Barátnők

Sokáig szenvedtem kérlelhetetlenségétől, iránta érzett plátói szerelmem figyelmen kívül hagyásától. Csak nevetett bevallott vágyaimon, mintha élvezte volna, hogy nagy hatással van rám, talán éppen ezért hagyta, hogy udvaroljak neki, sőt, a bizalmaskodás határáig közel engedett magához. Még azt sem bánta, ha megérintettem a karját, átkaroltam a vállát – de semmi többre nem juthattam nála, mert akkor vagy mosolyogva, vagy éppen sértődést mutatva, visszavonult elefántcsont-tornyába. Eleinte nem értettem, vagy inkább nem akartam érteni, mire föl ez a hajthatatlansága, amikor amúgy olyan jól éreztük magunkat egymás társaságában, és ha barátoknak nem is lehetett nevezni bennünket, hiszen a munkahelyen kívül soha nem találkoztunk, ám munkaidőben, ahogy lehetett, együtt voltunk. (Igaz, szinte mindig csak én voltam az, aki odament őhozzá. ) Amikor ellenállása okát kérdeztem, mindig azt mondta, hogy ő nem akar semmi olyant nős férfiaktól. Ezt az indokot azonban nem tudtam elfogadni, hiszen én a magam részéről meg voltam győződve a szerelem erejéről, minden akadályt legyőző hatalmáról, és szándékaimat alapvetően tisztességesnek véltem, családi körülményeim ellenére, és konokul hittem, hogy a szerelmet ki kell élni, realizálni kell, ha kölcsönös érzelmeken alapul. Próbáltam erről őt is meggyőzni, de nem sok sikerrel, pedig tudtommal nem volt semmiféle komoly kapcsolata, nem állhatott senki az utunkban – természetesen a feleségemen kívül, de hát őt eszem ágában sem volt beavatni magánéletem e területébe. Kezdtem hát arra gondolni, hogy egyszerűen nem vagyok az esete, és bár emberként szimpatikus vagyok számára, férfiként képtelen vagyok hatni rá.
Ez a felismerés kissé lelohasztotta lelkesedésemet, egyúttal meg is zavart, és nem tudtam, hogyan tovább. A helyzet tisztázásába megpróbáltam bevonni kolléganőnket, Erikát, aki – lévén Ildi legjobb barátnője – amúgy is sokszor tanúja volt verbális ostromaimnak. Igyekeztem hát kitudakolni tőle barátnője szándékait, érzéseit. Amellett, hogy Ildikóval is ápoltam barátságunkat, fönntartottam kapcsolatunkat, arra törekedtem, hogy Erikával is minél többet lehessek kettesben, és egyre mélyebben beavattam érzelmeimbe, egyre pontosabban feltártam előtte lelkivilágomat, kételyeimet és reményeimet.