Árnyék és Berenice

Napok óta nem látta a , nagyon hiányzott neki a jelenléte. Berenice egyedül kóborolt most az erdőben, végigjárva azokat az útvonalakat, amelyeken a valaha is megfordult. Magában Shi'an – nak, Árnyéknak nevezte el a hatalmas termetű szürke . Körülbelül két hónapja találkozott vele először. Meg kell hagyni, hogy volt valami zavaró, oda nem illő a tekintetében és viselkedésében. követte Berenicet, ahol megállt, ott ő is megállt, igaz tőle mindig kb. négy méter távolságban. Időnként elment, majd visszajött, éjszaka egyáltalán nem látta. Valahogy az volt az érzése, mintha a merne is közeledni feléje, meg nem is. Minden nap kifejezetten várta azt a pillanatot, ahogy a kocogva, oldalazva megjelenik. Aggódni kezdett Árnyékért. Egyre mélyebben hatolt az erdőbe, kutatva az aljnövényzetet. Egy sziklás részhez ért, amelyet mélyedések tarkítottak. Hírtelen halk nyüszítést hallott tőle jobbra. Az egyik bokrokkal övezett mélyedésben ott volt Árnyék. Halkan felsikoltott, amikor meglátta. A gyönyörű bundáját vér borította bal oldalán, szemei fájdalomtól zavarosak voltak. Berenice nem tudta eldönteni, hogy megközelítse-e Árnyékot, vagy pedig maradjon tőle biztonságos távolságban. Árnyék megoldotta a problémát, mert halkan, jellemző, apró nyüszítésekkel bátorította a lányt. A lány immár gondolkodás nélkül odalépett a . A lihegett. Úristen, gondolta Berenice, biztosan nem evett és ivott már jó ideje. Halkan nyugtatgatta a , majd elmagyarázta neki, hogy most elmegy vízért és hoz neki húst is. A fájdalmasan és csalódottan vinnyogott, amikor Berenice távolodott tőle.

Gyorsan elment kunyhójához és egy vizes tömlőt, majd egy tábla sonkát csomagolt el. Muszáj onnan elhoznia valahogy! Gyorsan összekötözött erős indákkal két nagy faágat, takarót dobott a rögtönzött hordágyra, majd hívta Szellőt, a lovat, aki kisvártatva jött is az erdőből. Amikor visszament a még mindig ott volt, bár egyre tűnt. Berenice megitatta, féltenyérnyi falatokat tépve a sonkából megetette a , majd újból megitatta. Közben halkan mormolva nyugtatta az állatot. Árnyék szeme kezdett tisztulni és akkor Berenice meglepetten látta, hogy a szemeibe mintha emberi értelem költözött volna. Megrázta a fejét, hogy ez úgysem lehetséges. Azért rámutatott a hordágyra és elmesélte a , hogy el kell őt innen vinnie. Berenice odatette a hordágyat a háta mögé, majd megpróbálta a hasánál és nyakánál átfogva ráhúzni, de a feljajdult a fájdalomtól. Erősen zihált, majd megpróbált hasra fordulni, de ekkor sebéből ömleni kezdett a vér. Berenice sírva fakadt, könnyei hullottak. Árnyék ránézett, majd minden erejét összeszedve odakúszott a hordágyra. Berenice a magával hozott gyógynövényeket összerágta, majd rátette a pépet Árnyék sebére. A vérfolyam apadni kezdett. Szellő nyugtalanul toporgott Árnyék közelében, szeme sarkából mindig szemmel tartva a . Árnyék ránézett a lóra, majd türelmetlenül egyet szusszantott. Szellő megnyugodott. A a rázkódástól és a fáradtságtól, no és a vérveszteségtől aléltan feküdt a hordágyon.

