Wendy 4.1

Másnap reggel munkába érve Shirelle-t széles mosollyal az arcán találták.
– Már könnyítettem rajta. Azt mondta, hacsak nincs valami, amit muszáj megbeszélni, akkor ma nincs szükség a reggeli találkozótokra.
– Igazán!? – ámult el Wendy.
– Megkérdeztem tőle, miért nem kommentálja soha, hogy mit viselek – Shirelle lenézett a halványzöld felsőre, amit egy fekete miniszoknya fölött viselt, és nagy, sötét mellbimbói az anyaghoz nyomódtak. – Azt mondta, nem akarja, hogy tárgynak érezzem magam. Úgy értem, most szívtam ki a farkát. Mondtam, hogy neki öltöztem így, és a legkevesebb, amit tehet, hogy szól, ha tetszik.
– Mit válaszolt? – kérdezte Wendy lenyűgözve.
– Azt hogy a jövőben gondja lesz rá. Fejben már tervezem a holnapi ruhát.
– Miért nem viszed be neki meztelenül a kávéját? – érdeklődött Mary.
– Arra is gondoltam – vigyorgott Shirelle. – Azért az egy kicsit túlzás lenne.
– Beszéltél a testvéreiddel? – kérdezett rá Wendy.
– Alig várják – Shirelle. – Majd a falra másztak a gondolattól, hogy megdughatják azt az édes seggedet,.
– Ó Istenem – nyögte Wendy. –   Még jó, hogy azt élvezem, nem?
– Valóban szívás lenne, ha nem így lenne – nevetett Shirelle.
Épp ebéd után volt, amikor Shirelle közölte Wendyvel, hogy Pamela Grimes keresi telefonon.
– Szia Pamela – mondta Wendy, amikor felvette. – Hogy vagy?
– Jól, köszönöm. Hogyan telik a napod?
– Itt mindig szórakoztató – válaszolta Wendy.
– Alkalmas lenne neked ma délután? – érdeklődött Pamela.
– Természetesen – Wendy szíve hevesen verni kezdett.
– Jó lenne 4: 00? – kérdezte Pamela.
– Az nagyon jó lenne – válaszolta Wendy.
– Csodálatos – mondta Pamela. – Akkor majd találkozunk.
– Mary, kérlek szólj Jonathannek, hogy Pamela Grimes 4: 00-ra jön hozzám. Mondd meg neki, hogy szerintem jó ötlet lenne, ha 4: 20-kor hirtelen csatlakozna hozzánk.
A következő egy órát azzal töltötte, hogy felkészülésként átnézte azokat az információkat, amelyeket Freddel közösen gyűjtöttek össze. Úgy érezte, készen áll, amikor Shirelle bejelentette, hogy Pamela megérkezett. Felállt, hogy üdvözölje, és helyet neki a kanapén.
– Megváltozott az iroda – nézett körül Pamela, miközben leült.
– Igen – válaszolta Wendy, és elfoglalta az egyik széket a kanapéval szemben, a kis, alacsony dohányzóasztal másik oldalán. – Sokkal praktikusabb, ha Mary itt van velem. Kérsz egy kávét vagy teát?
– Jó lenne egy kis gyógytea, ha van – válaszolta Pamela.
– Én innék egy kávét – szólt oda Wendy Marynek. – Kösz.
– Nagyon hasznos volt azon egységek listája, amelyek eladása iránt érdeklődik – mondta Pamela. – Értékbecslőink öt ingatlant meglátogattak, és mindannyiuknak az volt az alapbenyomása, hogy minden kiváló állapotban van, és úgy érzik, hogy magas áron eladhatók.
– Ez ígéretesen hangzik – mondta Wendy mosolyogva.
– Igen – helyeselt Pamela, amikor Mary visszatért.
– Ez egy kamilla/gyömbér/citromfű tea – magyarázta Mary, miközben letett egy bögrét Pamela elé. – És itt van a barna cukor vagy a méz, ha édesítőszert szeretne. És a dupla eszpresszó, fekete – Mary letette elé is a csészét, majd helyet foglalt a mellette lévő székben, és felvette a jegyzettömbjét és egy tollat az asztaláról.
– Milyen finom tea – mondta Pamela, miután belecsurgatott egy kis mézet. – Köszönöm.
– Szívesen – mondta Mary.
– Úgy érezzük, hogy alul árazottak az egységek – mondta Pamela. – Szerintünk, könnyen kaphatnátok 2 millió dollárt a normál lakosztályokért, és akár 15 millió dollárt néhány penthouse-ért. Egy elismert luxusmárka, 5 csillagos szolgáltatásokkal. Ez óriási hozzáadott értéket jelent.
– Nos, természetesen nem kifogásoljuk a magasabb árat, de azt sem akarjuk, hogy az eladás folyamata a végtelenségig tartson – mondta Wendy. – Legalább 75%-ot egy éven belül, a többit újabb év alatt szeretnénk értékesíteni. Ha ehhez egy kicsit engednünk kell az árból, akkor legyen.
– Nem gondoljuk, hogy ez probléma lenne – mondta Pamela.
– Garantáljátok, hogy két év elteltével megvásároljátok az eladatlan egységeket? – kérdezte Wendy. – Eléggé biztos vagy benne?
– Ez egy olyan ötlet, amelyet megfontolhatunk – válaszolta Pamela lassan. – de biztosan nem 3%-on.
– Látom – mondta Wendy enyhén összeráncolva a homlokát. – A megemelt árral több pénzt keresnétek, ennél a 3%-nál. Nem hiszem, hogy ez indokolatlan mértékű jutalék.
– 3%-ért nem tudjuk megcsinálni – Pamela a fejét csóválta. – Nagyon világossá tették számomra, hogy ez nem járható út.
– Akkor zsákutcában vagyunk – sóhajtott Wendy, befejezte az eszpresszóját, és letette a csészét.
– Szeretném azt hinni, hogy kölcsönösen elfogadható számra juthatunk – folytatta Pamela. – A hírnevünket is figyelembe kell vennünk. Soha nem üzleteltünk 3% haszonnal. Ha ez ismertté válna, nehezen tudnánk elérni, hogy más hasonló értékű ingatlanokkal rendelkezők magasabb jutalék százalékot vállaljanak.
– Mi lenne, ha hajlandóak lennénk 3, 25%-ra menni, és garantáltan megvásárolnátok az eladatlan darabokat két év után? – ajánlotta fel Wendy. – Titkosíthatnánk a megállapodásunk feltételeit, hogy senki ne tudhassa meg. Ez körülbelül 1, 25 millió dollárral több jutalékot jelentene. Szerintem ez nagyon nagylelkű és igazságos lenne.
– Ezt vissza kell vinnem az igazgatóságunk elé – mondta Pamela.
Ekkor kinyílt az irodájának ajtaja, és belépett Jonathan.
– Nem, kérlek, ne kelj fel – mondta, mindkét kezét kinyújtva. – Gondoltam, beugrok, és megnézem, hogyan zajlik a vita.
– Pamela Grimes, kérem ismerje meg, Jonathan Hooks a vezérigazgatónk – mutatta be őket Wendy. A férfi leült a kanapéra.
– Örvendek – mosolygott rá Jonathan.
– Megtiszteltetés, hogy találkoztunk – mondta Pamela, miközben kezet fogtak. – Maga egy nagy legenda.
– A legendák általában túlzóak.
– Megpróbálunk kitörni a zsákutcából – magyarázta Wendy, majd felvázolta neki, hol tartanak a megbeszélésen.
– Ez nekem is ésszerűnek tűnik – mondta Jonathan. – Mi a baj?
– Egy ilyen ajánlatot vissza kell vinnem az igazgatóságunkhoz – válaszolta Pamela. – Nem vagyok felhatalmazva egy ilyen döntés meghozatalához.
– Mi lenne, ha felajánlanánk, a többi feltétellel együtt 3, 5%-ot, de itt és most meg kell egyezni? – kérdezte Jonathan. – Ellenkező esetben más cégekkel kell beszélnünk, bár szívesebben dolgoznánk Önökkel.
– Még mindig nem vagyok jogosult ilyen döntést hozni – ismételte meg Pamela bosszúsan.
– Akkor hívja fel azt aki engedélyezheti, hogy meghozhassa – javasolta közömbös hangon Jonathan. – Vagy itt és most kötünk alkut, vagy továbblépünk – Jonathan növelte a nyomást, majd Wendyre kacsintott.
Pamela a telefonjáért nyúlt.
– Mary, kérem, hozna nekem egy kávét? – fordult a lányhoz Jonathan.
– Azonnal – állt fel Mary.
Mindketten hallgatták, ahogy Pamela beszél valaki illetékessel. Mire Mary visszatért Jonathan kávéjával, már egy nagyot sóhajtott és letette a telefonját.
– Az Ön feltételei 3, 5%-kal elfogadhatóak.
– Nagyszerű! – nyugtázta Jonathan, egyetlen korttyal leeresztette az eszpresszóját, és felállt. – Magára és Wendyre hagyom, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket a szerződéshez.

– Azta! – mondta Mary, amikor Pamela végre elment. – Ez csodálatos volt. Pokoli tárgyalópartner vagy.
– Minden a és a keresletről szól. Nagyon egyedi és korlátozott van, amelyre nagy lesz a kereslet. A falba verték volna a fejüket, ha nem fogadják el Jonathan ajánlatát.
– Tudtad, hogy ezt fogja tenni? – kérdezte Mary döbbenten – A mindenit! Ezt így is tervezted?! Ti ketten előre megbeszéltétek.
– És működött. Mindketten tudtuk, nincs lehetőség arra, hogy elvállalják 3%-ért. A terv az volt, hogy a 3, 5%-ra majd ráugranak.
– Mi lett volna, ha nemet mondanak?
– Elmentünk volna máshoz, és ugyanezt csináltuk volna.
– A főnök látni akar téged – Shirelle dugta be a fejét az irodába.
– Ez nagyszerű volt, Wendy. Fogalmam sem volt, hogy ilyen keménység van benned. Le vagyok nyűgözve.
– Örülök, hogy sikerült – sóhajtott Wendy. – Annyira ideges voltam.
– De nem látszott – mondta Jonathan. – Megspóroltál nekünk körülbelül 12 millió dollárt a jutalékfizetésen. De a legjobban azt az ötleted díjazom, hogy két év után őket, vásároljanak meg minden eladatlan egységet. Ez egy zseniális húzás volt. A saját büszkeségüket játszottad ki ellenük.
– Túlságosan önelégült volt az első találkozásunkkor. Hogy ők mennyire jók... – Wendy végre elmosolyodott.
– Jól játszottál – mondta Jonathan. – Igazán büszke vagyok rád.
– Kösz – pirult bele a dicséretbe Wendy. – Ez nagyon sokat jelent nekem.
– Áll még a holnap esti vacsorameghívás?
– Ó, határozottan – válaszolta Wendy. – Kicsit megőrülök tőle. Azt akarom, hogy tökéletes legyen.
– Akkor miért nem veszel ki holnap egy szabadnapot, hogy ezzel foglalkozz? – javasolta Jonathan. – Több mint megérdemelted.
– Igazán!? – Wendy arca felderült. – Az tényleg nagyszerű lenne.
– Vedd utasításnak.

