e valakit, aki alkalmas lenne a pozícióra? Ha ez nem hoz semmi eredményt, folyamodhatunk a hagyományos módszerekhez. Ez csak egy recepciós pozíció, bármennyire is fontos.
– Kérd meg Maryt, hogy jöjjön be – adta meg magát Jonathan.
Wendy szíve nagyot dobbant, ahogy az irodájába ment Mary-ért.
– Milyen okos vagy, Mary? – kérdezte Jonathan, amikor mindketten az íróasztala előtt ültek.
– Nem tudom, eléggé, azt hiszem – válaszolta Mary vállat vonva. – Elég okos vagyok ahhoz, hogy öt év után is itt legyek.
– Megelégedtél volna azzal, hogy örökre recepciós maradsz?
– Valószínűleg nem. Úgy értem, szerettem. Sokszor unalmas volt, de mindig találtam valakit, akinek segíthetek valamiben. A pénz jó volt, és szeretem azokat az embereket, akikkel együtt dolgozok. De örökké? Nem hiszem.
– Mi a helyzet a PA beosztással? – nézett rá Jonathan.
– Nagyon jó. Sokféle dolgot csinálhatok. Sokat tanultam már. Úgy érzem, többet teszek a cégért.
– Látod, hogy örökké PA leszel?
– Ha én lehetek Wendy védőszentje, akkor semmi gond – válaszolta mosolyogva Mary. – Vagy a tiéd.
– De valaki másnál? – firtatta tovább Jonathan.
– Nem tudom. Nem gondolok arra, hogy másnak dolgozzak.
– Hogyan írnád le, hogyan szeretnéd, ha itt alkalmazottként tekintenének rád? – kérdezte Jonathan. – Szeretnél itt dolgozni nyugdíjazásig? Mondd el, mit érzel a szíved mélyén.
– Ha tehetném, nyugdíjazásomig itt szeretnék dolgozni – válaszolta Mary. – Egyértelműen. Úgy gondolom, jó lenne, ha az emberek azt gondolnák, hogy jó munkát végzek, és képességeimhez mérten értékes vagyok. Örülnék, ha ők is szívesen dolgoznának velem.
– Szeretnél a jelenleginél nagyobb felelősséget? – kérdezte Jonathan. – Úgy érzed, hogy bírod?
– Természetesen – válaszolta Mary. – Nincs olyan, amit ne tudnék megtanulni, és amennyit csak tudok, szeretnék segíteni.
– Mi a véleményed Wendy munkájáról? – kérdezte Jonathan.
– Jóval a tudásom fölött van – nevetett fel Mary. – Ő egy másik bolygóról származik, máshogy működik az agya.
– És Fred munkájáról mit gondolsz? – kérdezte.
– Jó munkája van – bólintott Mary. – Sokat utazik, nagy felelősséggel kell szemmel tartania minden ingatlant, megbizonyosodni arról, hogy a dolgok rendben mennek, és megoldja a problémákat, ha gond adódik. Mindent láthat a globális perspektívából, mint te és Wendy, de sokkal gyakorlatiasabban kell kezelnie.
– El tudnád végezni a munkáját?
– Valószínűleg – válaszolta feszülten Mary. – Úgy értem, nem kell olyan zseninek lenned, mint Wendy, hogy Fred munkáját elvégezd. Ez nem azt jelenti, hogy ő nem okos, de tudja, hogyan kell csinálni a dolgokat, hogyan működnek. Kevésbé elvont, mint amit Wendy csinál. Bármit, aminek szabályai, strukturált paraméterei vannak, meg tudom tanulni.
– Tudom, hogy ezek furcsa kérdések – nyugtatta meg Jonathan. – Egy perc alatt értelmesebbek lesznek. Fred a nyugdíjba vonulását kérte. Le kell váltanom, és Wendy úgy gondolja, hogy te vagy a megfelelő személy a feladatra.