Mikor megérkeztek a házhoz Berenice azonnal elengedte a lovat, majd rémülten látta, hogy a egyre lassabban lélegzik. Beszaladt a házba és egy megnedvesített kendővel törölgetni kezdte a bundáját, a nyakára is téve egy másik hideg vizes kendőt. Megnyugodva látta, hogy a légzése egyenletesebbé válik. A hordágyat behúzta a házba, hogy tudjon éjszaka vigyázni Árnyékra. Lassan teltek az órák, míg elérkezett az éjfél. Berenice azt hitte, álmodik, mert a teste hirtelen elkezdett halványodni, majd a helyén egy fiatal férfi feküdt meztelenül, oldalán hosszú seb tátongott. Berenice a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa a torkából előtörő sikoltást. Egy alakváltó!! Árnyék egy alakváltó!!!

Berenice csak meséket hallott róluk, noha a mesék úgy szóltak egytől – egyig, hogy az alakváltók népe hajdan e területen élt, azóta fajtájuk kihalt. A mesék arról is szóltak, hogy előszeretettel éltek erdőben, magukra öltve egy – egy nagyobb állat alakját. Átkot is hordozott létezésük, hiszen a legendák szerint keskeny volt a határmezsgye két alakjuk között. Hosszabb idő elteltével fenn állt a veszély, hogy állati alakban maradnak, emberi énjük felett állati ösztöneik veszik át az uralmat. Ennél fogva az emberek gyűlölték őket és vadásztak rájuk, mint ahogy vadásztak mindenre, ami nem illet bele kicsinyes világukba.

Berenice megnézte a férfi sebeit. Így már könnyebb volt beazonosítani a sérülést. A férfi oldalán mély, ismeretlen állat foga, karma által okozott seb volt. A férfi arca hamuszürke volt, mellkasa szaggatottan süllyedt és emelkedett. Berenice nézte a kezdődő lázrózsákat a férfi arcán. Érezte, hogyha nem tesz valamit sürgősen, akkor a férfit menthetetlenül elnyeli a homály. Csendben odalépett a férfihez és az Erőért fohászkodott. Érezte, ahogy gyűlik az energia benne. Rátette kezét a férfi sebére, és halkan énekelni kezdte a gyógyító dalt. A seb először meg se moccant, majd lassan, milliméterenként kisebbedni kezdett. Berenice egy idő után már nem bírta folytatni, annyira elfáradt, hogy kimerülten álomba zuhant ott a férfi mellett. Arra ébredt, hogy a kunyhóba besüt a nap, a hideg padlótól fázott a dereka. Ránézett a hordágyra, de ott megint a feküdt. Berenice megértette, hogy Árnyékban már elkezdődött a folyamat, amelyet csak a férfi tud megállítani, ő nem. A seb már kisebb volt, de még mindig jókora.
A hirtelen kinyitotta mély borostyán sárga színű szemét és ránézett a lányra. Ijedten próbált felülni, de sebe megint úrrá lett rajta. Nyögve visszaroskadt a hordágyra és szótlanul lehunyta a szemét. Berenice félve megsimogatta Árnyék nyakát, mire a szuszogva morrant. Így ment el nap nap után, Árnyék éjszaka ember volt, nappal . Berenice iránti előzékenységből mivoltában nappal aludt, éjszaka pedig ébren volt és beszélgettek egymással. Berenice halkan vallotta csak be magának, hogy nem szeretné, ha a férfi elmenne. Árnyék sebe lassan, de biztosan gyógyult, hála Berenice gyógyításának. Ahogy Árnyék meg tudott mozdulni, Berenice saját ágyára fektette.

Ahogy egyre jobban megismerte a férfit, úgy mélyült el kettejük kapcsolata. Árnyék elmondta neki, hogy nem véletlenül találkoztak. A másik , akivel harcolt, és aki ugyancsak megsebesült, szintén alakváltó volt, de már inkább állat, mint ember és látta, ahogy Éjsötét – így tudta lefordítani a másik nevét – ólálkodott Berenice házának közelében. Félt, hogy a lánynak baja esik. Éjsötét megfenyegette Árnyékot, hogy ha nem tágít a lány közeléből, akkor könnyen baja eshetik, de Árnyék – noha a másik még nála is nagyobb és volt – nem volt hajlandó a lányt sorsára hagyni. Így hát összecsapásuk elkerülhetetlen volt. Árnyék halálra marta Éjsötétet, de ő maga is majdnem belehalt.

