Az Első

Fél évszázad! Csak álltam a tükör előtt, kicsit keserűen, és bámultam magam. Elmúltam ötven, lezárhatok egy korszakot az életemben, és vajon mit hoz, mit hozhat az új? Néztem a tükörből visszatekintő önmagamra, és elmerengtem a látottakon.
A koromhoz képest egész jól nézek ki, ahogy a kéményseprő mondaná. Szegény megboldogult férjem mindig kényes volt arra, hogy a neje dekoratív legyen. Nem sajnált pénzt (volt miből) sem a kozmetikusomra, sem fodrászra, sem szoláriumra, sem a kondicionálóteremre, sem a plasztikai sebészre, még ha nem is tudta soha megbocsátani nekem, hogy nem tudtam utóddal megajándékozni.
Vállig érő szőke hajamban nem látszottak az ősz szálak, hála a jól bevált hajfestéknek. Barna szemeim sarkában már végérvényesen tanyát vertek a szarkalábak, de egyelőre még nem volt bántó barázdáik mélysége, egy kis könnyű sminkkel szinte észrevehetetlenné lehetett tenni a makacs kis gazfickókat. Mélyvörösre rúzsozott ajkaim formájába szerencsére nem nagyon lehetett belekötni, és azt mondják, hogy amikor nyelvem hegyével végignyalintom őket, az bizonyos stimuláló hatással van a férfiakra. Bár bevallom, igen régen nem volt már alkalmam kipróbálni ezen képességemet. Nyakamon is megjelent már néhány ránc, ez letagadhatatlan, bár kortársaimat vizslatva rá kellett jönnöm, nem volt hiábavaló az a sok liposzómás meg mittudoménmilyen csodakrém használta. Ami pedig a melleimet illeti, hát be kell vallani, hogy szakmája mestere volt a doki. Csak alapos vizsgálódás után lehet megállapítani, hogy szilikonbetét teszi formássá és feszessé, az a két kis heg pedig szinte alig volt észrevehető. Nem túl nagy, nem kicsi, pont megfelelő, és szép. Legalább is nekem tetszik. Ami pedig a negatív véleményeket illeti az úgynevezett mesterséges úton előállított testrészekről, az nem érdekel.
Az tény, hogy a hasamon nem volt már olyan feszes a bőr, mint évtizedekkel ezelőtt, de azért igyekeztem magam tornával karbantartani, így tűrhető maradt az alkatom, bár már néhány enyhe párnácska kialakult itt – ott, olyan asszonyossá téve a megjelenésem. De hát mit is várhat az ember, miután betölti az ötvenet, ugyebár? A vénuszdombom szőrtelen, igazán jól csak akkor éreztem mindig is magam, ha csupasz voltam odalent, s bár annak idején, mikor borotválni kezdtem, ez néhány emberben még megütközést keltett, de mára – mint tudjuk – divattá vált, szinte fel sem tűnik.