Carpe Diem - A mának élek

Napsütéses szeptember elejei hétfő reggel volt és mivel már elmúlt reggel kilenc, így szinte üresek voltak az utcák. Kényelmes tempóban kocsikáztam át a városon, szinte azonnal találtam parkolót is, szóval minden flottul ment. Na gondoltam biztos ezren lesznek a körzeti orvosnál, ahová éppen tartottam, mert ennyire nem mehet minden simán. De tévedtem. Belépve a váróba, az kongott az ürességtől. Kinéztem magamnak egy széket a nyitott ablak mellett és leültem. Épp kezdtem belemerülni a telefonom nyomkodásába, amikor nyílt a rendelő ajtaja és kijött az asszisztens.
– Jó napot! – köszöntött, a doktornőt kihívták házhoz, kicsit várni kell.
– Kézcsók! – köszöntem vissza, nem baj, van időm, csak a táppénzes papírokért jöttem.
– Rendben. – mondta, majd visszament a rendelőbe.
Ezek után, én újra belefeledkeztem a telefonomba, s csak akkor vettem észre, hogy bejött a váróba valaki, amikor leült a velem szemben lévő székre és rám köszönt.
– Szia, megkezdődött már a rendelés?
Mint aki ezeréves álomból ébredt, néztem fel a kedvesen csilingelő hang irányába. Egy fiatal roma lány ült velem szembe és nézett rám, nagy kerek barna szemeivel, a válaszomra várva.
– Ja, bocsi. Szia, kicsit elkalandoztam. Szóval igen, a rendelés elkezdődött, de elhívták a doktornőt és még nem jött vissza.
– Uhhh, a francba. Pedig azt hittem hamar végzek. (Köhögött egy sort, csúnyán)
– Jól szól.
– Igen. Mandulagyulladás.
– Az remek. Műtét lesz?
– Nem tudom. De már egy ideje szenvedek vele. Két hétig , aztán egy hétig jól vagyok, utána kezdődik elölről. Csak az a baj, hogy ha állandóan beteget jelentek, ki fognak rúgni.
– Hát igen, nem szeretik a munkáltatók, ha gyakran vagyunk betegek.
– Hát nem. De muszáj melózni, mert a szüleim öregek és betegek, ha én nem viszek haza pénzt, akkor éhen halunk.
Elhallgattunk mindketten, ő maga elé révedt a padlót bámulva, én pedig őt néztem. Nem lehetett több huszonötnél, barna haját, amibe néhány szőke tincs volt, a feje tetején copfba fogva viselte. Nem volt kövér, sőt egészen formás lány volt, amolyan kis husis. Nem tudom, hogy nevezik, én fatörzs testnek hívom. Vékony váll, közepes formás mellek, a csípő egy vonalban a vállakkal, kerek fenék, masszív combok.