Berenice nem értette, hogy Árnyék miért vonzódott hozzá. Berenice nem ismerte ugyanis a szerelmet. A falubeli legények nem érdekelték, számára túl egyoldalú érdeklődési körrel rendelkeztek és nem szerették az erdőt. Beszélgetéseik alatt a lányban zavarodott érzések sokasága repkedett, noha annak miértjét nem értette. Ha ránézett a férfire, időnként hőhullámok lepték meg, gondolatai időnként el – elkószáltak.
Árnyék 25 – 26 év körüli férfi volt, sötét barna hosszú, hullámos hajjal, hosszúkás, felül szélesebb, alul kicsit keskenyebb arccal. Szeme emberi alakjában mogyorószínű, szinte sárga volt, kis barna pettyekkel az írisz körül. Teste nyúlánkan izmos, mellkasa nem túl széles, de nem is sovány, kezén az ujjak hosszúak voltak. Mint egy . Berenice kezdte megérteni, hogy talán nem véletlen az, hogy egy alakváltó milyen állat alakját veszi fel.

Mivel alakja folyton változott, ezért ruhát hordania sem volt értelme. Bár Berenice úgy gondolta, hogy egy ágyékkötő azért nem ártana a férfinak. Akárhányszor "oda" tévedt a tekintete, mindig szégyenlősen elkapta onnan.
Árnyék a maga részéről nem gondolta, hogy szükség lenne erre, hiszen neki természetes volt a meztelenség. Észrevette a lány pirulásait, zavarát, de magában kuncogott csak rajta. Ilyenkor szégyellte egy kicsit magát, hogy mennyire mulat azon a számára fontos lényen, akinek az életét köszönheti, de hát mégiscsak ilyen tekintetben az emberi gátlásoktól jórészt mentes férfi volt. Sőt imposztorként viselkedve a beszélgetéseiket is egyre inkább úgy irányította, hogy Berenicet kifaggathassa korábbi életéről, esetleges kapcsolatairól. Berenice érezte, hogy ingoványos talajra tévedtek, de hálás is volt azért a férfinak, hogy egyáltalán megfogalmazhatja az ezzel kapcsolatos érzéseit. A férfi pedig egyre kevésbé mulatott magában, hiszen a lány megindító őszintesége megérintette. Ahogy Árnyék számára körvonalazódott, Berenice tulajdonképpen még érintetlen volt. Amíg a faluban élt, kamaszkorában részt vett a szokásos játékokban, amelyek fiúk és lányok között olyan természetesen történnek meg, de valójában férfivel még nem szeretkezett. A faluból való pánikszerű távozása is ehhez kapcsolódott.

Berenice független személyiség volt, nehezen tűrte azt az alárendeltséget, amelyet a férfiak és idősebb nők a fiatal lányoknak szántak. Anyja korholta is eleget emiatt, félt hogy nem tudja férjhez adni majd lányát, aki nem tisztelte a férfiakat, nem érezte őket magasabb rendűnek pusztán amiatt, hogy van valami a lábuk között. De aztán eljött az a sötét nap, amikor az egyik falubeli megkérte Berenice kezét apjától. Apja széles mosollyal jelentette be a leánykérést, Berenice viszont dühös lett. Hogyan merészelik őt adni – venni mint egy kecskét! Kerülte a férfit, akit számára kijelölt az élet, ha tehette nem is szólt hozzá. Jövendőbelije mindezt úgy vette, mint az illem szerinti vonakodást. Berenice szép és jó alakú lány volt. Zöld macskaszeme tüzesen villogott, amikor dühbe gurult, vöröses szőke haja zabolátlanul kavargott ilyenkor az arca körül. Nem csoda, hogy vőlegénye egy kis "előleget" akart belőle. A pajtában lepte meg a lányt, és az csak bátyjának segítségével tudott megmenekülni, aki odarohant és egy jókora ökölcsapással letaglózta a nekihevült férfit. Este az egész család szótlan volt. Berenice apja ugyan eleresztett egy halvány célzást arra, hogy most aztán megtudta Berenice, hogy milyen a férfi természet és jó lesz, ha a jövőben nem szegül ellen. Cedric láthatóan más véleményen volt, de megtartotta magának. Anyja pedig rezignáltan hallgatott, de látta arcán, hogy egyetért apjával. Berenice szégyentől és elkeseredéstől piros arccal üldögélt később szobájában és eldöntötte, hogy elmenekül. Berenice már korábban is az erdőt járta, így tudta, hogy az erdő mélyén egy néhai szénégető kunyhója bújik meg. Néhány nap alatt lopva összecsomagolt elemózsiát, néhány szerszámot, kést, anyja konyhájából egy kicsi lábost, lisztet, tojást, egy kis sót és az éjszaka sötétjében az erdőbe menekült. Bátyjának se mondta meg hova megy, félve attól, hogy az véletlenül kikotyogja.
Így kötött ki a kunyhóban, Szellő a ló is éppen ilyen jövevény volt az erdőben, mint ő. Egymásra találtak és így kettecskén élték közös életüket.

