Ennyi volt 1. rész

Kisírt szemekkel, tiszta feketében állok egy széken nyakamban a húrokkal. Utoljára forog le életem filmje...

Tudatom kb. Két éves koromtól őrzi az emlékeim. Anyuval ketten vagyunk egy szobában. Akkor – nekem, kisdednek – nagynak tűnt. Mindig anyával voltam, más rokonom nem volt. Emlékezetem óta vele aludtam. Nem csak anya, hanem játszótárs, kisiskolás osztálytárs, tanárnéni, barátnő is volt. A régi munkáslakás elrothadt fűtéscsövei mindig télen lyukadtak ki. Tizenkét éves múltam, mikor az ágyban – a hidegtől összebújva – mesélte:
– Tizenhét éves voltam, végzős nővér tanuló. A jövőbeni előremenetelem érdekében jóban kellett lennem az osztályvezető főorvossal. Így lettél te, – most már örömömre, – Kislányom, életem értelme, és minden kincsem. Az osztályvezető főorvos sem engem, sem téged nem vállalt fel. Azonban ő vette ezt a kis lakást nekünk, és életjáradékot tett félre számodra a jövőd elindítására.
– Most ő hol van?
– Feleségével és két mostohatestvéreddel eltűnt valahová a nagyvilágba. Nem keresem, és te sem fogod. Ő egy... Egy örökítőanyag donor volt csak...

Később – értelmem fejlődésével – lefordítottam, hogy anyám csak a főorvos szeretője volt, én meg egy fattyú gyerek. Ebben csak a kis harmincnégy négyzetméteres lakás és a kamatos kamattal kamatozó pénz volt jó, amit majd tizennyolc évesen megkapok.

A bensőséges beszélgetés után pár héttel egy éjjel arra riadtam fel, hogy , de vért. Az ébredéssel kitisztulva jöttem rá, hogy nagylány lettem. Anya mosdatott meg, tanított meg arra, hogyan kell a betétet a bugyiba tenni, látott el tanácsokkal, és ellenőrizte a tökéletes higiéniát. Számomra ez természetes volt, és csodálkoztam, hogy az osztálytársaim titkolták, szégyellték még az anyukájuk előtt is.

Én anyával fürödtem, láttam, amikor ő menstruált, láttam, ahogy borotválta lent, majd krémezte magát. A padlástéri szobában nyáron harminc fok felett volt a hőmérséklet, csak meztelenül lehetett elviselni, még ventilátorral is. Télen a tizennyolc fok már maga volt a Kánaán. Ilyenkor egymást átölelve melegítettük egymást.

Első csókomat is azonnal elmondtam neki, dicsekedtem vele. Nyílt voltam, ő segítőkész, játékosan készített fel a nagy pillanatra, – a felnőtt életre – hogy mi, és hogyan fog történni. Elmondta, csinos lány vagyok, melleim hirtelen nőnek majd meg, a fiúk bolondulni fognak értem. Anyai szív, előrelátása mindig beteljesült.

