Karo 2. fejezet - 2. rész

Napok teltek el azóta, hogy Katrin találkozott velünk a városban. A korábbi gyanúm akkor vált bizonyossá, amikor Katherina nem sokkal találkozásunk után menstruált. Nyűgös volt, rosszkedvű és ingerlékeny, amit én humorérzékkel próbáltam kezelni.
Egyenesen a munkahelyemről vezettem hozzá ezen a nyomasztóan párás napon. Ugyan tudtam, hogy nem csinálunk olyant a nehéz napján, mégis örültem, hogy vele tölthetek egy kis időt.
Sajnos nincs naptár a fejemben, különben emlékeztem volna, hogy aznap este megint felszolgálni megy egy rendezvényre, és Katherina már csomagolta a partiszervizes cuccait.
– Ami engem illet, várhatsz rám itt – mondta –, ma nem leszek sokáig. Csak este tízig vagyok szolgálatban.
– Ha szabad! – válaszoltam.
– Igazából szeretném – mondta Katherina –, az egyik szomszédom kölcsön akarta kérni a fondükészletemet.
Rámutatott egy dobozra a nappali asztalán.
– Abban bíztam, hogy átjön, és elviszi, mielőtt mennem kell – mondta –, de ha itt maradsz, odaadhatod neki, amikor becsönget.
– Elintézem, Karo – ígértem neki, és ismét magamhoz húztam.
– Köszönöm. Ma már mondtam, hogy szeretlek? – lehelte Karo, és búcsúzóul megcsókolt.
– Én is – válaszoltam, mire becsukta maga mögött az ajtót és elment.
Én az ablakból figyeltem, ahogy beszáll a kék autójába és elhajt. Felnéztem az égre, heves felhőszakadás ígérkezett, ami remélhetőleg hoz majd némi lehűlést, mivel még mindig nyomasztóan meleg volt a városban.
Nyitva hagytam az ablakot, hogy egy kicsit elviselhetőbb legyen Katherina lakásában, és csak a boxeremben ültem a televízió előtt. Ahogy az várható volt, odakint kitört a vihar. Villámlott, mennydörgött, és zuhogott az eső az égből.
Unottan váltogattam a csatornákat, és az órára pillantottam. Valamivel este hat után volt, és még eltart egy ideig, mire Katherina újra otthon lesz. Arra gondoltam, hogy hazamegyek, és hagyok neki egy cetlit.
Miközben mérlegeltem a két lehetőséget, megszólalt a csengő. Felkeltem, hónom alá vettem a dobozt a fondükészlettel, és a lakás ajtajához mentem.
Kinyitottam az ajtót és összerezzentem. Nem a szomszéd állt az ajtó előtt, hanem Katrin. Bőrig átázott. Fehér pólója a testéhez tapadt, akárcsak a szőke haja. Ő is ugyanígy meglepődött, és zavartan nézte az arcomat.
– Te itt? – csak ennyit tudott kinyögni.
– Szia, Katrin – köszöntem bizonytalanul.
– Karo itt van?
– Dolgozik, úgy este tízig.