Vendégségben 7. rész

Az említettek rákvörösen, lehajtott fejjel hallgattak.
– Csak nem mentek haza dolgavégezetlenül, ha már eljöttetek? – nógatta őket Anett.
– Nem,... dehogyis,... izé – dadogta lányos zavarában Ottó. – Nem lehetne külön-külön?
– Hogy értve külön-külön?
– Először ti ketten lányok, én meg csak nézném, és utána csak velem foglalkoznál – suttogta rákvörösen, lehajtott fejjel.
– Meg akarsz csalni? – csattant fel féltékenyen Julika
– Először te csalsz meg engem – replikázott Ottó
– Deee az egészen más, mert ő lány! – védekezett Julika
– Na kiosztom a késeket és lekapcsolom a villanyt – szúrta közbe Anett cinikusan.
– Nincs rá szükség – döntötte el Ottó. – Először Julika kapja meg a hőn áhított szülinapi ajándékát, utána meg tanulhat tőled, hogyan kell orálisan kényeztetni legkedvesebb első (és remélhetőleg utolsó) férjét. Ha akar, tevőlegesen is csatlakozhat a szemléltető oktatáshoz.
– Srácok, kifelé – fordult hozzánk – majd engem megnézhettek.
Mi hárman megszeppenve és csalódottan indultunk a konyha felé. Ottó gondosan becsukta az ajtót, hogy még csak véletlenül se tudjunk leselkedni. Borzasztó féltékeny volt élete szerelmére.
Letelepedtünk a konyhaasztal köré, és halkan latolgattuk az esélyeinket, vajon sikerül-e megnéznünk a kívánatos töltöttgalambot csomagolás nélkül, illetve, hogy vajon hogy alakulnak odabent a dolgok? Megegyeztünk, hogy bárhogy is történik, tiszteletben tartjuk Ottó és Julika kívánságait, és majd utána alaposan kifaggatjuk Anettet.
A szobából eleinte halk beszélgetés szűrődött ki, majd a kezdődő szexuális tevékenység sóhajai, később női nyögések, amelyekből következtethettünk a dolgok folyására. Jó sokáig voltunk kirekesztve, már kezdtünk aggódni, hogy úgy mennek el a színházba, hogy semmit nem látunk belőlük.
Elmúlt már hat óra is, amikor meghallottuk Ottó félre nem érthető sóhaját, kivágódott az ajtó, és megjelent Julika anyaszült meztelenül.
– Jöhettek bámészkodni, ahogy Ottó ígérte – közölte kócosan, elkenődött sminkkel, de boldogságtól sugárzó arccal.
– Mindent a szemnek, semmit a kéznek! – emelte fel a hangját figyelmeztetésképpen.
– Rendben, – zengtük kórusban.