Horgászás

Egy faházas kemping étkezdéjében a szeletelt szalámis pultnál pakolom tányéromba a tepertőt, kolbászt a szeletelt lilahagyma, paradicsom, uborka mellé a két nagy karéj kenyérre.
– Szia Pisti! – egy örömteli női hang. Körbe nézek kinek köszöntek, hiszen szeptember elejére kértem egy teljes hét szabit, hogy horgásszak. Még két férfi volt az étkezdében. Így a hang irányába fordultam. Egy szakács ruhás, fehér hajú nő fityulával a fején. – Nem tudsz hova rakni látom... Általános iskola...
– Csöppecske... Kriszti! – szabad kezemmel magamhoz öleltem az ő szabad oldalát.
– De meg nőttél!
– Hülye! Megöregedtem. Már 8. – ban is 159 cm voltam, csak ti voltatok nagy szamarak.
– Te mit csinálsz itt?
– Maradtál az a mindig hülyeségen jár az eszem pasi. Üdülök én is mint te csak mivel fogy a pult gondoltam kérek a konyháról és amit nem tudtam megenni szétpakolom. – tolta elém a tálcán lévő felvágottakat. Itt dolgozom, reggeliztető szakácsként, ha sokan vannak vacsoráztatok is.
– Jó sok idő telt el mióta nem tudok rólad.
– Ne is mond.
– Nekem az van meg cukrásznak tanulsz, majd apukád halála után fél évvel eltüntetek a városból.
– Igen. Apu hasüregi halt meg, nem forszíroztuk, de elihatta a máját. Kiderült az függőség mellett a tottó, lottó rabja is lett. Adósság spirál elől anyu eladta a házat és mamáékhoz ide költöztünk. Cukrász lettem, de kiderült mindenre is allergiás vagyok ami a fő alapja a szakmának, így lettem itt szakács. És te?
– Én maradtam Pista a vízvezetékszerelő a városban. Se család, se komoly vagyon. Neked család? – látszott bepárásodik szeme.
– Szomorú történet és hosszú.
– Ráérek. – simogattam meg fehér haját fedő hálós sapkáját.
– Sajnos én nem, dolgozom. – tért ki a felajánlásomból.
– Meddig?
– Ma fél tizenegyig.
– Én ráérek...
– Maradtál a rámenős srác... látom, de remélem nem az a tirpák aki a hajam húzogatja, meg cikiz termetem miatt és csipkedi a fenekem.
– A rámenősség megmaradt, de már nem úgy. – zártam ezt a témát. – Munka után hazakísérhetlek?
– Nem, de ha jól gondolom horgászni jöttél, mutatok egy tuti, nyugis helyet. A férjem volt a vadőr míg élt Isten nyugosztalja és tudom a tutit.
– Rendben. Köszönöm. – néztem utána ahogy eltűnik a konyhában.