Pistikére vigyázva

A napköziben a gyerekeket felügyelve gondolkozom életemen, a jövőmön. Lassan huszonkilenc leszek. Szüleim korai halála miatt egy szem lányukként örököltem a parasztházat, amiben lakom. Kicsike kétszoba-konyhát, utólag hozzáépítettem zuhanyzót, wc-t. Ennek a felújítása – önerőből – szinte életem végéig tart majd a tanári fizetésemből. Az apu régi Opel Astrája is már nagykorú és törődést kíván. Pasik lennének ugyan, de én még reménykedem a hercegben fehér lovon. Alkalmi – ne csak maszturbáljak – mindig akad, de azok is mind a belefáradt házasemberek, kikről tudom, hogy nem akarnak rám telepedni. Nagyon sötét a jövőm, jövőnk. Ezt erősítik a rossz példák is.  
Még az én tanár nénim – Matyó néni – is hatvannyolc évesen napközit visz, amikor nem betegszik le. A szülők fáradtan, egyre később jönnek a gyerekekért. Most is mindjárt öt óra, de nyüzsgés van, majd hirtelen tódulnak be a szülők, amikor megjön a városból a busz. Utoljára mindig az unokabátyám viszi el Pistikét. Most is. Segítek neki felöltöztetni. Na, őt sem irigylem. Tőlem három évvel idősebb, a helyi tsz-ben traktoros. Felesége, – gyereke anyja – a szülést követően valami félre kezelt vírusba meghalt. Böbe néni, Pistike mamája volt az egyetlen, aki nevelni tudta az unokát, de ő is elment. Pista helyzete kilátástalan lett. Gabival a – tőle tíz évvel idősebb fejőnővel – jött össze. Elég viharosan éltek, Gabi nem vetette meg a , de annyira mindig józan maradt, hogy Pistikét ellássa. A hetekben reppent fel a falusi pletyka, hogy egyre zajosabb körülöttük a már elég romos kis viskójuk. Hármasban mentünk hazafelé Pistával és Pistikével.

– Te Pista! Mi a valóság alapja a pletykának, hogy nem vagytok jóban Gabival?
– Már sehogy nem vagyunk! Kidobtam, mert a kocsmárossal ingyen piáért... khm... ingyen szolgáltatásokat adott, ja és a lopott tejet. Repült a TSZ-ből is, most a volt első szerelméhez költözött vissza, jó messzire.
– Akkor most nagy szarban vagy nem? Hogyan bírod Pistikét ellátni?
– Hát ez az. Örülök, hogy felvetődött ez a téma. A közelben csak a keresztanyja – Margó –, és te vagy, akik tudnak segíteni, ha beindulnak a munkák. A keresztanyja is csak főleg hétvégén ér rá. Pénzem éppen csak a megélhetésünkre elég, nem tudok mellé fogadni senkit. Gondoltam, ha van időd, néha figyelhetné rá, foglalkozná vele, ha ez neked nem teher?
– Ne hülyéskedj már! Persze, hogy segítek. Megbeszéljük! – Ekkor értünk a kis házukhoz.  
Talán egy hét elteltével a telefonom. Pista volt az.

– Szia Zsóka! A múltkor beszéltek szerint elhoznád Pistikét a suliból? Nem érek haza, csak este.
– Persze, hogyne! Ne siess, jól elleszünk. Nem gondoltam, hogy Pistikét este kilenckor nekem kell a vendégszobába lefektetnem. Már aludt, mikor az apja kimerülten beesett. Adtam neki kaját, majd mondtam, hogy a kocsimmal menjen, hozzon a fiának másnapra ruhát.  

– Reggel beviszed a suliba?  
– Persze, nem kell megzavarni a pihenését.
– Köszi. Kicsit leülök, erőt gyűjtök, és már itt sem vagyok.
– Jól van. Hozzak egy ?
– Nem, dehogy, holnap reggel kitelepülünk, én viszem a műhely kocsit, hogy azzal tudjak hazajönni. Egy szörpöt esetleg. Mire visszaértem már durmolt, nem volt szívem felkölteni, egy takaróval betakartam. Gyerekként, – főleg nyáron – néha játszottunk, de már akkor is markánsak voltak vonásai. Most, – így alva – kisimultak a vonásai, szinte megszelídült, megszépült. Reggel ugyan úgy feküdt. Kicsit kipihentebb volt, ahogy hatkor megsimogattam arcát.