Anya műtősnővér volt, így csak nappalra járt dolgozni, az esetleges ügyeletekben, pedig a nővérszobában aludtam. Ilyenkor láttam más nőket, férfiakat, nővéreket, betegeket meztelenül. Mindig érdeklődve néztem a különböző, – mind más és más – testeket, de boldogan állapítottam meg, hogy anya a világ legszebb nője. Vállai alá ért barna, kissé göndörödő haja. Arca az álla irányában kissé megnyúlt. Kék szemeivel, – kevés sminkkel is – szép arca volt. Vékony karját, kicsi kézfejét és zongorázáshoz való hosszú, vékony ujjait szépnek láttam. Kicsi, dudorhasa volt, de széles csípője elvonzotta róla a tekintetet. Combja és lábszára sem volt vastag, bár térdhajlatban, – a rengeteg állás következtében – már látszottak a visszerek, térdkalácsa kissé megduzzadt. Lábfeje átlagos, de formás, a második lábujja volt a leghosszabb. Bal lábán látszott egy picike bütyök. A végére hagyom a melleit, a kedvenceimet. Lefelé terebélyesedtek, de a bimbó előre nézett. Napi szinten – fiatalabban – csak véletlenül értem hozzá, de kiskamaszként sokszor már szándékosan. Nem labda keménységű volt, de másokét látva, – amik lelapultak, eldeformálódottak, és puhák voltak – az övé igen is kemény volt. Mindig ilyet szerettem volna magamnak, de nyolcadikos koromban nekem volt az osztályban a legkisebb kinövésem. A fiúk elöldeszka-hátulléc-nek csúfoltak. Anya vigasztalt, hogy azok a fiúk majd még a lábaim előtt fognak fetrengeni a kegyeimért. Nyolcadik után gimnázium és szakközépiskolába mentem közgazdasági szakra. Előtte lévő nyáron, – viccesen anya a sok esőre fogta, – a kis dudor sokszor fájdalmasan feszülve nőtt. Sírtam, Ő pedig vigasztalt, hogy a hormontermelésem beindult, ennek a következménye a szőrösödés, és a falat kaparó fájdalommal járó menstruáció. Nos-Pa lett a barátom, anya pedig kenőcsökkel kenegette feszülő cicikéimet. Ilyenkor bizsergést éreztem, főleg a lábam között. Ezt neki elmondva ő nevetett, de kevesebbet kenegette, azt mondta, csináljam én magamnak. Fürdéskor nyíltan hasonlítgattam, – egyszerre tapogattam – az övét és sajátomat is. Nem örült neki, de mégis tűrte, megfeszült arccal.

Egy úszásoktatást követően tüzesen égett a megvörösödött, viszkető puncim. Megmutattam anyának.
– Csillagom! Fiúval voltál?
– Nem anya. Miért?
– Gombafertőzésed van!

Már nyúlt is a telefonért, és egy rövid beszélgetés után irány a kórház. Előbb a nőgyógyász nézett meg, majd a bőrgyógyász. Szerencsére, csak külső fertőzés, de előfordulhat fehér folyás. Hivatalból értesítették az iskolát. Az osztálynál több lánynak is volt. Az uszoda öltözőjéből szedtük össze. Anya félve, óvatosan kenegette kívül Canesten kenőccsel, és nagyon óvatosan tolt be egy kúpot, amíg szúró fájdalmat nem éreztem. Már tudtam, a szűzhártyámig tolta. Bizony, neki el sem mondtam, de biztos látta, érzékelte. Nemi izgalmam és lefojtott kielégülésem volt.

Gyorsan kigyógyultam. Már magamnak is simogattam, sőt fiúkkal csókolóztam, fogdostuk egymást, de az akkori érzést nem sikerült újra produkálnom. Anya később sok túlórát vállalt, este holtfáradtan esett haza, majd tisztálkodás után mély álomba merült. Mikor már nem csak szörcsögött, – hanem alig hallhatóan horkolt is – vettem a bátorságot, és a bimbóit simogattam ujjbegyemmel.

Mint az enyém, az övé is nagy és kemény lett. Szerettem volna megdörzsölni, megpuszilni, de féltem a következményektől. Azonban egyre merészebb lettem. Óvatosan kitakarva néztem a lába közét. Mindig ápolt, szőrtelen volt. Közel hajoltam, amennyire tudtam, és megszaglásztam. Óvatosan hozzá is értem. Ő is nedves volt, mint én szoktam, bár nálam ez ilyen pillanatokban intenzívebb volt.