Mary csak bámult. – Nem gondolhatod komolyan. Felváltsam Fredet?
– Ez így működne – Wendy elmesélte, amit Jonathannak mondott.
– Tényleg ezt tennéd? – Mary Jonathanra meredt.
– Kész vagy rá? – Jonathan állta a tekintetét.
– Igen – válaszolta habozás nélkül Mary.
Jonathan felkapta a telefonját.
– Fred, csatlakozz hozzám, jó? – kérdezte, majd letette.
– Elmondta – állapította meg Fred, amikor belépett és meglátta Wendyt.
– Igen – válaszolta Wendy. – Megértem, csak utálom.
– Igen, nos, Lori annyi évet adott nekem, hogy az üzleti életben játsszak, most pedig rajtam a sor, hogy köszönetképpen megadjam neki a többit – Fred közben leült. – Pár éve gondolkodom ezen. Aztán megjelentél. Olyan fiatal, olyan tapasztalatlan, tele élettel, energiával és új ötletekkel. Ahogy nekem is volt, amikor Jonathan-nal elindítottuk ezt az egész -, és pónikiállítást. Most már mindent megtettem. Itt az ideje, hogy helyet csináljak az olyan új, fiatalabb, lelkes elméknek, mint a tiéd. Nekem ott lesz Lori, golf, strand, nap, unokák.
– Láttam, hogy megvásároltad a Kauai penthouse-t – mondta Wendy. – Rá kellett volna jönnöm.
– Wendy úgy gondolja, hogy Mary tökéletes helyettesítőd lenne – mondta Jonathan egyenes arccal.
– Nem gondolod komolyan – Fred elpirult amikor meglátta Mary arcán a felháborodást. – Én... én... nem úgy értettem... Csak nincs tapasztalatod.
– Nézd meg, ki mellett ülsz, és mondd ezt még egyszer – szólalt meg Mary. – Nem gondolod, hogy elég okos vagyok ahhoz, hogy megtanuljam, hogyan kell elvégezni a munkát?
– Bocsánatot kérek – mondta Fred vörös arccal – Csőbe húztál, te barom – fordult Jonathan-hoz, majd megenyhült. – Szóval ez is a te ötleted, igaz? – kérdezte Wendyre mosolyogva.
– Igen – válaszolta Wendy visszamosolyogva. – Tudod, milyen okos. Nem gondolod, hogy megtaníthatnád neki, mit kell tudnia a munka elvégzéséhez? Van egy egész éved!
– Rohadtul tudom – mondta Fred a fejét csóválva.
– Meg kell kérnünk Marge-t a szerződés elkészítéséhez – mondta Jonathan. – de addig is gratulálok. Mary, most már Fred védőszentje vagy, amíg mást nem mond, így vagy úgy.
– De nem azon a fizetésen – javasolta Wendy. – Ingatlanvezető vagy, igaz Fred?
– Úgy van.
– Akkor Mary legyen az ingatlankezelő asszisztens – mondta Wendy.
– Tehát így legyen megírva – egyezett bele Jonathan.
– Köszönöm, ó, hatalmas fáraó – mondta Mary vigyorogva. – Imádom a régi filmeket. Ez a Tízparancsolatból van. Yul Brynner mondta. Hé, most mit fogsz csinálni PA nélkül?
– Ez a te műsorod, Wendy – passzolta át Jonathan.
– Mary, az utolsó feladatodhoz, mint a PA-m, megkérnéd Monique-ot, hogy jöjjön be ide?
Mary mosolya szétterül az arcán.
Gyorsan visszatért, mögötte Monique.
– Látni akartál? – kérdezte Monique.
– Monique, új asszisztensre van szükségem – mondta Wendy. – Gondolod, hogy meg tudnád csinálni a munkát?
– Természetesen megtehetném – válaszolta Monique. – de mi lesz Maryvel?
– Mary mostantól Freddel fog dolgozni. Szeretnél a PA-m lenni?