Wendy reggel lustálkodott kicsit. Mary morgott, hogy neki dolgoznia kell menni. Eltöltött egy kellemes órát a medencében, és nézte a várost. 10: 00-kor lezuhanyozott és felöltözött, majd lement Jean séffel beszélgetni, hogy megbizonyosodjon arról, hogy estére minden tökéletes lesz. Amikor először beszélt vele a vacsorapartiról a séf izgatott volt a lehetőség miatt, hogy megcsillogtathatja képességeit Jonathan és Vera előtt. Tisztában volt ínyenc hírnevükkel, és megígérte, hogy minden fogáshoz megtalálja a tökéletes .
Mary széles mosollyal az arcán lépett ki a liftből. Megérezte a konyhából áradó illatokat, ahol Jean séf az utolsó előkészületeket végezte. Egy órával később Shirelle is megjelent az ikrekkel, akik a felszolgálók egyenruháját viselték. Wendy bemutatta és Jean séf gondozásába adta őket. Fél órával azelőtt, hogy Jonathan és Vera megérkezett volna, mindhárman az egyforma csőruhájukba voltak öltözve. Az anyaguk olyan jelentéktelen és áttetsző volt, hogy bizonyos megvilágításban meztelennek tűntek.
– Mon dieu! – Jean séf szeme tágra nyílt amikor beléptek a konyhába. – Nem lehet, hogy egy férfi ennyi csábító szépség mellett még dolgozzon is.
– Minden készen áll? – aggódott Wendy.
– Ne aggódjon, Miss. Rose. Ezer évig fognak dalokat írni erről a vacsoráról. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szabadságot kaptam az alkotáshoz.
Wendy, Mary és Shirelle a liftnél várakoztak miután a recepció értesítette őket, hogy Jonathan és Vera felfelé tartanak.
– Jaj nekem! – sikkantott fel Vera amikor kinyílt a liftajtó és meglátta, hogy hárman állnak ott. – Ti egyszerűen gyönyörűek vagytok – jelentette ki. Belépett az előcsarnokba, Jonathan egy lépéssel mögötte. – És te biztosan Shirelle vagy – fordult a fekete szépséghez. – Jonathan azt mondta, hogy a minap megpróbáltad megölni.
– Úgy döntöttem, életben hagyom, hogy újra megtehessem – felelte Shirelle, mire Vera hangos nevetésben tört ki. – Ó, te egyszerűen tökéletes vagy.
– Megkésett házavató ajándék – Jonathan, átnyújtott Wendynek egy csomagot. – Tudom, mennyire szereted.
– Oh, nagyon szépen köszönöm – Wendy kinyitotta és meglátott 5 kiló Kona kávét. – Van ez a mesés kávéfőzőm, és nincs hozzá kávém. Ez csodálatos. Kérlek fáradjatok be.
– Ó, milyen szép otthon – lelkesedett Vera, amikor belépve a nappaliba megpillantotta a medencét és a kilátást azon túl.
Ekkor jelent meg Daryl és Chris. Daryl egy ezüsttálcát cipelt, rajta öt hosszú . Chris pedig egy másikat tartott különféle szendvicsekkel.
– Ez egy 1995-ös Krug Clos du Mesnil Blanc de Blancs – magyarázta Daryl, miközben mindegyiküknek adott egy-egy .
– Igazán? – kerekedett el Jonathan szeme. – Wendy, ez túl sok.
– Tudod milyen?
– Nagyon is jól – válaszolta Jonathan. – Ez az egyik legjobb , amit valaha kóstoltam. Nekem is van néhány palackkal, bár nem gyakran nyúlok hozzá. Köszönöm.
– Ikrek vagytok? – kérdezte Vera Darylre és Chrisre mosolyogva.
– Azok vagyunk, asszonyom – felelte Daryl megvillantva a ragyogó fogsorát.
– Wendy, mit csináltál? – kérdezte Vera elalélva.
– Csak neked, Vera – mondta Wendy vigyorogva. – Megfenyegettem, hogy kidobom őket az erkélyről, ha nem leszel velük elégedett.
– Ez két nagyon jóképű fiatalember bűnös elpazarlása lenne – tiltakozott Vera.
– A szendvicsek különféle tenger gyümölcseiből és friss gyümölcsökből készülnek – magyarázta Chris. – Minden összetevő bioforrásból származik, és a tenger gyümölcsei vadon termőek, nem tenyésztettek.
– Hm, finom – és Vera a szájába nyomott egyet.
– Mit szólnál, ha körbevezetnének minket? – javasolta Jonathan.
– Nagyon sok helyed lesz – állapította meg Vera, amikor visszaértek a nappaliba, Daryl és Chris követték őket, teletöltve a kelyheket és kéznél tartva a szendvicseket.
– Amivel fogalmam sincs, mit kezdjek – mondta Wendy. – Eddig pontosan egyszer használtam a nappalit, és ma este használom először az ebédlőt.
– Szeretem az irodát/könyvtárat – mondta Jonathan. – Mennyi időt töltesz ott?
– Egyelőre semmit. Még nem igazán tudtam itt dolgozni. Egyelőre próbálom elhinni, hogy az enyém, hogy tényleg itt élek. Ráadásul mióta megírtam a fordítási jegyzőkönyveket, nem éreztem szükségét az esti munkának. Elvégzem, napközben amit meg kell tennem. Leginkább a medence mellett vagyunk, gyönyörködünk a kilátásban.
– Ne hagyd, hogy halálra dolgoztasson – figyelmeztetett Vera. – Régen volt ilyen, amikor új ötletei támadtak. Most újra megtörténik, de ezek az új ötletek a tiéid. Gratulálunk az egységek eladására kötött üzlethez. Jonathan nagyon büszke rád.
– Ő az, aki megkötötte, én csak előkészítettem – mondta Wendy önzetlenül.
– És túl szerény vagy – intette Vera. – Ne félj elismertetni egy jól végzett munkát, különben valaki más megteszi helyetted.
– Úgy van – helyeselt Mary.
– Ha szeretnének helyet foglalni az étkezőben, Jean séf készen áll az első fogás felszolgálására – jelentette be Daryl a konyhából visszatérve.
– Imádom ezt a limoges-i porcelánt – mondta Vera. – Soha nem értem, miért használnak az emberek színeket az étkészleteikhez. Amikor ilyen fehér, sokkal jobban látszik az étel. És ez a bonyolult arany és égszínkék díszítés a széleken tökéletes. Elég elegáns ahhoz, hogy lenyűgözzön, de nem tolakodik annyira az arcodba, hogy elvonja a figyelmet az ételről.
– Az egységhez tartozott – nevetett Wendy. – Nem várhatok elismerést érte. – mire mindannyian felnevettek.

– Mesdames et Messieurs – lépett be az ebédlőbe Jean séf, majd Daryl és Chris követte őt mindegyikük három-három tányérral. – Bon soir. Jó estét. Megtiszteltetés számomra, hogy létrehozhatom ezt az epikurai utazást az Önök számára.
– Ez az első fogás alaszkai királyrák sütemények taragonai köménnyel – jelentette, miközben Daryl és Chris egy-egy tányért tettek eléjük, balról tálalva.  
– Az új-zélandi Marlborough régióból származó Seresin Sun & Moon sauvignon blanc kíséri.
Daryl és Chris az egyes terítékek feletti három borospohár közül a baloldaliba töltött, majd kisebb tányéron salátát kezdtek felszolgálni.  
– A saláta piros levelű és római salátával, kelkáposztával, , articsóka szívvel, avokádóval és friss petrezselyemmel mangós és lime vinaigrette-el. A krutonok 12 féle magból készült kenyérből készülnek, és fokhagymás tisztított vajjal vannak bevonva. Kérjük, élvezzék az étkezést. Jó étvágyat kívánunk.
– Séf úr, egyik étel sem szerepel az étlapon – vette észre Jonathan. – Miért van ez?
– Senki sem engedhette meg magának, hogy megegye – válaszolt Jean. – Az összes tenger gyümölcsét frissen szállították ma reggel Alaszkából, a Bahamákról és Hawaiiról.
– De ez Michelin minőségű étel – mondta Jonathan.
– Oui, köszönöm – felelte mosolyogva Jean séf. – De nem ezt . Vendégeink szeretik – hogy is mondjam – a megszokott ételeket. Finom és szép ránézésre is, de főleg biztonságos. Az általunk forgalmazott borok többsége a legolcsóbb a borkártyán. Nagyrészt nem kalandvágyók a vendégeink. A Michelin-csillagos éttermek azok számára készültek, akik kalandra vágynak, és nem félnek fizetni érte. Soha nem olcsó.
– Hét Michelin-csillagos éttermünk van különböző ingatlanokon – jegyezte Jonathan.
– Igen, de vannak bisztrói is, amelyekben hagyományosabbak a menük és árak, valamint reggeli is van – mutatott rá Jean séf.
– Mit szólna ahhoz az ötlethez, hogy legyen itt is egy Michelin-csillagos étterem? – kérdezte Jonathan.
– Nagyon szép lenne, de ehhez elkötelezettség kell, az pedig pénzt, sok pénzt jelent – Jean séf vállat vont. – Időbe telik, amíg egy ilyen étterem követőkre tesz szert, és ez drága. A csillag megszerzése sokba kerül. A személyzetnek a frontvonalon és a konyhában is első osztályúnak kell lennie. Ez mind drága.
– Köszönöm – mondta Jonathan mosolyogva. – És köszönöm ezt a finom étkezést. Kíváncsian várom a többit.
– Szívesen bemutatjuk Önöknek.
– Jonathan, ne dolgozz – intette Vera a fejét csóválva. – Igazán!
– Ez nagyon informatív volt – mélázott el Wendy. – Hétfő reggel emlékeznem kell néhány dologra.
– Ó, Wendy, te sem! – sóhajtott Vera.
– Nincs több, ígérem – mondta Wendy mosolyogva. – Hát nem finom?
Percekig kevesebb szó esett, mert mindenki élvezte az előételt és a salátát és a . Valahányszor egy pohár félig kiürült, Daryl vagy Chris azonnal ott volt, hogy megtöltsék.
– Hogy tetszik eddig a Clandestine-nél dolgozni, Shirelle? – érdeklődött Vera, miközben Daryl és Chris letakarította a tányérjukat, mindig jobbról, és otthagyták a még el nem fogyasztott salátákat.
– Ez más, azt kell mondanom. Megszoktam, hogy elfoglaltabb vagyok, bár nem bánom, hogy csak ülök dögösen, és bámulnak. Leginkább azokat szeretem, akikkel együtt dolgozom. Nagyon jól érzem magam velük. Soha nem éreztem magam fontosnak az előző munkahelyemen. Ott pusztán eltűrtek, mert jó voltam abban, amit csinálok.
– Jonathan mestere annak, hogy a legjobbat hozza ki az emberekből – bókolt a férjének Vera. – Biztos vagyok benne, az idő múlásával megtalálja a módját, hogy még teljesebben kihasználhassa a tehetséged.
– Már nagyon várom – mondta Shirelle.

