Aquilone - Hélia története 2. rész

4. – Második tortúra

A férfi korán felébredt. A félhomályban világító órára nézett, ami 5: 55-öt mutatott. Álló farka elernyedt alvás közben, majd a reggellel együtt megjött az újabb merevedés is. Fáradtan, szinte mozdulatlanul aludt. Nadrágjából kivetkőzött péniszére rászáradt az esti örömök váladéka. Tekintete, az óráról a farkára, majd a kínpadon fekvő nőre vándorolt. Elmosolyodott. Hélia még mindig kábán eszméletét vesztve aludt. Halk szuszogása hallatszott a csendben. A mellére függesztett súlyok éppen csak inogtak a leszorított mellkas miatt, igen csak halovány lélegzetvételek ütemére. Alsó szélük már érintette a padlót. A férfi elégedetten szemlélte a valószínűtlenül megereszkedett melleket és a kinyúlt bőrt, ami a szorítópofák felett feszült. A nő teste olyan lila volt, mint egy jeges vízbe fúlt vízi hulla. A verés okozta sérülések és a pántok szorítása szépen átfestette a fehér bőrt. Nyújtózkodva feltápászkodott. Ideje volt leszedni a testet a kínpadról, hogy egy másik gyötrelmes pózba kényszeríthesse, hogy a nő elszórakoztathassa magát kínjában, amíg ő elmegy a városban hagyott autójáért. Szép lassan kiszabadította a fejet a szorítókból és a kötelekből. Az arc groteszkül torz maradt, annak ellenére, hogy már nem volt rajta semmiféle bandázs. A hosszan tartó kötözés mély nyomokat hagyott maga után és csúnya dudorokat puffasztott a finom bőrön. A férfi odahajolt a megkínzott archoz, a nő szemgolyója szüntelenül mocorgott.

– Hol jársz most hélia? Ki tudja? A mennyben vagy a pokolban? – tette fel a költői kérdést mosolyogva.

A fej félrebillenve nyugodott a nyitott kalodában, lebiggyedt szája sarkából álma nyála csordogált. A férfi végignyalta a csillogó kis patakot, majd nagyot szürcsölve beszippantotta. Nyelvét finoman, de mélyen a nő szájába tolta és szenvedélyesen megcsókolta. Legszívesebben ismét belehatolt volna, de ezúttal uralkodott magán és tovább lazította a hevedereket. A test centiről centire felengedett és kezdett megtelni élettel, ahogy a pántok sorban felpattantak. Különös élvezettel engedte fel a lábujjakat feszesen tartó csavarokat és bontotta meg a hüvelykszorítót. A pici lábujjak lilára duzzadtak a szorítástól, az elvert talp még mindig sötétvörös volt, a megkínzott bőr fényesen feszült rajta. Egyenként felemelte mindkét lábat és finoman megcsókolta a talpakat, majd óvatosan visszaengedte az asztalra.