– Istenem, igen – válaszolta Monique tágra nyílt szemekkel.
– Amint találunk egy új recepcióst, és kiképezed őt, ami az első feladatod lesz, te leszel a PA-m – mondta Wendy mosolyogva.
– Mindkét munkát el tudom végezni – mondta Monique. – A recepciósnak nem igazán van dolga. Sok munkája van a PA-nak?
– Nem mindig, de néha igen.
– Engedd meg, hogy mindkettőt megcsináljam – mondta Monique. – Ha úgy döntesz, hogy nem működik, akkor kereshetsz egy recepcióst, de szerintem meg tudom csinálni.
– Wendy?
– Semmi kifogásom az ellen, hogy megpróbáld. De szükségünk van egy recepciósra.
– Mondom, hogy meg tudom csinálni – erősködött Monique.
– Nem árthat ha megpróbálod – egyezett bele Wendy. – A legrosszabb esetben recepcióst kell keresnünk.
– Én is kapok fizetésemelést? – kérdezte Monique mohón.
– Elvállalnád a munkát fizetésemelés nélkül? – kérdezte Jonathan.
– Igen – válaszolta azonnal Monique. – Bármit megtennék, hogy Wendyvel dolgozhassak.
– Akkor te is kapsz fizetésemelést – mondta Jonathan. – Úgy gondolom, hogy a PA fizetése 50 000 dollár. Ehhez szükségünk lesz még egy szerződésre Marge-tól.
– Azta! Óriási! – Monique repesett a boldogságtól. – Azta!...
– Egyszerűen imádom az ilyen napokat – vallotta be Wendy széles mosollyal az arcán.

– Hogyan vetted rá Jonathant, hogy elengedjen Fredhez? – érdeklődött Mary a nap végén.
– Fogadást kötöttem vele – és elmagyarázta.
– Nem kellett volna ezt tenned – mondta Mary. – Mi van, ha nincs meg bennem az, ami kell? Elveszíted a részvényeid felét. Felkötném magam, ha én lennék ezért a felelős.
– Akkor sikerülnie kell, nem? Ha nem gondolnám, hogy alkalmas vagy, soha nem javasoltam volna.
– Szerintem klassz, ahogy segítesz azoknak, akikről gondoskodsz – mondta Monique széles mosollyal az arcán. – Eddig soha senki nem segített nekem semmiben.
– Ez csak mellékes – mondta Wendy. – Ha munkáról, üzletről van szó, csak az alapján hozok döntéseket, amiről úgy gondolom, hogy a cég számára a legjobb. Semmi más nem jön szóba. Ezért szerettem volna a munkavállalói értékeléseket is. Nagyon sok tehetséges ember dolgozik nálunk. Ki tudja, milyen képességekkel rendelkezhetnek, amelyeket hasznos lenne fejleszteni? Ha az emberek látják, hogy növekedhetnek, többé válhatnak, akkor erre fognak törekedni.
– Ünnepelni akarok – jelentette ki Mary, amikor megérkeztek a Destinations-be.
– Én is – értett egyet Monique.
– Farokkal? – javasolta Mary.
– Igen, sok farokkal – értett egyet Monique.
– Glory hole! – mondták mindketten egyszerre.
– Ti ketten őrültek vagytok – nevetett Wendy. – Mindannyiunk helyett én a jakuzziban fogok ünnepelni egy jó üveg borral. Menjetek szórakozni.
– Gianni hamarosan visszajön – kalkulált Mary.
– Igen – értett egyet Wendy mosolyogva.

Bár másnap Wendy kissé elveszettnek érezte magát a vele szemben ülő Mary nélkül, az érzést valamelyest javította, ahogy Monique könnyedén megoldotta a rá bízott feladatokat.
– Van útleveled? – kérdezte Monique-tól, miközben együtt ebédeltek.
– Nincs – nevetett fel Monique. – Miért lenne szükségem útlevélre?