– Mesdames et Messieurs – szólalt meg ismét Jean séf amikor belépett az ebédlőbe Daryl és Chris után. Mindegyiküknél három nagy tányér, amelyeket elkezdtek lerakni az étkezők elé.  
– A ma esti főétel ördöghal, laposhal, hawaii mahi-mahi, karibi sügér és norvég lazac vegyesen, grillezve. Csupa vadon termő tenger gyümölcse, nem tenyésztett, egyenesen onnan repültek ide, ahol ma reggel fogták. Maldon tengeri sópelyhekkel, vietnami Phu Quoc fehér borssal és borotvált Alba fehér szarvasgombával ízesítik. A spárgát párolják, és Új-Zélandon biotermesztéssel készült. Tisztított vajjal locsolták meg. A kísérő bor egy kaliforniai Kosta Browne Santa Rita Hills pinot noir. Jó étvágyat kívánunk.
– Ez egyszerűen lenyűgöző – mondta Jonathan. – A séf tehetségét nem használják ki megfelelően.
– Úgy tűnik, sok ilyen van nálad – mondta Shirelle.
– Lehet benne valami – értett egyet Jonathan. – Sajnálom, Vera, de... Wendy, el kell kezdenünk a munkatársaink mélyreható, átfogó felülvizsgálatát. Tudni akarom az oktatási és szakmai hátterüket, bármilyen hobbijuk van, ilyesmi. Értitek? Lépj kapcsolatba az egyes osztályok vezetőivel, hogy megtudjuk véleményüket a részlegükön dolgozókról. Ez személyes interjúkat jelent. Győződj meg arról, hogy megértik, ez nem egy felületes gyakorlat, és semmilyen módon nem kapcsolódik a bónuszok megállapításához szükséges szempontokhoz. Tudják meg, milyen törekvéseik vannak az embereiknek. Bármi más eszedbe jut, add hozzá a listához.
– A hétfő mulatságos lesz – nevetett Wendy.
– Soha nem tudtam, milyen jó ízű lehet az étel –   Mary befejezte az utolsó falatot a tányérjából.
– Egyszerűen csodálatos volt – sóhajtott Vera. – A bor tökéletes hozzá.
– Azta! – Wendy szeme felcsillant. – Adtál egy ötletet!
– Wendy...! – sóhajtott Vera.
– Saját bormárka – mondta Wendy. – Hozzáteszem azoknak a dolgoknak a listájához, amelyekről hétfőn beszélhetünk.

Daryl és Chris leszedte az asztalt. Mindenki egy kicsit fellélegzett. Néhány perc múlva Jean séf érkezett Daryl és Chris után, újabb tálakkal, amelyeket tovább osztottak.
– Mesdames et Messieurs, ez a málna, papaya és durian sorbet triója étcsokoládé és karamell cseppekkel – jelentette be. – Éppen ma reggel készült friss gyümölcsből. A bor egy 1956-os Chateau Filhot Sauternes.
– Nem mondod komolyan! – hördült fel Jonathan, miközben figyelte a borospoharába öntött szinte borostyán-sárga nedűt, amit felkapott, és körbe-körbe kavargatta, figyelve a viszkózus folyadék fény-csillanásait, a pohár oldalán lefutó sűrű patakokat. – Hallottam már erről, de sosem volt hozzá szerencsém. És egy 1956-os! Ez már túlzás, Wendy.
– Örülök, hogy elnyeri tetszésed – Wendy sugárzott az örömtől.
– Azt kell mondanom, hogy ez a legjobb étel, amit valaha ettem – Shirelle megízlelte a sorbetet. – Az biztos, hogy körökkel verik Chick-fil-A-t – mondta nevetve.
– Ezt meg tudnám szokni – csatlakozott hozzá Mary. – Nincs semmi kifogásom az ellen, hogy ilyenekkel teljesen elkényeztessenek.
– Ez egyszerűen fenséges – szögezte le Jonathan, miután ivott egy kortyot a borából.
– Vicces, de még sosem ittam igazán – mondta Wendy. – Ha ittam valamit, az egy kis volt. De szeretem, főleg étellel. Ez nagyon jó, édes, de nem túlzottan. Tökéletes a sorbettel.
– Parancsol valaki kávét vagy teát? – kérdezte Daryl. – Van egy igazán remek kávéfőző a konyhában. És úgy tűnik, most olyan Kona kávénk van, ami korábban nem volt.
– Igen, kérek, dupla eszpresszót – válaszolta Wendy.
– És én is – mondta Jonathan.
– Nekem is – értett egyet Vera.
– Nem tudom, hogy tudod meginni azt az aljas fekete cuccot – mondta Shirelle. – Szeretnék egy cappuccinót, ha lehet.
– Csak egy gombnyomás – biztosította Daryl.
– Nekem is – mondta Mary. – Cappuccino.

– Mesdames et Messieurs – hajolt meg elegánsan Jean séf miközben élvezték a kávéikat. – Öröm volt Önöknek főzni ma este, és remélem, hogy minden ízlett.
Mindenkitől dicsérő és köszönet kórus hallatszott, és Wendy felkelt, hogy visszamenjen vele a konyhába.
– A szálloda háztartási szolgálata takarít fel mindent. Ezt nem neked kell megtenned – tette hozzá, és átnyújtott neki egy borítékot, amelybe 500 dollárt helyezett el. – Nagyon szépen köszönöm.
– Öröm volt – Jean séf mosolygott, miközben a borítékot a kötényébe csúsztatta anélkül, hogy felbontotta volna. – Szívesen főzök neked, amikor csak akarod. Csak szólnod kell.
– Ezt jó tudni. Biztosan sor kerül még rá – Wendy elkísérte a lifthez, és elbúcsúzott tőle, majd visszatért az ebédlőbe, arcán a várakozás széles mosolyával. – Miért nem isszuk meg a medence mellett? – javasolta.
– Ez egy csodálatos ötlet – csillant fel Vera szeme. – Jó lenne egy kis friss levegő.
– Ha szeretnétek, ti is csatlakozzatok hozzánk – ajánlotta Wendy Darylnek és Chrisnek is.
– Értem, miért szeretsz itt időzni – mondta Jonathan, amikor mindannyian átköltöztek a medence mellé. – Nagyszerű a kilátás.
– A medence vize is fűtött – Wendy, hirtelen lehámozta a csőruháját, és kilépett belőle, hogy meztelenül álljon, és nagy, sápadt mellbimbói azonnal bíbor csomókká merevedtek. – Van kedve valakinek csatlakozni hozzám? – kérdezte, és a lépcsőn belépett a medencébe.
– Épp ideje –   Mary is gyorsan megszabadult a ruhájától, és beugrott a medencébe.
– Jaj nekem! – csuklott fel Vera, amikor Shirelle a földre dobta maga előtt a csőruháját, hatalmas keblein kiálltak a nagy, sötét mellbimbói. – Egyszerűen lenyűgöző vagy.
– Csatlakozni fogsz hozzánk? – kérdezte Shirelle.
– A világért sem hagynám ki – Vera is maga mögé nyúlt a ruhája cipzárjáért, és lehúzta, hagyva, hogy a földre csússzon.