Árnyék – saját maga számára is váratlanul – úgy érezte, hogy meg kell mutatnia a lánynak az igazi szerelmet. Azt, amit ő maga jól ismert ugyan, de már oly régen találkozott vele. A lányt hallgatva arra is rájött, hogy voltaképp Berenicehez való vonzódása is valaminek a kezdete, hogy igazából félt is és kívánta is, hogy a lány előtt felfedhesse a titkát. A lány nem félt tőle és Árnyék megnyugodva vette tudomásul, hogy a korábbi egyensúly a két alakja között helyre állt. Hála a lánynak, alakjában is meg tudta most már őrizni emberi elméjét, így vadászatai is egyre körmönfontabbak lettek és eredményesek. Voltaképpen már ő látta el kettejüket hússal. Berenice ezért külön hálás volt neki, mivel levette a válláról az ölés kegyetlen terhét.

Árnyéknak elég volt néhány óra alvás, így a lányra is tudott vigyázni, amíg az aludt. Alvás közben nézte a lányt és egyre gyakrabban nagyon is egyértelmű gondolatok száguldoztak agyában. Nézte a lány hajzuhatagát, szempilláit, nyugodt, kisimult arcát, és formás, enyhén telt kebleit. Nem tudta hogyan fogjon hozzá. Nem merte, nem remélte hogy a lány viszonozza érzelmeit. De érezte, tudta, hogy a lány nélkül már nem lenne helye a világban többé, lassan de biztosan rávetülne énje és elnyelné. Ép elméjének megmaradása függött már a lánytól.
Napokat tépelődött ezen. Végül úgy döntött, hogy alakban kezdi a "hadműveletet". Úgy érezte, hogy hozzá kell szoktatnia a lányt a testi közelséghez. Azt már korábban is észrevette, hogy a lány szívesen simogatja bundáját, ahogy lábainál hever, persze bogáncs kiszedésre, kullancs vadászatra fogva a rendszeres cirógatást. Emberi alakjában viszont kerülte megérintését. Lassan megvilágosodott előtte, összerakva a jeleket, hogy a lány is valamiféle ingatag helyzetben van és tőle várja a kezdeményezést.

Másnap Árnyék puhán odalépdelt a lányhoz, combjához simult és a lány ölébe hajtotta fejét. A lány meglepetten ránézett, majd keze óvatosan, szégyenlősen átkarolta a nyakát. Jó néhány percig így nézték az erdőt, miközben Árnyék úgy tett, mintha a közelben döngicsélő légy érdekelné csak. Ujjongott magában, hiszen is érezte a lányból sugárzó meleget, puhaságot, félig elfogadást. Lassan – mintha véletlenül tenné – megnyalta a lány kezét és hátára feküdve feltárta hasát. A lány megértve kérését, finoman vakargatni kezdte Árnyék horpaszát. Árnyék felnyögött az élvezettől. Néha kifejezett előnye van annak, ha vagy – gondolta. A lány lehajtotta fejét és Árnyék mandulavágású szemébe nézett. A lány keze megállt, majd a tüdejében bennmaradt levegőt lassan, lehelve kiengedte.