– Szükség lesz egyre, ha itt akarsz dolgozni – mondta Wendy. – Igényelni kell, és különdíjat fizetni, hogy gyorsabb legyen az elintézése. Mindig nálam van az enyém, amikor dolgozni jövök, és Mary-é is. Ha Jonathan úgy dönt, hogy el kell menni valahova – mint ahogy én és Mary tettük, amikor dolgozni kezdtem-, akkor szükség lehet az útlevélre. Ő akkor Mexikóba küldött minket.
– De ki lenne a recepciós, ha ezt tenné? – kérdezte Monique.
– Ez az, ami zavart – sóhajtott. – Valóban szükségünk van valakire. Utálnám, ha elveszítenéd a lehetőséget, hogy többet tegyél, többet tapasztalj, többet tanulj azért, mert az íróasztalhoz vagy béklyózva, mert szükségünk volt rá, hogy legyen recepciós. Tudom, hogy mindkét munkát elvégezheted, amíg itt vagy. Akkor van gond, ha máshol nagyobb szükség van rád.
– Találnod kell valakit, aki már itt dolgozik, és be tudja tölteni, ha nem vagyok itt – mondta Monique. – Mi van, ha beteg vagyok, vagy ilyesmi? Neked is hasonló problémád lenne.
– Miért nem gondoltam én erre? – mondta Wendy. – Megyek, megbeszélem Shirelle-lel. Jó ötlet. Kösz.
– Ezért vagyok most a PA, igaz? – kérdezte Monique mosolyogva. – Megoldom helyetted a problémáidat.
– Csak így tovább, és lehet, egyszer a tied lesz a munkám – figyelmeztette Wendy.
– Nem hiszem, hogy szeretném. Túl nagy felelősség. Te összeházasodtál a munkáddal. Azt akarom, hogy a munkám az életem része legyen, nem pedig az, amiről az életem szól.
– Egyszer eljutok oda – sóhajtott Wendy. – de még nem.
– Kétlem – ingatta a fejét Monique. – Sok tekintetben olyan vagy, mint Jonathan. A kihívásért és a jutalmakért él, amit ez a munka ad neki. Enélkül elveszett volna. Szerintem te is az lennél. Az olyanok számára, mint én, ez a munka egy eszköz a cél eléréséhez; számodra a munka a cél.
Wendy elgondolkodott azon, amit Monique mondott, miközben Shirelle irodája felé sétált, majd úgy döntött, hogy szereti, ha az élete egyelőre a munkájáról szól, és amilyen nehéz volt bizonyos szempontból, az semmi ahhoz képest, amilyen pokol volt korábban Monique élete. Természetes volt, hogy kevésbé stresszes életre vágyik. Wendy nyolc éve dolgozott azon, amit csinált, és most elhatározta, hogy learatja azt a jutalmat, amelyet kemény tanulásával kiérdemelt. Azt is észrevette, hogy a weboldal Felnőtt Szórakozás részében szereplő férfiakkal való randevúzások tökéletes csillapítást jelentenek az elkerülhetetlen feszültség és stressz ellen, amelyet a munka magával hoz anélkül, hogy a szokásos randevúzással együtt járnának.
– Nos, helló, idegen – mondta Shirelle, amikor Wendy belépett az irodájába, széles mosollyal az arcán.
– Kösz – Wendy leült, csalódott kifejezéssel az arcán. – Az a tény, hogy ritkán jövök ide, azt jelenti, nagyszerű munkát végzel, és nincs szükséged arra, hogy a nyakadba lihegjek.
– De én szeretem, amikor a nyakamba lehelsz – mondta Shirelle. – Nekem is hiányzik.
– Én is szeretem. Mostanában olyan őrület volt, aztán az ünnepek és minden.
– Ó, hát nem tudom – mondta Shirelle. – Meg kellett húznom néhány fület, hogy az ingatlanok HR osztályai közül néhányan haladjanak az értékelésekkel. Eszembe sem jutott volna vitatkozni a főnökömmel, amikor korábban itt dolgoztam. A farok nem csóválja a .  
