Tiltott gyümölcs

A hercegnő a lakosztályában pihent, egyedül volt, hosszú idő után először. Mióta az eszét tudta, szolgák, testőrök hada nyüzsgött körülötte, egyetlen pillanatra sem hagyták magára. Öltöztették, fürdették, lesték minden kívánságát, hiszen Husna hercegnő az izdahari kalifa legidősebb leánya volt, a birodalom legszebb ékköve, legnagyobb kincse. Úgy is vigyáztak rá, a lakosztályát egész hadsereg őrizte, íjászok a tornyokban, lándzsás és szablyás harcosok a várfalakon és az udvaron.

A szolgálókon kívül kevés ember akadt aki láthatta a lányt, pedig valóban gyönyörű volt, egy fekete, sivatagi virág. Egy virág, amely már régóta várta, hogy leszakítsák, ám az uralkodó jól tudta micsoda ütőkártya van a kezében szépséges leánya személyében. A legmegfelelőbb alkalomra várt, hogy kiházasítsa, például egy rendkívül fontos béketárgyalás ajándékaként.

Így történt, hogy a hercegnő már a huszadik életévét is betöltötte és még mindig atyja hajlékában lakott, az ő korában a birodalom asszonyai már többgyermekes családanyák voltak. Sőt, húgait is mind férjhez adták, a legkisebb néhány hónappal azelőtt alig tizenkét évesen lett asszonya egy nagyhatalmú földbirtokosnak a messzi északon.

Husna hercegnő egyáltalán nem bánta, hogy ilyen sokáig élvezhette az otthona kényelmét, nem hiányoztak neki az asszonyi teendők, az anyaság. Pompázatos aranykalitkáját, ahová születése óta zárták nagyon unta, de itt legalább ő parancsolt. Egy idegen családban, egy más vidéken, egy férfi és annak anyja uralma alatt sokkal alárendeltebb szerep jutott volna neki. Ráadásul már jó ideje rálelt azon kiskapukra, melyek olykor-olykor kivezették őt az aranykalitkából. Előfordult, hogy álruhában kilovagolt a pusztaságba, a város forgatagát is látta közvetlen közelről, és szerelme is volt.

A fiatal férfi, aki elnyerte Husna szívét a kastélyban szolgált, mint katona. Messzi vidékről származott, arcát ugyan barnára cserzette a sivatagi nap, ám még mindig feltűnő jelenség volt világos színű bőre és sárga haja miatt. Szép, különleges, egzotikus. A hercegnőnek mégis leginkább a fiú szeme tetszett. A kék szeme. Talán azért, mert a végtelen eget vagy az óceánt látta viszont benne, vagyis a szabadságot.