Nem kell az a nő

Van a cégnél egy kolleganő – Kinga. Nekem nem az esetem egyáltalán. Első pillanattól kezdve mellőztem őt, nem járok vele ebédelni, nem beszélgetek vele a tegnap esti TV filmről, nem vigyorgok rá a liftben, stb. Pedig nem buta, sőt kifejezetten penge, de valahogy se az alakja nem olyan bombázó, mint akitől be lehetne indulni, se az arca nem tetszik, a haja meg ritka, szóval nem olyan, akire úgy rárabolna egy vadászgató férfiember.
Azt azért észrevettem, hogy teremti az alkalmat, hogy összefussunk a folyosón, hogy éppen akkor megy a büfébe, amikor én is, olykor rám mosolyog. De nem vettem a lapot.

Ősz elején, októberben buszos kirándulást szerveztek a törzstagok. Nem nagyon szeretem az ilyen szakszervezeti kirándulás ízű dolgokat, olyan mesterséges jókedv az egész. De az asztalommal szemben ülő srác, Pál csalogatott, hogy jöjjek csak, lesznek csajok is, meg majd jól elmarháskodunk, nem lesz rossz. Ráálltam, mentem velük.
Induláskor látom, hogy a buszban már benn ülnek többen, köztük volt Kinga is. Csak átsiklott fölötte a szemem. Viszont a többi "csaj" zömmel inkább középkorú asszony volt, alig egy – két fiatalabb. Nem valami első osztályú a fölhozatal. Fanyalogtam ugyan, de már nem léphettem vissza. Láttam, hogy Pali – aki ide csalt – pofákat vág, ő se ilyen bulira számított. Mindegy mostmár, ha belevágtunk, menjünk.
A srác föltérdelt az ülésén, a támlák fölött végignézett újra, hátha mégis tetszene valaki.
– Te ez a Kinga nem is annyira rossz – súgja nekem.
– Ugyan már, előreállnak a fogai.
– De viszont szép a melle, meg jó feneke van. Egész jó!
Én is föltérdeltem, úgy vizsgálgattam a nevezett alkatrészeket, hogy tényleg olyan szép – e. Takarásban volt, nem láttam jól.
– Á nem, a haja is milyen ritka, semmi frizurája nincs.
– Akkor nem bánod, ha én meg ráhajtok? – kérdezte.
– Ugyan már, mi közöm hozzá? – vonogattam a vállam.
– Csak, mert hogy azt hallottam több forrásból is, hogy a csaj nagyon bukik rád.
– Áá, ez csak vaklárma lehet, én nem vettem észre semmit – mondtam. De azért jól esett, hogy ezt mondja. Megint föltérdeltem, hogy megnézzem jobban. De még mindig nem tetszik.

Mondjuk, amikor ilyen kedvesen mosolyog rám, az azért aranyos. Tényleg előre állnak a fogai. Bár nem olyan nagyon. Nem is értem, hogy miért vigyorogtam vissza rá.
– Persze vidd csak, sok sikert hozzá – zártam le.

Ahogy visszaültem, csak elkalandoztak a gondolataim. Mi az, hogy több forrásból hallani, hogy bukik rám a csaj, én meg nem is hallottam senkitől eddig. Majd ha szállunk le, azért megnézem a fenekét, ha már azt hallom, hogy csinos az övé. Azt szeretem, ha egy csajnak nincs nagy feneke, hanem inkább csak olyan kicsi, feszes, de azért domború. A mellekben is inkább az tetszik, ha kicsi és ruganyosan rezeg, amikor lendületesen jár a gazdája. Úgy elrévedtem a gondolataimban, lelki szemeim előtt mindenféle karcsú lánytestekkel, hetyke kis cicikkel, hogy nem vettem észre, mikor jött előre Kinga. Odahajolt a sofőrhöz, valamennyit beszélgettek. Én meg közben nézegettem a fenekét. Kerek volt, mint egy lavór. Feszült rajta a nadrág. Sokkal nagyobb volt, mint az ideális, mégis úgy éreztem, hogy meg kéne érinteni, hogy vajon mennyire kemény, meg kéne simogatni, hogy mennyire áll kézre.

Amint megfordult, hogy a helyére menjen vissza, két mellére tapadt a szemem. Nem az a kicsi ruganyos, inkább jókora, s a busz döccenéseitől ingerlőn imbolygó nagy halom. Szívesen megmarkoltam volna, hogy megállapítsam, mennyire sűrű.
Látta a tekintetemen, hogy mit bámulok. Csak nézett rám egy darabig.
– Mi van, mit nézel? – még nem döntötte el, hogy örüljön-e hirtelen támadt érdeklődésemnek.
– Szép a cicid – böktem ki végül. – El is röstelltem magam. Minek mondok ilyet? Nem is tetszik se a lány, se a cicije, se a haja, se a foga, se a feneke. Minek mondok én ilyeneket?
– Ja, nem úgy gondoltam, vagyis hát, izé... – belesültem. Tök ciki.
Közel hajolt hozzám, egészen az arcomhoz hajolt (egy pillanatig azt hittem, hogy puszit akar adni) de csak a fülemhez hajolt, hogy meghalljam, amit súgni készült (finom illata volt a hajának)
– Aranyos vagy – súgta, és már ment is hátra a helyére.
– Most akkor mi van? Azt mondtad, hogy meghagyod nekem a csajt! – orrolt rám a szomszéd székből a srác.
– Persze, vidd csak, nekem nem tetszik. – hagytam hegyben.
– Csak a cicije, igaz?
– Az se. Vidd, a tied! – nyugtatgattam még.
Hátradőltem a támlának, becsuktam a szemem. Igaz, hogy nagy feneke van, de jó feszesnek látszik, jó volna markolgatni egy kicsit. Meg egy kicsit a melleit is. Végülis nem annyira nagyon állnak előre a fogai, csak egy kicsit. Csukott szemmel ábrándoztam még egy darabig, tán aludtam is közben.

