Álom 14. rész

A hócipője is tele volt.
Miért pont őt kellett ebbe az istenháta mögötti kisvárosba kiküldeni?
Ha tudta volna a KözGáz – on, hogy ilyen ostoba dolgokat is kell végeznie, tán ott is hagyta volna. Dühöngött magában.
A vidéki cég viszonylag nagy volt, a maga háromezer dolgozójával, de egy ekkora cég könyvelését leellenőrizni, valami embertelen unalom.
Már egy hete dolgoztak a kollégáival, ráadásul négy idősebb hölgy. Igaz, hogy kedvesek, aranyosak, de hát ötven körüliek...
Se erotika, se közös téma, semmi!
Mint minden délben, most is összecihelődtek, és harsány csevely kíséretében elvonultak, igen vonultak, a közeli közértbe valami fogyókúrás ebédet vásárolni maguknak. Fejenként, uszkve másfél kilót, cirka két óra alatt...
Kornyadtan pöcögette a belső telefon ósdi tárcsázóját. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, felvette a kagylót, a füléhez szorította, és abszolút vaktában sodort négyet a tárcsán, merthogy a belső számok négyjegyűek voltak.
A második csengetés után, egy női hang:
– Igen!
– Beszélgetni szeretnék! – nyögte bátortalanul a mikrofonba.
– Nem érek én rá... – puff, lecsapta.
Újabb négy sodrintás.
– Lakatos műhely!
– Bocsánat téves
– Semmi baj. – mondta a borízű férfihang.
Egészen belejött.
– Tessék vízmű! – a háttérben iszonyú zúgás. Válasz nélkül lecsapta.
– Itt a porta! Kovács vagyok! – az idős férfihangnak, kellett vagy tíz másodperc mire ezt mind elmondta. Vigyorogva tette le az elnézéskérés után.
– Számlázás, tessék! – csip – csirip, fiatal női hang.
– Beszélgetni szeretnék!
– Most? Délelőtt, munkaidőben? Ki vagy? Honnan hívsz? – vau, ez az én emberem, gondolta, de aztán végül pár perc után elakadtak.
– Igen!?
– Beszélgetni szeretnék!
– Ha, ha, ha, ha, ha – csengő, fiatalos, vidám, szinte erotikus fiatal női kacaj.
– Rendben van, de most fontos munkám van, hívj vissza tíz perc múlva!
– Nem tudlak!
– Hogyhogy, hát most is beszélünk? – értetlenségében is vidám, csengő hang.
– Nem tudom a számodat!
– Akkor, hogy hívtál?
Elmondta. Ismét az a gyönyörű kacaj.
– Hiszen akkor nem is tudod, ki vagyok! – beszéd közben is kacagott.
– Ez visszafelé is igaz! – állapította meg, mire már együtt nevettek.
– Akkor én mondok egy számot, tíz perc múlva ott hívj! – mondta a lány.
Most először kívánta, hogy a kolléganői, ráérősen étkezzenek. Izgatottan várta az idő múlását. Már kilenc perc múlva csengetett.