– Jó reggelt! – Suttogtam.
– Szia! Hú, de jót pihentem. Pistike?
– Alszik, lassan költöm őt is.
– Olyan jó volt úgy aludni, hogy tudtam, a fiam jó helyen alszik. Talán egyszer voltatok kint ?
– Igen kivittem, de azt hittem alszol. – Csak mosolygott, megitta az esti szörpöt és a fia ágya szelére ült. Simogatta, puszilgatta, míg fel nem ébredt.
– Apuci, apuci! De jó, hogy itt vagy! Szeretlek! Ölelte, kis karjaival szinte megfojtva, apját.  Jó volt látni ezt a szeretetett. Percekig puszilgatták egymást.

– Ne haragudj, hogy itt kellett aludnod.
– Jó volt itt! A tanár néni még játszott is velem, és itt olyan jó illat van! – Mosolyogtunk gyerekes őszinteségén. Nehezen szokott le a Zsókázásról, de az iskolában nem lett volna ildomos.
– Ugye lehetek itt is, mint keresztanyunál?
– Persze, ha a tanár néni is ráér. – Puszilgatta tovább a fiát, majd elköszönt, mert mennie kellett. A következő héten még egyszer haza vittem egy órácskára, de pénteken ismét azt mondta a telefonba.

– Ha nem gond, nálad aludna, és este, éjjel vinnék ruhát. Margó meg szombat délután elvinné, ha kibírod vele addig.
– Persze, hogy kibírom, és Margónak sem kell elvinnie, elvagyunk, felmegyünk a kilátóhoz.
– Cuki vagy! Szia! – És már bontotta is a vonalat. Mi jól elvoltunk. Pista a kilátóhoz jött elénk. Fáradt volt, de vidám. Pistike kezét kétoldalról fogva mentünk le a dombról, kacagva, jókedvűen. Az apját megetettük, majd indulni készültek.

– Apucíííí, had aludjak itt! Itt olyan jó, és alhatnál itt, mellettem te is! Itt annyi mese van a tévében!
– Nem, kisfiam, nem élhetünk vissza tanár néni bizalmával.
– De, igen! – makacssággal. – Ugye maradhatunk, úgy is rokonok vagyunk?
– Persze, és mit szólnál egy pizzához? – Dobtam a slusszkulcsot Pistának, és neki mondtam.
– Hozz ruhát magadnak is, és neki is holnapra! Pista elölről ölelt meg, Pistike hátulról a combomat. Melegség töltött el.  
Vacsora előtt Fekete Péter kártyával játszottunk hármasban. Pistike majd’ kicsattant örömében. A kirándulás, a friss levegő, az önfeledt szórakozás jótékony hatása Pistikét gyorsan elnyomta. Mi Pistával koca bagósként, egy-egy kíséretében kiültünk beszélgetni a teraszra, ami számomra egyre vált.

