Időskori élmények
Fiamékkal egy portán éldegélek. Három éve költöztünk ebbe a kis kertvárosi részre. Falusi házunk eladva, hogy fiamék befejezhessék hitel nélkül a házat. Mi anyókával egy kert végi, másik utcára kijáró szoba, konyhás házikóba költöztünk arra a pár évre ami még hátra lehet.
Feleségem egy éve gyors lefolyású rákban hagyott magamra. Az addig is ingadozó vérnyomásom még nehezebb volt kordába tartani. Estem, keltem, még a kis doktornő rá nem beszélt egy biztonsági, támaszkodó botocskára. Hiába 67 évem még önellátó voltam. Reggelit, vacsorát a két utcányira lévő boltból megoldottam. Ebédet hozták a battisták menzájáról. Fiamékkal napokig, de volt hetekig nem találkoztam, csak látom az ablakból, mindig rohannak. Hétvégén a kisunokám szalad le játszani.
Napi bevásárló utamon kívül egy órát sétálok az utcán, tartom rendben a portát. Három hete lettem figyelmes, egy velem korú hölgy szinte azonos időben jár a boltba. Egy alkalommal megszólítottam:
– Kezét csókolom hölgyem. Ne vegye tolakodásnak, hogy megszólítom, de csak nem régóta látom a környéken. – kedvesen, de tartózkodóan válaszolt.
– Szép napot uram. Igen egy hónapja költöztem lányomékhoz. Viszont látásra.
– Zavarná ha csatlakoznék önhöz, egy irányba megyünk.
– Tőlem jöjjön.
Nehézkesen tudtunk csak beszélgetni. Én tudtam ki a lánya. Kereszt utcában tán hat-hét háznyira laknak. A hölggyel heti két-három alkalommal sétáltunk haza közösen a boltból. Tán már tizedik ilyen séta közben mondtam.
– Ennyi idő után engedje meg bemutatkozzam. Szepesi Károly 67 éves özvegy, kisnyugdíjas vagyok.
– Kozári Ferencné, Terike. – nyújtotta kezét. Az én nyíltságom után nem tetszett a bezárkózása, de nem erőltettem. Jól tettem. Egy hét múlva maga mesélte el, hogy 69 éves, egyszer elvált, második férje meg 26 éve eltűnt, mint szürke szamár a ködben, 12 éves lányával magára hagyva. Tavaly télen térdre esett, szilánkosra tört a térdkalácsa, lánya unszolására költözött a nyári konyhába.
Egyre többet tudtunk beszélgetni. Bevittem a nyugdíjas klubba, szoprán hangjával a kórusba azonnal fel is vették. Így egyre többet jártunk ide-oda, egyre több időt voltunk együtt, egyre több dologról tudtunk beszélgetni. Augusztus végén az énekkari próbáról jövet elkapott minket a nyári zápor szele, kezdődő, óriási szemekben hulló eső. Házunk előtt mondtam neki.
– Terike! Engedje meg beinvitáljam a zuhi előtt. Csinálok egy citromos vizet is.
Feleségem egy éve gyors lefolyású rákban hagyott magamra. Az addig is ingadozó vérnyomásom még nehezebb volt kordába tartani. Estem, keltem, még a kis doktornő rá nem beszélt egy biztonsági, támaszkodó botocskára. Hiába 67 évem még önellátó voltam. Reggelit, vacsorát a két utcányira lévő boltból megoldottam. Ebédet hozták a battisták menzájáról. Fiamékkal napokig, de volt hetekig nem találkoztam, csak látom az ablakból, mindig rohannak. Hétvégén a kisunokám szalad le játszani.
Napi bevásárló utamon kívül egy órát sétálok az utcán, tartom rendben a portát. Három hete lettem figyelmes, egy velem korú hölgy szinte azonos időben jár a boltba. Egy alkalommal megszólítottam:
– Kezét csókolom hölgyem. Ne vegye tolakodásnak, hogy megszólítom, de csak nem régóta látom a környéken. – kedvesen, de tartózkodóan válaszolt.
– Szép napot uram. Igen egy hónapja költöztem lányomékhoz. Viszont látásra.
– Zavarná ha csatlakoznék önhöz, egy irányba megyünk.
– Tőlem jöjjön.
Nehézkesen tudtunk csak beszélgetni. Én tudtam ki a lánya. Kereszt utcában tán hat-hét háznyira laknak. A hölggyel heti két-három alkalommal sétáltunk haza közösen a boltból. Tán már tizedik ilyen séta közben mondtam.