Azt hiszem, hogy Sandy sokkal többet ártott, mint gondoltuk. Úgy értem, mit csinált egész nap, csak ült itt és játszott magával? Úgy tűnik, a HR-esek nem tisztelnek semmit tőlem, a vállalati központtól. Annyira hozzászoktak ahhoz, hogy a maguk módján csinálják a dolgokat, komolyabb felügyelet nélkül.
– De mindezt meg fogod változtatni, nem?
– Rohadtul igazad van – nevetett Shirelle. – De mégis mi hozott ide?
– Két dolog – válaszolta Wendy. – Először is, szeretnél velem vacsorázni ma este?
– Te vagy a desszert? – csillant fel Shirelle szeme.
– A második dolog a recepciós pozícióval kapcsolatos.
– Tegnap hallottam a hirtelen változásokról – mondta Shirelle. – Úgy képzelem, hogy Mary most magánkívül van, bár szégyennek tűnik, hogy Fred elmegy. Olyan szilárd fickó.
– Egyetértek – mondta Wendy. – Mary lába még nem ért vissza a földre. Ő és Monique a Glory Hole-ban ünnepeltek tegnap este.
– Ez a két nő túl sok – nevetett Shirelle.
– Monique meg akarja tartani a recepciós feladatait amellett, hogy a PA-m – folytatta Wendy. – Fogalmam sincs, miért, de hajlandó vagyok megpróbálni. Aggódom, hogy mit tegyünk, ha Monique bármilyen okból nem lehet itt. Valójában ő adta nekem ezt az ötletet, és én akartam, hogy te irányítsd, mivel te vagy a személyzeti igazgató is. Van valaki, akit ki tudnánk képezni Monique helyére a recepción, ha ő nem tud itt lenni? Te ismered a munkát és azt, hogy mire van szükségünk, és valószínűleg jobban kezeled a munkatársainkat, mint én.
– Nos, vannak néhányan olyanok, akik nem nélkülözhetetlenek az osztályaikon, ha egy-két napot kihagynak, Attól a dolgok még nem állnának le – mondta Shirelle. – Akár hiszed, akár nem, a legtöbb emberünk helyzete viszont kritikus, ami meglepett. Egyáltalán nem vagyunk felkészülve semmiféle tömeges megbetegedésre vagy ilyesmire, de ha akkora személyzetünk lenne, aki megbirkózik vele, akkor az idő nagy részében sokan csak malmoznának.
– Tudod, milyen szokatlan a munkakörnyezet Jonathan mellett. Kellene valaki, aki kezelni tudja, nem pedig megijedni tőle.
– Te így hívod, szokatlan? – Shirelle nevetett. – Van ilyen ember. Ismered Irmát?
– A Számvitelből? – kérdezte Wendy.
– Ő az.
– Az ünnepi partin ismertem meg – mondta Wendy. – Egyedül volt, nem volt családja vagy semmi. Barátságos volt, és szép a mosolya.
– Nagy mellek – folytatta Shirelle. – nagy a feneke is. Szeret szűk ruhákat és rövid szoknyát hordani. Ő is idősebb; 38, azt hiszem. Vagy megpróbálja tagadni az öregedést, vagy úgy érzi, hogy dögös és nem fél ezt kimutatni. Nem látom, hogy bárki is megfélemlítené. 7 éve itt van, azt hiszem. Csak a legjobb értékelések. Hadd vegyem elő a személyi aktáját. Egyedülálló, két macskája van, szereti a szerelmes regényeket és az internetes fórumokat.
– Milyen típusú fórumok? – érdeklődött Wendy.
– Nem mondta meg. Ezt tudtuk meg róla a legutóbbi értékelésekből. Akarsz vele beszélni? Megkérhetem, hogy jöjjön ide.
– Miért ne?

