Ne ítélj

Az utazásszervezőnél ültünk ketten Erzsókámmal. Én, a Fehérvár Travel harmincöt éves, albérletben élő sofőrje. Ő, a bevénült, ötvenhat éves, anyáskodó, mégis szerethető idegenvezető. Erzsóval összeszokott csapatot alkottunk.

– Megjött a Mercitől az elektronika, nem kell baszakodni már a klímával. Inkább a negyven felettiekkel lehet nehézséged Erzsikém. Két lány lesz, főleg házaspárok. Kánikula lesz az Adrián. Itt az engedély a Krk szigetre a busznak, ne dőlj be, ha le akar húzni a pénzszedő a kapunál. – darálta a főnök az ismert dumát. Tudtam, el kellett mondania. Én örültem, végre megnyertem a tizennégy napos utat, ahol nyolc nap faszverés. Kifelé menet a főnök utánunk szólt.

– Zoli!

– Igen?

– Majdnem elfelejtettem, hogy Timi is megy veletek. A fakultatívokat ő csinálja veled. Zoli... – Lélegzetvételnyi szünet után folytatta. – Tudom, nem túl közkedvelt a kinézete miatt, de ha megismered, jó fej nő.

Tényleg szúrósan néztem vissza. Timi nálam pár évvel fiatalabb, rokker, vagy alternatív, vagy mit tudom én, milyen stílust képvisel. Fekete ruha, bakancs, nyáron fekete tornacipő, pirszing az orrban, szemöldökön, fülekben. A kollégákkal nem is értjük, hogy lehet így, emberek között, felelőségteljes munkát végezni.

– Zoli, megoldod azt a négy alkalmat.

– Én meg akkor intézem a helyi irodákat, ahogy megbeszéltük. Majd konzultálok – terelt Erzsó.

– Köszönöm! Jó utat! – engedett utunkra a főnök.

Az indulás reggelén fél ötkor zöld melegítőben jött valaki. Alig ismertem meg Timikét. Napszemüveg volt rajta. Bolond ez a nő – gondoltam.

– Szia, Zoli. Berakom a kofferem. Nálad is az üdítők mellé?

– Szia, Timi! Igen oda, ott az enyém is – próbáltam kedves lenni.

– Hagyjál! Nagykorú vagyok, sem kell – mondta csilingelő hangon, ami most kicsit karcos csengett. Válasz helyett legyintettem. Pár perc múlva libbent fel az ajtón.

– Utaslista? – kérdezte, de már nyúlt is oda, ahol a helye. Kipipálta magát, miközben azt mormogta:

– Fasza, remélem, a vén csoszogó elől fog ülni.

Tudtam, nem vár választ. Behuppant az ablak mellé az első sorba az idegenvezetők helyére. Szimatszatyrából kivette a fülhallgatót, bekapcsolta a zenét, és bekuckózott az ablak felé fordulva.

Jól indul – gondoltam magamban. Öt perc múlva jött Erzsóka is. Felköszönt. Neki segíteni kellett becuccolni.