Néha olyan érzésem volt, hogy csak félálomban van, vagy majdnem ébren. Idővel minden belső félelmem elszállt. Már tenyérrel simogattam melleit, egyre bátrabban nyúltam a cunájához, – amitől én szétáztam odalent, és ő is erősen nedvedzett. Bátorságom lassan határtalan lett. Már bedugtam egy, majd két ujjam a hüvelyébe. Neki nem volt hártyája, szinte tövig eltűnt az én hosszú ujjam is. Hírtelen összeszorította combjait, kipattant a szeme és hitetlenkedve nézett rám.
– Mit csinálsz? – Kérdezte zavarodottan, ami hangjából is tükröződött. Kirántotta ujjam, felült, végignézett rajtam. Látta melleimen és a lepedőn is a szexuális felfokozottságom. Vállamnál fogva rázott.
– Mit csinálsz? Mi a franc ütött beléd? Börtönbe akarsz juttatni, te meg nevelő intézetbe menni?

Életemben először – és utoljára – vágott pofon. Nem az ütés ereje, miatt, – hanem annak a súlya miatt, amiért kaptam, és, hogy ő megtette, – nagyon fájt. Zokogni kezdtem. Ellökött, háttal az ágy szélére ült.
– Nem szégyelled magad? Hogy tehetted ezt... – elcsuklott a hangja.. – mit csináltál? Mi? Mi? – Ismét szembe fordult, de már nem habzott a szája. Az anyai szíve nem bírta a sírásom.
– Szeretlek anya! – Zokogtam.
– Én is csillagom!... – Már gyengéden fogta meg a vállam – ... De ezt nem,... Ezt...
– Szerelmes vagyok beléd anya! – Borultam vállaira. Nyakát puszilgattam, hátát simogattam.
– Nem csillagom! Nem! Nem lehet! – Elgondolkodott.
– Nem vihetlek szakpszichológushoz, mert hivatalból jelenteni kell. Ezt kettőnknek kell átbeszélni, megolda... – ekkor ajkam az ajkához préseltem, fejét erősen szorítottam és toltam át nyelvem a szájába. A megdöbbenés leblokkolta. Pár másodperc után próbált szabadulni, és még pár másodperc kellett, míg meg tudta tenni. Kérdőn nézett rám.
– Nem lehet! Családon belüli , megrontása. Öttől nyolc évig tartó szabadságvesztés. , sőt még hatványozódik, mert bőr a bőrrel érintkezett.
– Nem, nem anya! anya-lánya és apa-fia között nem lehet, mert nem lehet utód nemzés.
– De a törvény...
– Nem, nem vagyok , már fiatalkorú vagyok, és a beleegyezésemmel történik...
– De a törvény...
– Nem, nem családon belüli ...!
– De a törvény...
– Nem és nem bűncselekmény, és amúgy sem tudódik ki!
– De a... – minden erőmet és testem súlyát is beleadva, anyát a hátára döntöttem, ráfeküdtem, és csókoltam.

Ellenkezett, ficánkolt, próbált szabadulni, de ez nekem segített. Combom a lába közé fúrtam. Már megtanultam, ha így mozgatom magam a fiú combján, kellemesen bizsergek. Ez következett be, – akaratán kívül – anyával is. Végre markolhattam melleit, ahogy a fiúk az én picikéimmel tették. A minőségi és méretbéli különbség jó hatással volt rám, de anyára is. Már visszacsókolt, simogatta a hátam, fenekem. Combjaim közé benyúlva ánuszom, majd a gátamat és a puncimat is simogatta kívülről. Szétvált a szánk, és végre szívhattam anya melleit, ujjazhattam pináját. Ő a csiklóját simogatta és elkezdett – akkor még visszafogottan – élvezni. Még nem csengett le nála az orgazmus, de már átfordított és a combomra ült.
– Nem lenne szabad..., de ha már megtörtént, – először és utoljára – megtanítalak! – Tört ki belőle a vibráló kéj utóhatása egy nagy sóhajjal.
– Nos! A csókod legyen lágyabb, és ne akarj kiszakítani a másikból semmit. Az alig-alig érintés célravezetőbb a pasiknál is. Tudod, tudom, ők a vadságot, a dominanciát így érik el, így akarják elérni, de ha a te gyengédségedet megérzik, fetrengeni fognak a lábad előtt, hogy még, még!
– Ne csinálj semmit, csak figyelj! – Kérdő tekintetem se érdekelte.