Amikor aztán megérkezett a buszunk, csomagjainkkal leszálltunk, hogy elfoglaljuk a szobákat. Avítt kis szálló volt ez, két – meg három ágyas szobákkal. Nekünk Palival a másodikon, közvetlen a lépcső melletti szoba jutott.
Elég unalmas este elé néztünk. Egy ilyen ismeretlen kisvárosban nincs is hová menni. Vacsora után se történt semmi, zene se volt, hogy valami tánc alakult volna, egy kis legális ölelgetéssel, taperolással.
A bárban kötöttünk ki. Ott iszogattunk ezzel a kollegámmal (viszonylag sokat), beszélgettünk is, el – elakadtunk, elég nehezen keresgéltük a témát. Untam az egészet. Ő a vállam fölött figyelte a bár forgalmát.
– Bejött Kinga körülnézni – jegyezte meg halkan.
– Menj oda hozzá, dumáljatok – noszogattam.
– Á, majd később – húzódozott.
Na ez se egy tettrekész fickó, gondoltam magamban. A később rendszerint azt jelenti, hogy később se.
Csak üldögél, emelgeti a poharakat, egyiket a másik után, alig szól.
Aztán amikor már végképp eluntam magam, elindultam, hogy fölmegyek lefeküdni.
Amikor fölálltam a székről, akkor derült ki, hogy egészen bizonytalanul állok a lábaimon, szédülök is egy kicsit. Vagy nem is kicsit. A lépcsőkorlátba fogódzkodva indultam fölfelé, kétfokonként meg – megállva.
Lehet, hogy egy kicsit tovább tartott, mint egyébként. Így fordulhatott elő, hogy már az első emeleten úgy gondoltam, hogy megérkeztem. A lépcsőhöz legközelebbi ajtónál próbálkoztam a kulccsal, nem volt egyszerű beletalálni a lyukba. Igazából bele se találtam, csak megnyitottam a kilinccsel. Ja, most látom csak, hogy nincs is bezárva.
Ahogy sarkig nyitottam az ajtószárnyat, ott áll szemben Kinga egy kis kék bugyiban mindössze, a trikóját éppen keresztülhúzta a fején, ahogy vetkőzött. Meghökkentem, hogy ilyen rámenős ez a csaj, hogy szobára jön, és már le is vetkőzik, mire én is fölérkezem. Az ő arcán is a döbbenet, ahogy néz, előbb rám, aztán meg a vetett ágyra, meg megint rám.
Érdekes, mintha az ágyban már lenne valaki. Á, dehogy, biztos csak a paplan van odadobva.
Levetett pólóját a melle elé fogva közelebb lépett, és fojtott hangon suttogja:
– Menj el innen, már alszik az Erika.
– Hogy kerül ő ide? – nem is értettem. – Meg te is. Hogyhogy?
Hangosnak találta, ahogy mondtam, mert egyik tenyerét máris a számra nyomra, és megpróbált kifelé tolni az ajtón. Én meg átkaroltam a hátát és közelhúztam magamhoz. Másik kezemmel meg a trikóját próbáltam félrehúzni a melle elöl. Kicsit huzakodni kellett, de amikor odahajoltam, hogy megcsókoljam, némi tétovázás után átölelte a nyakamat, és visszacsókolt. Egész jó volt, bár egy kicsit szédültem. Megint éreztem a haját, és még egyéb illatokat is fogni tudtam. Enyhe izzadtságszag, finom lányillattal keverve – összességében nagyon is izgató. A két melle közötti völgynek különösen jó szaga volt.
Odahajoltam, hogy még szimatolgassam a területet. Addig – addig tologattam az orrom a halmok között, míg már ízlelni is akartam. Mint a kalácstészta, jól belemélyeszthettem az ujjam, mert lágyan behorpadt, azután meg ruganyosan visszaállt. Nagyon szívesen markolgattam. A bimbóudvar nagy világosbarna folt volt, egészen selymesen finom bőrrel.
A hüvelykujjammal cirógattam, hogy milyen finom érintésű. Másik bimbóját az ajkaim közé fogtam, úgy szopogattam, nyalogattam, teli volt vele a szám. Nem engedtem el, csak szívtam, és nagyon tetszett, ahogy a nyelvem nyomásának ellenállva hegyesen nyomakodott befelé. Hozzászorítottam a szájpadlásomhoz, és csak szopogattam még. Bár én ittam be egy kissé, mégis az ő lába roggyant meg, ahogy folytattam tovább.
Nekitoltam az ajtófélfának, és szünet nélkül csak nyalogattam még, olykor a másik mellére is átvándorolva. Átölelte a vállam, simogatta a hátam. Végig a hátamat, aztán mindkét kezével a fenekemen állapodott meg, s úgy gyúrogatta, masszírozta, ahogyan én a melleit.
Tetszett, ahogy csinálja, más lányok nemigen szokták markolgatni a fenekemet, nagyon izgató volt, ahogy az ő keze ott járt. Ennek ellenére elhúztam onnét, és előhúztam a kezét az ágyékomig, hogy érezhesse, micsoda merevedésem van ettől, amit művelünk.
Nem kapta el a kezét, szívesen simogatta a bráneremet. Bár nem szorította elég erősen. Csak épp érintőlegesen, mintha egy madár szárnya verdesné. Én keményen meg szoktam markolni, olykor még a másik kezemmel is rászorítok, és sokkal intenzívebben táncoltatom. Ő meg csak egészen gyöngén fogta körül az ujjaival, olykor a tenyere nem is érintette, csak az ujjai begye simogatta, mégis nagyon finom érzés volt. Aztán meg a zacskómért lenyúlt, és úgy forgatta, masszírozgatta a markában, hogy azt hittem, ott sülök el máris, annyira élveztem, ahogy fogta. Még szerencse, hogy az ajtófélfának támaszkodtunk, mert összecsuklottam volna, ahogy elgyöngültek a lábaim. Egyre hevesebben lihegtem tőle.
Megpróbáltam a bugyijába benyúlni, de elhúzta a kezem, s visszatette a mellére. Végülis nem rossz ott se. Tovább csókolgattam képlékeny bimbóit, ő meg simogatta a rudit.
Úgy éreztem, hogy már csak pillanatok vannak hátra és indul a zsebrakéta, teljes a készültség, a visszaszámlálás indul a kilövés előtt.
Már nem szopogattam tovább a melleit, mert úgy éreztem, hogy minden belélegezhető levegőre szükségem van. Nyitott szájjal kapkodtam, hogy még többet szívhassak.
Hogy hogy került oda a lépcső tetejére ez a Pál, akivel nemrégiben még ott iszogattam a bárban, sosem fogom megtudni. Csak azt vettem észre, hogy ott áll a fölső fokon, és elég hangosan, szemrehányóan dohog rám:
– Hé! Azt mondtad, hogy neked nem kell a csaj, neked nem tetszik, hanem nekem hagyod!