– Tudod, felsős végzős voltál, én meg az ipariban másodikos, amikor azt éreztem, hogy nem mint rokonhoz vonzódom hozzád, hanem mint baráthoz, de te olyan elutasító, undok voltál, hogy még beszélgetni sem akartál velem.
– Mindig olyan mogorva voltál és ideges, markáns arcvonásokkal.
– Csodálkozol? Mikor olyan undok voltál velem! Soha nem mosolyogtál rám, már mamáéktól is menekültél?
– Te csodálkozol? – Jóízűen nevettünk.
– És mostanra más lettem? – Kérdezett vissza.
– Nevetünk nem? És amúgy meg igen. – Válaszoltam, és kezdtem egy hosszú monológba.  Ha fáradt vagy, az a mogorva arcvonás megmaradt, de mikor alszol, vagy mikor Pistikét rajongásig szereted, millió százalékban pálfordulást teszel. Nem restellem kimondani, olyankor még szerethető is vagy!
Elnéztem a kert felé, a szél játékát hallgatva a fa levelein, ágai között. Pistának ez pont elég volt cselekedni. Visszafordítva fejem, már felettem tornyosult, ajkunk szinte összeért, és Pista nem állt meg. Tarkóm megfogva tapasztotta össze szánkat. Mellkasánál fogva próbáltam eltolni, egyre kevesebb erővel. Testem gyengült, hiába visított fejemben a vészcsengő. Már nem érdekelt, ki teszi velem, finom, jó és élvezetes volt. Megszűnt az ellenállásom. Mellkasáról a kezemet a csípőjére tettem, átadva magam az érzésnek. Előbb ruhán keresztül fogdosta melleim, majd felhúzta pólóm, ami alatt zuhany után már nem volt – és nem is kellett – melltartó. Feszes, hetykén álló volt a cicim még. Forró tenyere tovább fűtött, nem zavart, hogy belenyúlt a melegítő alsómba, és bugyin keresztül simogatta a – pár napja elmúlt menzeszem utáni epilálástól – csupasz puncim. Beleremegett a rádöbbenésbe, hogy csupasz vagyok. Ezt abból gondolom, ahogy félre túrta a bugyim. Kezdett felhúzni. Szánk addig vált szét, míg áthúzta a fejem a pólón. Szemei olyanok voltak, mint a bagzó macskáé. Csillogtak a kitágult pupillái. Ismét csókolt, de hirtelen ajkai már a mellemen cuppogtak. Letérdelt és lehúzta az alsóm is. Nem érdekelt, hogy pucér vagyok. Az , ember bódulatába került érzékelésem. Élveztem a testem kényeztetését. Fenekemet átkarolva, mint egy dunyhát szorított magához, és vitt a terasz végében lévő, raklapokból összetákolt fekhelyhez. A párnás részéhez tette a fejem, a testem a fekhelyet fedő gyékényre nyomta. Még izegtem-mozogtam, de ő már szaggatta le magáról az alsóját, és a lábaim közé feküdt, lédús repedésemhez helyezte kemény makkját. Felsóhajtottam, ahogy tolta befelé. Rég éreztem ennyi vigyázást a behatoláskor. Nem a „toljuk neki ezerrel”, hanem figyelmesen, lassan haladt testem mélyére, így nem tudtam behatárolni méretét. Egy biztos, nem egy krinolin. Lehúztam az ingét. Szőrös mellkasába túrtam, amikor testünk összeért. Nem volt súlya, tartotta magát, így csak a belsőmben a vákuumot keltő érzésből tudtam, hogy kifelé húzza, majd lassan vissza. Kibújt a ruhájából, melleim puszilgatta. Kitartó volt. Testünk egyre többször ért össze, nyomódott a csiklómhoz alteste. Felfokozottságomban alig tudtam visszatartani, hogy ne kiáltsam a gyönyör érzését a csillagokig. Éreznie kellett, hogy benne vagyok a jóban. Gyorsított, és hirtelen kirántotta belőlem. Beterített a mellemközétől köldökömig, a kilövellő spermája. Nem zuhant rám. Térdén, tenyerén tartotta magát. Néztük egymást. Ha lehet, az alvásában lágyuló arcvonásai, még kisimultabbá váltak.

– Pista! Hiba volt, többet nem szabad! – A cigiért nyúltam zavaromban.
– Nem volt jó?
– Nagyon is jó volt, pont ezért! Közben Pista nagyot szívott a cigimből, sokáig bent tartotta. Lassan mászott le rólam. Felsőjével letörölte a száradófélben lévő, kis eret képező testnedvét. Kisgatyáját vette csak fel, én meg a pólómat. Ültünk a terasz borított padozatán. Távol a hangoskodtak, a szél erősödött, hűtve a levegőt.