Amikor Daryl és Chris visszatért a , már mindenki a medencében volt. Kiosztották az italokat, majd levetkőztek maguk is, és becsusszantak a medencébe
– Ó, ez a tökéletes módja annak, hogy élvezzük a – Vera felnevetett, miközben az ikrek „zárójelbe” vették, kezük végigjárta a testét.
– Sokat jelent nekem, hogy te és Vera itt vagytok ma este – Wendy Jonathan-hoz simult, a szabad keze lenyúlt, hogy megemelje a heréit, majd körbefonja a kőkemény farkát. – Ez csak azért lehetséges, mert kockázatot vállaltál, és szeretném, ha megértenéd, mennyire nagyra értékelem. –   lassan felemelte a farkát.
– Rendkívüli vacsora volt, és ez a desszert a kedvencem – sóhajtott Jonathan. Lehajolt, hogy megcsókolja, a keze megtalálta a fenekét, és magához húzta.
– Igen, ez az – hallatszott Shirelle sóhaja. Jonathan és Wendy odanézett, és látták, ahogy a medence szélén ül Mary nyelvével a puncijában. Hátradőlt a kezére, és a lábait feltette a medence szélére.
– Kérsz te is ebből valamit? – kérdezte Jonathanra mosolyogva, miközben felemelte az egyik hatalmas mellét, hogy megszopogassa a saját mellbimbóját.
– Tudod jól, hogy igen – mondta Mary, és felemelte nedvektől fénylő arcát Shirelle puncijáról, megnyalta az ajkát, miközben Jonathan-re nézett. – Megőrjíti amikor azt hallja, hogy Wendyvel arról beszélünk, milyen jó ízed van.
– Menj – értett egyet Wendy, és megszorította a farkát. – Tudom, hogy akarod, de én is meg akarlak dugni és kiszopni a farkad, mielőtt vége ennek az éjszakának.
– Szavak, amiket már nagyon vártam – mondta Jonathan.
– Azt hiszed, hogy én nem akarom szopni a farkad, és fél tucatszor megbaszni a nap folyamán? – kérdezte Wendy. – Azt hiszed, tetszik, hogy Mary és most már Shirelle is minden nap hozzájutnak a faszodhoz? Menj, ízleld meg Shirelle-t, de várlak.
– Ó, igen, bántson egy kicsit, főnök!
Jonathan odaállt Shirelle elé, és a széttárt punciját bámulta, a bíbor árnyalat belsejében kontrasztos volt a hosszú, sötét, vastag belső ajka, amely széthúzódott egy nagy csikló alatt.
– Gyönyörű vagy – mondta Jonathan. – Mindig azt akarom, hogy az alkalmazottaim boldogok legyenek. – odahajolt, és felhúzta a nyelvét a megremegő pinán. – Mmm, nagyon szép – lehelt rá, majd beledugta a nyelvét.
– Igen, ez az, amit szeretek – Shirelle egyik kezének ujjaival beletúrt Jonathan hajába.  
– Ezt szépen csinálja, nem? – Wendy fellendült a medence szélére Shirelle mellé.
– Biztosan csinált már ilyet – nevetett fel Shirelle. – Ahhh, igen, így.
Wendy lenézett, és látta, hogy Jonathan Shirelle nagy csiklóját szívja, és a lány teste az általa már jól ismert módon görcsöl.
– Ezt hívom én lakomának – Jonathan emelte fel az arcát Shirelle puncijáról. – Egy lakoma, amely remélem, soha nem ér véget – Wendy puncijához lépett és rátapasztotta a száját.
Wendy felsóhajtott, miközben Jonathan élvezkedett a combjai között. Körülnézve látta, hogy az egyik iker a derekánál fogva tartja Verát. Nyilvánvalóan lendületesen baszta, lábait a dereka köré fonta, míg a másik iker a vállát támasztotta, a farka Vera szájába lógott. Az egész jelenet a Tony és Sara ágya feletti fotóra emlékeztette.
– Bassz meg. Most – kérte Wendy, amikor Jonathan egy pillanatra feljött levegőért.
– Már ideje is lenne – értett egyet Shirelle, miközben Jonathan kihúzta magát a medencéből Wendynél, majd engedte, hogy átvezessék az egyik sezlonra.
– A vendégem vagy – Wendy leeresztette az ölét Jonathan szájára. – Te mész elsőnek.
– Mmm, igen – sóhajtott Shirelle, és ráhelyezkedett Jonathan farkára. – A cicám szereti a nyelvelést, de a faszt még jobban – és elkezdte dugni.
Wendy végignézte, amint Vera és az ikrek, valamint Mary kimásztak a medencéből, és egy másik heverőhöz mentek, Vera az egyik fiúra ült, míg Mary az arcára guggolt, a másik iker pedig mögé került, és a farkát óvatosan bedolgozta a fenekébe.
– Ó, ez valami elképesztő! – kiáltott fel Vera, miközben a két összeszokott iker lelkesen dugni kezdte.
– Rajtad a sor, barátnőm – Shirelle felemelkedett Jonathan csillogó farkáról és helyet cserélt Wendyvel. Leengedte a nedvektől iszamos punciját a férfi vágyakozva kinyújtott nyelvére. Wendy először kicsit megszopogatta a farkát, végigkóstolta rajta Shirelle-t, majd átterelte felette a lábát és leereszkedett rá.
– Ez már kellett – Wendy felsóhajtott, és átnézett Verára, akit az ikrek szendvicsbe fogtak, és összemosolygott Maryvel. Mindketten elpirultak egy kicsit.
– Ezt az éjszakát, nem fogom egyhamar elfelejteni – mondta Jonathan amikor Wendy és Shirelle ismét helyet cserélt és lelkesen a szájára húzta Wendy nedvektől áradó punciját, hogy kinyalhassa miközben Shirelle újra lovagolni kezdte.
– Készen áll a tüzijátékra – jelentette be Shirelle, és Jonathanre köszörülte a pináját.
– Hadd szopjam ki én – Wendy előredőlve kinyújtózkodott, hogy elkapja a csillogó farkát a szájával, amikor Shirelle felemelkedett róla. A férfiból szinte azonnal kirobbant a spermája, és elkezdte pumpálni a mohón szívó szájába.
– Arrgghh – vicsorogta Verában vergődve Chris az egyik iker, és megpróbálta felemelni a csípőjét.
– A fenébe, Chris! – kontrázott Daryl, és hátravetette a fejét, miközben a lehető legmélyebbre temette a farkát Vera fenekébe. Mindketten egyszerre töltötték meg az orgazmusában vonagló nőt.
– Nincs modoruk – Wendy a meglepett Verára mosolygott miközben az ikrek megtöltötték mindkét barlangját.
– Valami fantasztikus ezt érezni, ahogy egyszerre két ilyen fasz zuhog bennem – lihegte Vera. – Nem bánom, ha nem tanultak etikettet.
– Van egy szabadtéri zuhanyzó a medence mellett – ajánlotta Verának Mary amikor Daryl végre hátralépett és mosolyogva nézte a munkáját. – Gyerünk, segítek kitakarítani. Mindig is az volt a céljuk, hogy bezsongassanak bárkit akit megbasznak, és egyszerűen imádják valakinek a seggébe dugni a farkukat.
– Régóta ismered őket? – kérdezte Vera, miközben mindketten leöblítették magukat a zuhany alatt.
– Egész életemben. Valószínűleg többet dugtam őket, mint bármelyik másik srácot. Szeretem mindkettőt, de nem lehet őket modorra tanítani.
– Mindig is élveztem, ha egy férfi belém ömlik – mondta Vera. – bár be kell vallanom, hogy szívesen meg is szopnám őket, amikor eljön az idő.
– Én is mindig szívesen leszopom őket – nevetett Mary.
– Most már alig várom, hogy belekóstoljak Shirelle-be is – Elzárták a zuhanyt, és visszamentek a sezlonokhoz, ahol Jonathan és Wendy egy 69-esben feküdtek. Shirelle egy másik heverőn feküdt, az egyik iker dugta, a másik pedig letérdelt a feje mellett, hogy szophassa a farkát.
– Ő tényleg egy szépség – Vera gyönyörködve nézte a fekete lányt.
– Igen – értett egyet Mary. – biztosan az. Chris, hadd kóstolja meg Vera is Shirelle-t – paskolta meg a fiú fenekét.
– Hogyan lehet őket megkülönböztetni? – érdeklődött Vera, amikor Chris kicsúsztatta csillogó farkát Shirelle puncijából, és félreállt az útból.
– Chris farka balra görbül, Darylé jobbra – tájékoztatta Mary. – Ez az egyetlen különbség, amit valaha is meg tudtam állapítani.
– Ó, milyen pompás punci – lelkesedett Vera. Shirelle lábai közé kúszott, az arca alig néhány centire. – Ha arra gondolok, hogy kinyalok valakit, mindig egy ilyen szépséget képzelek el, mint a tied és Wendyé. Szeretem a hosszú ajkakat és a nagy csiklókat – mondta, és lehajolt, hogy Shirelle tátongva várakozó vaginájába csúsztassa a nyelvét. – Ó, és milyen finom vagy! – kiáltott fel örvendezve és felnézett, hogy Shirelle-re mosolyogjon.
– Szeretném majd viszonozni a szívességed – kérte Shirelle, és felemelkedett a könyökére, hogy nézze, ahogy Vera munkálkodik a combjai között.
A következő órában mindenki dugott vagy szopott valakit, Jonathan dugta Maryt. Wendy teljesítette a kötelezettségét Daryl és Chris felé, és hagyta, hogy mindketten a seggébe dugják, és megállás nélkül élvezett. Jonathan megbaszta Shirelle-t, aztán megint őt, az ikrek pedig kisajátították Verát egy szendvicsben.  
Végül úgy tűnt, mindenkinek elfogott a levegője.
– Utálok elmenni, de késő van, és mennünk kellene – szedelőzködött Jonathan. – Fantasztikus este volt. Wendy, és te, Shirelle, igazi gyönyörforrások vagytok. Remélem, nem ez az utolsó alkalom, hogy élvezhettelek titeket.
– Erre születtem – válaszolta nevetve Shirelle. – Csak szólnod kell.
– És ti ketten igazi kincsek vagytok – Vera megcsókolta az ikreket. – Talán ha egyszer meglátogatnátok az otthonomban – javasolta.
– Amikor csak akarod – fogadta el Daryl mosolyogva. – Igazi kiváltság volt egy olyan finom hölgyet kényeztetni, mint te.
– Nos, biztosíthatom, hogy a seggem és a puncim is nagyon hálás, hogy megtettétek – nevetett Vera. Megkereste a ruháját és felhúzta, Jonathan is öltözött.
Wendy kísérte őket a lifthez, még mindig meztelenül, és mindkettőjüknek „jó éjszakát” csókot adott, majd visszatért a medencéhez.
– Shirelle, gyere velem aludni – mondta, és megfogta a kezét.
– Az ikreket én fogom szórakoztatni – vállalkozott rá Mary.

Daryl és Chris reggel elmentek
– Milyen nagyszerű este volt – sóhajtott fel Mary, amikor az ikrek elvonulása után csatlakozott hozzájuk az ágyban.
– Soha nem hallottam még olyan főnökről, mint ő – Shirelle a fejét ingatta. Mary a lábai közé kúszott. – Rengeteg főnök baszta már meg az alkalmazottait, de az mindig zaklatás volt. Vele ezt nem érzem. És magával viszi a feleségét is szórakozni!
– Ó, Vera sokkal kanosabb, mint Jonathan – Mary felemelte arcát Shirelle puncijáról. – Jonathan egy gyönyörű mén, de teszi a dolgát. Vera csak az élvezetekre vágyik, és az minél vadabb, annál jobb. Megőrülök érte.
– Nagyon finom puncija van – állapította meg Shirelle. – És úgy dug, mint egy tinédzser.

A nap nagy részét hármasban az ágyban töltötték. „Százszorszép-láncban” kényeztették egymást, majd elaludtak, ebédre szobaszervizt rendeltek, majd délután a medence körül lustálkodtak.
– Azt hiszem, mennem kellene – mondta végül Shirelle nagyot sóhajtva. – Hétvégén általában segítek anyunak a takarításban. Valószínűleg mindent maga csinált. Azt hiszem, elviszem vacsorázni. Azt szeretné.
– Egyszer szeretnék találkozni vele – mondta Wendy.
– Az anyja egy nagyszerű nő – mondta Mary. – Gyakorlatilag örökbe fogadott. Nem tudnám jobban szeretni akkor sem, ha ő lenne az igazi anyám.
– Meglepődnél – mondta Shirelle. – Én és az ikrek, elég vadak vagyunk, de anyu igazi templomba járó nő, és azt hiszem, hogy mindezt komolyan is veszi.
– Tudja, hogy vagytok egymással az ikrekkel? – kérdezte Wendy.
– Nehéz lenne eltitkolni – nevetett Shirelle. – Valahányszor elkap minket a kurválkodásban, újabb prédikációt kapunk a bűnről. Nagyjából mindegyiket elkövettem már. Jót akar, de...  

