Segítő kezek

Daniel Bachmann éppen olvasott amikor megszólalt a csengő..
Félretette a könyvet, és kinyitotta az ajtót. Előtte egy ápolt nő állt divatos ruhában, hozzáillő harisnyában, elegáns cipőben, vállán bőrtáskával. A nő dühösnek tűnt, arckifejezése nem illett az ápolt megjelenéséhez.

A fejét oldalra billentette, és csípőre tette a kezét:
– Herr Bachmann?
– Igen, az vagyok.
– Maga tart fiatal felnőtteknek sportfoglalkozásokat odaát a patak mellett?
– Igen, hetente egyszer.
– Doris Sommer vagyok.
– Uh! Angela anyja? Örülök, hogy Angela is a csoportunk tagja. Mi járatban erre Frau Sommer?
Mély levegőt vett, és fenyegető hangon elmagyarázta:
– A lányom azt mondja, hogy maga .

– Hogy én zaklattam Angelát? Ezt hogy érti?
– , amikor... hát, hogy is mondjam – próbálta megtalálni a szavakat –, amikor eltűnt az erdőben... .
Daniel kissé zavarban volt. Jobbra-balra nézett, majd összeszedte magát:
– Hát ez nem így van, én nem zaklatok senkit.
– Tegnapelőtt a lányom bevallotta nekem, hogy előtted a sportpálya közelében... ez olyan... felháborító!
Daniel a dühös arcára nézett, megsimította a haját, és választ keresett:
– Kérem, nyugodjon meg, Frau Sommer, és hadd magyarázzam el ezt önnek. Valójában nincs WC a sportpályán, és a lányok... ó, azt hiszem, az a legjobb, ha a sportpályán mutatom meg. Várjon, gyorsan belebújok a cipőmbe.
Amint a sportlétesítmény felé tartottak, Daniel Bachmann vette a bátorságot, és megnézte oldalról a nőt. Frau Sommer egyértelműen Angela édesanyja volt, mindkettőjüknek ugyanolyan bájos a külseje. Angéla azonban úgy tűnt, nem anyjától örökölte nyitott és barátságos természetét, mert  a nő egyenesen előre nézett, és az orrlyukai kitágultak.  Ennek ellenére az volt a benyomása, hogy a felháborodása kicsit hamis, mert amikor megérkeztek a sportpályához, megállt, és várakozó pillantást vetett az öltözőre, ami nem illett a korábbi haragjához. A zsebében kotorászott, előhúzott egy kulcsot és kinyitotta.
Mrs. Sommer bedugta a fejét a nyitott ajtón, és összeráncolta a homlokát:
– Elég szűk itt.
– Igen, sajnos – értett egyet –, csak egy öltözőnk van mindenkinek, lányoknak és fiúknak, és nincs zuhany sem.
Belépett a szobába, és Daniel figyelte, ahogy Frau Sommer megfordul a saját tengelye körül.

Felismerte Angelától ezt az elbűvölő csípőlendítést, és Doris egy kicsit megnyugodott, mert hirtelen kíváncsiság csillant meg a hangjában:
– Igen, nem zavarja a lányokat, ha itt vannak velük a fiúk?
Körbeintett a kezével:
– Ó, a legtöbbjüknek nem kell itt öltöznie, szinte mindenki a közelben lakik. De néhányan még mindig itt csinálják. Néhány lány panaszkodik, hogy a fiúk kilesik őket, miközben átöltöznek, de egy héttel később újra eljönnek.
– Angela panaszkodott már?
– Igen, tulajdonképpen minden alkalommal. Vezetőként abban a kiváltságban részesülök, hogy saját öltözőm van, elég kicsi, de így azok a lányok, akik érzik magukat, lecserélhetik a ruhájukat az én kis kabinomban.
– Hol van ez a kabin?
– Ezen az oldalon.
Odament egy tolóajtóhoz, kinyitotta és belépett. Frau Sommer követte, hátával és kezével a falhoz szorulva:
– Itt egyáltalán nincs hely.
Frau Sommer közvetlenül Daniel előtt állt, és alig tudott megmozdulni. Aggodalmasan nézett a padra:
– Természetesen maga kimegy, ha a lányok itt öltöznek.
– Persze természetesen! Láthatja, milyen szoros itt.
Frau Sommer felemelte a fejét, és a férfi szemébe nézett. Azon töprengett, hogy ez valóban egy zaklató megjegyzése volt-e, aki gyenge érvekkel próbálja leplezni gaztetteit. Többet akart tudni:     
– Angela azt mondta, hogy segítettél neki átöltözni.
– Ó ez igaz! Igen, legutóbb. Nos, Angela berontott a kabinomba, és kérte, hogy átöltözhessen... valójában nem is kérte tőlem, egyszer csak itt volt.
– Az én Angelám?
– Mielőtt kimehettem volna, leült a padra. Lenyomta a bugyit, és panaszkodott a kukucskáló srácok miatt. El akartam hagyni a kabint, de ő az arcom elé tartotta a tiszta bugyiját, és megkért, hogy segítsek neki.
Megvonta a vállát:
– Mit tegyek, Frau Sommer? Elállta az utamat az aranyos bugyijával.

Doris habozott, gondolatai száguldottak. Valahogy hihetőnek tűnt, amit mondott neki, és túlságosan is jól ismerte a lányát. Végül is lehet, hogy ő csak az igazság felét mondta el? Ennek ellenére úgy döntött, hogy dühös marad:
– Mindenképpen ki kellett volna mennie!
– Ezt is akartam. Megpróbáltam elvenni a bugyiját, és az leesett a földre. Lehajoltam és felvettem. Amikor felálltam, Angela a padon tartotta a kezét, és már felhúzta a lábát. Kinyújtotta felém a lábát, és várta, hogy belesegítsem a bugyijába, miközben én azzal voltam elfoglalva, hogy becsukjam az ajtót, hogy legalább elrejtsem őt a fiúk szeme elől.

