Fűzfa

A történet még az átkosnak mondott jólétben kezdődött. Akkoriban a Kádár panelek csak úgy nőttek, mint a fű, kiszorítva a teret a városokból.  
Tizenhat voltam, és a telepen két banda működött. A miénk vezetője András volt, akinek én – a szőkehajú, vékony, melltelen kislány – voltam a barátnője, és még tizenketten voltak a bandában, lányok fiúk vegyesen. Mi voltunk az elitkék.  
A másik bandát Zöldike vezette, az ő babája volt Kriszta, a bögyös maca. A mi szabályzatunkban a cigi és a tiltott volt. A másik bandát viszont ezek a káros anyagok tartották össze. Míg túlzásba nem vitték a nyugtatókra vedelést, a nagy fűzfa alatt el voltunk mindannyian, de eljött a pont, hogy el kellett dönteni, hogy kié a fűzfa árnyékos rejteke.
Először persze csak a szóbeli „bunyó” ment köztünk, igaz, a végén már igencsak emelt hangon. Magam sem tudom, hogy hogyan fajult odáig a dolog, hogy Zöldike felüvöltött:

– Ennyi volt te rohadék! Üvöltötte Andrásnak, és nekiesett. Bár Zöldike nagyobb volt valamivel, de itt jött a képbe, hogy Andris az eszét is képes volt használni. Zöldike ész nélkül, erőből rohant András felé, akinek nem volt nehéz dolga, hogy félreálljon a felé zúgó srác elől. De utána, amíg Zöldike a vállával védte ki a felé induló ökölcsapást, addig András hirtelen a bal kezére váltott, és egy csattanós pofont kevert le neki. Ettől Zöldike teljesen lefagyott, és András könnyen húzta ki alóla a lábát, és vitte a földre.
Álmélkodva néztem a párharcot egy darabig, majd Krisztára tévedt a tekintetem. Kriszta is megérezte, hogy nagy baj közeledik, és bennem is fellángolt a harci kedv. Kriszta felé mozdultam, de ekkor agyam hátsó szegletéből,   – magam sem tudta honnan, – eszembe villant egy különös gondolat: a párbajokban mindig az a vesztes, aki előbb nyúl a fegyverért. Végig sem tudtam gondolni mindezt, de önkéntelenül is terpeszbe álltam, lábam hátra tolva, hogy stabilan álljak. És számomra is meglepő módon ez bevált! A teljes erejével rám törő lányt, a magam elé rántott alkarom kiütötte anélkül, hogy tennem kellett volna érte. Elég volt csak ott állnom szilárdan, és Krisztát a saját lendülete vitte a földre. De gyorsan arrébb gurult, és felpattant.