Shirelle szélesen mosolygott Wendyre és Maryre, amikor hétfő reggel munkába érkeztek, hatalmas mellei szinte kiborultak egy nagyon szűkös felsőből.
– Hozok kávét. A farka kiszopva, és készen áll kettőtökre.
– Jó reggelt, Jonathan – köszönt Wendy, amikor beléptek az irodájába.
– És jó reggelt mindkettőtöknek – viszonozta Jonathan. – Ülj le. Sok megbeszélnivalónk van ma reggel. De előbb el kell mondanom valamit, és szeretném elmondani Shirelle-nek is, úgyhogy várjunk egy kicsit. Szép hétvégétek volt?
– Leginkább az ágyban maradtunk – válaszolta Wendy.
– Milyen szép lehetett – Jonathan sóhajtott. – Ó, a kávék. Köszönöm, Shirelle – mondta amikor letette őket az íróasztalra. – Csak meg akartam köszönni nektek ezt a csodálatos péntek estét. Külön szeretném megköszönni, hogy ilyen boldoggá tetted Verát. Azt mondta, hogy ez volt az egyik legjobb, amit egy ideje átélt. Ez mindent jelent nekem.
– Mi is élveztük – mondta Wendy, Mary és Shirelle pedig rábólintott. – Vera a legjobb. Ha nem lennétek házasok, villámgyorsan szobatársamnak venném, ugyanúgy Shirelle-t is, de tudom, hogy soha nem hagyná magára az anyját.
– Különösen szerette az ikreket.
– Azt mondták, hogy ő a legdögösebb asszonyka, akivel valaha együtt voltak – nézett rá Shirelle. – Szívesen megcsinálnák újra.
– Jól ismered őket? – kérdezte Jonathan.
– Akárcsak bárki – felelte Shirelle mosolyogva. – Mióta betöltötték a 18. életévet, dugnak. Előtte nem engedtem.
– Szerencséjük van – mondta Jonathan fejcsóválva.
– Mázlim van! – nevetett Shirelle. – Hogy az a két kakas a rendelkezésemre áll, csak hívnom kell őket. Az élet jó.
– Hol dolgoznak? – kérdezte. – A felszolgáló készségeik olyanok voltak, mint a fine dining-ban.
– A belvárosban dolgoznak. De különböző rendezvényeken is felszolgálnak, ha kell. Tudom, hogy elég fura eseteik voltak. Gondolom, sokat tanultak ebből.
– Nos, még egyszer köszönöm – ismételte meg Jonathan.
– Csak szólj – Shirelle ezzel elhagyta az irodát.
– Tudom, hogy van listád, Wendy, úgyhogy folytasd – kezdte Jonathan.
– Shirelle-t szeretném kijelölni az alkalmazottak értékelési projektjének irányítására – kezdte Wendy. – Két évig volt menedzser-asszisztens, állandó kapcsolatban állt a személyzettel. Pontosan abban van tapasztalata, amit mi szeretnénk. Beszélhet az osztályvezetőkkel, és mindannyian javaslatot tehetnek arra vonatkozóan, hogy mit és hogyan kérdezzünk meg, aztán meghozom a végső döntést.
– Szerintem ez remek ötlet – mondta Jonathan. – Áldásom rá. Következő?
– Tegnap beszéltem Jean séffel, és elmondtam neki, hogy ügyvezető séfet szeretnénk felvenni, és azt szeretnénk, hogy minden éttermünk Michelin-csillaggal rendelkezzen. Kérdeztem is tőle, hogy szeretné-e, ha számításba vennék a pozícióra, de nemet mondott. Ő inkább főz, nem akarja papírmunkával tölteni minden idejét. Emellett rámutatott valamire, amivel nem voltam tisztában. Megvan a hét Michelin-csillaggal ellátott étterem. Így vásároltuk őket, az ingatlannal együtt. Valójában egyik sem a mi fejlesztésünk eredménye. Azt mondta, könnyen eltarthat 3-5 évig, mire a Michelin szervezet megfontolja, hogy egy éttermet csillagra értékeljen. Ennyi idő alatt úgy kell vezetni az éttermet, csúcskategóriás menüvel, világszínvonalú borlappal és megfelelően képzett személyzettel rendelkezve.
Valószínűbb, hogy az első 2-3 évben pénzt veszítünk, és fel kell készülni arra, hogy mindegyikre körülbelül 5 millió dollárt kell költeni.
– Szóval, milyen következtetésekre jutottál? – kérdezte Jonathan.
– Ténylegesen csak kettőre – válaszolta Wendy. – Az első az, hogy csak az étlapok és a szolgáltatási színvonalunk átdolgozására, korszerűsítésére koncentrálunk. Ez minimális relatív ráfordítással járna, és továbbra is reklámozhatnánk kulináris , kihasználva azt a tényt, hogy van már hét Michelin-csillagos éttermünk. Jelenleg ezt csak a tényleges Michelin-csillagos ingatlanok esetében tudjuk igazán megtenni. A második alternatíva az, hogy megszerzed a többi helyen is a Michelin-csillagokat, de elfogadod, hogy ez lassan megy, és időbe, pénzbe, sok pénzbe kerül.
– Melyiket választanád?
– Az elsőt – válaszolta Wendy habozás nélkül. – Minden lehetséges szemszögből ennek van a legtöbb értelme.
– Egy kivétellel – mondta Jonathan mosolyogva. – Vera és én szenvedélyesek vagyunk az ételek és a borok iránt, amint azt jól tudod.  
Nevezzük egónak, de tetszik az ötlet, hogy a világ legjobb éttermeivel rendelkező szállásadójaként ismerjenek. A legrosszabb, ami történhet, hogy némelyikkel nem járunk sikerrel. Az egész világon csak körülbelül 100 szálloda vagy üdülőhely van Michelin-csillaggal. A számaid alapján körülbelül 150 millió dollárról beszélünk, hogy a 34 ingatlan mindegyikét a Michelin-szintre emeljük. Hajlandó vagyok 250 millió dollárt rászánni a megvalósításra. Ez nekem most személyes.
– Akkor ezt fogjuk tenni – Wendy-ne a szeme sem rebbent.
– Most a másik ötletem – felcsillant a szeme. – Saját márkás borok. Nem akármilyen bor. Meg kell találnunk és le kell kötnünk a világ legjobb borászatait. Mivel minden ingatlanban világszínvonalú borgyűjteményt kell létrehoznunk, miért ne saját boraink legyenek az élen. A pénzt egyébként is borra költenénk, tehát ez viszonylag olcsó dolog.  
Manapság nagyon gyakori a saját márkás bor, de magukról a borászokról soha nem hallani. Csak világszínvonalú borászatokkal kötnénk szerződést. Természetesen egy ismert borszakértőt kellene felvennünk tanácsadónak. Szeretnénk, ha a borainkról szóló cikkek az ő nevét használnák a hozzáértők számára, hogy hitelességet kölcsönözzenek nekik. Boraink drágák lesznek, és csak a mi ingatlanjainkban kaphatók, amolyan „titkos” (Clandestine) borok. Még a név is tökéletes.
– Abszolút egyetértek – mondta Jonathan izgatott arccal. – Csináld.

– Remélem, nem ellenzed, ha azt szeretném, hogy Shirelle koordinálja az alkalmazottak értékelési programját – mondta Wendy Marynek az irodájában.
– Ó igen, megértem. Tudja, hogyan kell csinálni. Valószínűleg csinált már ilyet. Lehet, hogy most ő csak recepciós, de mindketten tudjuk, hogy az én képzettségem sem sokkal több.
– De asszisztensként felbecsülhetetlen értékű vagy – biztosította Wendy. – Jonathan és én megbeszélünk veled olyan dolgokat, amiket Shirel-lel nem. Te a vállalati DNS-ünk része vagy. Shirelle új, és nem sokáig lesz recepciós, lefogadom. A végén osztályvezető-helyettest csinálunk belőle, vagy ilyesmi. Ez az egész felfordulás arról szól, hogy mindenkit a lehető legjobb módon használjunk a vállalat érdekében.
– Kösz – mondta Mary. – Igazad van. Ráadásul én többet keresek, mint ő, nem igaz?
– Biztosan igen.  
– Az, ahogy folyamatosan ötletelsz elég fura, tudod – mondta Mary. – Hogyan csinálod?
– Fogalmam sincs – Wendy a fejét ingatta. – Valami, egy szó, egy szín, egy szag, kivált valamit, és akkor egy a gondolat keletkezik a fejemben. Nem úgy mintha azt mondanám magamnak: oké, adj ötletet valamiről. Csak valahogy megtörténik.
– Nagyon klassz volt ahogy elfogadtad Jonathan választását az éttermekkel kapcsolatban – mondta Mary.
– Az a dolgom, hogy végrehajtsam az akaratát, és felajánljam neki a gondolataimat és a folyamatokra való rálátásomat. – mondta Wendy. – Végső soron ez az ő cége, és minden joga megvan ahhoz, hogy bármilyen döntést hozzon, ami neki tetszik. Hajlandó veszteséget vállalni egy álma megvalósításáért. Valósággal nedves lettem. Hihetetlenül erős pillanat volt. Láttad a szenvedélyt és az izgalmat az arcán? Mindent megteszek, hogy működjön is – mondta elszántan.
– Soha nem fogadnék ellened – mondta Mary. – Szóval nedves vagy? Akarod, hogy gyorsan segítsek rajta? Senki sem tudná meg.
– Mary! Az istenért! Most csak ezen fogok ábrándozni – pirult el Wendy.
– Egy nap igent fogsz mondani – jósolta Mary. – És lehetetlen, hogy örökre ellenállj egy kis feszültségoldásnak Jonathan-nal. Te sem fogsz. Lefogadom, hogy most még nedvesebb leszel, ha csak rá gondolsz.
– Mary! Nincs valami sürgős dolgod? – kiáltott rá Wendy elvörösödve.
– Lenne egy, de Mr. Barrett téged kér a 2-es vonalon – szólt közbe Shirelle.
– Ő kicsoda? – nézett rá Wendy.
– Fogalmam sincs, azon kívül, hogy hihetetlenül meleg – válaszolta Shirelle. – Ó, várj, azt mondta, hogy ő Tony munkatársa, akárki is legyen az.
– Köszönöm, Shirelle – mondta Wendy, és bekapcsolta a 2-es vonalat. – Wendy Rose vagyok.
– Miss Rose, a nevem Sidney Barrett – mondta egy rendkívül bársonyos hang. – Mr. Riletto megkért, hogy vegyem fel önnel a kapcsolatot. Rendelkezésemre állna egy diszkrét, privát beszélgetésre?
– Hát persze – válaszolta Wendy. – Megkérdezhetem milyen okból?
– Telefonon inkább nem mondanám el – válaszolta Barrett. – Privátban szeretnék találkozni, nem a munkahelyen. Ha megbeszéltük, meg fogja érteni.
– Oké – értett egyet Wendy. – Mikor lenne jó?
– Találkozhatunk a lakhelyén 4 órakor, ha ez elfogadható – válaszolta Barrett.
– Ma?! Jó. Miért ne? Megadjam a címem?
– Ismerem a Destinations-t – mondta Barrett. – Akkor 4: 00-kor?
– Rendben – mondta Wendy, és megszakadt a kapcsolat.
– Mi volt ez az egész? – kérdezte Mary.
– Egyáltalán fogalmam sincs – válaszolta Wendy értetlen tekintettel. – Tony megkérte, hogy jöjjön el hozzám. Csak ennyit mondott.
– Hm, titokzatos – nevetett Mary. – Ez tetszik.
– A férfi, akivel beszéltem, vélhetően meleg – tájékoztatta Wendy.
– És Tony szeret szopni – emlékeztette rá Mary.
– Lehetetlen vagy – korholta Wendy.
– Csak mondom – vonta meg a vállát Mary.
– Találkoznom kell azzal az emberrel – állt fel 3: 45-kor. – Ha Jonathan engem kér, csak mondd meg neki, hogy el kellett mennem egy találkozóra, semmi több, oké?
– Persze, semmi gond – válaszolta Mary. – Találkozunk, ha hazaérek.