– Látni akartál? – kérdezte Irma az ajtóban megállva.
– Gyere be, Irma – mondta Shirelle. – Ülj le kérlek.
– Irma, szükségünk van valakire, aki kitölti a recepciót arra az esetre, ha Monique valamiért nem tud itt lenni – kezdte Wendy. – Ez érdekelne?
– Kivesztek a könyvelésből, hogy a vezetői szinten dolgozzak? Persze, hogy érdekel.  
– Ez nem jelent sokkal többet, mint felvenni a telefont, és üdvözölni mindenkit, aki bejön – magyarázta Wendy. – De ez az első benyomás, ami bárkiben is kialakul rólunk, ezért fontos. Biztos vagyok benne, hogy még könyvelni is tudnál, ha nem lenne más dolgod. Tudom, hogy a munkád a képességeid alatt van.
– Ez szórakoztatónak hangzik. Egy kis szünet a könyvelésben jól jönne nekem.
– Megzavarna a könyvelésben, ha reggel egy-két órát Monique-kal töltenél, hogy megmutassa, mit kell tudnod?
– Nem – felelte Irma fejcsóválva. – És ha kell, később is maradhatnék. Szívesen venném a lehetőséget.
– A pozíció 5000 dolláros emeléssel jár – tette hozzá Wendy mosolyogva, amikor látta, hogy Irma szemében kigyúlnak a fények.
– Akkor mindenképpen meg akarom csinálni.
– Nagyszerű – mondta Wendy. – Holnap reggel 9 órakor találkozunk a recepción. Értesítem az osztályvezetődet.
– Ott leszek. És köszönöm.
– Hát, ez elég könnyű volt – mondta Shirelle. – Van más leküzdhetetlen akadály, amellyel meg kell küzdenem helyetted?
– Vacsora után.

Wendy meghívta Maryt és Monique-ot, hogy csatlakozzanak hozzájuk vacsorázni a földszinten az étteremben. Két perce sem ültek le az étlapnál, amikor Jean séf odajött az asztalhoz, hogy üdvözölje őket.
– Nincs szükség a menükre. Engedjétek meg, hogy készítsek nektek egy vacsorát. Talán kértek egy üveg ? – kérdezte.
– Igen – válaszolta mosolyogva Wendy.
– Monique-kal ma este randevúzunk – Mary jót mulatott Wendy arckifejezésén. – A társkereső oldalról – magyarázta. – A minap készített fotókat közzétettük, és hirtelen srácok keresnek meg minket.
– Jó neked – mondta Wendy. – Tervezem, hogy újra megcsinálom.
– Volt már randevúd a honlapról? – kérdezte Shirelle.
– Igen, és élveztem – Wendy jót mulatott a meglepetésén. – Egy srác volt a weboldal Adult Fun részéből, és nem mondtam el neki az igazi nevemet. De tökéletes volt.
– Volt egy szex randevúd? – vigyorgott rá Shirelle.
– Szerinted ez vicces? – kérdezte Wendy.
– Nem, szerintem nagyszerű.
– Neked is meg kell tenned, Shirelle – javasolta neki Mary. – Csak töltsd ki a profilod, tegyél fel néhány dögös, kanos fotót, és a srácok hívni fognak.
– Jean séf azt ajánlja, hogy a vacsorához ezt a kóstolják meg – a felszolgáló lépett az asztalhoz a kezében négy borospohárral és egy üveg borral.  
– Ez egy Matrot Bourgogne Chardonnay – magyarázta. Letette a poharakat az asztalra, és megtartott egyet, amikor Monique jelezte, hogy nem kéri.
Töltött a poharába, megvárta, míg Wendy megkóstolja, majd töltött, amikor elfogadta a jóváhagyását.
– Cheers, gratulálok az új munkádhoz – Shirelle, és Mary felé emelte a poharát. – Én büszke vagyok rátok. És rád is – mondta Monique-ra mosolyogva.