Berenice nézte Árnyékot, ahogy ölébe fekteti a fejét. Érezte, hogy a férfi fekszik most ott és nem a . Valahogy ez egyre kevésbé zavarta. Ha mélyen magába nézett, akkor egyre inkább arra jutott, hogy valami vonzza Árnyékhoz. Magában többször hálát adott a sorsnak, hogy az útjába vezérelte a férfit. Könnyebb lett az élete, de egyben nehezebb is. Nem tudott elszámolni magával a férfit övező érzéseit illetően. Amíg a férfi lábadozott és emberi alakjában is aludt, Berenice elnézegette őt. Izgalmasan szép volt a férfi, számára elérhetetlennek tűnt. Ahogy apránként, kedvtelve szemlélgette, valami fájó, keserédes érzés kerítette hatalmába. Amikor már emberi alakban is részt vett az életében, akkor el – elnézte ruganyos alakját, izmainak játékát, ahogy az esti szürkületben fát vágott és azt halomba hordta. Lelkében húrok zendültek, a nap fényesebben sütött, a reggelek vidámabbak voltak. Észrevette azt is, hogy a férfi egyre gyakrabban lopva néz rá, tekintetében addig ismeretlen tüzek villannak fel. Amikor a férfi egyszer azt hitte, hogy ő alszik, akkor látta, ahogy Árnyék halvány és mégis gyengéd mosollyal nézi őt.
Most pedig ott feküdt fejével az ölében, mint . A lány magában kuncogott azon először, ahogy a hátára feküdt, mint egy és élvezte hasának vakargatását. Amikor az megnyalta a kezét zavaró érzése támadt, mintha Árnyék, a férfi csókolta volna meg karját. Beleborzongott az érintésbe. Amikor a szeme a szemébe mélyedt, agyában egy röpke villanásra kettejüket látta emberi alakban egymáshoz simulva állni. Először ijedtség, majd egy halványan reménykedő érzés öntötte el. Rájött, hogy Árnyék akarja ezt a képet láttatni vele, ez az, amit közölni akart vele. Kiszabadította tekintetét Árnyékéból és lágyan megcsókolta a pofájának oldalát.

Árnyék szíve hatalmasat dobbant. Hát megtörtént! A lány elfogadta a eshetőséget kettejük számára. Amikor összekapcsolódott a lány tudatával, szeretetének minden erejével sugározta felé összetartozásuk képét, és a lány visszasugározta félénken az elfogadást. Alig várta, hogy a napnak vége legyen, és ő emberi alakban várhassa a lányt, és végre – végre átölelhesse.
Végre eljött a szürkület, Árnyék immáron emberként ment be a házba és megállt az ablaknál. Egyszerre félt és vágyta az elkövetkezendőket. Félt, hogy a lány megijed tőle, múltjának árnyéka utána nyúl. De tudta, hogy ennek meg kell történnie, hiszen csak így lehet valóban boldog mellette a lány és ő a lány mellett.

Berenice látta, amint Árnyék bemegy a házba, szorongva nézett utána. Még mindig nehezen szánta rá magát, hogy kövesse, hiszen agyában folyton elővillant az Árnyék által sugallt kép. Korábbi bátorsága, amellyel elfogadta a férfi látomását múlóban volt. Aztán gondolatban megszidta magát. Az elmúlt hónapokban Árnyék nem tett semmi olyat, amivel a lányt megbántotta volna, sőt igyekezett megtisztítani a lány lelkét a múlt fájó tüskéitől. Túláradó szeretet érzése járta át. Rádöbbent, hogy Árnyék nem akarhat neki rosszat, ellenkezőleg, az élet olyan oldalát akarja neki megmutatni, amely magában az anyatermészetben gyökeredzik. Így hát óvatosan belépett ő is a házba.