– Miss Rose, Mr. Barrett keresi önt – közölte a recepciós, amikor felvette a házi telefont.
– Igen, már várom őt – mondta Wendy. – Kérem, küldje fel.
– Igen kisasszony – mondta a recepciós. – Jó néhány csomaggal érkezett.
– Csomagok? – hökkent meg Wendy. – Nos, küldje fel azokat is, kérem.
– Azonnal, Miss.
Wendy a liftnél várt, amikor kinyíltak az ajtók, és egy nagyon csinosan öltözött, 50-es éveiben járó férfi lépett be az előcsarnokba. Kezet nyújtott. Wendy igyekezett, hogy ne mutassa ki ellenszenvét, amikor a kézfogását a túlsült tésztához hasonlította. Vele volt az egyik alkalmazott, egy poggyászkocsival és több dobozzal vagy ládával.
– Miss Rose, örülök, hogy találkoztunk.
– Én is örülök – válaszolta Wendy. – Miért nem hagyod itt az előcsarnokban? – javasolta a segítőjének.
– Igen hölgyem – válaszolta az, majd elkezdte kipakolni őket a poggyászkocsiból. Mr. Barrett végig őt figyelte. – Van még három ilyen rakomány.
– Mi a csuda! – hökkent meg Wendy. – Csak tedd a többiekhez, kérlek.
– Bánj velük nagyon óvatosan – mondta Barrett.
– Igen, uram, úgy lesz – válaszolta a kísérője, és visszalépett a liftbe.
– Nem jön be? – invitálta Wendy. A nappaliba vezette, és jelezte, hogy foglaljon helyet, amit meg is tett, leült az egyik székre a kanapé és egy üveg dohányzóasztal közé.
– Sajnálom, hogy ilyen körültekintőnek kellett lennem, amikor korábban telefonon beszéltünk – kezdte. – Én vagyok Mr. Riletto kurátora.
– Kurátor, mint a művészetben? – kérdezte Wendy elkerekedett szemekkel, ahogy az előcsarnokában lévő ládák érthetőbbé váltak.
– Pontosan – válaszolt. – Nem tudom, tisztában van-e vele, de Mr. Riletto a világ egyik kiemelkedő magánművészeti gyűjtője. A gyűjteménye több mint híres.
– Tudom, hogy hihetetlen darabok vannak az otthonában – bólintott Wendy.
– Gyűjteményének megközelítőleg fele a világ különböző múzeumaiban található – magyarázta Barrett. – a többi raktárban van.
– Milyen kár – sajnálkozott Wendy gondolkodás nélkül.
– Pontosan, és el is érkeztünk a látogatásom céljához – Barrett, megköszörülte a torkát.
– Nem áll szándékában tiszteletlenség vagy sértés, de Mr. Riletto kifejezte nekem a khm... csalódottságát a falakon található műalkotások miatt. Megértette, hogy ön teljesen berendezve vásárolta meg ezt az otthont ezért úgy döntött, hogy a gyűjteményének egy részét itt szeretné tárolni. Arra gondolt, hogy jobban értékelheti, mint amit jelenleg birtokol.
– Műalkotások Tony gyűjteményéből, a falamon? – Wendy szava elfulladt a döbbenettől. – Nem gondolhatja komolyan!
– Ó, nagyon komoly – mondta mosolyogva Barrett. – Sőt, szívesen venné ha időnként forgatná a gyűjteményében szereplő darabokat, ahogy az ízlése változik. Mr. Riletto gyakran csinál ilyet az otthonában.
– De miért? – kérdezte Wendy döbbenten.
– Soha nem tettem fel ilyen kérdéseket – válaszolta Barrett halványan mosolyogva. – Mr. Riletto kívánságait nem kell magyarázni. Elég, ha kifejezi őket.
– Egyszerűen le vagyok taglózva – Wendy szíve hevesen dobogott. – És bocsánat, ha durva voltam. Kér valamit inni; kávé, tea, egy pohár bor?
– Egy pohár bor nagyon jó lenne – válaszolta Barrett, most már mosolyogva.
– Azonnal jövök. – mondta Wendy.
Amikor visszatért a konyhából két pohár rozéval Mr. Barrett már nem ült a székében. Wendy letette a két poharat az üveg dohányzóasztalra, és az előcsarnokba ment, ahol úgy találta őt, amint felügyeli két, faládákkal teli poggyászkocsi kirakodását.
– Még egy van – mondta a szállító kolléga, miközben visszaszállt a liftbe. – Felküldöm őket a férjeddel.
– Ő telepíti majd őket – mondta Barrett arra a kérdő pillantásra, amelyet Wendy vetett rá. – Arra az esetre, ha elfogadná Mr. Riletto áldozatát.
– Most telepíti őket? – kérdezte Wendy tágra nyílt szemekkel.
– Hacsak nem ellenkezik – mondta Barrett.
– Nem, nem – mondta Wendy. – Azt hiszem, most nekem is kell az a pohár bor – dadogta és visszavezette a nappaliba.
– Köszönöm – mondta Barrett, és felemelte a pohár , majd megkóstolta. – Nagyon szép – mondta, és ivott egy nagyobbat. – Van néhány dolog, amit szeretnék megbeszélni önnel, ha szabad.
– Kérem, tegeződjünk. Figyelmesen hallgatlak – mondta Wendy.
– Ezek a műalkotások kölcsönbe vannak, nem ajándékok – kezdett bele Barrett.
– Egy percig sem hittem – nyugtatta meg Wendy.
– Valójában azért, hogy megvédje magát..., azaz téged az adófizetési kötelezettségektől – mondta Barrett. – Nincs kétségem afelől, hogy Mr. Riletto szívesen ajándékozná ezeket neked, de akkor ajándékozási adót kellene fizetni a kormánynak, ami több millió dollárt tesz ki. Valójában az a szerződés, amelynek aláírására felkérlek, kimondja, hogy beleegyezel a műalkotások tárolásába. Ennek az a célja, hogy megvédjen ettől az adófizetési kötelezettségtől.
– Látom – mondta Wendy, és nehezen kapott levegőt.
– Biztosítási okokból pedig minden tárolt műalkotásnak biztonságos környezetben kell lennie, mind a hőmérséklet, mind a páratartalom szempontjából, de felügyelő rendszerrel is. – folytatta Barrett.  -Mr. Riletto fizetni fog a biztonsági rendszerért, amely pontosan olyan lenne, mint a saját otthonában.
– Oké – értett egyet Wendy. – Ennek van értelme.
– Ó, Henry itt is van – mondta Barrett, és felállt, amikor meghallották a liftajtó nyitását.
Wendy követte őt az előcsarnokba, amely mostanra tele volt ládákkal, és alig volt elég hely hármuk számára, amikor Henry kirakta az utolsó ládát is, és visszaküldte a liftet a poggyászkocsival együtt. Wendy nem tudta nem észrevenni, hogy Henry legalább olyan magas, mint ő, rövid vörös hajjal, kék szemekkel és könnyed, barátságos mosollyal, mindezt egy nyurga keretben.
– Wendy Rose – mondta, és kezet nyújtott, hogy megrázza.
– Henry Watson – válaszolta csillogó szemekkel, ahogy végignézett rajta, keze szinte simogatta az övét, ahogy megremegtek.
– Henry, kezdj el kicsomagolni, amíg én befejezem a papírmunkát Miss. Rose-zal – kérte meg Barrett. – Hozd őket a nappaliba, és a falhoz támasztjuk őket, hogy Miss. Rose láthassa, mit hoztunk. Ő határozza meg, hogy hova akassza fel őket.
– Igen Uram – mondta Henry.
Wendy meglehetősen egyszerűnek találta a papírmunkát, amikor elolvasta, majd két példányban aláírta ő, Mr. Barrett, majd Henry is tanúként.
– Nem tudom, mit mondjak – Wendy félájultan bámulta a padlón a falaknak dőlő festmények sorát.
– Azt javaslom, kezdjük a hálószobával – javasolta Barrett. – Ez a legszemélyesebb tér, ahol a legtöbb időt fogod tölteni. Azért is mondom ezt, mert Mr. Riletto három darabot küldött, amelyeket javasol, hogy kerüljenek be a hálószobába és a második főlakosztályba.
– Milyen három darab? – kérdezte Wendy.
Henry odament, ahol három darab egymásra volt rakva, a fal felé fordítva, mindegyik 4 láb magas és 3 láb széles (kb. 120x90 cm). Felemelve az elsőt, Henry a földre helyezte a többi festmény elé, megfordította, és kajánul nézte ahogy Wendy arca vörösesre vált, amikor meglátta azt a fényképet, amelyen Tony farkával a nyelvén látható. Szíve hevesen kalapált, és nézte, ahogy Henry megfordítja a másik kettőt, az egyiken hátradőlve, a frissen megbaszott puncija tele spermával, a másikon pedig a válla fölött néz vissza, ujjával a fenekében.
– Meg kell, hogy mondjam, elég provokatív – szólalt meg kis szünet után Barrett kissé rekedten. – De zseniális fotók. Mintha mindegyikről belém hatolna a tekinteted. Ha mozogsz úgy tűnik, követnek téged. Rendkívüli. Melyik kettőt szeretnéd a hálószobádba? – kérdezte.
Wendy küszködött, hogy megtalálja a hangját, és ne csináljon hülyét magából. Az első kettőre mutatott, amelyet Henry megfordított.
– Az a kettő – sikerült kimondania. – A szobatársam szereti a másikat.
– Kérem, vezessen be a hálószobába – javasolta Barrett. – Ez nagyon szép – mondta, amikor beléptek. – Az egyiket az ágyad fölé, a másikat az ággyal szemközti falra tenném.
– Ezt az ágy fölé – mondta Wendy, és a képre mutatott, amelyen Tony farka látható a nyelvén.
– Nagyon jó – mondta Barrett, miközben Henry a padlóra helyezte őket a fal mellett. – Javasolok még két darabot ebbe a szobába. Valójában két külön területről van szó. Szerintem az O'Keeffe jól mutatna ezen a falon, és a Degas azon – javasolta mutogatva.
Wendy a fejét rázta, miközben megpróbált megbirkózni azzal a ténnyel, hogy a hálószobája falaira szánt műalkotásokról tárgyalnak. Henry visszatért a két darabbal, és odatette őket, ahol Mr. Barrett jelezte.
– Hol a hálószoba a harmadik fényképhez? – kérdezte Barrett, Wendy pedig Mary hálószobájába vezette őket.
– Szerintem a Schiele, a Mapplethorpe és a Hokusai kellene ide – javasolta Wendy.
– Kedves szobatárs, igaz? – kérdezte Barrett, miközben Henry a képekért ment.
– Nagyon – válaszolta mosolyogva Wendy.
– Van egy harmadik hálószoba is, jól tudom?
– Igen, de hogyan férnek el ezek itt anélkül, hogy zsúfoltnak tűnnének? – kérdezte Wendy. – Nagy kár lenne. Mindegyiküknek saját térre van szüksége, különben elveszítenek valamit.
– Mr. Riletto nagyon határozott volt abban, hogy hány darabot válasszak, és milyen méretben – Barrett elismerő tekintettel nézett rá. – Ha azt mondja, hogy elférnek, akkor elférnek. Ilyen szempontból nagyon jó szeme van, és az ízlése is kifogástalan.
Wendy egyetértően sóhajtott.
– Tartsuk meg a harmadik hálószobát a végére – javasolta – Előbb menjünk az irodába/könyvtárba. Ott csak párnak van hely, de már tudom melyiket szeretném.
– Miért nem mondod el Henrynek, és már magával is viszi őket? A most meghozott döntéseink egyike sincs kőbe vésve. Ez csak egy első elképzelés. Majd módosítjuk, ha meglátjuk, hogyan fog kinézni.
– A Gainsborough és a Turner – mondta Wendy. Most már túltette magát a sokkhatáson.
– Azt mondanám, hogy ezek tökéletes választások – Barrett teljesen egyetértett amikor meglátta a szobát. Henry letette a festményeket ahová Wendy jelezte.
– Hé, mi folyik itt? – Wendy meghallotta Mary kiáltását.
– Ő a szobatársam – magyarázta, a nappali felé indulva.
– Kiraboltál egy múzeumot vagy ilyesmi? – kérdezte Mary, amikor meglátta Wendyt, aztán Mr. Barrett-et és mögötte Henryt.
– Tony küldte – válaszolta Wendy. – a műgyűjteményének egy részét itt szeretné tárolni.
– Jesszus! – kiáltott fel Mary felcsillanó szemekkel. – Ezek közül néhány nem rossz.
Wendynek vissza kellett tartania a nevetést, amikor meghallotta ahogy Mr. Barrett csuklik egyet.
– Ő itt Mary – mutatkozott be Wendy. – Ők Mr. Barrett és Henry.
– Hello!
– Menj, nézd meg, mit választottam a hálószobádba, és mondd el, hogy tetszik-e – javasolta Wendy. – Bármelyiket lecserélheted ezek közül valamelyikre – mondta, mutatva a festményeket a szobában.
– Ó, igen! – kiabált ki Mary a hálószobájából. – Szeretem! Halálra fogom maszturbálni magam a rólad készült képre!  
Wendy elvörösödött. Mr. Barrett a szemét forgatta, Henry pedig elmosolyodott, kék szeme csillogott. – A másik három is nagyon klassz. Megnézhetem az összes perverz dolgot? – érdeklődött, miközben a többi képet nézte a szobában a padlón.
– Menj és nézd meg a hálószobámat – mondta Wendy.
– Ó, Wendy, te rohadt dögös vagy – hallatszott Mary elismerése a hálószobájából. – Istenem! Hé, ez nagyon klassz – mondta visszatérve. A mosolya ragyogott az arcán.
– Megpróbáljuk kitalálni, hova helyezzük el őket – magyarázta Wendy.
– Hajrá – biztatta Mary. – Megyek zuhanyozni.

