Jan anyósa 5. rész

Jan és a kocsiban úton voltak Pauláékhoz. Jan a volán mögött ült, és a szeme sarkából észrevette, hogy a felesége folyamatosan simogatja rövid szoknyáját. Elvigyorodott:
– Nem túl rövid neked ez a japán szoknya?
– Nem japán – tiltakozott a nő – a szoknyát a múlt héten vettem. Szeretem az ilyen dolgokat. Az iskolában még rövidebbeket hordtam.
Felsóhajtott:
– Annyira boldog vagyok, hogy mindketten meglátogatjuk a szüleimet. Még soha nem fogadtad el ilyen spontán módon a vasárnapi ebédet.
Aggodalmas oldalpillantást vetett Janra:
– Remélem, nem tartasz anyuval olyan távolságot mint az elmúlt néhány alkalommal.
Jan megkönnyebbülten felsóhajtott. szavaiból kiderült, hogy anyja eltitkolta, milyen közel került a vejéhez. Paula azt a vasárnapot is megtartotta magának. Megosztott vele egy édes titkot, ezért magabiztos volt:
– Ne aggódj, azt hiszem, időközben levetkőztem az előítéleteimet. Anyád rendben van, apád meg amúgy is.
álmodozva nézett ki az ablakon:
– Szerintem lóghatnál még egy kicsit anyuval, szerintem szüksége lenne rá.
– Minden tőlem telhetőt megteszek – köhintett Jan kipirult arccal. Tíz perc múlva leparkoltak a ház előtt. Mielőtt kiszállt, még utoljára ránézett a férjére:
– Legalább csinosan fel vagy öltözve, ezt anyám is szereti.
Jan is végignézett a feleségén, és elvigyorodott:
– Nem is tudom, milyen bugyi lehet a szoknyád alatt... Szinte látom.
keresztbe fonta a karját:
– Titok marad. Ma estig várni kell.

A szülők a nagy folyosón fogadták őket. megölelte Apát, puszikkal üdvözölte az anyját, és hátrált egy lépést:
– Az a kék ruha van rajtad, amit az esküvőnkön viseltél.
Egy pillantás az apjára:
– És a te öltönyöd is ugyanaz.
Megint megölelte. Szíve megdobbant, amikor észrevette, hogy Jan szorosan átöleli az anyját üdvözlésképpen. Papa finoman eltolta , és ránézett:
– Hogy repül az idő. Ilyen szoknyát viseltél az iskolában. Istenem, még mindig olyan aranyos vagy ezekben a dolgokban.
ökölbe szorította a kezét örömében! Papa észrevette! Anyja, a csupa háziasszony, elegáns mozdulattal az ebédlő bejárata felé mutatott:
– Üljünk le. Müllerné ma besegített a konyhában, de a desszert után elmegy. Én majd később elmosogatok.
Bementek az ebédlőbe, és körülvették az asztalt. A nappaliba vezető tolóajtón egy rés volt, ahonnan halk zene hallatszott.