Frau Sommer úgy nézett a padra, mintha a lányát akarná ott látni. Otthon mindketten több mint szabadon mozogtak. Épp a múlt héten hozták zavarba Herbert bácsit, amikor átjött teázni. Szemben ültek vele a kanapén, combjukat épp annyira szétnyitva, hogy Herbert lássa: anya és lánya nem visel semmit a szoknyájuk alatt.
Egészen addig, amíg rá nem jött, hogy Angela folytatni készül a játékot. Ettől csak a rokonok esetleges pletykája mentette meg, így fél óra múlva óvatosan kidobta a megzavarodott bácsit. Frau Sommer felsóhajtott:
– Szóval itt adta fel rá a bugyiját.
– Nyugtalan voltam, Frau Sommer... igen, az voltam.

Továbbra is a padot nézegette. Szinte megsajnálta Bachmann urat. Kizárt, hogy ez a kétségbeesett hang egy nőt bántalmazóé legyen, és az ilyenek aligha olyan jóképűek, mint az előtte álló férfi. A lánya minden bizonnyal ugyanazt a játékot játszotta vele, mint nemrég Herbert bácsival. Mégsem tudott bocsánatkérést mormolni és elmenni, ezért szigorúan nézett rá:
– Angela lábai közé bámult.
– Hova néztem volna? Láthatja, milyen kevés itt a hely. Amikor bugyit vesz fel, ügyelni kell arra, hogy semmi ne csinálj rosszul.
Frau Sommer egy pillanatra azt képzelte, hogy a lánya helyett ő ül a padon, és ez az udvarias úr a bugyiját a csupasz fenekére csúsztatja. Kis forróságot érzett az arcán, megrázta magát, és gyorsan kisurrant az öltözőből.

Daniel meglepődött a hirtelen sietségén, követte őt kifelé, és bezárta az ajtót. Mivel a nő keresztbe tett karral, morcosan hátat fordított neki, keresett egy témát, amellyel elterelheti a figyelmét a lányáról:
– Mint említettem, itt nincs illemhely. A lányok nem szeretnek a bokrok mögé menni ott a patak partján. Többször is panaszkodtak, hogy a fiúk követik őket, és meglesik, ahogy .
Doris elfordította a fejét, korábbi felháborodása nyílt érdeklődésnek adta át a helyét:
– A fiúk nézik, ahogy a lányok ?
– Igen – köszörülte meg a torkát –, persze, ez nem engedhető meg, ezért a lányok egy kicsit feljebb másznak az erdőben.
Kezével az erdős domboldal felé intett. Frau Sommer felnézett:

– Elég veszélyesnek tűnik.
– Hát, nem olyan vészes, legalább sportolnak is közben. De egy lány egyszer tényleg kificamította a bokáját. Azóta néhányan félnek felmászni, és megkérték, hogy kísérjem el őket.
– És a többieknek a sportpályán meg kell várniuk, amíg a lány befejezi a , és te visszajössz?
– Nem, ez mindig az edzés végén történik.
– Igen, de ha a lányoknak nem kell az edzés végéig, miért nem várják meg, míg hazaérnek? Azt mondtad, a legtöbbjük a közelben lakik.
– Jogos kérdés, Frau Sommer, ezen már én is gondolkodtam. Másrészt... meddig lehet várni, ha tényleg kell?
Doris arca kipirult a zavartól. Ez az úriemberi és barátságos megjelenése nem illett a pimasz szavaihoz, de megjegyzése mindennél jobban emlékeztette arra, hogy lassan neki muszáj lesz. Vajon látta ezt rajta? Elhessegette a gondolatait, átkarolta felsőtestét, és könyörtelenül folytatta:
– És persze, hogy Angelának is segítséget nyújtott.
– Ah – felelte Herr Bachmann – én csak az udvarias férfi szerepét játszom, pedig ott nem lehet eltévedni. Szarvason és nyulakon kívül nincs ott semmi.
Az erdős dombra mutatott:
– Van ott egy kis erdei tisztás. Felkísérem a lányokat. Természetesen ésszerű távolságban megvárom, amíg a lány elvégzi a dolgát, majd visszahozom. – Hozzátette:
– Tudja mit? Ha megnézi a helyet, saját szemével is láthatja, mennyire ártalmatlan. Gyalog könnyen megközelíthető.
Doris aggódva nézett a magassarkújára, de mielőtt tiltakozni tudott volna, Herr Bachmann már eltűnt az erdőszéli bokrok között.

A nő kelletlenül követte. Ahogy utolérte, a terep emelkedni kezdett. Miközben az alig látható ösvényen haladt mögötte, Daniel visszaszólt és megkérdezte:
– Mivel foglalkozik, Frau Sommer?
– Egy kis divatházat vezetek.
– Ezt látszik is, varázslatos a megjelenése
Doris komoly arckifejezése mögött valami mosoly szerű villant fel. A férfi hangjából egyértelműen kiderült, hogy a bókja őszinte. Noha fokozatosan ellazult, ügyelt arra, hogy megőrizze hűvös viselkedését.
Az utolsó rész már elég meredek volt. Frau Sommer kissé ingatagon lépkedett a cipőjében. Időnként vonakodva keresett támogatást Angela edzőjének a karján. Aztán megbillent, egyik lába megcsúszott a lejtőn, és a vállába kapaszkodott.
Amikor visszahúzta a lábát, a cipő eltűnt. Herr Bachmann körülnézett és felfedezte a bokrok alatt:
– Látom már Frau Sommer. Ha mindketten lehajolunk, felkapom.
Óvatosan lehajolt, és a cipőért nyúlt. Doris lejjebb hajolt vele és még erősebben kapaszkodott.
– Ott! Megvan! – kiáltotta, és megmutatta neki a cipőt, és megvizsgálta:
– Még mindig teljesen sértetlen. Segítek felvenni.
Megragadta az alsó lábszárát, a térdére tette, és a lábára húzta a cipőt. Amikor egy másodpercig túl sokáig hagyta a kezét a lábán pihenni, Frau Sommer szemérmesen rájött, hogy élvezi a keze lágy melegét, és titokban bánta, amikor visszahúzta a kezét.