Két órával később Wendy végre elégedett volt a festmények szétosztásával, a nappaliba Gaugin, Monet, Kandinsky, Chagall, Miro, Mondrian és Dali került, az ebédlőbe pedig Cézanne, Pissarro, Renoir, Manet, Steen és Caravaggio. És a harmadik hálószobába Malevich, Koons és Pollock. A Giacometti-szobor a medence végére, a vízbe vezető lépcsővel szembe került ki.
– Késő van, és azt hiszem, jó lenne, ha egy éjszakára és egy napra így látnád a szobákat – mondta Barrett. – Megváltoztathatod az elrendezést, ha úgy gondolod, hogy másképp szeretnéd. Henry holnap visszajöhet a biztonsági rendszer szerelőivel, és felhelyezheti a különböző darabokat.
– Jó ötletnek hangzik – mondta kimerülten Wendy.
– Mennyi időre van szükséged, hogy mindent elhelyezz, Henry? – kérdezte Barrett.
– Legalább 3-4 óra.  
– Jó lenne holnap kettőkor?
– Igen – válaszolta Wendy. – Kiveszek egy délutánt.
– Eltart egy ideig amíg kihordom ezeket az üres ládákat az előcsarnokból – mondta Henry.
– Megértem – mondta Wendy. – Ha úgy tetszik, most elviheti, amit tud, majd holnap a többit.
– Mindaddig, amíg nem bánja az előcsarnokban uralkodó rendetlenséget. – mondta Henry.
– Nem lesz gond – biztosította Wendy.
– Akkor holnap 2 órakor találkozunk – mondta Henry.
– Szóval, mi a nagy baj? – kérdezte Mary azt látva, hogy Wendy összezuhant a nappaliban a kanapén.
– Tony a baj! Tudod, hogy 200-300 millió dollár értékű műkincs van most itt?
– Micsoda?! – hördült fel Mary. – Ezek ennyit érnek?
– Csak egy tipp, de ez hatalmas érték – válaszolta Wendy.
– Talán gyakrabban kellene meghívnunk Tonyt, hogy dugjunk vele, mit gondolsz? – vigyorgott rá Mary.
Wendy mindent elmagyarázott Marynek, az adózásról, a biztosításról és a biztonsági rendszerről.
– Tony elég vagyonos lehet – gondolkodott el Mary.
– Jonathan azt mondta, hogy a világ 25 leggazdagabb embere közé tartozik – világosította fel Wendy.
– Ezt nem fogom a szemére vetni – fogadkozott Mary. – Ő egy kedves férfi, és akkor is megdugnám, ha csődbe menne.
– Túl sok vagy. Istenem, mindjárt éhen halok.
– Felhívom a szobaszervizt – Mary a telefonért nyúlt.

– Hozz egy kávét magadnak is, Shirelle – kérte Wendy, amikor Maryvel reggel megérkeztek a munkahelyére. – Szükségünk lesz rád erre a találkozóra.
– Biztosan valami munka – élénkült fel Shirelle.
– Nos, azt kell mondanom, hogy ezt az irodát még soha nem ékesítette ennyi szépség. – bókolt Jonathan, amikor meglátta, hogy hárman ülnek az asztala előtt. – Mit ma nekünk, Wendy?
– El akartam magyarázni Shirelle-nek, hogy mit fogunk csinálni, és hátha van valami ötlete ezzel kapcsolatban – kezdte el. Megmosolyogta a meglepetést Shirelle arcán, amikor meghallotta, hogy ő koordinálja majd az alkalmazottak értékelési programját.
– Óvatosnak kell lenni, ha a személyes vagy magánéletükről kérdezünk – figyelmeztette Shirelle. – Ebben mindenféle taposóakna van, nem utolsósorban a diszkrimináció. Azt javaslom, hogy kérdezzünk meg mindenkit, nem bánja-e, ha megkérdezik a személyes életéről, beleértve azt is, hogy „mi érdekli Önt és miért? ” Ha ezt tudják, akkor hajlamosabbak lesznek együttműködni. De akármi történik, nagyon világossá kell tenni, hogy nincs negatív következménye annak, ha valaki nem akar részt venni az értékelésben.
– Ezt kerestem – mondta Wendy mosolyogva. – Mary megadja az egyes osztályvezetők nevét és telefonszámát. Szeretném, ha felvennéd velük a kapcsolatot. Magyarázd el nekik, mit csinálunk, és kérdezd meg, hogy van-e javaslatuk a program összeállítására.
– Nem probléma – mondta Shirelle mosolyogva. – Köszönöm.
– Te vagy a legjobb ember erre a munkára. Mary, szeretném, ha felhívnád Fredet, és megnéznéd, szüksége van-e valamiben segítségre, most, hogy megegyeztünk a lakosztályok eladásáról. Tedd meg, amit tudsz, hogy segíts neki.
– Oké – nyugtázta Mary.
– Beszélnem kell Jonathan-nel egy percre – megvárta, amíg Shirelle és Mary elmennek.
– Mi a helyzet? – kérdezte Jonathan.
Wendy tájékoztatta. Tonyról és a műalkotásokról, és arról, hogy ki kell vennie a délutánt.
– Egyszerűen meg vagyok döbbenve és le vagyok fagyva. Ezek a művek önmagukban kiteszik az egész épület értékének a felét.
– Nem vagy egyedül – Jonathan hátradőlt a székében. – Azta! Csak megismétlem, amit korábban mondtam: nem járhatsz jobban, mint ha Tony és Sara a barátaid. Nyilvánvaló, hogy a nagylelkűségük nem ismer határokat. Személy szerint úgy érzem, hogy a beléd vetett bizalmuk teljesen megalapozott. Te egy rendkívüli fiatal nő vagy, és nagyon örülök, hogy ezt mások is felismerték.
– Kösz – sóhajtott Wendy. – Csak beszélnem kellett valakivel, aki talán megérti. Mary... nos, Mary-vel minden vagy nevetés, vagy orgazmus.
– Semmit sem értek a művészethez, és soha nem is érdekelt igazán, de szívesen elhoznám Verát, hogy megnézze, ha készen lesz – mondta Jonathan.
– Természetesen – mondta Wendy. – Bármelyikőtöket szívesen látjuk, az októl vagy a napszaktól függetlenül.
– Tartalmazza ez a ruhanemű gyorsított ütemű levetését is? – csillant fel Jonathan szeme.
– Főleg azt – nyugtatta meg Wendy.