Árnyék örömmel konstatálta, hogy a lány igent mondott a folytatásra. Alig bírt magával! Állandóan le kellett hűtenie magát, hogy ne rohanjon gondolatban előre. Most bezzeg hiányzott az ágyékkötő! Gyorsan úgy döntött, hogy inkább belebújik a takaró alá, így szemérmét eltakarva az utolsó, esetleges akadályt is leküzdheti.

Árnyék emiatt félig feleslegesen aggódott. Berenice tudta mit találna ama bizonyos ágyékkötő alatt. Őt inkább az esetleges fájdalom rémítette, de most már bízott a férfiban. Látta, hogy Árnyék a takaró alatt fekszik, egyik kezét a feje alá téve várja őt, a takaró másik szélét hívogatóan félre hajtotta. Berenice elnézte a férfi testének takaró alatt kirajzolódó körvonalait és arcát, amelyen lágy mosoly játszadozott. Félénken, szinte szégyenlősen bújt Árnyék mellé a takaró alá, majd kicsit fészkelődve odabújt a férfi testéhez. Amint hozzáért teste elektromossággal töltődött fel és izgalom hullámzott át rajta. Ilyet még nem érzett soha életében, de nagyon jó volt.

Árnyék látta a közeledő lányt, mosolyogva várta, hogy az átlépve a láthatatlan határvonalat oda menjen hozzá. Amikor a lány odabújt hozzá érezte a lány belső remegését. Azt már korábban eldöntötte, hogy fokozatosan vezeti be a lányt a szeretkezés rejtelmeibe, de arra nem számított, hogy a lányban ilyen hatást vált ki, szinte azonnal. Kezét a lány derekára helyezve simogatta a lány derekát, hátát, karját. A lány a karjaiba fúrta magát. Érezte, ahogy Berenice teste feszülten reagál az érintésére. A lány átvéve simogatásának ritmusát, cirógatta a férfit. A férfi óvatosan megmozdult és hátára fordította a lányt. A lány elhomályosult tekintettel nézett a férfi arcára, ajkán félénk, de mosoly ült. Örülten szép volt most, szemei, mint az erdő puha párába burkolódzó zöldje. A férfinek erővel vissza kellett fogni magát, hogy ne vesse rá magát a lányra. A lány nem ezt érdemli. Egyszerre rekedt és mély hangon suttogta a lány nevét, arcát, nyakát, hasát, mellét simogatva.

Berenice álmatagon cirógatta a férfit, majd azt érezte, hogy a férfi a hátára fordítja őt. Amikor ránézett Árnyékra, a pattogó tűz mézszínű fényében látta annak mogyorószín szemeit, öröm szállta meg, hogy a férfié lesz. Látta a férfi szemében a vágy szikráit táncolni és hirtelen megijedt, hogy most is ugyanaz fog történni, mint akkor, a pajtában. Árnyék azonban lassan, érzéssel simogatta őt, időt hagyva neki a dolgok megtapasztalására, kiélvezésére. Érezte, ahogy a férfi simogatása nyomán kéjes érzések lepik el. Már nem félt. Sőt egyre inkább úgy érezte, hogy elolvad, felolvad a férfi érintése nyomán, de egyben izgatott is lett. E két érzés fogságában hányódva lebegett lehunyt szemmel. Ő is próbálta viszonozni Árnyék kedveskedését, de az nem hagyta, félre tolta kezét. Végig nézett a férfin és már tudta is, hogy miért nem hagyja magát megérinteni. A férfi férfiassága meredeken emelkedett ki, időnként meg – megrándult. Így hát a férfira bízta magát teljesen. A férfi elmerült a vele való játékban, nevét suttogva, ajkát meg – megcsókolva simogatta. Hangja egyszerre volt karcos és mély, ami külön felizgatta a lány fantáziáját.