Felállt, és röviden így szólt:
– Köszönöm.
Amikor néhány bizonytalan lépést tett, Herr Bachmann megállította:
– Várjon, látok még valamit a harisnyáján.
Lehajolt, és óvatosan eltávolított egy kicsi tüskés ágat. Finoman megsimogatta a pontot, és felnézett rá:

– Egyetlen hiba sincs, szerencséje volt.
Újra a meleg keze, amely egy pillanatig túl sokáig pihent a combján. Hogy lehet neki ennyire ismerős a férfi érintése, noha még soha nem találkozott vele? Végül is azzal gyanúsította, hogy szexuálisan zaklatta a lányát. Megérintette a karját, és felsóhajtott:
– Köszönöm szépen, eh... tartson meg, amíg fel nem érünk a csúcsra.
Hamarosan célba értek. Frau Sommer egy kis tisztás szélén állt. Az egyik oldalon csak lankás erdő volt, a másikon a sportpályára nyílt a kilátás a sűrű bokrok között. Széles ívben meglendítette a táskáját, és rosszalló arckifejezéssel szemügyre vette a tisztást:
– Szóval, ide hozta az én Angelámat.
Néhány vastagabb farönk hevert a földön, mint egy rusztikus ülőhely egy piknikhez. Kandalló azonban nem volt sehol. Daniel az egyikre mutatott:
– Üljön le, Sommer asszony.
Nehezen ült a rönkön, ami túl alacsony volt. A térdét egymáshoz szorítva, a lábait behajlítva több próbálkozás után végül sikerült neki.

Megállt, és maga köré mutatott:
– Látja, a lányok itt fenn védve vannak az indiszkrét tekintetektől, és nyugodtan intézhetik a dolgukat. Innen látni is, ha valaki mászik felfelé a lejtőn.
– Miért nem keresi fel a lányom egyedül ezt a helyet? Az ide vezető út egyáltalán nem volt veszélyes.
Kitalálta a választ, mert Angela ugyanolyan kíváncsi tinédzser volt, mint ő annak idején. Biztosan ugyanazt a szégyenlős örömet érezte itt fent, mint az anyja, mert észrevette, hogy Herr Bachmann nyugodtan vizsgálgatja a térdkalácsát, mielőtt válaszolt:
– Nos, az utolsó meredek szakaszon elég bizonytalanná válik az út. Ráadásul Angela már átöltözött sportolás után, és a szoknyájában van. Félt, hogy megcsúszik, és a tövisek megkarcolják a lábát.
Doris morogva próbált kényelmesebb ülőhelyzetet találni:
– Akkor kísérje fel a lányomat, ahogy most engem, de kérem, várjon biztonságos távolságban, amíg befejezi a !
– Én is így gondoltam.
Elpirult, nem a férfi szavai miatt, hanem azért, mert emlékeiben valami régen elfeledett dolog tért vissza, kristálytisztán. Angelával egyidős volt akkor, és saját tornatanára volt...
Gyorsan elhessegette a képet, és azzal nyugtatta magát, hogy az régen volt, amikor még hülyeségek jártak a fejében. Ma azonban már egy komoly üzletasszony volt, aki álmában sem gondolta volna, hogy még egyszer hasonló élményben legyen része. Ennek ellenére a téma nem hagyta békén:
– Hová a lányom?
Herr Bachmann a földre mutatott:
– Nos, pontosan maga előtt, itt sűrű moha van.
– És maga hol állt addig?
A másik irányba mutatott:
– Ott, annál a fánál.
Frau Sommer szeme az ujját követte, és elborzadt:
– Mi? Ilyen közel? Mehetett volna egy kicsit hátrébb a bokrok közé.
Daniel elmagyarázta:
– Angela nem akarta, hogy túl messzire menjek.
Frau Sommer tudni akarta:
– Rendszeresen ide?
Felemelte a kezét:
– Mit kellene tennem? Angela szinte minden alkalommal könyörög. Szünetekben mindig sokat iszik, az egészséges. A végén pedig megkérdezte, hogy elkísérném-e ide az edzés után. A lánya megnyerő, szeretetre méltó természete van, ezért nem könnyű megtagadni a kívánságát.
Doris gyanította, hogy Angela nem fogadta volna el válasznak a „nem”-et, mert jól ismerte a lányát. És még csak nem is hibáztathatta, Herr Bachmann határozottan vonzotta őt is. Hirtelen nehezen tudta fenntartani vádló hangnemét:
– Angela mesélte, hogy közelről nézte, ahogy .
Daniel kicsit dühösen mély levegőt vett:
– Ezt tényleg tovább kell magyaráznom? Tudja, hogyan a lányok?
Frau Sommer arca elsötétült a pírtól, ahogy szavai felhívták a figyelmét arra, hogy gondolatai önálló életre keltek. Már látta magát ezzel a férfival szemben lehúzott bugyival, készen arra, hogy eláztatja maga alatt a mohát. Felébredt a révedezésből, és felszisszent:
– Ezt persze tudom, elvégre nő vagyok.
Amikor a korábbi kép ismét bekúszott a gondolataiba, beharapta az alsó ajkát, zavartan félrenézett, és remélte, hogy Herr Bachmann nem veszi észre élénkvörös orcáját. A férfi folytatta:
– A legutóbbi alkalommal Angela a fenekére huppant, és beakadt a lába a fehérneműbe. Segítségül hívott. Akarva-akaratlanul mennem kellett, hogy felhúzzam.

– Tisztességes dolog volt. – sóhajtott Doris –, de akkor is kérem, máskor menjen vissza a fához. Ez biztos több volt, mint Angela számára.
– Nem, egyáltalán nem. Megkért, hogy maradjak és tartsam meg, nehogy újra felboruljon.
– Micsoda?! Fogta a lányom kezét, miközben ?
– Nos, ha így akar fogalmazni... Angelának segítségre volt szüksége, ezért segítettem neki. Ezt megtenném önért, is Frau Sommer.
Miért mondott ilyesmit Herr Bachmann? Tudta, hogy sürgősen mennie kellene? Üres tekintettel nézett át a bokrok között, és mintha messziről hallotta volna a hangját:
– Úgyhogy leguggoltam Angelával szemben és megfogtam a kezét.

