80-as évek 7. rész - Meglepetés

Anyáéknak megbeszélésük volt a tantestületben, a nyári Tisza-parti tábor előtt. Természetesen én fuvaroztam el a suliba, mondja hogy utána ők az ÖTYE úgyis beülnek az egyik presszóba, szóval a presszóhoz menjek 6 órára a hazafuvar érdekében. Mint rendes férfi, óra percre megjelenek, mivel nőkről van szó a minimum öt perces késés az természetes. Na jó nem öt perc volt valamivel jóval több. Anya Julcsi nénivel jelenik meg, hogy őt is haza kell vinnünk. Részemről nem probléma, indítsunk. De először őt vigyem haza, ráérek utána Julcsit hazavinnem mert az ő férje most nincs idehaza, anyának meg vacsorát kell adni apának. Meg nekem is! Hazaértünk kiszállnak a nők, nagy puszilkózás, akkor holnapután reggel 7-kor a vasútállomáson, jó-jó, és Julcsi néni előre ül be a végleges hazafuvarra. Persze régről ismerem Julcsit nénit, olyan mindig aranyos mézes-mázos, cuki-muki, szívélyes természet nyávogós hangsúllyal, amitől már tinédzser koromban idegrángást kaptam. Látszik hogy a hat-hétévesekkel „dolgozik”, mostanra már szinte sose tud kilépni ebből a stílusból. Most valamiért kicsit mogorvább, mint akit bosszant valami. De azért az a kereplő ami a nők jellemzője, nekem is beindul.
– Jaj, de kedves vagy hogy hazaviszel, ez a hülye férjem most nem ér rá. Elment egész hétre valahova fel a hegyekbe vadászni.
– Kedves Julcsi néni akkor remélem hogy valami finom húst fog onnan hozni.
– Egy fenéket fog húst hozni, nem is igazán vadásznak ott fent, hanem isznak meg kurváznak.
– Khm... És Julcsi néni ezt csak így?
– Tagadja amikor hazajön, de persze ő is tudja hogy én is tudom, én meg hagyom hadd higgye.

Fordulok ki az udvarról, Julcsi néni felsóhajt hogy milyen istentelen vakmeleg van. Helyeselek neki, félig odafordulva, fél szemmel a kaput nézve, nem-e jön éppen most keresztbe gyalogos. Még szerencse. Egy rózsaszín ruha van rajta, felül válltól-vállig kivágással, és látom hogy kicsit meghúzza magán elöl, és lehúzza a mellei alá! Upsz most fék, mert mindjárt nekimegyek a kapufélfának, annyit azonnal tudtam konstatálni hogy valami óriási mellbimbója van, az udvara az akkora mint egy-egy szelet parizer. Julcsi néni felém fordul, jót nevet, sőt mondhatni kinevet.
– Csak nem keltettem fel a figyelmedet???
– Áááá kedves Julcsi néni ezt honnan vette?
– Tudom, nem olyan szép mint anyukádnak, de ez legalább valódi!