Isten jóváhagyásával 4. rész - A hit ereje

Köszönöm Istenem, és neked Réka, ezt a csodát! Halálomig szeretnék sütkérezni ebben a boldogságban! – Rebegtem hálát mindkettőjüknek.  

– Csodálatos vagy, valóságos angyal, az én angyalom, és remélem, hogy maradsz, örökkön örökké! – fordultam Rékához.  
– Ámen! – Válaszolt.   
Összeölelkezve aludtunk el. Réke telefonébresztőjére riadtam. Réka is felébredt, de láttam, bootol még, nincs magánál.

– Réka! Szerelmem! Ébredj Drágám. Köszönöm, hogy velem aludtál, de most el kell menned, mindkettőnknek indul a nap. Úgy ölelt, mintha nem lenne holnap. Kibontakoztam öleléséből, és halkan a fülébe súgtam

– Ha akarsz zuhanyozni, addig tedd meg, amíg Józsi atya alszik! Mint akit darázs csípett meg, úgy rezzent össze. Fölpattant, magára tekerte a lepedőnket és kiviharzott a fürdőbe. Hál’ Istennek, Józsi atya úgy horkolt, hogy beleremegtek az ablakok. Pár perc múlva megjelent, magára kapkodta ruháit, és hosszú, érzéki csókkal búcsúztunk.  
Távozása után rövidnadrágot és pólóinget húztam magamra, és megkezdtem a szokásos napindító reggeli testmozgást.
Józsi atya eget-földet rengető horkolása aggasztott. Olvastam valahol, hogy a sztrók, vagy infarktus – már nem tudom melyik – előjele, ezért addig rágtam a fülét, amíg rábeszéltem, vizsgáltassa ki magát a megyei kórházban. Persze ebben az aggódásban azért volt némi önös érdek is, hisz amíg ő távol van, Rékával tölthetem az összes szabadidőmet, az éjszakákat is beleértve.  
Már aznap, – amikor bevonult a kórházba – hívtam Rékát éjszakára. Türelmetlenül vártam a nap végét, az esti misét is szinte összecsaptam, csak hogy minél hamarabb találkozzak Rékával. Tecát már délben hazaküldtem, nehogy akaratlanul is megzavarjon bennünket. A mise után villámgyorsan civilbe öltöztem, és a hátsó ajtóban toporogva vártam Rékát.
Amint belépett átöleltem, hosszú, érzéki csókkal köszöntöttük egymást, majd ölbe kaptam és szinte futva vittem fel a szobámba. Mire leraktam az ágyra, dákóm már teljes harckészültségben várta, hogy munkába lendülhessen. Sebtében dobáltuk le magunkról a ruháinkat. Réka magára rántott, de egy olyan szerencsétlen pillanatban, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és teljes testemmel rá zuhantam. Szegénykém csak úgy nyekkent. Gyorsan a könyökömre és térdeimre támaszkodtam, hogy tehermentesítsem őt. Ki sem néztem belőle, olyan erővel szorított magához, mint egy díjbirkózó. Csókoltam, ahol értem. Nyakát, vállát, dekoltázsát.