Mrs. Sommer visszatért, visszanyerte felháborodását, és így szólt hozzá:
– Te csúszómászó! Nézted, ahogy a lányom ! – észre sem vette, hogy már tegezi.
– Hova kellett volna néznem? Ott kuporgott előttem. Angela megvárta, amíg elkezd kifolyni belőle, aztán folyamatosan a szemembe nézett, mintha meg akarna győződni róla, hogy figyelek.
– Igen? Nem szégyellsz nekem ilyesmit elmondani? –  mondta Mrs. Sommer sértődötten, de a hangja erőtlenül csengett.
– Nem, nem szégyellem, és nem az volt a benyomásom, hogy a lánya is szégyellte volna. Végig nézett, valahogy úgy tűnt, hogy egyszerűen élvezi a helyzetet.
Frau Sommer ismét a bokrok közé nézett, és tétován kérdezte:
– És neked?... te... neked is... tetszett?
– Segíteni Angelának?
– Nem, figyelni őt.
Herr Bachmann megköszörülte a torkát:
– Ezt Angela is tudni akarta. De mielőtt reagálhattam volna, megkérdezte, van-e valami, amivel megszáríthatom a punciját, még mindig fenyőtűk ragadtak a fenekére. Volt nálam zsebkendő.
Frau Sommer előre-hátra csúszott a fatönkön, lábait szorosan összepréselve. Amikor görcs kezdett megjelenni a combjában, feladta az ellenállást, szétlökte a térdét, és új támaszt keresett a lábával. A nő ingerülten mondta:
– Hát akkor, az isten szerelmére, add neki a zsebkendőket, és állj félre, amíg felöltözik.
Daniel nem válaszolt, ehelyett gátlástalanul felpillantott a szoknyára. Frau Sommer megpróbálta összenyomni a térdét, de a combjában való görcsös rángatás ezt már nem tette lehetővé... és megint a saját sporttanárának emlékei... mennyire tetszett neki akkoriban, amikor a tekintete a szoknyája alatt járt... Herr Bachmann folytatta:
– Oda akartam adni Angelának a zsebkendőket, és várni a tisztás szélén, de megállított. Teljesen levette a bugyit, és leült az egyik fatönk szélére.
Doris ismét megállt, és tágra nyílt szemekkel nézett végig rajta. Bachmann még egyszer megragadta az alkalmat, hogy megnézze a harisnyáját. Ez csak a combjáig ért, a bugyi finoman belemélyedt az ajkai völgyébe, és ugyanolyan ízléses volt, mint a többi ruhája. Amikor Doris mély levegőt vett, hangja szinte áhítatosan csengett:
– A lányom... széthúzott lábakkal és csupasz fenekével leguggol... te pedig, Herr Bachmann... csak nézel a lába közé...
Ismét érezte a tekintetét a szoknyája alatt. Sürgősen fel kellett kelnie, nem tudta azt a benyomást kelteni, hogy szeretne ilyen helyzetben ülni előtte. Keményen próbálkozott, de úgy találta, hogy a lábai nem működnek. Hideg borzongás futott végig a gerincén, amikor bevallotta magának, hogy teljesen ki van szolgáltatva a férfi szemeinek, valamint annak a érzésnek, ami makacsul kezdett megtelepedni a hasában.
– Jól tippeltél –  válaszolta –  Angela feltolta a szoknyáját, és megkérdezte, megteszem-e ezt neki.
– Mi van? A lányom megkéri a tornatanárát, hogy tisztítsa meg a fenekét?
– Bevallom, kissé zavart voltam, de feltételeztem, hogy segítségre van szüksége. Angela nem utasított vissza, éppen ellenkezőleg, amikor a papír zsebkendőt előkészítettem, széttárta a lábát, hogy hozzáférjek a legintimebb részeihez.

Frau Sommer a lánya helyébe képzelte magát. Milyen méltatlan és izgató lehetett egyszerűen hagyni, hogy ez az ember letörölje a csöpögő szeméremajkakat! Angelát is elcsábították azok a szelíd szemek? Nem is vette észre, hogy a lábai szétcsúsznak, ahogy erre gondolt. Bátran állta a tekintetét, és így szólt:
– Annyira illetlen! A lányom arra kér, hogy töröld meg a punciját.
Megint megállt, és körülnézett. Észrevette, hogy a combja már nem fáj, és még a lábujjait is újra tudja mozgatni. Csak akkor nézett le, és látta, hogy a lábai szét vannak tárva. Az összezárás reflexe még akkor sem működött, amikor észrevette, hogy Herr Bachmann feszülten bámul a szoknyája alá, mintha a bugyi anyagán lévő öltéseket számolná.
Fellélegzett, feddő szavak után kutatva, de csak egy üres nyelést sikerült elérnie, amitől úgy érezte, mintha meleg méz folyna le a torkán, és kényelmesen szétterülne a gyomrában. Amikor a férfi nem szólt többet, akadozva kérdezte:
– Neked is... tetszett?
– Hogy érted?
– Nos, eh... szeretted... úgy értem, élvezted nézni, ahogy a lányom ... és megszárítod a punciját?
– Beszélhetek nyíltan?
– Azt kérem.
– Igen, nagyon. Angela rendkívül csinos, az egész lénye... és a lábai között is lenyűgöző. Különösen kedvelem az ívelt szeméremajkait.
Frau Sommer hideget-meleget érzett egyszerre. Tényleg beszélni akar a tornatanárral a lánya szeméremajkairól? És miért bizsergett, hogy ott állt előtte, és a bugyiját tanulmányozta?

