Isten jóváhagyásával 1. rész - Réka

Réka vagyok, egy harmincöt éves takarító vállalkozó. Későn, harminc évesen mentem férjhez, egy elvált pasihoz. A cégét rám íratta, ajándékozással, hogy a volt felesége ne tudja elperelni tőlem. Rájöttem, – a magam kárán, – hogy a volt feleség miért volt oly dühös rá. Egy szoknyapecér volt a lelkem, akinek forrt a vére a nőkre. Fél év házasság és bizonyítottan öt inflagranti után sima válás, ami után eldöntöttem többet nem házasodom meg. Nem voltam sex mániás, heti egy kielégülés bőven elég volt pár perc munkálkodás után.

Elmesélni kívánt történetem egy kisvárosban játszódik. Ott volt az Önkormányzat, a Művelődésiház, a könyvtár és az önkormányzati iskola takarítása. Két nyugdíjas hölggyel és egy csökkent munkaképességű úrral csináltuk négyen, nem megerőltetve, mégis megérte mindenkinek. Apai mamámnál laktam a válásom óta, mivel az utolsó –  akivel az exem félrelépett – az az anyám volt.   Érthető, hogy nem tartom vele a kapcsolatot és elköltöztem.
Nagy hír volt a kisvárosban, hogy egy új pap érkezett, aki az öreg prépostot majd lecseréli. Két hónap után sok újdonságot bevezetett az új pap. Fiatalos lendülettel látott munkához. Gyerekek énekeltek a káplánnal, és rengetegen jártak a misékre. Vallásos voltam, de nem templomba járó. Mind a mamám, mind a körülöttem ténykedő emberek biztattak, hogy csak legalább egyszer nézzem meg. Fiatal, deltás, jóvágású volt az atya. Addig duruzsoltak fülembe, amíg elmentem egy vasárnapi misére. Szinte kiszédültem a padból. Az új atya felettem járt általános suliba, vele csókolóztam életemben először, fülig szerelmes voltam belé akkoriban.  
Újdonság volt részéről – hogy mint a reformátusoknál, – a mise végén az utolsó ima alatt kiment a bejárathoz, és mindenkinek személyesen köszönte meg a misén való részvételt, és ha igénye volt rá bárkinek, pár szóban el is beszélgetett. Utolsók között mentem oda.

– Szia Réka! Köszönöm, hogy megtiszteltél a jelenléteddel a misén. – Rezzenéstelen arc, betanult szöveg.
– Szia Csabi! Jó látni... soha nem gondoltam, hogy így látlak. – Csak a szeme mosolygott.
– Beszélgetünk?
– Délután ötkor a régi helyünkön. – Fogott kezet velem is. Feldobva mentem a népkert – már csak nyomokban meglévő – közlekedési tanpályájának buszmegállójához. Lelombozott, hogy egy fehér pólós, farmeres díjbirkózó bitorolja a megmaradt betonpad darabját. Közeledve jöttem rá ez Csabi. Megölelt, megpusziltuk egymást.