Esther

John nem hitt a szemének, amikor újra meglátta a lányt. Minden emlék, amit próbált elfelejteni, most egyszerre tört elő, ahogy a lányt figyelte. Négy éve látta meg először a középiskolában, amikor a lány a városba költözött, de soha nem mert próbálkozni a lánynál. Ezerszer is elképzelte, hogy elhívja egy kávéra, de nem volt elég bátorsága. A gimnázium utolsó évében úgy döntött, hogy elfelejti a lányt – az egyetem miatt úgyis új városba költözik és új életet kezd –, ezért próbálta kerülni, amennyire egy kisvárosi középiskola megengedte ezt. Könnyebb volt, de így is ürességet érzett, amikor meglátta a lányt valamelyik folyosón és rosszul esett, amikor megtudta, hogy a lánynak van barátja. Nincs rosszabb, mint elveszíteni valamit, ami soha nem volt a miénk és a tudat, hogy soha nem kaphatjuk meg. Főleg, ha egy ilyen csodás dologról van szó.
Most két lehetőse van. Elfut újra vagy harcol. Lassan elindult a lány felé, nincs mit veszítenie. Legrosszabb esetben a lány nemet mond. Az is félsiker, legalább megtudja és lezárhazja végre a dolgot. Önkéntelen mosolyogni kezdett. Hosszú idő óta ez az első dolog, amiből biztosan győztesként kerül ki és ez jó kedvvel töltötte el. Ahogy közeledett, jobban megfigyelte a lányt. A haja ugyanolyan sötétbarna volt, ahogy emlékezett, azonban most hosszabb volt és a válla alá ért. A bőre ugyanolyan tejfehér és tökéletes, mint a porcelán. A sötét haj keretet adott a lány arcának és kiemelte a barna szemeit. Fekete kabátban és farmerban volt, ami kiemelte az alakját. Tökéletes – gondolta.
– Szia Esther! – köszönt a lánynak jókedvűen.
– Szia John! – állt meg a lány – Mi újság?
John meglepődött, hogy a lány egyáltalán tudja a nevét, ezért újra elmosolyodott, amit Esther az önbizalom jelének vehetett.
– Minden rendben – válaszolta a férfi. – Figyelj, arra gondoltam, hogy esetleg elmehetnénk meginni egy kávét vagy valamit. Valamikor. Nem tudom... – fejezte be zavartan.
– Oké, – válaszolt a lány egy kis gondolkodás után – de legyen inkább egy .
– Mikor?
– Ma este nyolckor. Gyere értem a kollégiumhoz. B épület – mosolygott vissza a lány.
Nyert, szinte fel sem fogta, de bólintott. Valószínűleg nagyon idétlen fejet vágott, mert a lány élesen felkacagott. John kénytelen volt bevallani magának, hogy soha nem hallott még édesebb hangot.
– Találkozunk este. Szia.
– Szia John.