Utazások a világban 3. rész - Velencei találkozás az izmos szobrásszal

Anna és Éva egy meleg kora nyári napon újra a reptéren vannak a kis kabinbőröndjeikkel, és a kijelzőn a Velencébe induló gépet keresik. Hamarosan a gépen ültek, mikor Anna ellenőrizte a transzfer buszok indulását, amivel Treviso reptérről a városba bejutnak. Szerencsére nyáron félóránként megy a busz, nem kell sokat várniuk.  
A reptér előtt állva, egymásra néztek, és elnevették magukat az elkövetkező hétre gondolva, mindketten remélték, hogy izgalmas kalandokat fognak átélni.  
Megjött a busz, egy udvarias sofőr vette el a bőröndjeiket, és tette be a csomagtartóba. Mestre-ben foglaltak szállodai szobát. Szerencsére a buszról leszállva csak pár percet kellett gyalogolniuk, mert az első kis mellékutcában volt a családias villa.
Amikor meglátták a kapu mellett a táblát Antica Villa Graziella már tudták, hogy megérkeztek. A recepción egy mosolygós férfi fogadta őket, és vitte a bőröndjeiket az emeleti szobába.  
Lepakoltak és egymásra nézve szinte egyszerre mondták.  
– Menjünk be a városba.
A recepción kaptak buszjegyeket és már mentek is. A buszon sokan voltak, de szerencsére csak három megállót kellett menni és már ott is voltak a csoda bejáratánál. Átmentek az első hídon és eléjük tárult a Grand Canale vízibuszokkal és vaporettokkal teli kék vize. Nem szerettek volna a tömeggel haladni, ezért a kis sikátorokat választották, az eldugott kis hidakat. A csodás régi házakat nézték és mindketten úgy érezték, hogy egy másik világba kerültek. Megbeszélték, hogy keresnek valami olyan helyet, ahol enni tudnak, mert egyre éhesebbek voltak. Egy kis sikátorból kilépve ívelt hidacskán keltek át. Erre alig jártak turisták, de mikor kiértek egy kis térre, ott megláttak egy nagyon magas izmos férfit, aki nagy kőtömbök előtt ült és azokat faragta. A férfi izzadt, duzzadó felsőteste meztelen volt, az inge a derekára volt kötve, hosszú haja copfba volt, de néhány rakoncátlan szál kiszabadult és az arca elé hullott. A két lány megbabonázva állt meg és bámulták a férfit, nézték az izmai mozgását. A kezében a véső és a kalapács nyomán a kőtömbből arcok tűntek elő.  
A kis tér sarkában néhány asztal volt kirakva, ami egy kis étteremhez tartozott, a lányok már szavak nélkül is megértették egymást és leültek, oda ahonnan jó rálátásuk volt a Dávid szobor szépségű férfira, de abban azért reménykedtek, hogy a csodálatuk tárgya nagyobb férfiassággal van megáldva, mint az a bizonyos szobor, amit Michelangelo álmodott meg.