Kölcsönös tanulás

Ki lettünk zavarva a házból. Anya azt mondta, hogy kapcsoljuk ki a tévét és menjünk ki élvezni a nyári vakációt. Bernivel panaszosan felnyögtünk, de hallgattunk anyára. Kikapcsoltam a tévét.
– Most mit csináljunk? – kérdezte Berni, miközben a teraszon álltunk.
– Fogalmam sincs. Talán menjünk biciklizni! – javasoltam.
Elővettük a garázsból a biciklinket. Berni megkérdezte hogy hová menjünk. Megvontam a vállam és azt mondtam, hogy csak tekerjünk amíg el nem fáradunk.
– Utálok ebben a kisvárosban élni! Nincs mit csinálni. – panaszkodott.
Egymás mellett haladtunk. Nem volt konkrét célunk úgyhogy felváltva kanyarodtunk be különböző utcákba.
Berni és én ikrek vagyunk. Én vagyok az idősebb majdnem három teljes perccel. Neki szőke haja volt mint anyának, de az enyém sötét volt, mint a apunak. Nemrégen észrevettem hogy nőnek a mellei és kíváncsi lettem rájuk. Folyamatosan próbáltam meglesni, de csak egyszer láttam őt melltartóban. Mindenki szerint szép teste volt. Hozzám hasonlóan szeretett sportolni. Szőke haja a háta közepéig lógott. A szemei élénk kékek voltak az én barna szemeimmel ellentétben. Néhányan nehezen hitték el, hogy valóban ikrek vagyunk.
– Neked van még zsebpénzed? Én kifogytam. De megállhatnánk fagyizni a cukrászdánál!
– Akad még pár forintom...
– Tökéletes! Akkor kövess! – kiáltotta.
A cukrászda körülbelül három utcányira volt és nekem kettő kellett belőle hogy utolérjem. Nevetett, hogy milyen nehezen kapok levegőt. Én a hőséget okoltam, amitől még jobban nevetni kezdett.
A biciklinket a bejárati ajtó melletti állványban tettük le. Berni azonnal tudta, milyen ízűt akar. Én mindig átnézem a nagy választékot. Miután választottunk, kimentünk az egyik piknikasztalhoz.
– Köszönöm hogy kisegítettél!
– Semmi gond, később visszafizetheted.
– Hé, tudod, hogy nincs pénzem.
– Nos, talán fizethetsz mással is. – feleltem nem is gondolva végig hogy mit mondok.
– Hogy érted?
– Felejtsd el... Nem úgy értettem! Csak valahogy kicsúszott. – mondtam és elpirultam.
Berni rám nézett, de nem kérdezősködött. Amikor végeztünk, megkérdezte, hogy menjünk-e haza. Az órámra pillantottam és láttam hogy csak körülbelül egy órája jöttünk el. Megráztam a fejem.
– Lemenjünk a folyóhoz? – kérdeztem.
– Persze! Miért ne.