A Kelletés 1. rész

Én buján vörös Barátném!
Az a helyzet Kedves, hogy nem mindig vagyok ám én sem beszédes, levélírós hangulatomban. Ám ha van megfelelő inspiráció ;), akkor maguktól jönnek a sorok. Ritka alkalom, de örülök ha úgy érzed, hogy érdemes kivárni!
A téma, amit felvettél, most nagyon is közel van hozzám. Nem csak úgy általában, hanem időben is...
Várj, mindjárt megérted!
Ma úgy volt, hogy családlátogatok a város külterületén, de a sofőrünket megsajnáltam. Reggel mosatta le frissen a kocsit, amivel mennünk kellett volna. Arra felé meg csak földút van, és most nyakig érő sár. Így aztán abba maradtunk, hogy családlátogatás elhalasztva, mindenki elhúz a dolgára, és a lógást pedig betudjuk munkaidőnek. Így aztán a Te Sugurud tudott csinálni magának egy kellemes délidőt!
Tizenegykor Krisztihez, hogy lenne-e kedve meginni velem egy kapuccinót... Tudnod kell, hogy ez a nyalánkság csak fedőnév és alibi. Épp ráért és kedve is volt. Általában van Neki :)) – fel is jött egy félórán belül a kéglibe. Nem nagy távolság, én két, ő egy sarokra lakik a "bűnfészektől", ahol randizni szoktunk. Amíg forrt a víz, és a poharakat rakosgattam, kerestem a cukrot, a hátamhoz simult. Majd leejtettem a bögréket, amikor a pólóm alá bújt és csókolgatni kezdte meztelen gerincem hosszát.
– Úgy szeretnék a bőröd alá bújni – nyúlt a nadrágomba – és magammal vinni az illatod!
– Kicsit mellé ment a forró víz. Ne csodáld, ha remegett a kezem! A farmerom már a térdemig csúszott, keskeny keze a boxer alsóm szárán siklott feljebb. Függőimet emelte a tenyerével, s a fenekemre is kaptam egy – egy puszit. Nagy – nagy baszás lesz a bünti, mert nem hagyod, hogy befejezzem a kávét!
– Azt nem hiszem – nevetett vissza – hacsak nem akarsz elázni tőlem...

– Jó, akkor legyél tisztességes kislány, és ne bizgass, mert a fakamra öntöm az egészet! Igaz, úgy legalább nem kell majd álló árbóccal hazaosonnom...