A tanítvány

Tulajdonképpen kimaradt a fiatalságomból – mint sok minden más – az az élmény, hogy egy magamkorabeli serdülő lánnyal létesítsek szexuális kapcsolatot. De hát akkoriban inkább csak taszítottam a lányokat, mint vonzottam. Aztán pedig az a természetes férfi ösztön, hogy egy tapasztalatlan, egyúttal üde testű, nőiségében éppen bimbózó leányt megtanítsak nőként viselkedni az ágyban, bevezessem az erotikába  (vagy ahogy álszent embertársaim mondanák: „megrontsam”), valahogyan ösztönéletem legmélyén szunnyadt. Egyrészt, mert főleg olyan nőkre vágytam, akik már tapasztaltak voltak a nemiség dolgában, akiket nem kell hosszasan győzködni annak „hasznában”, másrészt nem is tudtam elképzelni, mit is kezdhetnék egy bakfis gondolatvilágával, gyerekességével.
Férfikorom delén azonban egyre gyakrabban megnézegettem a kis csitri diáklányokat a buszon vagy a metróban, akik közül egynémely egészen nőiesnek akart látszani (akár egy kurva), szerintem túlontúl korán, ám engemet nem az ő fajtájuk érdekelt. Mindenesetre fogalmam sem volt róla, hogy ha komolyan gondolnám a dolgot, hogyan is kezdhetnék neki az ismerkedésnek, ha egyszer is valamelyikük szemében meglátnám az érdeklődést irántam, ami nélkül általában feleslegesnek láttam minden próbálkozást.
Természetesen nem akartam cukros bácsivá válni, egyáltalán semmiféle erőszakot nem tudtam volna elképzelni, de tisztában voltam vele, hogy mindez nem elég, mert a törvény akkor is egy fiatalkorú szülei (vagy gyámja) oldalán áll, ha a lányka is akarja a dolgot. Egyébként is. Egyáltalán nem bíztam az ilyen lánykákban, hogy ne beszéljék ki a  történéseket legalább a barátnőjüknek, abban az esetben pedig már minden kiderülhet. Mindazonáltal elsősorban nem a következményekkel törődtem, hanem a kezdet nehézségei okoztak fejtörést; elsősorban nevetségessé nem akartam válni. Így aztán maradtam a szemlélődés szintjén, egészen addig, amíg – szokás szerint – a véletlen nem játszott a kezemre.
Volt egy házaspár ismerősöm, akikkel tulajdonképpen egy másik pár révén kerültem ismeretségbe; valahogyan szegről-végről az asszony is, én is rokonságban voltam a közös ismerős pár férfi tagjával, és ezeknél a közös ismerősöknél – akik időnként bulit szoktak tartani – futottunk össze két-három havonta.