Nem tudta visszatartani magát, és folytatta: a kérdezősködést:
– Angelának tetszett, ilyen meztelenül... előtted?
– Igen. Mondta nekem útközben lefelé. Nagyon szereti az ilyen játékot... hogy őszinte legyek, örökölhette valahonnan.
Melegen mosolygott Frau. Sommerre:
– Nem tudom leküzdeni azt a benyomást, hogy nem Angela az egyetlen, akinek ez a preferenciája.
Doris levegő után kapott:
– Mit értesz ez alatt?
– Nos, Frau Sommer, éppen úgy, ahogy most előttem ül, mint Angela anyja. Bizonyos preferenciák egyik generációról a másikra szállhatnak át.
– Nem azt mondod, hogy én is?...
Frau Sommer elhallgatott, amikor ráébredt, hogy minél nyíltabban turkált Herr Bachmann szeme a combjai között, annál szélesebbre nyíltak a lábai... és a érzés titkos élvezetté változott. Bizonytalanul folytatta:
– Nézem a szoknyádat. –   váltott hirtelen tegezésre Daniel is
Tiltakozása inkább gyenge egyetértésnek hangzott:
– Látom, te kukkoló. Csak azért, mert nem tudom megvédeni magam ezen az ostoba fatönkön, szégyentelenül kihasználod a .
– Ahogy megjegyeztem: van ízlésed, még alatta is. A varázslatos lábaid, az a finom harisnya és az a gyönyörű bugyi...
– Tetszik? Az új kollekciómból van.
– Nagyon... de van egy kis fény a ruha alatt, és nem tudom megállapítani, hogy a fehérneműd selyemből van-e.
Frau Sommer már nem értette magát, amikor felhúzta a szoknyáját, és tudni akarta:
– Jobb így?
– Csodálatos – sóhajtott Daniel, és elmerült a töprengésben. Frau Sommer érezte, hogy feszültsége átadja helyét egy iskolás lány elfojthatatlan büszkeségének, aki jól végzett munkát mutatott tanárának. Megtiszteltetésnek érezte, amikor letérdelt előtte a földre. És udvariasan megkérdezte:
– Megérinthetem a harisnyád? Nagyon szeretem ezt a csillogó anyagot.
Csendesen bólintott, és azonnal érezte a férfi keze melegét a térdkalácsán. Követte a tekintetét amint ide-oda pásztázott a combjai között. Be kellett vallania magának, hogy ugyanúgy szereti kitenni magát a kíváncsi tekinteteknek, mint korábban.

Noha összeszorított ajkakkal próbált ellenállni, engedett a jó közérzetnek, de hirtelen sürgetőbbé vált a szúrás a gyomrában. Frau Sommer ide-oda mozgott a zsámolyon, és szemérmesen motyogott:
– Kicsit túl sok teát ittam a boltban, aztán az Angeláról szóló beszélgetés, most tényleg magamnak is kell...
Védekezően felemelte a kezét:
– De nincs szükségem segítségre, kérem, menj a bokrok mögé, és fordulj el. Hívlak, ha végeztem.
Herr Bachmann a talajt borító vastag mohaszőnyegre nézett:
– Azt hiszed, meg tudod csinálni segítség nélkül a magassarkúban?
Lenézett:
– Nem tudom?...
– Azt hiszem elsüllyedsz a puha erdei talajban, mint Angela. De tudok neked segíteni.
Doris mély levegőt vett:
– Nem tudok egy férfi előtt, főleg nem, ha engem figyel. Biztosan halálosan szégyellném.
– Angela nem szégyelli.
Frau Sommer előre-hátra mozgatta felsőtestét. A nyomás elviselhetetlenné vált, és a hólyagja kitörni készült. Bachmann szavai visszahozták:
– Én sem szégyellek egy lány előtt .
Csodálkozott:
– Azt akarod mondani, hogy a lányom előtt?
– Együtt csináljuk, először én, aztán ő, Angela meg tartani akarta a hímtagomat.
Miközben ezt kimondta, lehúzta a nadrágja cipzárját, kivette félig meredt hímtagját, és előretolta a csípőjét:
– Mint mondtam, tudom lányok előtt is csinálni. Főleg azoknál, akik szeretnek nézni közben.
Frau Sommer tátott szájjal és tágra nyílt szemmel nézte, ahogy Herr Bachmann megkönnyebbül előtte.

Amit már többször undorral megfigyelt távolról egy ösvény szélén, most különös módon lenyűgözte. Ez a feszes csúcs, amelyből egy vastag sugár kilőtt és hangtalanul, széles ívben süllyedt a mohába... a felismerés, hogy milyen szép farok volt ez előtte... és egy csendes kétségbeesés, hogy mennyi ideig volt kénytelen élni egy ilyen látvány nélkül.
Amikor az utolsó csepp is lehullott, Herr Bachmann feléje fordult, és még mindig a kezében tartotta a hímtagját. Frau Sommer élénkvörös fejjel bámult a hímtagja hegyére, mintha többre várna.  
Daniel szólalt meg:
– Kérhetek egy szívességet, amit a lánya is kért tőlem? Megszárítaná a farkamat?
Doris zavartan a táskájáért nyúlt, és előhúzott egy zsebkendőt. Herr Bachmann vastag tagja az arca előtt lógott. Mintha hipnotizálva lett volna, megragadta, és letörölte az utolsó cseppeket is a hegyéről, óvatosan és szünetekkel, hogy ellenőrizze, valóban minden nedves helyet elkapott-e.

A tag láthatóan felegyenesedett, és Frau Sommer pánikszerű vággyal figyelte a növekvő faszt. Herr Bachmann hangja megbicsaklott:
– És? Jól sejtem?
– Hogy érted?
– Neked is tetszik?... ha nézed?
Doris úgy érezte most elkapták, megköszörülte a torkát, és szomorúan a szemébe nézett:
– Csak segítettem, Herr Bachmann.
– Mit gondolsz, most tudnál ?
– Nem tudom, azt hiszem, halálra szégyellem magam... valahogy azt akarom... muszáj, különben összepiszkolom a bugyimat.
Frau Sommer néhány másodpercig bámult a farkára, amely még mindig kilógott a nadrágjából, majd elhatározta magát, és könyörgő tekintettel nézett fel rá:
– Megpróbálom... de kérlek, mutasd meg... a hímtagod még egyszer, talán az segít.
Daniel belenyúlt a nadrágjába, és kihúzta férfiasságának maradékát is. Tagja most teljes hosszában megnyúlt:
– Jó lesz így?
– Ó... eh... igen, maradj így, csak gyorsan le kell húznom a bugyit.
– Várj, a ruhád nagyon szűk. Inkább hadd segítsek. Kelj fel és dőlj rá erre a fára.
A lány engedelmeskedett az utasításainak, felkászálódott és a fa elé állt. Ahogy a fa kérgére támasztotta a kezét, Daniel már a mohán térdelt mögötte, felhúzta a szoknyáját, és megmarkolta a bugyija oldalát. Aztán egy ideig nem történt semmi.