Arcomat puha tenyere alig érintette, simogatta. Ujjbegye az ajkaimon siklott. Egy hirtelen, de finom mozdulattal a számba tolta, – mint aki keresgél valamit – és bent is simogatott. Később rájöttem, a nyálammal nedvesítette ujját. Ismét kint simogatott a nedves ujja, gyengéd sikamlósággal. Orrunk összeért.

Régi, gyerekkori nózizás, orrösszedörzsölési emlékek. Majd apró puszik. Hiába ajkam, ő játékosan csak puszikat nyomott rá. Hmm, a gyerekkori „össze-vissza puszillak”. Majd a legelső emlékek egyike, ahogy a szám széléről lenyalja a kicsurgó tejbegrízt, és ismét ajkamhoz tolja nyelvével. A játékos, puszi, amiért a szomszédok orroltak is rá, hogy milyen gusztustalan és erkölcstelen a gyereknek szájra puszit adni. Na, most így látva bennünket, hogy elszörnyülködnének! Finoman értek össze ajkaink. Nem nyitotta meg a sajátját, hiába csábítottam. Puha bőrrel simogatott, és csak idővel nyitott ő is. Finom, lágy mozdulattal értek össze nyelveink hegyei. Vad pörgésbe kezdtem, de ő kihátrált, összezárt. Ismét nyitott, én ismét nyomultam, amire összeszorított. Megértettem, ne makacskodjak, ha nem vagyok türelmes, nincs csók! Kérés és türelem! Már gyerekként is alapszabály volt.

Nyílt a szája. Vártam, kértem, türelemmel, adja meg a mannát, most a nyelvét. Megkaptam, és vártam a kibontásra, mert nekem soha nem sikerült. Türelmem jutalma akkor a csoki, most a nyelvek finom játéka lett. És igen! Felemelőbb volt, mint bármelyik fiúm törtetése, torkom söprése, gyomrom tartalmának vizsgálata.

Elmélyülten figyeltem, mikor ujja – mint a tollpihe, a ruhámról leszakadt kis tülldarab – a cicim birizgálta. Csikis volt, de nem annyira, hogy röhögve ficánkoljak. Ez a csikisség inkább belső bizsergés volt. Tenyere közepe csak súrolta az addigra már hegyesedő gombomat. Nem akarta vissza tolni, nem akarta csipeszként két ujjal szorítva letépni, csavargatni, csak érintette, ahogy a sebes orrom kifújatta anno, lesimogatva róla a váladékot.

Eddig ismeretlen érzés kezdte uralni a testem. Az eszemet még nem blokkolta, csak tanuló módba kapcsolta. Összezártak ujjai a cicim körül. Nem markolta, nem tolta húsig, csak óvva takarta be. Télen, a hideg ujjacskáim fogta így át, tenyerével melegítve. Piciket szorított, mint amikor a harisnyát igazgatta lábszáraimon. Csavarta, huzigálta testemen, óvatosan, hogy ne fájjon, és csússzon, igazodjon. Hmm, minden érzés visszakapcsolható a gyerekkoromhoz. Az a féltő anyai szeretet!