Olyan hirtelen lökött el magától a lány, hogy azt hittem hanyatt bukfencezek a lépcsőkön. Alig tudtam elkapni a korlátot. Első pillanatban azt se tudtam mi történt. Csak hogy hirtelen eltűnt az ajtókeretből a lány, hirtelen becsukták azt az ajtót, és ott állok teljes merevedésben, remegő kielégítetlenségemben, bambán. A srác mellettem elég dühösnek látszik, én meg csak szédelgek, de nem értek semmit, hogy mi történt ilyen váratlanul, amikor már csaknem elszálltam, mint valami tüzijáték a csillagos nyári égen.
A srác összehúzott szemmel, láthatóan ingerülten kikerült engem, fölbaktatott a lépcsőkön a második emeletre, és benyitott a lépcsőhöz legközelebbi ajtón.

Rázogattam a fejem, próbáltam eligazítani a gondolatokat benne.
Mi volt ez itt? Szobára jött a kiscsaj? vagy én törtem rá? Miért törtem volna rá, nem is tetszett?
Akkor meg mi volt ez? Valamit ő kezdeményezhetett, mert emlékszem, hogy megcsókolt, fogta a tarkómat. De mikor vetkőztettem le? Vagy miért az ajtókeretben csókolóztunk? Volt ott valami egyéb is, hiszen majdnem elélveztem tőle. De aztán meg kilökött, majd hanyatt estem.
Ágyékomban fájni kezdett a feszülés, emlékeztetve rá, hogy befejezetlenül maradt valami.
Fogtam a korlátot és megindultam lefelé a lépcsőkön. A bár már bezárt.
Kiszédelegtem az utcára, pofámba csapott az októberi szél, sodorta a sárga avart. Ácsorogtam a kapu előtt, nem nagyon mertem eltávolodni, esetleg nem találnék vissza. Csak álldogáltam még, hagytam, hogy jól átfújjon a levegő. Mikor már kissé vacogni kezdtem, visszafordultam, hogy megmásszam a két emeletet. Nem is kellett a korlátot fognom, már nem imbolyogtam annyira.
A lépcsőhöz legközelebbi szobában (mostmár a második emeleten) sötét volt már, a túlsó ágyon mélyeket szuszogva aludt a másik srác. Le se toltam a farmerom, csak beledőltem az ágyba és tüstént elaludtam.

Valamit elszúrtam, de nem nagyon emlékeztem, hogy mit is.