Az új szobalány 2. rész - Nana

-Mi történt Albert, András úr már le is csapta a kezedről Almát? – somolygott a szakácsné, ahogy meglátta a komornyikot savanyú képpel bejönni a konyhába.
– Hát honnan tudja Teri asszony? – Albert igazán meglepődött a kérdésen.
– Láttam, hogyan meresztgeted a szemed arra lányra. Azt is tudom, hogy pont az ilyen menyecske való András úr fogára. Gondoltam is, hogy szólok neked, ne ezt a kis csinos dundit válaszd, ha jót akarsz magadnak. Aztán meg lehallatszik ám ide is a nagy íróasztal nyikorgása.
– Igaza van Teri asszony, úgy történt, ahogy mondja. András úr fent döngeti Almát, én meg nő nélkül maradtam.
– Na ide figyelj te szomorúfűz, az ilyen szép száll legénynek biztos akad párja. A faluban ragadnak majd rád a lányok, még az asszonyok is! De megmondom én teneked, nem is kell elmenned a faluig. Mert András úr annyira lefoglalja majd Almát, hogy a szegény lánynak nem marad ideje a dolgára. Pár napon belül szólni fog neked, hogy kell még egy szobalány. Na akkor te meg üzenhetsz azért az Iliért – az olyan gebe, hogy András úr meg se látja majd Alma mellett, nem kell félned, hogy azt is megdöngeti!
– Az bizony jó lenne, ha így lenne Teri asszony!  
– Így lesz az fiam, így lesz. Harminc éve vagyok a Sigrayéknál – tudom én, mi András úr gusztusa!

***

Andris a parkban kóborolt, amikor a vihar lecsapott. A főépület már vagy egy mérföldre volt, vissza nem mehetett. A közelben lévő üvegház felé szaladt hát, bőrig ázott mire odaért.  
A hirtelen lezúduló eső éktelen zajjal ütötte a tetőt. Szinte éjszakai sötét lett a délelőttből, a fák recsegve hajladoztak az óriási szélben. A  mennydörgés egyre hangosabb lett, félő volt, hogy a kövekező villám a közelben csap le. A fiú rémülten állt a földig érő ablakok mellett, nadrágjából csorgott a víz.
– Andriska, te vagy az? Gyere csak, gyere, én vagyok az, Teri! Ülj csak ide mellém, összebújunk! –   Teri a leander bokrok melletti kőpadon ült. Szakácsnésága alatt gusztusosan kikerekededett, mellei hatalmasra híztak, két tenyérrel is alig lehetett volna betakarni őket. Arca pirospozsgás volt, pár perce futhatott be ő is az üvegházba. Barna haján néhány esőcsepp csillogott, halványzöld pruszlikja szorosra fűzve ölelte át derekát. Nem keves zsír vette már körül csípőtájékon, de dereka még így is sokkal vékonyabb volt, kerekded formái, szép, mindig mosolygós arca vonzotta a férfiszemeket.