S

alf

ör

alf

öz

alf

ős

történetek - Balázs

Ahogy azt mondani szokták: “A téma az utcán hever. ” 
Egy péntek éjjel, úgy 3 óra tájban (bár akkor az már szombat) mentem haza. Hát mit látok a lépcsőházban? Az alattam lakó Balázs gyerek a szomszédtól oson ki és még utoljára, egy érzelmes csókkal búcsúzik Timitől, aki – nem mellesleg – egy férjes asszony. A srácnak csak kb. három métert kellett volna megtennie a lakásukig, de pont láttam mindent. Az asszonyka nem vett észre, de Balázs megállt, megvárt.
– Tamás, ez ugye köztünk marad?
– Ha mindenről részletesen beszámolsz, az már tárgyalási alap.

Balázsról annyit, hogy 20 éves múlott, magas, jóvágású, másodéves egyetemista gyerek. Ő is és a családja is nagyon normális, kedves emberek. Meg is lepett, hogy a srác egy férjes asszonynál töltötte a fél éjszakát, aki ráadásul a közvetlen szomszédjuk.

– Arra kértél az éjjel, hogy ez a kis lebukásod maradjon köztünk.
– Igen, így van.
– Oké, ezt meg is értem, hiszen ahogy láttam, Timi elég szívélyesen köszönt el tőled, hogy finoman fogalmazzak. De tudod mit nem értek? Úgy rémlett, láttam lent Feri autóját. A biztonság kedvéért le is néztem otthon a parkolóra és tényleg ott volt a kocsija. Márpedig, ha a kocsi ott volt, akkor nagy eséllyel ő is otthon volt. Vagy tévedek?
– Jól gondoltad, Feri is otthon volt.
– Kezd egyre jobban érdekelni, mit kerestél te ott és akkor ki előtt kell titkolni ezt.
– Anyuéknak nem kell tudni erről. De kezdjük az elejétől.

Két héttel ezelőtt, pénteken este jöttem haza az egyetemről. Egy nappal előbb végeztem az utolsó vizsgámmal is, mert elcseréltem a szombati vizsga időpontomat egy évfolyamtársammal egy pénteki időpontra. Szóval abban a szutyok időben jöttem haza, alig vártam, hogy otthon lehessek. Nyomom a kapucsengőt; semmi. A kóddal nyitom a kaput, jövök az emeletre, kopogok; semmi. Nyomom a csengőt; semmi. Keresem a kulcsomat, kotorászok a zsebemben, aztán a hátizsákot is kipakoltam, de kulcs sehol. Akkor ugrott be, hogy azt bizony otthagytam a koleszban a szekrényemben. Hja, kapkodnom kellett az indulással, hogy elérjem a vonatot. Veszem elő a telefont, hívom Anyut, nem veszi fel, hívom Aput, ő sem veszi fel. Gondoltam, megkérdezem Zsófit, tud-e Anyuékról valamit, hogy merre vannak. Hát ő sem vette fel. Alig tettem le, hív Anyu.
– Szia Balázskám! Kerestél?
– Szia Anyu! Igen. Merre vagytok?
– Dórikánál vagyunk.
– Pesten?