– Mr. Reynolds a Hospitalio Recruitmenttől hívott, amíg Jonathannel voltál – tájékoztatta Mary Wendyt, amikor visszatért az irodájába. – Megkérdezte, felhívnád-e. Itt a száma – Letépett egy papírt, és átnyújtotta neki.
– Mr. Reynolds, itt Wendy Rose a Clandestine Group-tól – mondta, amikor visszahívta.  
– Miss Rose, köszönöm, hogy visszahívott – mondta Reynolds. – Van néhány nevem a számára, amelyeket érdemes megfontolni. Adhatnék még két-három nevet, de úgy érzem, csak elvesztegetné az idejét.
– Nagyra értékelem – mondta Wendy. – Mit tud mondani róluk?
– Egyikük francia, Didier Clousseau. – válaszolta Reynolds. – Több mint egy évtizede tartják a világ egyik legjobb szakácsának. Háromszor nyitott éttermeket szerte a világon, és három éven belül minden alkalommal Michelin-csillagot ért el.
– Tökéletesen hangzik – mondta Wendy.
– A másik olasz, Gianni Antinori – folytatta Reynolds. – Őt is csaknem 20 éve a világ egyik legjobb szakácsaként tartják számon. Híres az energiájáról. 2 Michelin-csillagos étterme van Olaszországban az egyik Rómában, a másik Milánóban.
– Szintén csodálatos – mondta Wendy.
– Bármelyikük képes lenne megcsinálni azt amit ön szeretne – mondta Reynolds. – Valójában csak a személyi szimpátián múlik, hogy melyikkel dolgozna szívesebben. Személyes interjúkat javaslok mindegyikükkel a döntés meghozatala előtt.
– Tisztában vannak azzal, hogy mi az amit megkísérelünk? – kérdezte Wendy.
– Csak elméletileg – válaszolta Reynolds. – Nincsenek konkrétumok. Mindketten jelezték, hogy nagyon lennének a pozícióra.
– Meg tudja szervezni ezeket az interjúkat? – kérdezte Wendy. – Repüljenek ide első osztályon és adunk nekik lakosztályokat a Destinations-ben. Bármilyen kompenzáció is szükséges az idejükért, szintén elfogadható.
– Igen, meg tudjuk szervezni ezeket az intézkedéseket – válaszolta Reynolds. – Feltételezem, szeretné ha mielőbb megtörténnének?
– Jól a feltételezés – válaszolta mosolyogva Wendy.
– Akkor felveszem velük a kapcsolatot – summázta Reynolds.
– Köszönöm – mondta Wendy. – Várom hívását.

Wendy éppen befejezte az ebédet, amit a szobaszerviztől rendelt, amikor a recepció tudatta vele, hogy Henry és a biztonsági rendszer szerelői megérkeztek. Miután megmutatta nekik a dobozt ahol az összes biztosíték volt, megkérdezte Henryt, hogy hol akarja kezdeni.
– Azt hiszem, ott, a harmadik hálószobában – mutatta. – A legjobbat hagyom a végére.
– Mi lenne az? – kérdezte Wendy.
– A te hálószobád – válaszolta Henry mosolyogva. – Az a három fotó veri az összes többit, ha nem haragszol, hogy ezt mondom.
– Köszönöm – Wendy érezte, hogy az arca felforrósodik.
A harmadik hálószobába lépve Henry egy állványra állított egy eszközt, amelyről azt magyarázta, hogy egy kis lézermutató segítségével pontosan megméri, hová kell helyeznie a dolgokat.
– Milyen magas vagy? – kérdezte.
– Hat láb körül – válaszolta Wendy.
– Szép – mondta Henry mosolyogva. – A magas szexi.
– Miért? – kérdezte Wendy.
– Csak így látom – válaszolta Henry. – A magas nők izgalmasabbak mint az alacsonyak.
– Úgy értettem miért kell tudnod milyen magas vagyok? – kérdezte Wendy kipirult arccal.
– Azért, hogy minden kép a tökéletes megtekintési pozícióba kerüljön egy hat láb magas ember számára – válaszolta Henry.
Wendy figyelte, ahogy az első festményhez méri, majd két lyukat fúrt a falba, egyet magasan, egyet alacsonyan. Egy kis kézi porszívó segítségével felszívta a keletkezett port mielőtt lehullott volna.
– Ez a felső függesztő egység – magyarázta Henry, miközben a falhoz rögzítette. – Van egy érzékelője, amely aktiválódik, ha a feszültség megváltozik rajta. Bluetooth-ról működik és folyamatosan töltődik a lakás elektromos rendszerében keletkező elektromágneses sugárzástól. Soha nem kell újratölteni vagy akkumulátort cserélni. Ez az alsó tartóegység – magyarázta, miközben az alsó lyukhoz rögzítette. – Ugyanúgy működik.
Ezután a festményt arccal lefelé fordította az ágyra, és óvatosan rögzített két fémdarabot a keret hátuljához.
– Ezek a darabok rögzítik a festményt a falhoz – magyarázta, és addig manipulálta, amíg Wendy halk kattanást nem hallott, mielőtt visszalépett, majd egy vízmértékkel ellenőrizte a keretet. – Bárki megpróbálja elmozdítani ezt a festményt, az elindítja a riasztót, ami automatikusan hívja a rendőrséget. Ha valaha is el szeretnél költöztetni egy festményt, vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megcsináljuk.
A biztonsági rendszer szerelője bedugta a fejét a szobába – Elkészültem. Minden a rendőrséghez kötődik. Ez az a kód, amelyet meg kell adnia, ha bármilyen okból ki szeretné kapcsolni a rendszert. Ha ki akarja kapcsolni, először értesítenie kell a rendőrséget. A számuk is rajta van azon a cédulán. Amikor először lép be a rendszerbe, lehetőség nyílik a kód megváltoztatására. Erősen javaslom, hogy ezt tegye. Ha meg akarja őrizni a kód másolatát a házban, kérjük, ne tartsa jól látható helyen, például a hálószobájában vagy ebben a gardróbban. Bármi kérdés?
– Nincs – válaszolta Wendy. – Ez elég egyértelműnek tűnik.
– Ha bármilyen kérdése vagy problémája van, hívjon minket a hét minden napján, 24 órában. – és átnyújtott egy névjegykártyát – Jelenleg a rendszer ki van kapcsolva, amíg Henry dolgozik. Aktiválnod kell, amikor elmegy.
– Azt fogom tenni – ígérte meg Wendy. – Köszönöm.
– Örülök, hölgyem – és megfordult, hogy távozzon.
– A munkádra hagylak – mondta Wendy.
– Nem probléma – mondta Henry. – Biztos vagyok benne, hogy van jobb dolgod, mint nézni, ahogy festményeket akasztok. Megtehetném ezt álmomban is, szóval ne aggódj semmi miatt.
– Hozhatok valamit inni? – kérdezte Wendy.
– Jó lenne egy kis víz – válaszolta Henry. – Kösz.
Wendy kiment a konyhába, és a bolygó legtisztább vizeinek egyikével egy liter hideg Fidzsi-szigeteki vízzel tért vissza.,
Az irodába/könyvtárba menve Wendy az íróasztala mögötti széken ült, és élvezte a faburkolatú falak és a padlótól a mennyezetig érő könyvespolcok illatát, csak néhány lyukkal, ahová a két előző festményt felakasztották. Egy Gainsborough lesz a vele szemben lévő falon a jelenlegi unalmas legeltetési jelenet helyén, és egy Turner: viharos óceáni jelenetet, jobbra villámlás által megvilágított felhőkkel, az első alkotás, amit megpillantott, amikor belépett.
Elővette a telefonját, és felhívta Philt.
– Szia Phil, Wendy vagyok. Mi újság?
– Nagy újság van – felelte Phil. – Ez az átállás tulajdonképpen szinte problémamentesen lezajlott.
– Készen állunk a FreshBooks oktatóvideók bemutatására?
– Nincs rá okunk – felelte Phil. – Már mindkét rendszer éles és párhuzamosan működik. Csak néhány olyan anomáliánk volt, amelyeket könnyen javítunk. Magas a bizalom. – mondta nevetve.
– Nagyon jó – nyugtázta Wendy. – Egy számítógépes rendszerre lenne szükségem az otthonomban. Pontosan az kellene ami a munkahelyemen is van, és szeretnék biztonságosan kapcsolódni a szervereinkhez, hogy innen is dolgozhassak.
– Ez könnyű lesz – mondta Phil. – Adj pár napot.
– Köszönöm – mondta Wendy, és letette.
Háttal ült az íróasztalnak, és kinézett a padlótól a mennyezetig érő ablakon amikor Henry belépett.
– Előbb megcsinálhatok egy másik szobát is ha zavarlak – ő mondta.
– Nem, nem. Kérem, folytasd – mondta Wendy. – Annyira szörnyű ez a darab, hogy hátat kellett fordítanom neki.
– Elég ciki, az igaz – nevetett Henry.
Wendy kiment a konyhába, töltött magának egy pohár sauvignon blanc-t, majd gondolataiba merülve leült a konyhasziget egyik székére. Éppen kortyolt egyet a borból, amikor támadt egy ötlete, elment a laptopért, visszament a konyhába, és internetes keresést végzett. Miután megtalálta, amit akart, tárcsázta a telefonján lévő telefonszámot.
– A világ borai! – felelte egy vidám hang.
– Helló. Wendy Rose vagyok – azt mondta. – A Destinations-ben élek, és szerettem volna tájékozódni borhűtő beszerzéséről. Úgy tűnik, te vagy a jó választás, akivel beszélhetek erről ebben a városban. Nemrég érkeztem, és próbálom berendezni az otthonomat.
– Dan Hughes vagyok, Miss Rose.
– Kérlek, csak Wendy – azt mondta.
– Ahogy szeretnéd. Milyen borhűtőt keresel?
– Úristen, fogalmam sincs – válaszolta Wendy. – Reméltem, hogy tudsz nekem ebben segíteni.
– Nos, milyen gyakran iszol ? – érdeklődött Dan.
– Többnyire este.
– Túlnyomórészt fehér, vagy vörösborokat iszol? – kérdezte Dan.
– Leginkább fehéret, vagy , de néha a vörösbor is jólesik – válaszolta Wendy.
– Hányan isszák még ezeket a borokat? – kérdezte Dan.
– Csak ketten vagyunk – válaszolta Wendy. – de néha a barátainkkal vacsorázunk, és mindannyian komolyan értenek hozzá. Ezért szeretnék venni egy borhűtőt, hogy ha átjönnek, finom borokat tudjak adni nekik.
– Nos, hogy őszinte legyek, látnom kellene azt a helyet – mondta Dan. – Ez lesz az első számú meghatározó vagy korlátozó tényező.
– Oké – mondta Wendy. – Úgy tűnik, az üzleted nincs messze innen. Most jöhetnél?
– A Destinations-ben laksz? – kérdezte Dan.
– Igen, a penthouse.
– A penthouse – mondta Dan. – Nem vettem észre, hogy a Destinations társasházzá alakul.
– Ó, nem az. Épp most alakítanak át néhány lakosztályt. Én vagyok az első vásárló.
– Nos, átjövök. 15-20 perc.
– Értesítem a recepciót, hogy jössz – mondta Wendy. – Köszönöm.
– Örömmel – köszönt el Dan.

Folyt. Köv.