Nyelve már nem a nyelvemmel foglalkozott. Nyakamon keresztül a fülcimpám, majd a fülkagylóm érintette. A bizsergés fokozódott, a feszültség a testemben szintén, mint amikor a fenyőfa alatt remegve vártam, hogy kibonthassam a csomagokat. Nem rohanhattam oda, előtte énekelni kellett, és erővel tartotta vissza hirtelen rohanásomat. Egyesével kaptam meg az ajándékokat, ahogy most is ajkait, amik már a mellem közelében voltak. Vártam, hogy megharapja, de ő csak a nyelvével simogatta, majd ajkai közé fogta, éppen csak megtartva a hegyes részt, nem foggal harapva. Nyelve – mint a nyelvemmel – most a bimbómmal csókolózott. Azt éreztem, hogy szétszakad a bőröm, olyan mértékben duzzad. Türelmesen, kitartóan, lassan csinálta, mint mindent a testemen, a ma napon. A fülembe csengett: „lassan járj, tovább érsz” mondata, amikor pedig türelemre intett, hogy ne kapkodjak: „lassú víz partot mos”. Az egyre fokozódó, belső, kellemes érzés kezdte agyam koncentráló képességét csak a testemre összpontosítani. Melleim kényeztetésével már jobban felizgatott, mint eddig bárki.

Bőröm szinte minden pontját simogatta, csak azokat a sarkalatos területekét hagyta ki, amik csiklandósak voltak. Ezeket tudta, a rengeteg játékos birkózásokból. Szája lassan elhagyta a melleim, és – mint egy sétahajó – ringott a hastájékomon. Ezer apró puszi. Köldökömmel smárolt, majd egyre lejjebb siklott, míg elérte a cuncikámat. Egy pontra koncentrált a nyelve, nem másra, mint a csiklómra. Először vártam, hogy tovasiklik, le a nedvedző lyukamhoz, de nem, azt minden érelemben szüzen hagyta. A forróság hirtelen tört rám. Zihálni kezdtem, mint a tesi órán a kétezer méter futás után. Nem folytatta, hanem felnyomta magát az arcomhoz. Melle beterítette cicijeimet. Csókolt. A fülembe lihegte:
– Ha érzed, hogy a partnered gyorsan halad az orgazmusa felé, szakítsd meg a játszadozást. Had érlelődjön, dagadjon benne a vágy, hogy majd ismét felfokozd, és elvezesd a csodák birodalmába.

Fülemtől a pihédző hónaljamhoz tette arcát. Megfeszültem, hogy csiklandozni fog, de nem. Most a puszik nem nevettettek, nem rángatóztam, csak bizseregtem a lágy érintéstől. Melleimtől – utóbb tudtam meg – puszikkal köszönt el, majd egy utolsó, de lassú és csendes rohamot indított. Pörgött a nyelve a cunámon. Körbe-körbe nyalta, talán bele is egy picit, de a fő csapást a gyengémre mérte, a csiklómra.

Saját magam simogatásakor is éreztem már, hogy ott jó, de nem tudatosult, hogy csak ott a jó. Most megértettem. Egy visszafoghatatlan, irányíthatatlan érzés kerített hatalmába. Nem volt fizikai mozgásom, erőkifejtésem, mégis egyre gyorsabban lihegtem, dobáltam volna testem, hogy szabaduljak, vagy inkább mélyüljek bele?
– Engedd el magad! Nyögj, sikíts, ordíts! – Hallottam anya hangját már a távolból.

Felszakadt belsőmből egy sóhaj, majd még egy, és ezzel kiléptem a komfortzónámból. Hagytam magam sodródni az árral. Nem volt idő és tér, nem voltak tárgyak, testrészem volt anya és a semmi. Ez a fekete lyuk. Elvesztem benne. Röpített egyre beljebb, egy boldog érzés, ami semmihez nem hasonlítható. Lebegtem a semmiben, már nem volt jó és rossz, semmi. Ez az elmúlás?

Hirtelen zuhanás, testem égett, izmaim feszesek, szinte görcsösek voltak. Szememet marta a belefolyt izzadság. Anya puszilt, simogatott. Egy csodás teremtményt láttam egy fény közepén. A világ legszebb nőjét. Mosolygott.
– Üdv ismét itt. Emésszed, csócsáld, raktározd, majd ha aktuális lesz, használd azt a tudást, amit most elraktározol, és utána folyamatosan fejlődj tovább. Ennyi volt Csibém.