A várakozás ebben a helyzetben az odaadásnak olyan bizsergését okozta neki, aminek órákig átadta volna magát, ha a szükség nem szorította volna össze az ágyékát. A nő nyöszörgött:
– Siess, nem bírom tovább.
Lehúzta a ruhadarabot a bokájáig, és utasította:
– Egyszerre csak az egyik lábad emeld fel.
Miután leszedte a bugyit a magassarkújáról is, végre szét tudta tárni a lábát, enyhítve a nyomást a gyomrában. Megkönnyebbülten felsóhajtott, és hátratolta a fenekét. Herr Bachmann a csípőjére tette a kezét, és megnézte a két szépséges csupasz dombot a combjai között, és a rózsaszín kis bőrszalagot, amely átkígyózott a hasítékán, azután ismét belemerült a szemlélődésbe.
Frau Sommer annyira megkönnyebbült, hogy a hasi fájdalom szünetet tartott. Élvezte a férfi jelenlétét. A szeméremajkain érezte a szemét, a gyengéd és egyszerre intenzív pillantását. Csak ekkor vette észre, mennyire nedves lett. Örökké ott akart állni, és hallgatni a lágy hangját:
– Nagyon elbűvölő, Frau Sommer. Nincs miért rejtegetni...
– Te léha... – nyafogott –, persze, hogy szégyellem... ez valami... meg sem tudom védeni magam...
Herr Bachmann puszit adott a bal fenekére, majd a jobb oldalára:
– Szép puncid van, Frau Sommer. Angela még a szeméremajkaid is örökölte.

Doris zihált:
– Ne ... különben rosszul leszek... ha folyton engem nézel... de tényleg kell!
Felállt, elébe ment, és megfogta a kezét:
– Guggolj le, megtartalak.
Amikor leguggolt hozzá, a nő keze olyan lágy volt mint a gitt. Tekintete ide-oda járt az asszony combja és az arca között. Doris elbűvölten meredt a nadrágjából kilógó erekcióra, koncentrált, majd lehunyta a szemét, és megpróbált ellazulni. Várta a megváltó sugarat, de nem történt semmi. Lehunyt szemhéjjal nyöszörgött:
– Nem tudok... furcsa, de nem szégyellem... olyan izgalmas, hogy te... mégis...
Kinyitotta a szemét, megbámulta a férfi erekcióját, és próbaképpen azt javasolta:
– Talán sikerülni fog, ha belekapaszkodok?
Anélkül, hogy megvárta volna a válaszát, a férfi farka köré fonta a kezét, enyhén megszorította, majd egyre erősebben. Végül fellélegzett:
– Ön olyan lágy, Herr Bachmann, olyan puha és mégis olyan kemény egyszerre. Azt hiszem hamarosan... azt hiszem... ó...
Abban a pillanatban felbugyogott a punci ajkai között.

Érezte, ahogy felemelkedik és megkeményedik a kezében. Hosszan elnyújtottan válaszolt:
– Igen...
Amikor a mohapadló már régen magába szívta a nedvességet, Sommer asszony még mindig lehunyt szemmel kuporgott Angela sporttanára előtt, jobb keze a térdén, bal kezét szorosan a farka köré fonta, és kuncogott:
– Nem hiszem el, előtted, Herr Bachmann... és te mocsok... engem figyelsz.
Kinyitotta a szemét és elmosolyodott:
– Egy cseppet sem voltam zavarban.
– Köszönet a bizalmadért.
A nő felsóhajtott:
– Azt hiszem, most már meg tudom érteni a lányomat.
Frau Sommer huncutul nevetett:
– Mellesleg, amíg Angeláról beszélek, engem is megszárítanál? Még mindig nedves vagyok odalent.
Daniel felállt, kezet nyújtott neki, és megkérte, hogy üljön a fa előtti tuskóra. Mielőtt leült volna, letérdelt elé, és feltolta a szoknyáját. Kezeit a térdére tette, és kitárta a lábait.
Doris rájött, hogy túl messze ül hátul, és a tuskó elülső széléig húzódott, hogy a férfi minden zugot elérhessen a combjai között. Míg Daniel a szabad kezével simogatta a harisnyával borított lábát, zsebkendőjével a szemérem-hasadékához nyúlt, és finoman megdörzsölte.

Doris kellemesen felsóhajtott:
– Nem ez az első alkalom, hogy ezt csinálod, te gazember... folytasd.
Daniel tovább merészkedett, és mélyen belenyomta a zsebkendőt az ajkak közé. Hamarosan így szólt:
– Azt hiszem, így nem jutok el mindenhova.
Két ujját a punci ajkakra tette, és széttárta őket. Frau Sommer felnyögött:

– Ó, Herr Bachmann..., igen...
A zsebkendő egyre nedvesebb lett, és az illat Summer asszony lábai között egyre édesebbé vált. Sóhajtott:
– Azt hiszem, a papír zsebkendő nem igazán segít.
– Csinálj valamit – mondta fájdalmasan.
Fejét a combjai közé nyomta. Istenem, majdnem ugyanaz az illat, mint Angeláé! A nemi parfüm illata elvezette a célhoz. Nyelve finoman átsiklott a résen. Felnyögött az örömtől, hogy megízlelheti... Sommer asszony lélegzete apránként zihálássá változott.