– Menjünk be, mielőtt felfázol! – Mondta és felhúzott. Megölelt, arcunk szinte összeért, de csak a szemeink beszéltek. A következő két hétben – ha haza is vittem Pistikét – Pista nem aludt nálam, csak reggel jött felkölteni imádott kisfiát. Rajongott érte, az életénél is jobban szerette. Szívmelengető volt az imádat mindkét részről. Az ominózus eset még érintőleg sem került elő, és én magamból is próbáltam törölni.
Pénteken már tizenhat óra előtt jött Margó, Pistike keresztanyja a gyerkőcért. Repkedett, hogy végre szinte két teljes nap vele lehet. Pistike még köszönéskor felém súgta, hogy velem szívesebben lenne. Már terveztem, hogy a hétvégén a ház körül ténykedem. Főzni nem kell, van a fagyasztóban, azt akarom kiüríteni. Úgy döntöttem, hogy péntek este lazulok. Egy pohár borocska mellett valami romantikus filmet nézek meg az izaurán. Vacsora után gyors zuhany, majd a Tomi bától kapott borból ittam egy keveset, és megtöltöttem egy poharat. Édes bor, ami itatja magát. Csak az alvó trikóm és a bugyim volt rajtam, hisz lesz belső fűtésem. A film elején jártam, amikor csöngettek. Kattogott agyam, ki lehet az? A sulit nem én zártam. Pistike a keresztanyjánál, a szomszédok a csirkékkel fekszenek. Felvettem a macinacim. Pista volt az, kezében cukrászdás csomagolás, és egy hétdecis boros üveg.

– Szia! Nincs itt a fiad!
– Szia! Tudom, gondoltam beszélgethetnénk.
– Ari vagy, de inkább nem...
– Krémes. Akkor csak együk meg, és itt sem vagyok.
– Nem szívesen mondom, de csak megesszük a konyhában.
– Köszönöm! – Mondta, és a a dugóhúzót kereste a konyha pulton és a fiókokban.
– Ne bontsd fel! Itt van Tomi bá bora! – Tettem az üveget az asztalra, majd kistányért és villát is. Franciakrémes volt, azaz a fele krém, fele tejszín, de a teteje nincs csokival bevonva. Pista Pistikéről beszélt, kérdezett, és a fellegekből Istenítette, hogy milyen okos és mennyire hálás, hogy én vagyok a tanára, mert ki bírom hozni belőle – a belső rejtekéből is – a benne lévő tudást. Én csak hallgattam, és csak a sütit néztem. Gyerekkoromból megmaradt szokás szerint a tejszínt utoljára hagytam, és lenyaltam a tányért, amiért apám mindig tarkón vágott, hogy ne gusztustalanodnak, meg ne nyaljam be a rengeteg bacit. Ez a szokás most is előjött. Pista nevetett, hogy fehér bohóc szájam lett. A boros üvegért mentem, mikor hirtelen elém állt, és először a szám szélét nyalta, majd csókolni próbált.  

– Nem! Ezért nem akartam, h...  Magához húzott, és nem vadul, de mégis határozottam tolta át nyelvét a számba. Eltökéltségem kezdett semmivé válni, határozottságom oda lett. A múltkori emlékek, a magam büntetése, – hogy nem nyúltam magamhoz, – hiba volt, mivel kiéhezett testem követelte a járandóságát, amit Pista tud most megadni. A nyakába csimpaszkodtam, úgy viszonoztam nyelve kényeztetését. Magához húzva vitt a szobámba. Szerencse, hogy a reggeli ágyazást már megbontottam. Nem szóltunk, dobáltuk le a ruháinkat. Kislányként – 5-6 évesen – láttam Pista kukiját! Na, az megférfiasodott, ahogy maga is. Elé térdeltem. Tiszta, szappan illatú szőrzetét félre söpörve vettem a számba a kukoricacsutkáját. Az ismerős érzés hatására, beleélve szoptam. A vállamba kapaszkodott. Nem volt vaskos, és egetverően nagy sem. Pont akkora, ami minden nő vágya. Volt mikróval dolgom, amivel nem tudtam mit kezdeni, de faltörő kossal is, ami tényleg szakított, tolta fel belsőm a gyomromba, mellkasomba, a tüdöm összepréselve.  
Bennem is kellemes volt, és a számban is. Nem görcsölt be állkapcsom a szétfeszítéstől, de betöltötte a szájüregem. Melleimnél fogva húzott fel. Az ágy szélére ültetett, és viszonozta az orált. Az agyamra hatott a bor, és már többet kívántam. Türelmetlenül tűrtem, ahogy lefetyel bennem, majd kimászva alóla, azt mondtam.

