Sörözős történetek - Galina 1. rész

Ahogy a "Sörözős történetek – Gábor" véget ért:

... Még dumáltunk egy kicsit Gáborral, – aki nagyot nőtt a szememben! – aztán miután elment, válaszoltam a levim-es freemail-re érkezett titokzatos levélre.

"Tisztelt G! Örülök, hogy megkeresett! Írhat ide is, vagy felhívhat a 70-... Telefonszámon. Üdvözlettel: levim"

Még fel sem ocsúdtam és jött is a válasz.

"Kedves levim! Csakis személyes beszélgetés jöhet szóba. Ha felém jár (Település, Utca, házszám) szívesen látom. Üdvözlettel: Galina"

Szóval hölgyről van szó... Meglepett, mert a cím a városunk melletti szomszéd község volt.

"Kedves Galina! Mivel alig negyedóra autóútra lakunk egymástól, bármikor felkereshetem. Önnek mikor lenne alkalmas? Üdvözlettel: levim"

Pár rövid levélváltás után a következő hét szombatját beszéltük meg. Szép, napsütéses tavasz volt már, kellemes, langyos kora délutánokkal. A cím egy takaros, szépen rendben tartott, utcafrontra háromablakos házat takart. Csengetésemre egy idősebb hölgy jelent meg. Alacsony, talán, ha volt egyhatvan magas, amit vékonysága még inkább kiemelt. Haja ápolt (talán ma lehetett fodrásznál) és szőke volt. Bizonyára festett szőke, de teljesen természetesen állt neki. Még ki sem nyitotta a kiskaput, amikor köszönt.

– Üdvözlöm Tamás!

– Kezét csókolom! – válaszoltam döbbenten. Honnan tudja a nevemet?

– Galina vagyok. – nyújtotta a kezét. – Gondolom csodálkozik, hogy nevén szólítottam. – élcelődött.

– Meglepett, szóhoz sem jutok. Honnan tetszik tudni a nevemet?

– Kicsit utána néztem, kit is hívok a házamba. Jöjjön beljebb! Megmutatom a virágaimat.

Hanghordozása nagyon jó volt, de érződött a szláv akcentusa. Talán orosz, vagy ilyesmi lehetett, de szépen beszélte a magyart. Csak hát az a nyílt "á" hang, az nem megy nekik rendesen. Tényleg a virágait kezdte mutogatni, kezdve az előkerttel, majd a kocsibejáró két oldalán folytatva mutatott meg mindent. Felsorolta melyik milyen virág, honnan van, milyen emlék kötődik hozzá. Nem szóltam. Türelmesen követtem és a virágok mellett őt is alaposan szemügyre vettem. Hátul is lehetett szeme, mert amint a fenekét kezdtem nézni, azonnal hátranézett.

– Figyel rám, Tamás? – vont kérdőre.

– Hogyne! Éppen ennek a babérmeggynek az eredetét tetszik mesélni, hogy a násza, a Klárika adta örökzöld gyanánt.