– Wendy folyamatosan szórja a varázs-tündérporát, és az élet egyre jobb és jobb lesz – viszonozta Mary.
– Hölgyek – a felszolgáló egy kocsival az asztalhoz lépett. – az első fogások a Coquilles Saint-Jacques és a vegyes saláta epres-lime vinaigrette-tel – magyarázta, miközben gyorsan kiszolgálta őket.
– Milyen volt az első napod Freddel, Mary? – kérdezte Wendy.
– Egy rabszolgahajcsár – válaszolta Mary. – Azt szeretné, ha megtanulnám az egyes ingatlanok elhelyezkedését, szobaszámát, valamint a vezetők nevét. Azt mondja, ha ezt tudom, lesz alapunk, amire építkezhetünk. 41 ingatlan! – sóhajtott a lány.
– Ismerem őket – mondta Monique.
– Tudod mindet? – csodálkozott rá Mary.
– Az egyes ingatlanok elhelyezkedése, a szobák száma, a kezelők neve – válaszolta Monique. – Az éttermek kapacitását is.
– Te tudod? – kérdezte Mary eltátott szájjal. – Hogyan? Miért?
– Egy nap elolvastam, amikor nem volt semmi dolgom – válaszolta Monique.
– Az ingatlanokról gyűjtött mappát? Az étlapokkal rendelkezőket?
– Igen, azt – bólintott Monique.
– És te valóban emlékszel mindenre? – hitetlenkedett Mary.
– Mindig emlékszem mindenre, amit olvastam, láttam vagy hallottam – válaszolta Monique.
– Fotografikus memóriád van? – kérdezte Wendy döbbenten.
– Olyan nincs, csak a filmekben. Nekem eidetikus memóriám* van. Ezt mondták a középiskolában, amikor teszteltek – válaszolta Monique.
– Na, ezt nevezem én hasznos tehetségnek – mondta Shirelle. – Vagy átoknak!
– Emlékszel az összes menüre? – kérdezte Mary.
– Nem – Monique a fejét csóválta. – Nem foglalkoztam azzal, hogy elolvassam őket.
– Baromi keményen kellett tanulnom, hogy emlékezzek a dolgokra – mondta Wendy. – Annyira irigyellek. Miért teszteltek?
– Mindig bajba kerültem az iskolában. Olyan unalmas volt számomra. Ki akartak rúgni, de mivel mindig egyenes A-t kaptam, úgy döntöttek, hogy először csináljak meg egy csomó tesztet. Ekkor fedezték fel, hogy eidetikus memóriám van.
– Kirúgtak? – kérdezte Mary.
– Nem. De meg kellett ígérnem, hogy viselkedek. Engedélyem volt, hogy elhagyjam bármelyik órát, és elmenjek a könyvtárba, ha unatkozok. Sok időt töltöttem a könyvtárban.
– Talán neked és nekem munkát kellene cserélnünk – javasolta Mary.
– Semmiképpen! – nevetett Monique.
– Jobb lenne a fizetés – csillantotta meg Mary.
– A pénz nem minden – mondta Monique komor hangon. – Emellett azt gondolom, hogy nagyszerű leszel a munkádban, és az enyém is tetszik.
A felszolgáló az asztalhoz lépett, és leszedte az előételeket, megtöltötte a borospoharakat, majd egy perccel később visszatért az előételekkel.
– A séf grillezett vad norvég lazacot készített dijoni mustáros-kapros szósszal – magyarázta, miközben felszolgálta a tányérokat. – Brüsszeli kelbimbó és vadrizs pilaf jár hozzá shiitake gombával.
– Ez nagyon finom – mondta Monique.
– Ez az ember komolyan tud főzni – Shirelle is megízlelte a lazacot.
– Istenem, remélem nem ettem túl sokat – sóhajtott fel Mary, amikor elfogyasztotta a desszertjét, a mangóhabot. – Nem akarok mást csak feküdni, és megbaszódni.