– Hülyék vagyunk, bazd meg, de meg akarlak lovagolni! Ne élvezz belém! Átemeltem felette a lábam, szétnyílt hüvelyem beszippantotta a felfelé mutató vesszöjét. Ütemes mozgásom bezsonggatta, testem vibrálása hangomban is kiteljesült. Fantasztikus orgazmusom volt, amelyet az sem csökkentett, hogy kinek a fasza segítségével értem el. Fordultunk. Folyamatosan döngetett. Izzadt a is, a szextől is

– Ne élvezz belém, inkább a számba! – Nyögtem még féltudatlanul, az orgazmusból kifelé jövet.  Reméltem, hogy én soha nem leszek annyira kontrol nélküli, hogy erre figyeljek, és bíztam benne, hogy Pista sem, hiszen bólintott, csukott szemmel, és mióta ismerem, egyszer sem csapott be, ezt becsülöm benne. Most sem. Kivette szerszámját a tárolómból, és már tolta is a számba. Segítettem a nyelvemmel, az ajkam szorításával. Jól betolva szájüregembe kezdett remegésbe a szárazkolbász, zsírját egyből a torkomra spriccelve. Nyeltem, mint kacsa a nokedlit. Így az ízét sem éreztem zavarónak. Mellém borult, a melleimre, és remegő ajkakkal puszilgatta őket. Simította a nedves rést lábam között, csiklóm se kímélte, de lefogtam, hiszen éppen elég volt a bűnből. Már csak szuszogott.

– Pista! Ezt nem lehet! Menned kéne innen azonnal, örökre...!
– Pistikét kire hagynám? Ha vége a munkáknak könnyebb lesz!
– Keress egy nőt...
– Elég magasra tetted a lécet...
– Akkor is! Nem rúglak ki az ágyamból, de ígérd meg, hogy hajnalba elmész!
– Ígérem. Megnyugodva, a seggemet felé fordítva aludtam el. Pár óra múlva jött rám, és éreztem, hogy kezd a lábamköze erjedni. , mosdás. Valóban nem csalódtam, Pista, ahogy a nap kélt. Mocorgott, csendben kelt ki mellőlem. Ő is ürítette vizeletét, majd csendben engedte a vizet. Kezdtem visszaaludni, amikor félálomban mozdult az ágy. Hirtelen pattant ki a szemem, mikor hátulról felnyársalta a puncim, és a mellemet fogva tartott, hogy ne tudjak kimozogni, és már a csiklómnál matatott, amikor ütemes mozgása engedte.

– HÉÉÉÉÉ!... Hééé!... ééé... – Csendesedett felháborodásom. – Nem erről voooo...
– Várj,... várj!... Mindjárt megyek, vagy inkább rám ülve teeee... Gyere! Felhúzott, kiemelt a farkára. Mellkasán támaszkodva már semmi nem érdekelt, csak egy dolog. Ismét érezni a vad orgia szétáradását testemben. Élveztem, amikor finoman maga mellé fektetett, és a melleimre verte vad csuklómozgással a gecit. Türelmesen tűrtem, ahogy szétkeni. Már nem is volt olyan orrfacsaró szaga.  
Tízig aludtunk, majd zuhanyzás közben kérdeztem.

– Ez hajnalban mi volt?
– Te mondtad, hogy hajnalban menjek el, betartottam. – Nevetett fel hangosan, és a szőrös mellkasához bújva nem értettem magam.  Udvar elmaradt pakolásilag, fagyóból dupla adag kaját vettem ki. Majd pucéran maradtunk. Margót felhívta, minden rendben van-e vele.

– Jajj pici fiam, jó, hogy jól érzed magad. Hiányzol! Most erősen szorítalak! – Közben engem szorított erősen. – Holnap megyek érted!
– Nem a tanító nénihez?
– Megkérdezem, de csak kicsit! Otthon alszunk! Szeretlek, legyél jó kisfiam, fogadj szót. – A szeme jobban csillogott, mint máskor és elfordult. Én is belekönnyeztem. Egy nap nem látása is ennyi hiányt jelent! Beleéreztem magam. Az esti fekvés előtt Pista egy kávé alátétben margarint hozott.