– Ennyi idő után engedje meg bemutatkozzam. Szepesi Károly 67 éves özvegy, kisnyugdíjas vagyok.
– Kozári Ferencné, Terike. – nyújtotta kezét. Az én nyíltságom után nem tetszett a bezárkózása, de nem erőltettem. Jól tettem. Egy hét múlva maga mesélte el, hogy 69 éves, egyszer elvált, második férje meg 26 éve eltűnt, mint szürke szamár a ködben, 12 éves lányával magára hagyva. Tavaly télen térdre esett, szilánkosra tört a térdkalácsa, lánya unszolására költözött a nyári konyhába.
Egyre többet tudtunk beszélgetni. Bevittem a nyugdíjas klubba, szoprán hangjával a kórusba azonnal fel is vették. Így egyre többet jártunk ide-oda, egyre több időt voltunk együtt, egyre több dologról tudtunk beszélgetni. Augusztus végén az énekkari próbáról jövet elkapott minket a nyári zápor szele, kezdődő, óriási szemekben hulló eső. Házunk előtt mondtam neki.
– Terike! Engedje meg beinvitáljam a zuhi előtt. Csinálok egy citromos vizet is.
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes, 11 oldalas történet? És a több, mint tízezer másik?
VIP-tagsági váltásához válassz az alábbi csomagok közül!
Próbaidős
40 nap
960 Ft
Ezt választom!
telefonhívással
Kezdő
120 nap
2000 Ft
*/5.2€
Ezt választom!
bankkártyával
ingyen:
1 hónap
1 hónap
Haladó
180 nap
2760 Ft
*/7.2€
Ezt választom!
bankkártyával
ingyen:
2 hónap
2 hónap
A legjobb ár/érték arány!
Profi
365 nap
5380 Ft
*/14€
Ezt választom!
bankkártyával
ingyen:
4+ hónap
4+ hónap
* 384 EUR/HUF árfolyammal számolva
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Nem találom a helyet az oldalon, ahol a szépirodalmi vagy nyelvtani NOBEL DÍJ-ra lehet szavazni.
A helyesírás nem (túl) zavaró.
Az egyéni szórendet miért nem lehet elfogadni? Nem értem...
Palócok, tótok, nyírségiek, szögediek dolgoznak környezetemben, néha gondolkodni kell mit is mondtak MAGYARUL!
Ja a lényeg:
A történet nem rossz. Kíváncsi vagyok mi lett volna az ítélet, ha névtelenül van beküldve, azzal az előszóval, hogy ez történik a szereplőkkel manapság, a való életben?
:p
Van 151 írásod fent, a második legtöbbet beadó vagy, ha jól láttam. Csak Pavlov van előtted. Nem lehet az sem probléma, hogy nincs tagságid. Ez 151 hónap, ami khm... több, mint elég, míg egy újat beadsz. Szóval hajrá, írj, ha ez a drogod, jobb, mint a pia, de kicsit lassabban és várd meg, míg kijavítják; mert egy kijavítottat még én is el tudok olvasni és kedvelem, de ami nincs javítva, attól elmegy az életkedvem is.
Néha én is javítok ennek-annak, de pl a komplett mondatokat már nem írogatom át, mert ezt az írónak kéne tudni. Mindegyinek megvan hozzá a képessége, de ők is sietnek, ez az ő keresztjük is. Látod ezzel sem vagy egyedül, mind ugyanazokat a hülyeségeket követjük el. Én is, természetesen. Neked viszont nem kell ezt megtenned, főleg, hogy szóvá is teszik az olvasóid...
Annyira jó, hogy az írásaimból már csak a negatívumot, a hibákat, tévedéseket olvassák ki. Valahogy ez olyan lehangoló tudna lenni, ha nem a szeretetet érezném ki belőlük. Ezerszer beismertem a helyesírás óriási hibám, de önök mint a kutya, tovább csámcsognak a lerágott csonton, de igen tegyék, hiszen ez valahol jó is, legalább fáradságot veszik, hogy foglalkozzonak velem a lóval akinek négy lába van, mégis megbotlik. Köszönöm, szívből a kritikákat, próbálok tanulni belőlük.
Ulysses! A magázódás a tisztelet nyelve is lehet és egy másfajta kommunikáció is. Úgye? 🙂
Estem, keltem, még a kis doktornő rá nem beszélt - nem még, hanem míg. Nem tudtam végigolvasni a helyesírás hiánya miatt.