Árnyék érezte, hogy most már tovább léphet. A lány kisebb sárgadinnye nagyságú melleit kezdte körkörösen simogatni, masszírozni, a most már keménységükben rátarti mellbimbókhoz időnként hozzáérve. A lány felnyögött az élvezettől. Árnyék ekkor finoman szájával végig nyalta a bimbókat és élvezettel ízlelgette őket. A lány most már egyfolytában nyögdécselt, hívogatta őt, nevét suttogva ismételgette, a férfi haját, hátát simogatta. Árnyék úgy érezte, hogy már nem sokáig bírja a feszültséget.

Berenice érezte, ahogy a férfi a mellei felé közelít, majd a mellbimbóit szájába veszi. Elementáris erejű kéj szállta meg alsó testét, lába között síkossá váltak a szemérem ajkai, eszeveszetten kívánta a férfi ölelését. Magáról megfeledkezve suttogott neki, simogatta Árnyékot.

Árnyék ujját a nő szemérem ajkaira téve ellenőrizte, hogy Berenice hol tart. Élvezetes fáradozásának jutalma meg volt, a lány immár kész volt a behatolásra. Ujját finoman a lány kisajkainak nyomta, csiklóját ingerelve, mire a lány megvonaglott és vénusz dombját ösztönösen a férfi kezéhez nyomta. Ekkor ujját elvéve onnan a most már igencsak nedves bejáratot kereste. A szűzhártya egy darabig ellenállt, majd elrepedve beengedte a férfi másik ujját is. Árnyék szünetet tartott és Berenice arcát nézte. A lány arcán fájdalom grimasz jelent meg, de ez természetes volt. Árnyék Berenice fülébe súgta, hogy ne ijedjen meg, ami ezután jön, az élvezet lesz számára is.

Berenice minden addigit elsöprő kéjt érzett, amikor a férfi ujjai bundájába túrtak. Teste mintha valami ismeretlen, belső parancsra tenné nyomakodott a férfi kezéhez. Testét át meg átjárták az élvezet hullámok. Hirtelen azt érezte, hogy a férfi egyik ujja betévedt hüvelyébe, majd szúró, égető fájdalmat érzett. Komolyan megijedt, noha számított már az asszonnyá lett lányok elbeszéléseiből valami ilyesmire. De azok erősebb, szörnyű fájdalomról számoltak be. Árnyék megnyugtató szavakat mormolt a fülébe és megígérte, hogy ez csak múló, egyszeri kellemetlenség volt.

Árnyék megint a lány mellét, derekát, ágyékát simogatva, mellbimbóival játszva visszahozta a korábbi gyönyört, majd ismét a lány kertecskéjével kezdett foglalkozni. Arcát belefúrva itta, falta magába a lány illatát, nedveit, magához szorítva a lány csípőjét. A lány teste remegett, vonaglott, ajkai közül apró sikolyok törtek elő. Árnyék elérkezettnek látta az időt arra, hogy végleg a csúcsra juttassa a lányt. A lány fölé hajolt és már enyhén nedvesedő falloszát a lány csiklójára helyezte. A lány lassan kitárta ölét és magát fogadta Árnyék hódolatát.

Berenice megint ugyanazt érezte, mint korábban, csak sokkal gyorsabban és erősebben. A férfi váratlanul öléhez hajolt és arcával beletemetkezve nyalogatta a lány vénusz dombját és az az alatti részeket. Berenice egyre kevésbé tudta kontrollálni mozgását. Látta amint a férfi föléje hajol és kemény rúdja csiklójához ér. Alhasában kicsi rándulások sorozata kezdődött, de még mindig nem volt vége. Kitárta lábait, hogy Árnyék jobban hozzáférjen, térdeit felhúzta. Árnyék megérthette az üzenetet, mert kemény rúdjával bekéredzkedett Berenice hüvelyébe. A lány nem érzett semmi fájdalmat, ellenkezőleg: mélyről jövő késztetéssel közelebb húzódott a férfi altestéhez.

