Megértő főnök

Tipikus hétfő reggel volt, legalábbis én azt hittem. Az asztalomnál ültem, amikor körülbelül 9: 30-kor, a főnököm odalépett, és azt mondta, hogy azonnal beszélnie kell velem. Gyorsan megfordult, és visszaindult az irodája felé.
Nagyon kedveltem Natáliát. Majdnem egy évvel ezelőtt lépett be a céghez. Nem modellszerű szépség volt, de csinos és aranyos volt. Kissé gömbölyded izgató test; volt, de ritkán hordott olyan ruhákat, amik bármit is mutattak belőle, például mélyen dekoltált felsőket vagy szűk szoknyát. Amolyan csinos könyvtároslány típus volt. Nagyon letisztultan öltözött, stréber szemüveget viselt, normál barna haja volt, amit általában egy visszafogott copfban hordott.. Biztos mindenki ismeri a típust.
Egyszerűen fogalmazva: valószínűleg nem vennénk észre egy csoportban, például egy bulin. Ha valaha is elment buliba. Nem emlékeztem arra, hogy valaha is részt vett volna munka utáni rendezvényen. Néhány hetente akadt mit ünnepelnünk vagy megtárgyalnunk, és általában egy közeli bárban találkoztunk. Egyszerűen... Unalmasnak tűnt? Vagy közönyösnek? Igazából nem is tudom.
De volt benne valami csábító, valami megfoghatatlan. Olyan parfümöt használt, amitől azonnal megkeményedett a farkam. Talán ez lehetett. Komolyan mondom, a legtöbb parfümöt egyáltalán nem szeretem. Amit viselt, nagyon halvány, nagyon puha, nehezen kategorizálható volt... Olyan, mint ő. Nem virágos, nem pézsmás, csak... Lenyűgözően vonzó.
Az első alkalommal, amikor a cégnél töltött első napján elég közel kerültem ahhoz, hogy megszagoljam rajta, a péniszem azonnal megduzzadt. Nagyon megdöbbentett. Munkahelyi környezetben ez soha életemben nem fordult elő. Csoporttalálkozón voltunk és szerencsére viszonylag bő nadrág volt rajtam. Pokoli első benyomást keltettem volna, ha meglátják. Biztos vagyok benne, hogy nem helyénvaló szexuális magatartásért vagy ilyesmiért meg is vádoltak volna.
Felpattantam az íróasztalomtól, és szorosan mögötte haladtam és beszívtam a parfümje illatát. Ha kell, kilométereket gyalogoltam volna mögötte.
Követtem az irodájába, ő pedig becsukta mögöttem az ajtót.
– Ülj le kérlek! – mondta.
Eddigi interakcióinkban nem volt semmi rendkívüli, semmi olyan, ami felhívta a figyelmemet arra, hogy valami nincs rendben.