Kollégisták a COVID idején 3. rész - A csomag érkezése

A következő napok eseménytelenül teltek. Chase a minap tinédzser kori udvarlásairól és szerelmeiről mesélt. Én tényleg megértem őt. Elbaszott egy gyerekkora volt, nem semmi, amit a szülei miatt ét kellett élnie. Amikor először beleszeretett egy lányba, a szülei terrorizálták, felolvasták neki a Bibliából, ami arról szólt, hogy a nászéjszakáig tiszta maradjon, szexuális kapcsolatot csak gyereknemzés céljából, a házasságkötés után gyakoroljon, mert különben tönkre megy a saját és a barátnőjének élete is. Ekkor még csak 11 éves volt, teljesen ártatlan...
Tegnap este igazán megnyílt előttem. Egy órán át zokogott a vállamon, miközben elmesélte mindazt, amin keresztülment. Az apja egy igazi szar alak, az anyja pedig egyértelműen minden porcikájával gyűlöli a férfiakat. Biztosan mindkettőjüknek megvan a maga traumája, és ezt Chasen vezetik le. Középiskolás korában még rosszabb lett helyzete, ahogy barátkozni kezdett lányokkal. A legrosszabb azonban az volt, amikor a COVID beütött, és gyakorlatilag bezárták a hálószobájába, és nem engedték meg, hogy a barátaival érintkezzen, és természetesen egyetlen lánnyal sem találkozhatott. Ez az elszigeteltség nagyon megviselte. Egyik barátjával sem tudott igazán kommunikálni anélkül, hogy édesanyja vagy apja állandóan vigyázó szeme előtt ne lenne. Olyan magányosnak érezte magát, ezért elkezdett edzeni; csak futott és futott. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy kiszabaduljon a házból. Ilyenkor elfutott egy közeli parkban, ez jelentett a szabadságot számára. Az elszigeteltség megijesztette, mert ne, tudta a meglévő barátságait ápolni, vagy újakat kiépíteni, mint a középiskola első éveiben.
Annyira sajnáltam ezt a gyereket, hogy nem volt senki a közelében, senki, aki miatt egy percig is élvezhette volna a gyerek létet. Ehelyett „örök életének” súlyát Damoklész kardjaként tartották a feje fölött, szülei pedig csak a kudarcért szurkoltak. Az anyja élvezte a pillanatot, amikor szidni kellett, mert hibázott. Ez baromi rossz. A karjaimban tartottam és hagytam, hogy sírjon. Nem is tudtam, mit mondjak, csak meg akartam védeni, és azt akartam, hogy tudja, most már van, aki vigyáz rá.
Bal karommal átöleltem, hogy szorosan tartsam, a jobb kezemet pedig a mellkasára tettem, és éreztem, milyen gyorsan ver a szíve.