Aisa

Aisa remegve ült egy árok mélyén, és a hangokra figyelt, amik az erdőben körülvették. Már napok óta úton volt hazafelé és nem tudta, hogy egyáltalán hazaér-e valaha. Megpróbált ellazulni és koncentrálni, de nagyon fázott. Már tudta, hogy a hideg nagyon fáj. Lehunyta a szemét és arra gondolt, hogy nyár van, és ő kinn ül a tengerparton. Egyre melegebb van, a lábát égeti a forró homok. Érezte, hogy a meleg lassan kúszik föl a lábán, a gerincén, már a nyakánál érezte a meleget, égett az arca. Csodálatos volt, mert megszűnt a remegése, de nagyon kellett koncentrálnia, hogy a meleg megmaradjon, aztán minden hirtelen eltűnt, a tenger, a homok és a meleg. Lépéseket hallott a fák közül és őt a zajok ismét a hideg, nyirkos erdőbe vitték vissza az árok mélyére a sárba. Még a levegőt is visszatartotta. Félt és újra fázott. Aztán a lépések eltávolodtak, és újra mert lélegezni. Lehet, hogy az, aki ott elhaladt ugyanúgy félt, mint ő, de nem mert kockáztatni.

Nem mert újra relaxálni, inkább fázott és remegett tovább. Félt rettegett attól, hogy fölfedezik, attól is félt, hogy mit fog találni otthon, amikor hazaér.

A szülőfalujából azt a hírt kapta, hogy betörtek a fegyveresek és gyilkoltak, romboltak, raboltak válogatás nélkül. Rögtön elindult mikor az a parasztember a piacon elmondta neki a rossz hírt. Beszólt a kollégiumba, hogy elutazik egy rokonához vidékre, aztán összeszedett néhány meleg ruhát és némi kekszet, és már indult is. A városból könnyen kijutott, mert ott sok autó és lovaskocsi közlekedett, de amikor a harmadik falut elhagyta már barátságtalan felégetett tanyák mellett haladt el, és egyre többször hallotta a távolból a puskák hangját. Nagyon várta a reggelt és az nagyon nehezen jött, aztán mikor már kezdett belenyugodni, hogy ezután már mindig sötét lesz, kezdett végre derengeni az ég alja. Sokáig figyelt, amíg meg mert mozdulni, aztán elindult újra hazafelé. Tudta, hogy már aznap haza kell érnie, és az öröm helyett egyre nagyobb szorongást érzett. A szomszéd falu közelében járt már, mikor a hegyről indult lefelé és egy csapat gyerekbe botlott. Mosolyogva közelített, de azok elszaladtak előle. Felnőtt hangokat is hallott és abba az irányba indult. A fák között fólia sátrakat látott és néhány bizalmatlanul néző szempárt. Megpróbált velük szót érteni, de azok ellenségesen méregették. Elmondta, hogy hová igyekszik, de azok akkor sem enyhültek meg.
– Itt már nincs több hely – szólt rá egy idős nő.