Árnyék behatolt a lány testébe, de rögtön meg is kellett állnia, mert a bemenetel túl jó érzés volt, pedig még nem akart elmenni. Így hát magában számolt pár percig, majd mivel ez nemigen használt, elszorította tövénél fogva péniszét. Ezután lassan ölébe emelte a lányt. A lány szeme már kitágult, szinte földöntúlian boldog arckifejezéssel meredt Árnyékra. Árnyék belenézett a lány most már smaragd színű szemeibe és akadozva felsóhajtott. Pár pillanatig elmélyülten és szenvedélyesen csókolóztak. Átölelte a lány derekát, és így kedvesét megtartva lassú táncba kezdett hüvelyén belül. Szinte isteni hatalom érzése volt Berenice arcát látni, remegő testéhez hozzásimulni, farkát körül fogó nedves hüvelyének minden négyzetcentiméterét érezni és tudni, hogy mindezt ő teszi a lánnyal. A férfiből rekedt hörgés szakadt ki. Gyorsított az iramon, mire a lány szájából könyörgő, hitetlenkedő, boldog sikolyok buktak ki. Átvette a férfi mozgását, részt kérve az egyre szaggatottabb mozdulatokból. A férfi érezte, ahogy a lány barlangja egyre beljebb és beljebb invitálja, majd valami a hüvely végében kinyúlt feléje és makkját bekapva, magához vonzva újabb mélységet nyitott meg számára. Ezt már nem bírta és két utolsó nagy lökéssel morogva, emberként kiáltva útjára indította élvezetének kézzel fogható bizonyítékát.

Berenice érezte, amint Árnyék kemény férfiassága behatol, majd Árnyék megáll. Ő is megállt, ki akarta élvezni a pillanat nagyszerűségét. Soha még férfi nem járt odabenn, és ő elragadtatott élvezettel adta meg ezt az ajándékot a férfinek. A férfi két combjára ültette a lányt, aki átfogta lábával a férfi derekát. Alig látta már a férfi arcát, a férfi csókolta, aminek hatására annyira, de annyira édes feszülést érzett hüvelyében. A férfi átfogta, és csípőjének mozgatásával váltakozó irányú körkörös mozgásba kezdett. A férfi egyre keményebb mozdulatokat végzett, de Berenice csak a sürgetést érezte, ami barlangjából áradt szét testén. Minden porcikája remegett, nyögött, jajongott az élvezettől. Csak annyit tudott ismételgetni egyre rövidebb szünetekkel, hogy: "istenem, istenem". Nedvesség folyt le combjaira. Egy ütemre mozogtak a férfival, majd érezte, hogy szilárdan körbe fonja a férfit belül, és egy apró mozdulattal megfogja a férfi benne lévő részének tetejét. Nem ő tette ezt, a teste engedelmeskedett az évezredek során kialakult "menüett lépéseknek". Hüvelye is remegett, ritmikusan összehúzódott. Árnyék is remegett, majd Berenice két igen erőteljes lökést érzett, amitől olyan gyönyör iramlott át rajta, hogy elvesztette teljesen maradék kapcsolatát a világgal. Még kinyitotta szemét a férfi fékevesztett öröm hangjaira, és látta, hogy a férfi arca emberből , pofából megint emberi arcra változott át. Már csak kavargást érzékelt, sötétséget, melybe belezuhant, noha érezte a férfit maga mellett, magában. Amikor magához tért könnyűnek érezte magát, feloldottnak és nagyon – nagyon szerelmesnek. Most már tudta, hogy miért hívta a bátyja a sajátját "kéj lécnek".

Átölelték egymást, Árnyék lefektette a lányt az ágyra és hozzábújva Berenicehez szótlanul, hálásan és büszkén cirógatta, simogatta a lány arcát. Berenice úgy érezte, hogy nagyobb ajándékot nem kaphatott volna a férfitól, mint ezt. Teste – lelke emlékezett ugyan az imént átélt gyönyörökre, de a mély álom mindkettejüket legyűrte. Reggel felébredve, az ágyon Árnyék a feküdt, mélyen és nyugodtan aludt, de Berenice már egyáltalán nem zavartatva magát, arcát a bundájába fúrva újra elaludt.