– Felavatjuk popódat!
– Neeemmmm...!! – De már csókolt, a melleimet fogta, a lábaim között matatott.  Nem gondoltam, hogy ekkora ribanc vagyok! Hogy nem tudom türtőztetni magam! Lassan fordított a hasamra. Először puszilgatta, nyalta – amennyire bírta szorításom mellett, – majd hideg, csúszós ujját, – nem kért engedélyt –, fájdalmaim mellett feltolta a kijáratomon. Tudtam, hogy délután ürítettem rendes állagban, tehát barna maci nem kukucskálhat ki. Már a második, majd a harmadik ujja is bennem volt. Fájdogált, de a menszeszgörcshöz képest elenyészően. Kivette ujjait és megéreztem a síkos makkját.

– Lazítsd el magad Zsókácska, még, még...! Jobban nem bírtam. Térdeim benyomódtak a matracba, a fejem a párnába dugtam, kezeim a lepedőt markolták. Lassan tolta Pista, figyelt rám. Számomra a zavartságon kívül a feszítő, kicsit szúró érzés mellett, nem adott semmi pluszt testem felfokozásához. Egy biztos, jó síkos volt Pista fegyvere, és ő nagyon élvezte. Egy rövidített pornóban láttam, hogy ilyenkor a csaj a csiklóját simogatva maszturbál. Csináltam én is. Könnyebbség volt, talán lazított rajtam, de a felfokozotságom elmaradt. Pista a derekamat erősen markolva, már ütemesen tudott a végbelemben mozogni. Most gyorsan, rám dőlve, – kissé nehéznek is tűnt – ürített, amit csak a farka rándulásából tudtam, egyéb erre utaló érzésem nem volt. Mellém rogyott. A margarinon – és a szivárgó spermán kívül – szerencsére semmi barnaságra utaló nyom nem volt, pedig székelési ingereim voltak. Így egy pzs-vel áttöröltem a farkát és kimentem a vécére. Halk suhogó hangon kívül – ondópuki – nem jött ki semmi. Nem vágytam másra, csak hason feküdni. Fájt, feszült a nyílásom. Pista elaludt, ahogy én is.  
Reggelire ő szalonnát evett, én csendben néztem – fél farpofámon ülve – és megállapítottam, hogy a morcos arcvonásai csak a védekezése, rejtőzködése. Mióta itt van, kisimult, mosolygó és vonzó arca, boldog végre a tekintete.  
Tudtam, hogy helytelen amit teszünk, de ha /és ameddig élvezzük, komoly figyelem mellett miért is ne? Este már ölelkezve néztük a tévét, és aludtunk együtt.  
Reggel – a munka miatt – korán kelők vagyunk. Mocorgásomra ő is felébredt. Nem engedett ki sem, húzott a kőmerev farkára. Egy fura, feszülő érzés volt a húgyhólyagomban, ami fokozta élvezetemet a faszon mozogva. Gyors, de annál intenzívebb kielégülésem volt, és tipegtem kifelé, mert szivárogtam. Visszamenve Pista még mereven várt.

– Gyere, de ne belém élvezz! – Mondtam neki kedvesen.  Ütemesen döngetett, miközben azon gondolkodtam, hogy mi a franc történt, történik velem? Pont az unokatesóm az aki megtalált, és megérezte mi az, ami nekem a jó? Meddig lehet ezt folytatni? Nem is a kívülállók elől titkolva, – hiszen ki az a bolond aki ezt feltételezné, – hanem a magunk részéről? Miként lehetne kiszállni, még most? Töprengésemet a testemet beborító tejfölszerűség szakította meg. Pista kézzel kenegette szét a melleimen. Remélem ettől nőnek még kicsit...  
Délelőtt Pista szedelőzködött. Hosszú, érzéki csók után, magam se tudom mi ütött belém.

– Vacsorára gyertek vissza...