Nevetve mentek fel az emeletre, Monique és Mary pedig a randevúzáshoz öltöztek, míg Wendy és Shirelle beszállt a jakuzziba.
– El sem tudom mondani, hogy mindaz, ami velem történt, hogyan változtatta meg a dolgokat – kezdte Shirelle. – A karácsonyi bónusz-csekkemmel majdnem kifizettem anyu jelzáloghitelét. Úgy zokogott, mint egy gyerek, amikor elmondtam neki. Talán ez a legjobb érzés, amit valaha éreztem életemben. Alig várom, hogy kifizessem a többit is.
– Jonathan levette a jelzáloghitelemet erről a lakásról. Az a bónuszom, hogy az enyém lett – nézett rá Wendy.
– Azta! – nevetett Shirelle. – Ez olyan őrültség.
– Még mindig sokkos állapotban vagyok. Körbejárok most mindent, és próbálom felfogni, hogy valóban az enyém. Nagyon nehéz elhinni.
– Később találkozunk – lépett ki Mary a medence fedélzetére. A hideg ellenére nem volt rajta más, mint egy apró miniszoknya és egy felsőrész.
– Érezd jól magad – mondta Wendy.
– Próbáld meg nem megölni szegényt – kérlelte Shirelle.
– Nem ez lenne a legrosszabb halál, igaz? – és Mary elment.
– Azt hinné az ember, hogy az új munkája és a sok felelőssége egy kicsit mérsékli – nézett utána Shirelle.
– Azt hiszem, ettől még rosszabb lesz, ha érted, mire gondolok. Most tényleg olyan szüksége van a lazításra, mint korábban még soha. Teljesen egyetértek vele.
– Ha már itt tartunk – mondta Shirelle mosolyogva. – Készen állok az igazi desszertre.

Wendy és Shirelle az éjszaka közepén arra ébredt, hogy Mary bemászott hozzájuk az ágyba, és közéjük bújt.
– Jól érezted magad? – kérdezte Wendy.
– Igen – válaszolta Mary. – Remek volt. Úgy bántak velem, mint egy hölggyel, nem egy olcsó ribanccal. Még azután is kinyalta a cicám, hogy megbaszott, és elélvezett bennem. Ma este újra meglátogatom. Szép a farka is.
– Istenem, Mary, most hogy fogok visszaaludni ezzel a képpel a fejemben? – kérdezte Wendy.
– Talán segíthetek – javasolta Mary, lefelé kígyózott az ágyban úgy, hogy Wendy lábai közé csúszott. Wendy nyögött, a csípőjét meghajlította, csípős nedve megfürdette Mary nyelvét.
Reggel felébredve egy nyugodt százszorszép-láncot élveztek, majd együtt lezuhanyoztak, és a konyhában találtak egy már felöltözött Monique-ot, aki kávét főzött.
– Jó reggelt kívánok – mindegyikük elé kávét tett. Shirelle cappuccinot ivott.
– Nem hallottam, hogy bejöttél tegnap este – jegyezte meg Wendy.
– Elég késő volt, majdnem 4 óra. A randevúmnak volt pár haverja, akik csatlakozni akartak a mulatsághoz, amikor elmentünk hozzá. Elég őrült éjszaka volt.
– Nem vagy fáradt?
– Nem – válaszolta Monique. – Ennyi dugás csak felkavar. Tele vagyok energiával, bár később összezuhanok, az biztos.

* Az eidetikus, (vagy elterjedtebb nevén: fotografikus) memória lényegében azt jelenti, hogy valaki bármit lát, hall vagy érzékel, azt utána hihetetlen pontossággal tudja visszaidézni, különösebb erőlködés vagy tanulás nélkül. Az érintettekről már sokszor kiderül, hogy nem átlagos memóriával áldotta meg őket a sors, azonban emellett sajnos majdnem minden esetben autizmusra vagy Asperger-szindrómára is gyanakodni kell.

Folyt. Köv.