Daniel nyelve mélyen a puncija remegő csatornájában volt, és érezte, hogy közeledik az orgazmusa. Daniel csak nehezen tudta megakadályozni, hogy nyelve kiscsússzon a puncijából, mivel Sommer asszony teste megrándult és vonaglott. Elvesztette az egyensúlyát, és oldalra esett a puha moha talajra. Ott maradt, és a soha véget nem érő csúcspontját sikoltotta a fák tetejébe.
Daniel feltérdelt elé, és megvárta, amíg a légzése megnyugszik. Amikor már csak halkan zihált, kinyitotta a szemét, pislogott, és felnézett rá, majd a farkára, amely még mindig kilógott a nadrágjából. Frau Sommer úgy hevert, mint egy jól kipihent gyerek, aki alig várja a következő napot:
– Istenem! Herr Bachmann, ezután csak akkor fogok , ha velem vagy.
Keze végigsimított a teste oldalán. Mindketten mosolygós egyetértésben hallgattak. Frau Sommer tekintete felfelé járt a tengelyén, majd vissza a golyóira. Kis idő múlva felnevetett:

– Azt hiszem, nem lenne helyénvaló további vádakat emelni ellened a lányommal kapcsolatban.
Köhintett:
– Angela mesélte, hogy a kabinban segítettél neki lecserélni a bugyit. Most, hogy egy kicsit jobban ismerlek, el tudom képzelni, hogy több is volt.
Daniel megköszörülte a torkát:
– Ahogy mondtam, feladtam rá Angela bugyiját, és ott guggolt előttem a friss bugyijában.
– És végre kimentél a fülkéből.
– Valójában szerettem volna, de a lányod folyton a nadrágomat bámulta.
Frau Sommer az erekciójára nézett, és a hangja elfulladt:
– Túlságosan is jól megértem, szegénynek nem sok helye volt odabent.
Daniel leengedte a karját:
– Angela simogatni kezdte a bugyiját, és megkért, hogy tegyem ugyanezt. Amikor látta, hogy tétovázok, félretolta a bugyit, és ujját a puncijába dugta, hogy megmutassa, mire gondol.
Frau Sommer hallgatása közben megragadta a farkát, megszorította, és várakozóan nézett az arcába:
– És? Kivetted a madarat?
Miközben Daniel némán bólintott, a nő fel-alá kezdte mozgatni a kezét a merev rúdon.

Egy pillanattal később megérezte a férfiét is a lábai között. Az ölébe simogatta magát, ujjai játékosan dolgoztak a szeméremajkain. Szívesen nyitotta szét a combját:
– És mit csináltál még... az én Angelámmal?
Daniel túl nehéznek találta a levegőt ahhoz, hogy beszéljen. Frau Sommer meg sem várta a válaszát, vágytól eltorzult vonásai mindent elárultak. A férfinak fogalma sem volt arról, hogy Doris a lánya vallomását egy jó alkalomnak érezte arra, hogy jobban megismerje őt.
Még mindig azon töprengett, mikor történhetett, hogy valami másra kezdett gondolni, mint hogy őt hibáztassa.
A nő gondolatai elmosódtak, ahogy a férfi több ujja is kezdte felfedezni az örömbarlangját. Aztán a hüvelykujja, körbejárja a csiklóját.
A szeme előtt táncoló színes csíkokon keresztül próbálta követni a kezét, ahogy az masszírozta a férfi faszát. Mivel már nem tudta rajta tartani a tekintetét, maga felé hajlította a férfi péniszét, ajkait köré fonta, és nyelvével körbejárta a makkját.
Daniel horkantása elegyedett az ő sikkantásával. Mély komolysággal meredtek egymás arcába, mintha kéjes vallomást tennének egymásnak. Aztán a hüvelyi izmai görcsbe rándultak, és Daniel ujjai szinte kiszorultak az élvezettől pulzáló puncijából.
Herr Bachmann is újra és újra felkiáltott és spriccelt, a nő bezárta a száját a farka hegye körül, és rövid időközönként nagyokat nyelt.

Csak akkor nyitotta ki az ajkát, amikor a férfi kihúzta ujjait a meleg, nedves pinájából. Elengedte az ereklyét, a kezét végigsimította a száján, és huncutul felnézett rá:
– Mivel már megtörölted a lányomat, Herr Bachmann, én vettem a bátorságot, hogy önt is megszárítsam... ó, mellesleg Dorisnak hívnak.
Már talpon volt, felhúzta a cipzárját és kedvesen elmosolyodott:
– Nagyon szép..., Doris..., a nevem Daniel.
Kezet nyújtott neki, gálánsan felsegítette a bugyiját, és fenyőtűket szedett ki a ruhájából. Doris lenézett, és aggódott drága ruhája miatt, de Daniel megnyugtatta:
– Ne aggódj, a száraz moha nem foltosodik. Még mindig úgy nézel ki, mint egy manöken.
Doris megnyugodva felsóhajtott, de mégis úgy döntött, otthon megnézi, nem sérült-e meg a ruha. Az leereszkedés után örült, hogy maga mögött hagyta a meredek lejtőt, és szilárd talaj volt a lába alatt. Körülnézett, és senkit sem látott az elhagyatott útszakaszon, ezért összefonta a karját Daniellel.

A visszaúton sportedzői munkájáról beszélgettek. Bárkinek, aki végighallgatta az útközben, az lehetett a benyomása, hogy egy érdeklődő édesanya lánya fejlődéséről kérdezi az edzőjét. De nem sokkal a sportlétesítmény előtt Doris megállt, megfogta Daniel karját, és elvigyorodott:
– Nem válaszoltál a kérdésemre fent az erdőben.
Elhallgatott:
– Melyik kérdésre?
– Mit csináltatok még a kabinban, a lányom és te?
Daniel zavartan mosolygott:
– Talán jobb lenne, ha az edző diszkréciója... lehet, hogy Angelának nem tetszik majd... Nem tudom, hogyan viszonyultok egymáshoz ilyen ügyekben.
Doris intett a kezével:
– Ne aggódj, tudunk egymásról, ha ilyen dolgokról van szó.
Felnevetett:
– Néha szinte túl sokat is.
– Tehát őt is...? –  tűnődött, majd felnevetett:
– Az erdőbe tett kitérőnk után sejthettem volna.
Tovább sétáltak, és megközelítették a kis épületet. Doris ismét visszatartotta Danielt, és az arcába nézett:

– Semmit sem kell mondanod magadról és Angeláról, de ha újra láthatom az öltözőt, el tudom majd képzelni.
– Szeretnél még egyszer bemenni oda?
– Igen, kérem.
Kinyitotta az ajtót és bementek a kicsi szobába. Ahogy a szeme hozzászokott a sötétséghez, Doris meglátott egy sporttáskát, amely magányosan lógott egy kampóra akasztva. Csodálkozott:
– Angeláé. Nem viszi haza?
Daniel elmagyarázta:
– Mindig van nála néhány friss csereruha.
Doris lábujjhegyre állt, benyúlt, és elővett egy finom bugyit. Az orrához emelte: frissen mosott, a mosószere egyértelműen a lányáé.
Amikor megfordult, már át is tért a következő témára, és megkérdezte:
– Valóban téged is behívnak a fiatalok?
– Nem, kell egy kis távolság – válaszolta –, már elég szűk itt.
Doris azonnal eltűnt a tolóajtó mögött, leült a fapadra a kis kabinban, és a lánya bugyijával integetett neki:

– Kérem, Herr Bachmann, tudna segíteni átöltözni? Teljesen izzadt vagyok.
Belépett az ajtón, és elmosolyodott:
– Mi van, ha Angela észreveszi, hogy hiányzik az egyik bugyija?
– Ó, ma kimosom, és visszateszem a fiókjába. Biztosan nem számolt annyira pontosan.
Daniel a fejét csóválta, az anya valójában olyan volt, mint a lánya. Két tinédzser, egyik kicsivel idősebb, de ez is legalább annyira elcsavarta a fejét, mint a fiatalabb. Doris már felhúzta a szoknyáját és felemelte a fenekét.
Ahogy letérdelt, ugyanazt a sürgető bizsergő érzést érezte, mint Angelánál. Letolta Doris bugyiját, áthúzta a cipőjén és a padra tette. Úgy tűnt, figyelmesen hallgatta a leírásait a fenti erdőben, mert amikor megfordult, felemelte a combját, és feléje nyújtotta a lábát.

Vele ez egy kicsit volt, mert Doris a magassarkújában volt, és meg kellett győződnie arról, hogy sehova sem akadt be. Csodálatos punci ajkai látványa nem igazán segített a feladatra koncentrálni. Végül megtette, felállt és mély levegőt vett. Doris letette a sarkát a padlóra, végigmérte, és csatlakozott a sóhajhoz:
– Megértem, hogy a lányom kezdett elgyengülni idebent.
Egy ideig nem szólt semmit, azután Daniel észrevette, hogy csillogó szeme a teste közepére szegeződik. Egy pillantás elég volt ahhoz, hogy tudja mit szeretne. Amikor felállt, Doris szétvetett lábakkal ült előtte, keze a lánya bugyiján futott át, amely szorosan a szeméremcsontjárafeszült. Felnézett rá:
– Kérem, Herr Bachmann, szeretném látni, hogyan csinálja.
Danielnek pislognia kellett, hogy megbizonyosodjon arról, nem a pimasz Angela ül előtte, hanem az anyja. Oldalra tolta a bugyiját, és középső ujját a tövéig hajlította a nedves pinájába.
Ugyanaz a féktelen mohóság a szemében, amely Angelánál is megőrjítette. Lehúzta a nadrág cipzárját, kiszabadította a farkát, és masszírozni kezdte.

Doris tekintete ide-oda ingadozott a farka hegye és az arca között. Mindent látni akart, és egyben gondoskodni arról, hogy a férfi észrevegye, amikor csattanó hanggal beledugta az ujját a puncijába. Mindketten éhes szemekkel csodálták egymást, és egyre feljebb lökték magukat. Végül Daniel térdre rogyott, és azt suttogta:
– Mint a lánya...
Megfogta a fenekét, nyelvével elmozdította ujjait, és a meleg, nedves mélységébe süllyesztette. Doris felnyögött, megragadta a térdét, és felemelte a combját, hogy mélyebben érezze magában. Amikor Daniel hátrahúzódott és levegőt vett, az asszony eltorzult arckifejezéssel nézett rá, és felnyögött:
– De Herr Bachmann... ezt nem... csinálhatja... diákokkal...
Daniel tovább tanította azáltal, hogy ismét a nedves bőrredőibe temette az arcát. Doris megpróbálta fenntartani a látszatot, és lihegve dadogta:
– Nem szabad... ezt csinálni... te... ez... még rosszabb... Herr Bachmann, igen...
Amikor Doris azzal fenyegetőzött, hogy elúszik, Daniel felkelt, és makkját a szeméremajkakra helyezte. A nő a nyaka köré fonta a kezét, és a szemével szinte átszúrta:
– Most megmondod?
– Mit?
– Megbasztad a lányomat?
Daniel kissé előretolta a farka hegyét, és próbált nyugodtan beszélni:

– Megbaszhatlak, Angela?
– Ó, Herr Bachmann – sóhajtott Doris –, igen...
Makkjával tovább ment:
– De ne mondd el anyukádnak.
– Nem, Herr Bachmann... én nem... ne hagyd abba...
Daniel mélyen a pinájába nyomta a farkát, és fellélegzett:
– Angela...
– Igen, Daniel, baszd meg Angelát.
– Doris, igen... most... velem van... a lányod.
Míg a férfi féktelenül hatolt belé, Doris a lánya helyén ült, annyira izgatott lett, hogy az azzal fenyegetett, elélvez Daniel előtt. Felkiáltott:
– Herr Bachmann... igen... baszd meg!... mélyebbre!...

Hála istennek elfulladtak a szavai, így volt esélye utolérni, még kinyögnie is sikerült:
– Angela... te lány... megbaszlak... és meg akarom... baszni az anyukádat... az anyukádat is... Doris.., én...
A pici kis fülkét két hangos nyögés töltötte meg. Jó ideig eltartott, míg visszatért a béke, és csak a madárcsicsergés hallatszott be tompítva a falak közé.

***

Húsz perc múlva Doris elköszönt Danieltől a bejárati ajtóban. Távozáskor a vállára akasztotta a táskát, és rákacsintott:
– Szóval a megbeszéltek szerint... ha legközelebb találkozunk..., de ne várass túl sokáig.

Vége