Fénykép ajándékba

Na, pont ez a nő hiányzott, morgott magában álombeli énem (amelyikkel mintha csak lelkileg-szellemileg lettem volna azonos, testileg nem, vagyis inkább mintha ez az Én valahogy testetlen lett volna, mint általában az álmokban, ám aztán ez az Én annál testibb dolgokat művelt az álom későbbi szakaszában), amikor a buszmegállóban megpillantottam régről ismert, folyton nevetésbe hajló fizimiskáját, és talán nekem éppen ez a számomra túlzó nevetési hajlam ment az idegeimre korábban is, na meg talán az, hogy a lányával együtt mint a család ismerősei folyton velünk akartak közös programokat csinálni, és csak azért nem lett ebből túlzott gyakorisággal megvalósuló esemény, mert a szüleim, ahogy csak tudtak, kibújtak e számukra is láthatóan megterhelő kapcsolat alól; talán mert kulturálisan nem voltak velük azonos hullámhosszon, legalábbis én ezt gondoltam, bár olyan mélyen soha nem gondolkodtam el a dolgon, mivel én – lévén, hogy tizennyolc éves korom óta nem a szüleimnél laktam – még ritkábban találkoztam velük.

Most azonban a szokottnál jóval komolyabbnak látszott. Ettől elpárolgott a jókedvem, ami amiatt volt, hogy a munkahelyemen úgy sikerült intéznem a dolgokat, hogy az új kislányok közül az egyik legalább az én műszakomba kerüljön (a „kislányok” kifejezés némi túlzás, csupán azért említettem így magamban én is, mert a főnöknőm a maga negyven évével így szólította őket), ráadásul az, amelyik belevalóbbnak, úgymond meghódíthatóbbnak tűnt számomra. Mindezt bizony csak hosszas megbeszélések után sikerült elérnem a főnöknőmnél, ami azért sem volt egyszerű, mert nem akartam, hogy őelőtte, vagy akár a „kislányok” előtt kilógjon a lóláb, mármint, hogy én akarnék bármelyiküktől is valamit.

De visszatérve a huszonöt év után felbukkant nőre – aki az álomban nem kapott nevet –, néhány perc alatt úgy lehengerelt a mondanivalójával, hogy én csak néhány kérdést tudtam közbevetni, míg ő nagyjából harminc témáról tizenöt csatornán lefetyelt. Amit ki tudtam hámozni belőle, az még jobban lehangolt, sőt, megrémített: időközben ugyanis autóbalesetben meghalt a férje (aki valahogy sohasem szerepelt a családunknál tett látogatásunkkor az álmomban, noha nyilvánvalóan őneki is jelen kellett lennie), a leánya pedig ugyanabban a balesetben lebénult a lábaira, ölétől lefelé.